Keleti Ujság, 1933. április (16. évfolyam, 75-99. szám)

1933-04-02 / 76. szám

KnmUjsXG 9 XVI. ÉVF. 76. SZÁM. t»CW 'e?.. <re\t;-.,>e'e cé' . v>" * t6'o5°«\e'’vo' «\®9 uz Bence esetei I Akkor ismerkedtem meg. Üz Bencével, ami­kor a doktor a tüdőesúcshurutommal felrendelt nehány hétre a havasok közé. Benei volt a szál­lásadó gazdám. Főzött, mosott rám és együtt laktunk az erdei szálláson. Legény volt ő is le­gény voltam én is, neki is volt szerété je, nekem is. Olyan életet éltünk a gyönyörű erdők közt, mint az angyalok. Drága jókedve volt mindig, szép piros arca ragyogott és fáradhatatlanul ta- niígatott az erdei életre. Csodálatos tudománya volt, amit könyvből nem lehet megtanulni, mert egyenesen az ősember elődeitől örökölte. Egy fejszén és két kezén kívül nem volt más szerszá­ma, de olyan vadhúst ettünk mégis, amilyent akartunk. Nincs az a szerelmes őz, amelyik úgy tudott volna sirni. mint ő. Az elvakult bakkoţf úgyszólván a markába sétáltak. Makogott, mint a nyúl és diirgés idején, magaköré gyű,[főtte az Összes vadpávákat. A magyarótyüköt kővel ha­jította agyon, ha kedve szottyant rájuk. A halat sem úgy fogta, mint más ember, hálóval, horog­gal, műrovarokkal, csak belenézett a patakba s azt mondta: — Itt van! Azzal vetköződni is kezdett. Mikor úgy ál­lott ott, mint ahogy az Isten megteremtette, ösz- szegyüjtött nyolc-tiz akkora követ, mint a fe­jem. Előbb azonban „megvetette“ a vizet. Az özön fát a göbőböl eltakaritotta, ezt hívják viz- vetésnek. Arra felkapöosta a köveket és hatal­mas erővel beleveríe a vízbe, hogy fehérren for­rott, habzott tőle. — Megvannak! — mondotta és belebújl !a vízbe. Puszta kézzel, a kopoltyujoknál fogva ket­tőnként szedte ki az akkora halakat, mint a ka­rom. Tizet, tizenkettőt is egy göbőböl. — Buta állat a hal! — mondotta megvetés»- sei, mikor csodálkoztam. — A kődobálásoktój úgy egymáshoz bújnak, mint a juhok. Az ember fajinál végigcirokálja a hátukat, uiig a kopoj tyujukhoz ér és szépen kiszedi. A rákászásnak is számos módját ismerte, de nem szerette a rákot. — Száz rák sem ér meg. egy font húst! --- szokta mondani, de fogta őket száz számra, mert ,,az urak a gamat dolgokat szeretik“. A pénzt, amit vadfogásból kapott, szorgal­masan gyűjtögette, faodukban, hol rejtegette, mert a „jövő farsangon“ meg akart házasodni, el akaría venni a szeretőjét. Én nem. Ebben kii- lömböztünk. Abból is szépen keresett, hogy az úri vadá­szokat ka- iuzolta. — Mit akar lőni a naccságos úr?— kérdezte meg mindenek előtt. A legtöbb medvét szeretett volna elejteni. — Az a kérdés, hogy mennyit szánt reá, — ellenkezett Úz Bence. Minden vadnak megvolt a tarifája. Ha a vadász sajnálta, még csak nem is látott vadat. Nem volt az a hires kutya, melyik hajtani tudott volna, ha Bence nem akarta. Csak reánézett a kitünően idomított ebekre, s azok még a száju­kat se tudták megmozdítani, úgy megigezte. Volt azonban vadász, aki alkudott. Ha Űz Bence öt­száz lejt kért, hogy medvére vezesse a vadász tekintélyesen lesemmizte, hogy elég lesz kétszáz is, Benei alázatosan engedelmeskedett. — Elég lesz isiálom kétszáz is! Hajnalban indulunk. Este olyan borzalmas történeteket és eshető­ségeket mondott, hogy vagy végkép megijedett a vadász és reggelre rettentő főfájást szimulálva azt mondta: „Hagyjuk máskorra!“ vagy állotta a bátorságot, ha kissé sápadtan is. Ha nem ije- dett meg, akkor jött a „gcigyapróbamég a tör- netel|nél és rémítőbb instrukciókkal kezdődőt. j— Ezt a disznóölő kést szúrja a csizmaszá­rába — nyújtott át egy félcles nyársat — s ha a lövés után a medve nem esik el ... mert soha sem szokott elesni . .. igyenesen vágja bele a két első lába között a sz.ivibe . .. Azzal ne törődjék, hogy a fél arcát, vagy vállát lehúzza a körmi­vel, csak vágja belé a temerdektiizit, mert ha nem ;abba‘ minutába vége van! — Robbanó golyós fegyverem van — he­begte a vadász kevéssé elváltozva színében. — Az mind lehet! — Három sem elég abból egy valamire való vérmedvének . .. Csak szo­rítsa a kést.. . Azzal nem kell törődni, hogy cgy-két font hús eljön az emberről. A vadászok ilyenkor igen komolyak és szó- talanok szoktak lenni. Van olyan is, akinek már ennyitől is fájni szokott a hasa. Hu még mindig nem tágított a vadász, szelí­dén, de különös, sajnálkozó nézések közt meg­kérdezte: j — (íyermekci vannab-c a naccságos úrnak? A vadász rendesén meglepődött, j — Miért kérdi? !• —■ Szegények! — sóhajtott ilyenkor szomo­rúan Űz Bence. Vannak azonban kutvakóuok emberek, kik még erre sem tágitnak. Az ilyent aztán „állásba“ állította és* elvé- gezţp az utolsó ecsetvonásokat is a lelkén. — Tartson ki a naccságos úr! Ne féljen! . . . l'gyis csak egyszer halunk meg!... Azt a nagy kősziklát látja-e? No abban aluszik ... Én mosi megyek, felkötöm, s igyenesen erre rohan .. . Másljcjt útja nincs... Csak arra ügyeljen, hogy el ne üsse. ha erre rohan, mert akkor lepedő­ben iiszik haza!... Én kezdőm a hajtást! Mindjárt cl is tiint a még sötét erdőben, de nem ment tovább ötven lépésnél. Ott nekiállott egy Vén bükkfának, döngetni kezdte a fejsze- fokkal cs olyan szörnyű ordítást; kiáltozást vitt végbe, mintha húsz ember egyszerre megbolon­límlapest Svábhegyi Szanatórium Speciális kezelések, speciális berendezések astknaa, migrén, szénalázas betegek részére. dúlt volna. Közben figyelmeztetéseket kiáltott a vadásznak. — Viigyázz!... Itt van!,.. Megvan!... -— Most kihajtom!... A szerencsétlen vadász hátán felborzolódott a szőr attól, ami ezután következett. Üz Bence a medve képiben elkezdett először dörmögni, szuszogni, bömbölni, pökdösni, ember képében jajgatni, bokrot zúzni, hörögni, mint a megszúrt disznó, majd egy hatalmas szikladarabot alája dugott fejszenyéllel megbillentett. s az irtózatos csörtetésel lezuhant a szakadékba... A vadász homályosan látta is a guruló fekete tömeget és magában hálát adott az Istennek, hogy arra tört ki a medve; de Benei ráordított:-— Eleibe! Eleibe! Ne ereszd!... Ne hadd!... Kerüljön eleibe! ... Löjjön reá!... Löjjön már!... Nehány mérges dörmögési közben beleve­gyített az emberi szóba s maga is nagy dérrel- durral utána rohant a medvének, s jót kacagott mikor a vadász ijedtében belelőtt valami fekete csutakba. A zaj távolodott. Végre megszűnt. Fáradtan, mérgesen, csapzottan, bokorágtól véresen került vissza végre Üz Bence. Mindjárt a vadászra támad-t, ki közben megnyugodott és visszanyerte természetes színét. —- Mért nem lőtt rá! ... Igyenöst a markába csúszik az üllepin a 'nagyáldottnagy medve, s ő nem lő reá!... Az ötszáz lejt kivette a zsebem­ből . .. Hij azt a mindenit! ... Csak akkor nyugszik meg, mikor a „fájda­lom dijat“ a vadász nagylelkűen beígéri. A baj azonban ezután következik. A vadász — látva, hogy első alkalommal nem ette meg á medve, — rendesen vérszemet kap és most ő áll az erdő felé. —■ Holnap törik-szakad megkerítjük a med­vét. — Annak már bottal ütheti a nyomát! — kesereg Űz Bence. A vadász azonban nem tágit. Beígér valami kecsegtető összeget, amit biztosan meg kap Üz Bence, ha rálőhet a medvére akár elesik a medve akár nem. Benei ettől megpuhul. A jó konyakot se sajnálja az úri vadász. — Még egyet tudok! — szokta szelíden mondani Benei. Tud is. Ö ne tudna?... Az igazi medvét azonban a maga számára szokta tartogatni... Eszeágában sincs, hogy meglövesse, de az ilyen jóbolondnak mégis alkalmat kell adni, hogy leg­alább reá löjjön. Most módszert változtat. El kezdi dicsérni a vadászt. —• Méges kemény ember a naccságos úr! A firhangját ennek a világnak,; sok embörrel volt má dolgom, de ilyennel, mint a naccságos úr sohase... Jól esik a vadásznak az efféle beszéd. Hogyne esnék jól... Maga is elhiszi, hogy ő a legbátrabb, a legkeményebb ember Romániában s olyan nyugodtan alszik az izgalmak után, mint az tédesanyja ölében. Azalatt természetesen Űz Bence titokban „megigazítsa“ a vadász veszedelmes töltényeit. A golyókat kiszedi, de csak kettőből. Tisztában van vele, hogy két hiábavaló lövés után vagy menekülés a vége a vadászatnak, vagy nem lesz már mivel lőni. A medve mindenképpen épen marad. Másnap elviszi a barlang közelébe s elhe­lyezi a vadászt egy olyan sziklán, hogy a medve; ha madár volna se tudna oda felmászni és a tegnapi idegölő zaj mellett nagy fifikával k\- szökteti a medvét... A vadász ugv érzi, hogy a homloka megvastagodik, a teste fagyni kezd és hiába meregeti a szemét, alig lát vele, eszébe jut, hogy éppen most kellene kifújnia az orrát, Megérkezett az ananász és vérpiros narancs különlegesség. Kizárólag1 Güotícs és Papszt üzletéhen kapható Főtér 16,

Next

/
Oldalképek
Tartalom