Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)

1933-03-09 / 56. szám

XVI ÉVF. 56. SZÁM.

KUETinjS&G

3

Roosevelt a kincstár részére akarja lefogjaltatni az amerikai aranykészletet

Adót vetnek ki a magánosok aranyára, sőt a magánosok aranykészletét ki is sajátíthatják

(London, március 8) A kongresszus csütör-' tökön kezdi u.i ülésszakát és tárgyalni fogna az amerikai pénzügyek reorganizációjára irányuló javaslatokat- Ez idő szerint még nem lehet tudni, hogy a szünetelő aratayfizetéseket 10-én túl újra íelveszik-c. Az amerikai pénzügyminisztérium cnyelőre nem váltja arafoyra az állami csekkeket s a kiűzetések most a jegybankok bankjegyeivel történnek egész Amerikában.

Az átmeneti jellegűnek tekintett szükségpénz kibocsátásáról szóló hireket amerikai pénzügyi körökben eleinte nyugtalansággal fogadták, de később a hangulat elcsendesedett. A kli- ring-utalványok fedezete a 22 legnagyobb new- yorki péhizintézet összes aktívái.

Amerikai politikai körökben bizonyosra veszik, hogy meg kell hosszabbitani az általános bankmoratóriumot, mert a törvényhozás nem szavazhatja meg a szükséghez mért gyorsasággal a rekonstrukciós javaslatokat. Beavatott helyről származó értesülések szerint Roosevelt

a. következőket ajánlja^ a kolngresszusnak: 1.

Fenn kell tartani a dollár aranyalapját. 2. Az államkincstár lefoglalja az amerikai arany- készletet. A hatásúitok jogot nyernek magáno- sok safe-jei felnyitására. A magánosok aranyára külön adót kell kivetni s az aranyat bizonyos idő elteltével az állam a magánosoktól később medállá oltandó árfolyamon kiiaényli. 3- Haladéktalanul meg kell kezdAni az állami ezüstvásárlást.

(London, március 8.) Amerikai pénzügyi szakértők azt hangoztatják, hogy a dollárbankjegyek nagyarányú felszaporodása folytán az Egyesült Államok tulajdonképpen már hetekkel ezelőtt elhagyta az aranystandardot. Mac Fadden republikánus vezetőpolitikus, a távozó törvényhozás bankbizottságának elnöke sajtónyilatkozatbán hasonló értelemben nyilatkozott s hozzátette, hogy véleménye szerint az amerikai aranyalapról való letérés most már véglegessé vált.

Budapest

Svábhegyi Szanatórium

Speciális kezelések, speciális berendezések asthma, migrén, sxénalázas

betegek részére.

Egy angol, egy román és egy szász vitája a világsajtóban az erdélyi kisebbségi viszonyokról

A vita anyagából kiderült, hogy a szászok is élethalál harcot folytatnak nemzeti létezésükért és egyáltalában nincsenek megelégedve a kormány politikájával — Vájjon Brandschnak mi a véleménye a szászok rettenetes elkeseredéséről?

(Kolozsvár, március 8.) A Die Auslese, amely különböző folyóiratok és napilapok érdekes szemelvényeit gyűjti össze a világ minden tájékáról, teret biztosított ezúttal egy erdélyi kisebbségi vitának is és igy az erdélyi kisebbségi kérdést igen nagy nemzetközi érdeklődés körébe vonta be. A vitát Henry Baerlein- nek a The Contemporary Rewiew-ben megjelent cikke indította el. Ă szerző egybeveti az erdélyi magyarság helyzetét a románság volt helyzetével annak idején és megállapítja, hogy a mérleg ezúttal a magyarság javára dőlt el. Példaképpen fölhozza, hogy mig a régi Erdélyben a románoknak összesen három gimnáziumok volt, ma a magyar kisebbségnek egyedül Kolozsváron három gimnáziuma van, majd fölhozza azt is, hogy egyes vidékeken a bírósági tárgyalások mindenütt magyar nyelven folynak, ellenben a románság a kisebbségi jogrendezésnek eme áldásaiban nem részesülhetett. Cikkének végkövetkeztetése, hogy Erdélyben nincsenek előjogos nemzetek, itt minden nemzet egyenlő és hogy az államszolgálatban a románokon kívül a magyarok és németek is egyformán résztvesznek.

Az első hozzászólás.

E cikkre, amely nyilvánvalóan túl rózsás színben festi a kisebbségi helyzetet Erdélyben, egy kolozsvári mérnök tollából válasz érkezett. A cikk szerzője ismeretes az Auslese szerkesztője előtt, de nevét nem nevezi meg a lap, mert attól tart, bogy a szerzőnek kellemetlenségei lehetnek. A. mérnök megállapítása szerint Baerleinnek alighanem Potemkin-falvakat mutattak, a való tényeket ezért nem látta meg. Az emitett cikk szerzője különben a német kisebbségnek tagja és igy, amint ő mondja, nem vádolható meg már az erdélyi német kisebbség helyzeténél fogva sem irredentizmussal. Kiindul a gyulafehérvári határozatból, amely előtt meghajoltak a szászok is, mert azt hitték, hogy a gyulafehérvári határozatok végrehajtása a szászok nyugodt fejlődését fogja jelenteni. A gyulafehérvári határozatok azonban csakhamar feledésbe mentek. A románság is megkezdte az elnemzetílemtő törekvések érvényesítését, amelyek egyformán irányultak magyarok és szászok ellen. Baerlein állításaival ellentétben megállapitjá. hogy olyan brutalitások. mint amilyenek Dél-Tirolban vagy Léggyel ország ban napirenden vannak, Romáiéban viszonylagosan gyér számban fordulnak elő, ellenben Romániában előtérbe helyezik a csendes aláaknázás módszerét. A kisebbségeknek

önmaguktéri kell ‘összeoniolniok és legalább a

külföld előtt meg kell őrizni a látszatot.

A német mérnök ezután részletesen megcáfolja Baerlein adatait, rámutat a statisztika tanúbizonyságaira. A behajtott adók összege az élőirányzott adóknak az ó-királyságban 25 százalékát, Erdélyben pedig 90 százalékát teszik ki. A csatolt területek kizsákmányolását panaszolják ugyan az erdélyi románok is, de nem titok, hogy ez elsősorban a kisebbségek ellen irányul. A világháború utáni sovinizmusnak másik példája a román földreform végrehajtása is, amely más elbánást tanúsított a románsággal és mást a kisebbségiekkel szemben. Ami a román iskolapolitikát illeti, jellemző, hogy egész tiszta magyar vagy német községek állami iskolát kénytelenek létesíteni, ha „történetesen tiz románul beszélő cigánygyerek akad a községben“. Végül a német mérnök ajánlja Baerleinnek, hogyha pontos információt akar szerezni Erdélyről, ekkor fo^dolVn eg^oes^n angol honfitársához, Scotus Viatorhoz, aki már három évtizede foglalkozik Kelet-Huropa Kisebbségeinek kérdésével és ebben az esetben maga is rájön, hogy az általa vázolt erdélyi állapotok utópia-számba mennek.

Román ellenvetés.

Az Auslese januári számában most egy erdélyi román szól bele a vitába, Fuciec temesvári mérnök. Csodálkozik, hogy a kolozsvári mérnök miért nem meri kiírni a nevét, attól tart-e talán, hogy velencei ólomkamarába kerül, avagy szibériai száműzetésbe ? Az, a körülmény, hogy a kolozsvári Anonymus más statisztikai adatokkal dolgozik, mint Baerlein, még nem bizonyltja éppen a kolozsvári statisztikának autentikus voltát. Akárhogy is van a dolog, az nem tagadható — Írja Fuciec —, hogy az uj urak türelmesebbek, mint voltak a régiek. A bánáti svábok ujjáébíedése nem történt volna meg oly könnyen, ha a román kormány a Bánátban talált magyar iskolákat egyszerűen átvette és romanizálta volna. A román kormány a syáb gyermekeknek sváb tanítókat adott, hogy ismét németül olvassanak és írja nak. Fuciec is elismeri, hogy a közigazgatás nak és az igazságszolgáltatásnak nyelve román, de a nyelvhasználat terén kedveznek a kisebbségeknek, amint azt a felhozott székely földi Zabala község példája mutatja. A ki segítő nvelvhasználatuál továbbmenni nem lehet abból az okból, mert Romániában magyarokon és németeken kívül orosz, bolgár, török,

sőt cseh és lengyel kisebbségek is vannak és honnan vegyen az állam olyan polivot tisztviselőket, akik mind e nyelveket beszélik? Ami a kolozsvári Anonymusnak a gazdasági elnyomásra vonatkozó, megjegyzéseit illeti, Fuciec úgy érvel, hogy éppen az agrárretorminál téved a német mérnök, mert az ó-kixályságban sokkal nagyobb birtokokat daraboltak szét. mint Erdélyben. „Nem akarom azt mondani, hogy a mi agrár.reformunk nagyon szerencsésen volt kiagyalva és keresztülvive, de úgy látszik, hogy gyors és siirgős> elintézése szociális szükségesség volt. Ami pedig Anghelescu isko- latörrvényét illeti, azt egy politikai párt csinálta, amely már akkor nem felelt meg a szabad népakaratnak. Ez iskolatörvény értéke, vagy értéktelensége pedagógiai szempontokból bírálandó el, nem pedig partikuláris zsörtölő- dések szempontjából. Hogy Baerlein előadása nem kimeritő fotografáló hűséggel tükrözteti vissza a román valóságot, érthető, de a reális helyzetnek az ő ismertetése inkább megfelel, mint Anonymus eltorzító ellenvetése.“

A német mérnök visszavág.

Az Auslese februári számában most ismét a német mérnök válaszol és ezúttal természetesen Fuciec mérnökkel polemizál. Három alapvető kérdést intéz a román mérnökhöz. E három alapvető kérdés a következő:

1. Ismeretes-e a román közvélemény előtt, hogy Romániának 800.000 lélekszámot kitevő német lakossága élet-halál harcot folytat létéért?

2. Ismeretes-e, hogy e helyzetet a román kormányok törvényes intézkedései idézték elő, amelyek — ellentétben az ünnepélyesen adott Ígéretekkel és a békeszerződések átvállalt kötelezettségeivel — a kisebbségek lassú eltüntetését tűzte ki célul?

3. Hogyan viselkedik a román közvélemény a kisebbségek kényszerült elnemzetlenitő törekvésével szemben? Helyesli-e, vagy elitéli?

A kolozsvári mérnök megjegyzi, hogy a magyar kisebbség viszonyait — amely szerint nagy lélekszámúnál és a törzsnéppel való térbeli összefüggésénél fogva előnytelenül kedvezőbb helyzetben van (?) — nem óhajtja tárgyalni és e kérdés tisztázását egy magyar sorstársára bizza. Az eddig folytatott nemzetiségi politikát nem az őszinteség jegyében vitték keresztül. Fuciec ur az ő állításait nem cáfolta meg, kihagyta a lényegeset, előkaparászta a lényegtelent. Sehol a legcsekélyebb jelét nem árulja el, hogy elutasítaná az elnyomás politikáját. Nem azért látja megnyilatkozásának veszélyes voltát és nem fedi fel személyazonosságát, mert bizonyos állításokat hangoztat (ame- lveket különben minden nap hangoztatnak Romániában), de hogy ő a fölfogását kiviszi egv Indföldi folyóirat elé és érmék tribünjén szólal meg.

Ismerteti a szász politika célkitűzéseit, hangoztatja, hogy a romániai németek nem akarnak mást, csak élni. A határokat megváltoztatni nines érdekükben. Mégis az a sors vár a szászokra, hogy el kell tűnjenek és miért? Mert Romániának uralkodó doktrínája szerint Románia kizárólagosan a románoké, amint Magyarország annak idején kizárólagosan a magyaroké volt. Kinek ne jutna eszébe a középkor szelleme, a maga vallásharcaival és eretnek-üldözéseivel?

A német mérnök ezután teljes részletességgel ismerteti a szászok szorongatott helyzetét, uiabb statisztikai adatokat sorol fel és optimizmusának ad kifejezést, hogy „közelebb van az idő, mint gondolnánk, amikor a nacionalizmusnak erre a fajtájára, mint valami barbár és bornirt dologra tekinthetünk vissza.“

A Die Auslese márciusi száma még nem érkezett el Kolozsvárra. Nem lehetetlen, hogy az a kisebbségi vita, amely eddig magyar hozzászólás nélkül zajlott le, még mélyebben érinti Romániának e központi problémáját és a külföld előtt még sokoldalúbban tárja föl e lényegében véve egyszerű, de mesterségesen bonyolított politikai kérdést.

Az nj bélyegíorvény

magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj—Kvár, Strada Memorandului 24. — Ara 20, vidékre 30 lej, postabéíyegben is beküldhető.