Keleti Ujság, 1933. március (16. évfolyam, 49-74. szám)
1933-03-07 / 54. szám
XVL ffiVF. 54. SZÁM. KELETIUJS&G 3 Hitler kormán^koaiiciója abszolút többséget kapott A Hitler-pártra öt és félmillió válaszíóva! többen szavaztak le most, mint novemberben — A centrum párt és a szocialisták szavazói nem apadtak, a kommunisták másfélmillióval kevesebb szavazatot kaptak A menekülő kommunistákat puskatnzzel fogadták a cseh határon Vasárnap, as egész világ érdeklődése mellett zajlottak le a birodalmi gyűlés választásai, egyidejűleg vedig a porosz tartomány gyűlés választásait is megejtették. Ámbár a választások eredményétől rendszerváltozást senki sem várt — maga Hitler jelentette ki nemrégiben is. hogy akármilyen szavazataránnyal végződik is a választás, programját parlamenttel, vagy parlament nélkül bégre fogja hajtani — mégsem lehet jelentőségét lekicsinyíteni, mert nagy különbség, hogy Hitler csak egy törpe minoritást mondhat-e magáénak, vagy pedig a német közvélemény jelentős részét érzi háta mögött. Nem lehet tagadni, hogy a vasárnapi választások elégtételt adtak Hitlernek, aki mellett tizenhét- millió, a kormánnyal kartellbán levő Papén- és Hugenberg-pártok szavazataival együtt húszmillió választó adta le szavazatát■ Óriási számok ezek. amelyek, ha kevés plusszal is, de a kormányzó-pártok abszolút többségét jelentik és megadják az erkölcsi felhatalmazást is Hitlernek arra, hogy semmiesetre sem szimpatikus, de kényszerhelyzettel indokolt eszközeivel kor- mányozzon. Hogy Hitler, aki 1924 májusában még csak harminchat barnaingessel tört be a német var- lamentbe és a decemberi választásokon ez a szá,m is tizennégyre olvadt le, ma közel háromszáz t képviselővel a birodalmi gyűlés legnagyobb pártjának vezére és szavazóinak számát a többi pártok közül egyetlen egy s m tudta megközelíteni, ezt az eredményt nem érte el alkotmányos eszközökkel, az vitathatatlan. Nem hiába hirdette kezdettől fogva, hogy „irtó hadjáratot“ indit a kommunista, sőt marxista pártok ellem, mert mihelyt elfoglalja kancellári székéi, száz- és ezerszámra kezdte összefogdos- tatni a. kommun isi álcát és szocialistákat, a sajtószabadság elvének fittyet hányva éiemcsak a munkáspártok, hanem a baloldali polgári pártok lapjait is egymásután tiltotta be és ellenszenvét nyíltan juttatta kifejezésre a legnagyobb polgári párttal, a katolikus centrum- párttal szemben■, is, amely pedig mindmáig — a császárság bukása óta — gerince volt az összes kormánykoalícióknak■ A vasárnapi ráJa zfás annak a kér ség telein bizonyítéka, hogy a német nép a korm.Hólizmustól való félelmében Hitlernek kívánta átadni a hatalmat, legális formák között, mintegy szentesítve a kommunisták ellen eddig foganatosított rendszabályokat és fedezve azokat a célkitűzéseket, amelyeket Hitler velük szemben programba vett. A német választók ötvenen felüli százaléka azonosította magát Hitlerrel és szövetségeseivel, a többi ötven százalék azonban nem tudott egy-nevezőre jutni és szétforgácsolta azokat az erőket, amelyek a weimari alkotmány alapján a köztársaság lobogója alatt akarják konszolidálni a német birodalmat. Bizonyos, hogy ez a választási győzelem sem nyújt rózsákkal megvetett ágyat Hitlernek, aki saját kormánykoalíciójában is erő■ féket talál a német nagytőke képviselőiben, Hugen- bergben és Papenhen. A mostani szövetségesek barátsága, könnyen felborulhat, mert az ellenzéki Hitler olyan elveket hangoztatott, amelyeket sohasem valós.that meg Hugenberoék szentesítésével. Ezek u kcidesek azonban e pillanatban eltörpülnek, mert a kommtinizmus ellem harcban, teljes a szolidaritás a kormányzó vártok között. Persze a kommunisták ellen felvonultatott akármilyen drákói rendszabályok sem oldják meg Németország igazi problémáit, elsősorban a katasztrofális münkanélküliséget, végeredményben tehát Hitler — hiába győzött a választásokon — sorsa ott fog eldőlni, amikor kiderül: kenyeret és munkát éppen úgy nem tud adni a német népnek ő sem, mint a mostanáig kormányon lévő weimari koalíció. A német választások lefolyásáról az alábbi jelentések számolnak be: A fénylizési és Scrgalmt adótörvény magyar íorditása a táblázatokkal kapható Dr. Man- del Forditó Irodában Cluj-Kolozsvár, Str. Memorandului 24. x*ra 60, vidékre 70 lej (Berlin, március 6.) Derült időben, ragyogó napsütés mellett kezdődtek meg vasárnap reggel a választások. Azok az aggodalmak, amelyek nagyobbszabásu összecsapásokat iósoltak, szerencsére nem váltak be, mert kisebb incidensektől eltekintve, nagyobb emóciók egész napon át nem zavarták meg a választásokat. Berlinben nagy tömegek járultak az urnákhoz, már kora délelőtt. Hindenburg most is az elsők között jelent meg szavazatának leadására az urna előtt, Meissner elnökségi államtitkár kíséretében. Alig valamivel Hindenburg után adta le szavazatát ugyancsak a kanonier-stras- sei szavazóhelyiségben Papén is. A világ rádióhallgatói vasárnap egész nap a német választások hireit lesték, az első szórványos eredmények azonban csak este nyolc óra felé futottak szét a világ minden tája felé. Este kilenc órakor már milliós számokkal dobálóztak a rádió spiekerek és csak éjjeli három órakor közölték a végeredményt. Az eredmény a nemzeti szocialisták domináló sikerét jelentette. A leadott kevés hijján negyvenmillió szavazatból Hitler a szavazatok 43.09 százalékát kapta meg, 17,264.320 szavazattal. A Hitler- párt szavazóinak száma tehát öt- és félmillióval nőtt meg szemben a legutóbbi novemberi választás 11,729.000 szavazatával. A szocialisták pontosan ugyanannyi szavazatot kaptak, mint a mult alkalommal, a katholikus centrumpárt 4.300.000 szavazatával valamivel felülmúlta múltkori eredményét (akkor 4,191.000 szavazatot kaptak). Jelentékeny eltolódás történt azonban a kommunistáknál, akik a novemberi 5.975.000 szavazattal szemben most mindössze 4.756.000 szavazatot kaptak. A kommunisták; tehát közel másfélmillió szavazatot vesztettek, amiben kétségkívül nagy része van a kormány válogatás nélküli rendszabályainak és megfó- lemlitési akciójának. Csütörtökön a filmvilág ünnepe a Színkör IHozgó “ five Caesar (fl kereszt jegyében) a Paramount németül beszélő grandiózus filmalkotását, 7500 szereplővel. 4 millió dollárba került ez a hatalmas produkció előállítása Miller parlamenti többségé A birodalmi gyűlésnek az összavazatok számának nagysága miatt ezúttal 647 képviselője lesz, szemben az eddigi 584 képviselővel. Ezek a pártok között igy oszlanak meg: Most Volt Nemzeti szocialista ..... 288 196 Szocdem. és állampárt .... 120 121 Kommunista ...................................81 100 Centrum ....................................... 73 70 Fekete-fehér-vörös (Hugenberg és Papén)....................... 52 52 Bajor néppárt .....................19 20 Fölmivesszö vétség ...................... 1 1 Többi pártok .................. 8 22 Hitler pártjának 288 mandátumán felül a Hitler-kormány számára a koalizált fekete- fehér-vörös front szállít még 52 mandátumot és igy az abszolút többség megvan. A kormány 340 mandátummal rendelkezik, tehát harminchárom főnyi többsége van. A porosz parlament. A porosz tartomány gyűlésen is megszerezte igy az abszolút többséget. A porosz tartomány- gyűlés igy alakul ki: A képviselők száma 472 lesz. az eddigi 423 helyett. Nemzeti szoc. és porosz polgári Szocdem. és állampárt Kommunista Centrum Fekete-fehér-vörös Keresztény szoc Most Volt 211 mandátum 162 83 mandátum 94 63 mandátum 68 mandátum 43 maindátum 4 mandátum 57 67 31 10 A kormány-koaliciónak a Hitler-párt 211 képviselőjével és a kormányhoz tartozó fekete- fehér-vörös párt 43 szavazatával és a négy keresztényszocialistával 258 mandátuma van, ami 54.7 százaléknak felel meg, szembein a többi pártok 45.3 százaléknyi mandátumával. Amint látható, sokkal többen szavaztak le ez alkalommal, mint az előbbi, novemberi választáson. Az összes választóknak 88.5 százaléka adta le szavazatát a birodalmi és 89 százaléka a porosz tartományi választáson. Negyvenmillió szavazat megoszlása. (BerliD, március 6.) A birodalmi gyűlési választásvezető a következő ideiglenes hivatalos választási eredményt adta ki: Összeszámoltak 39 millió 300 ezer érvényes szavazatot. Ebből a nemzeti szocialista pártnak jutott 17 millió 200 ezer (43.9%), a szociáldemokratáknak 7 millió 200 ezer (18.3%), a kommunistáknak 4