Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)
1933-02-28 / 48. szám
A KEiETiOrsm XVI. ÉVF. 48. SZÁM. i INFLUENZA , fertötfenitd Sit.-iászó toHette szappan| szásságokat, amelyek a magyar iparosokat eg- zisztenciá.iukban támadják meg. Példaképpen említi fel a húsiparnak, mint az egyik legszükségesebb árucikk iparának helyzetét s megvilágítja, hogy a városi közvágóhíd kérdése miért általános jellegű az egész kolozsvári polgárságra nézve s mi az a városi teher, amit a közvágóhíd igazgatásán keresztül a város fogyasztói fizetnek. Magyar becsülettel kívánja a kötelességét teljesíteni. Csak a közérdek, Gabányi Imre dr. mondott utoljára beszédet a jelöltek közül, összefoglalva és programba állítva be az elhangzottakat. A Magyar Párt a város őslakosságát kívánja képviselni a városházán s e képviseletben az egyetlen szempont, amitől eltérni egy pillanatra sem lehet: a közérdek, Minden egyéni érdeknek a kiküszöbölésével pusztán csak a közérdeket kell szem- előtt tartani s ebben az álláspontban a magyar polgárság meg kell, hogy találja minden osztály és minden réteg jogos érdekeinek a képviseletét. Buzditó szavakat intéz a polgársághoz, amelyet öntudatos választási magatartásira szólít fel. Az elhangzott programbeszédekre a haliga lóság köréből mindenek előtt Balázs Gyula, volt iparkamarai főtitkár adott visszhangot, kifejtve felszólalásában, hogy a pártvezetőség a választási magatartás kijelölésével, a jelölé sek megejtésével megtette a kötelességét, a polgárság kötelességteljesitésén múlik most hogy milyen erőt tud mutatni a kolozsvári ma gyarság a maga életérdekeinek védelmében Ha voltak mindig labancot Havas Lázár nagyobb beszédben fejtette ki hogy az egységes magatartás erkölcsi kötelesség. De nemcsak a magyar erkölcs és becsület, hanem az életérdekek szempontjai is követelik ezt az egységes magatartást. A városi politikában nagyon sok tennivaló van, ő maga is sokféle példát hoz fel arra, hogy mennyi visszásság fordult elő az elmúlt évtizedben s mind ezeknek a javítása érdekében csak úgy tud a párt képviselete eredményes működést kifejteni, ha a követeléseket és kívánságokat, a gondolatokat, mindenki a párthoz viszi, amely kialakítja ezt az álláspontot, amit a városházi képviseletnek el kell foglalnia. A legnagyobb mértékben elhibázottnak tartja, sőt vétkesnek azok magatartását, akik foglalkozási csoportokba való tömörüléssel igyekeznek a párt egységét és erejét bontani, de nyilvánvaló, hogy üdvös célt ilyen utón elérni nem tudnak, so kan megtévesztés alapján, sokan személyi hiúsági sérelemből vetődnek erre az utra s nem veszik figyelembe, hogy olyan törekvésnek lesznek áldozatai, amely törekvésnek magyarságellenes célja van. Labancok mindig voltak, de az igaz magyar embernek tudnia kell, hogy helye a Magyar Pártban van. Kovács Kálmán szintén a polgárság egységes magatartására hivja fel a figyelmet s főképpen kiemeli annak a fontosságát, hogy a sajtó munkásainak a magatartása milyen nagvjelentöségü Köszönetét mond a tagozati elnöknek a sajtó munkásai együttműködése érdekében tett lépéseiért és indítványára a tagozat elnöke utján felkéri a központi vezetőséget, hasonló lépéseknek az országos viszonylatban való megtételére. Kovács Gyula főmérnök annak ad kifejezést. hogy a városi ügyek intézésénél a műszaki kérdéseknek nagv fontossága van, de a párt képviselete mögött támogatással fog állani a magyar miiszaki emberekből álló bizottság s minden egyes alkalommal számíthatnak e szakférfiak önzetlen közreműködésére. Vásárhelyi János elnök záróbeszédet mondót ezután óriási lelkesedést váltva ki a kuruc- labanc világából maradt hasonlattal. Ha voltak mindig labancok, ez azt bizonyítja, hogy a magyarság gyakran hajlamos volt az egy- másközötti harcokra, amit mások, idegenek azzal a megszégyenítő gondolattal nézhetnek, hogy nem keli a magyarokat leverni, mert egymást úgyis verik. Fel kell készülni olyan magyar magatartásra, amelyben megtaláljuk az egymás megértését, és ami miatt nem kell mások előtt szégyenkeznünk, hanem erőt tudunk mutatni az egymás megbecsülésében. Nagy magyar egyéniségek példájára hivatkozva szögezi le, hogy a Magyar Párt kiválasztott a maga számára becsületes utat s becsületes meggyőződésből halad ezen az utón. ha ezért valahonnan szidalom éri. a becsületesség páncéljáról szemétként hull le minden szitkozódás, ami nem tántoríthat cl a tiszta meggyőződésből fakadó becsületes kitartástól. Kijelenti az elnöki székből, hogy mindazokat, akik talán más útra tévedtek volna, tárt karokkal hazavár.ia és a párt magyar szeretettel testvérként fogadja vissza. Hosszas éljenzés és lelkes taps követte az elnök záróbeszédét. Bukarest, Cal. Victoriei 11 Bukarest, Cal. Victoriei 11 GRAND HOTEL HALAD AZ IDŐVEL! Jelszavunk: Kényeién, elsörenli kiszolgálás, ahszalat tisztasás: és olcsó árak. Lafayette kávéház-étterem újonnan berendezve a szálloda épületében. Szobaárak 130 lejtől kezdve. Mayer Antal apostoli kormányzó Nagyváradon hirtelen meghalt (Nagyvárad, február 27.) Ma délben háromnegyed egykor a nagyváradi székesegyház harangjai megszólaltak és jelentették, hogy a római kathohkus egyháznak nagy halottja van. Ma délben félegykor váratlanul meghalt Mayer Antal volt apostoli kormányzó, a nagyváradi egyházmegyének négy éven át volt vezetője. Mayer Antal halálának hire gyorsan szétfutott a városban és osztatlan részvétet keltett, mert Mayer nemcsak mint pap, hanem mint ember is az elsők között volt. Mayer 1870-ben született Debrecenben, hol édesapja postafőnök volt. Szüleit korán elveszhette. Iskoláit Debrecenben végezte, Nagyváradon volt kispap, 1898. szeptember 3-án szentelték fel áldozópappá, majd Slauch bíboros idejében az egyházmegyei levéltár vezetője, később pedig szentszéki jegyző lett. 1905-ben püspöki titkárrá nevezték ki. 1911-ben elhagyta a rezidenciát és a Szent József intézet igazgatója lett. Ugyanakkor címzetes kanonokká léptették elő, 1922-ben kanonok lett, 1923-ban bátormonostori címzetes apát. 1925-ben pápai prelátus lett, 1927-ben Bielik püspök halála után szentszéki apostoli kormányzóvá nevezték ki és ebben a minőségben négy éven át egészen 1930. novemberéig vezette a nagyváradi egyházmegyét. Kormányzásának icle.je a nagyváradi egyház megye nehéz korszakára esett, mivel éppen abban az időben folytak a konkordátum-tárgyalások a román kormány és a római szentszék között. Mayer Antal nevéhez fűződik a Mária Terézia korában épült oüspöki palota tetejének ujracserepeztetése, valamint ő helyezte át a papi szemináriumot is a, püspöki palota II. emeletére. Mayer apostoli kormányzó a mult év júniusában kezdett betegeskedni és Budapestre utazott, hogy megvizsgáltassa magát. Gyomorbaja állandóan kínozta, februárban ágynak esett és azóta állandóan feküdt. Kezelőorvosa, dr. Móricz Ernő epehólyagrákot állapított meg. Hétfőn még vendégeket fogadott, egyházi ügyekben tárgyalt, nappnta áldozott. Ma délben negyed egykor kezelőorvosa megvizsgálta. Amikor a betegszobából kifelé indult, a folyosón találkozott Glass Mihály irodavezetővel és Beteg Imre kanonokkal, kik Mayer látogatására jöttek. Az orvos közölte velük, hogy a katasztrófa minden pillanatban bekövetkezhetik és ezért jó volna táviratilag értesíteni a jelenleg Bukarestben tartózkodó Fiedler püspököt, valamint a beteg hozzátartozóit, hogy még életben találhassák. Az orvos azzal eltávozott, a beteg szolgája pedig be akarta jelenteni a vendégeket. Amikor benyitott a szobába, May ért az ágy előtt a parketten fekve találta. Az irodavezető és a kanonok azonnal az orvos után küldtek, de az már csak a halált állapíthatta meg. melyet szivszelhiidés okozott- A káptalan a halál bekövetkezéséről táviratilag értesítette Fiedler nüspököt. Délután két órakor összeült a káptalan és felbontották a halott végrendeletét. Semmije vem maradt, egészen szegény volt, csupán 7000 lejjel rendelkezett, amellyel kapcsolatban azt irta. az a kívánsága, hogv ezen összegből, ha kitelik, szülei sírboltjába, Debrecenbe temessék el. A káptalan szerdán délelőtt, 10 órában álla- nitotta meg a temetés idejét. Egyelőre Nagyváradon fogják eltemetni. „Biióíára velük** - ezekkel a szavakkal lefezie ke Colfescu ügyész vádbeszédét a feketeszesz«perben (Kolozsvár, február 27.) Hétfőn reggel folytatta Colfescu ügyész vádbeszédét a feketeszesz- perben. A tárgyalótermet újból teljesen megtöltötték az érdeklődők, akiknek soraiból ezúttal sem hiányoztak a vasgárdisták. Colfescu ügyész részletesen foglalkozott az egyes vádlottak személyeivel s különösen Rotschild és Farkas Lajos szerepét emelte ki, mint akik szerinte mozgató erői voltak a feketeszesz üzelmeknek. Colfescu ügyész ezután régi szokása szerint egész tág keretek között kezd beszélni. Beszél Troja elfoglalásáról, a rómaiak és görögök erkölcseiről s Karthágónak a rómaiak által való elfoglalásáról. A kapcsolatot a feketcszcsz- üggyel úgy találja meg. hogy Románia Karthágójának nevezi n. feketeszeszesek csoportját, akiket mindenáron meg kell semmisíteni. Majd áttér a középkorra s a zsidók akkori állapotára. — Ekkor a zsidókat csak n lupanárokban és rabszolgasoréban lehetett találni — mondja az ügyész — s ez a korszak alakította ki bennük a bűnözési hajlamot, aminek tipikus megnyilvánulásai a feketeszesz visszaélések. — Sajnos, a büntetőtörvénykönyvben nincsenek elég szigorú intézkedések azokra a bűnökre, amelyeket ezek a vádlottak elkövettek. A kényszermunka sem elég súlyos retorzió ellenük. — Be kell vezetni a halálbüntetést, — kiáltják közbe a védőügyvédek. — Igen. Akasztófára velük — kiáltja hevesen gesztikulálva az ügyész. A terem zúgása felel az ügyész váratlan szavaira. Colfescu ügyész ezután be is fejezi összesen 9 óráig tartó vádbeszédét, ismételten súlyos büntetést kérve a vádlottakra. A védőügyvédek közül először dr. Tauber beszélt, aki Stroh Mátyás vádlott védője. Az ügyvéd röviden végez, bizonyítékok hiányában kérve védence felmentését. A tárgyalást ezután elhalasztották. I Tartósam or doíát, hajat ícst, garanciával 1 Böszörményi SEiíSSr, I Kolozsvári inozgá szinlifizak műsorai CORSO Elöndások 3, 5, 7 és9-kor EDISON Előadások 3,6 és 9*kor ROYAL Előadások 3. 5. 7 33 Vor ' Kedd Şunny Vig operett. Maryliü Miller. Traöer líolm Nekünk beszélhet Afrika. Fősz.: George Sídnei, Charl Murray. Notre lîarescd teroayőr Főszerepben:Ion Chaney Rxpress házas sás; zrné: német vígjáték. Fősv. Dolly Haas, Verebes Ernő stb. Jen: Hamali merénylet. A szezon kimagasló eseménye. Detektiv film. K. Ludwig Diehl.