Keleti Ujság, 1933. február (16. évfolyam, 25-48. szám)

1933-02-25 / 46. szám

KnmUjssß XV. ÉVF. 46. SZÁM. IRODMOM-MŰVtSZET Ferenczy Zsizsi, a művésznő vegre alkalmam volt személyesen látni és Hallani Ferenczy Zsizsi urhölgyet, mint dalénekesnöt, Az Ellen­zék e no za-an, Koaaiy Zioitan szuieteseneK otvenoaiK évfordulója alkalmából, hangversenyt rendezett, mely­nek, amint ma Írnák a színházi és mozi hir harsonázá- soK, „DomDa-sikere” volt. Magyarul: teletalálat érte a közönség érthető fásultságát és a kath. főgimnázium kedves és kellemes termet zsuroiasig megtöltötte a haligatóság. Nem feladatom erről a ritka szerencsével cs méltó sikerrel lefolyt ünnepélyről számot adni. Amae ünnepélynek kell neveznem, mert egy nagy zene- koltö hozzá, hála Istennek, életben lévő magyar láng- esz ötvenedik születésnapját ünnepeltük, nem eppen naptári pontossággal, le szivünk szerint. Ezúttal egy fiatal uriasszony énekelöadásáról szeretném elmondani att, hogy mily hatást tett a műsorban három számot euogiaio aaiaivai. Virágénekeket adott elő elsőbben. A bensőségteljes kis színpadon, inkaDD iuggonnyel elválasztott emelvé­nyen. amint a kárpit kétfelé vonult, ott állott egy kar­csú, oajos, regi magyarrunas női aiak, csigás najiur- tökkel, — egy megelevenedett acélmetszet valamelyik regi magyar ioiyoiratDoi, Déryné, Hollosi Kornélia, vagy Schodelné idejéből. Énekelni kezdi a Kodály által meg­zenésített viragenekeket. Csinos, tiszta hangja van, nynvanvaio zenei képességé; de nem ez a körülmény az, ami hamarosan meglepi a hallgatót, hanem, hogy nem színpadi, vagy szokványos hangverseny-énekes módon enekei. nem is a Közönségnek énekel, hanem maga- magának. Egy megelevenedett várkisasszony, aki va­lamelyik termukoen, egyedül, elmélázva elsöhajtja, el­suttogja, énekhangon dalait. Az, amit tőle hallunk, há­romféle virágszálból van összefonva. Az éneklésnek, az cizesnek, es az egyszerűségnek oly vegyuiékéboi, me­lyet semmiféle zeneiskolai, vagy zenemesteri recept nyomán összeállítani nem lehet. Itt egy magától ter­mett e3 ugyiatszik jói rejiesztett tehetségről van szó. a mesteri művészétté! megírt dalokat oly tökéletesen aterzi, nogy na spiritiszta volnék, azt merném mon­dani, egy zenei médium, akiből a virágénekek valame­lyik női lénye szólal meg, a sugallatnak csodálatos való- sagavai. szinte bántó a zongorakiseret. Ezekiiez a szer­zeményekhez és ehhez az előadáshoz csak hárfakiséret vaio. A zenei hangszerekben az ezüstös holdfény, mely szelíd futamaival bevilágítja ezeket a meiabus dallamo­kat. „siralmas nekem..." kezdetű .Balassi Bálint által irt vers éneke azonban a drámai erőnek és mélységes ér­zésnek oly lávaszerü kitörése, hogy az ember észreveszi, hogy többet hallunk, mint elmélázást. Oly keserv és fájdalom zeng hozzánk a múltnak e kedves tünemé­nyétől, hogy finom alakja elhomályosul, lassan, előt­tünk, mert a naugato szemet könny borítja. Színpadon, előre kiszámított, rendező által az elő­adóba bele tölcséreit utasításokkal tökéletesen lehetet­len uy szívDoi iaitaot es ily egyszerűen Igaz jelenetet előadni. Mert itt nem Csupán énekről van szó, hanem egy aramai jelenetről, melyet nem csinálnak, hanem melyet nekünk alkalmunk akadt a maga valóságában, véletlenül meglesni. Következik egy másik jelenet. Egy fekete fejkendős cs nagy szürkekendös parasztasszony áll előttünk eietnu aianoan. Jtsoraaiokat énekel, u az, jól ismerjük régről: az, aki énekelgeti „Meg ne mondja, komám asz- szony az uramnak, h'ogy eladtam kakasomat a zsidó­nak". Bersze eutta. füzekben a bordalokban, kicsattanó humor, fiatal gúny és tréfa mulattat. Egyikben arrf ya.n szó, hogy három asszony Iszik a korcsmában, kettő férjét siratta, a harmadik élete párjának gyors kimú­lását onajtozza. a auaanotaoan pedig az itokasan osz- szeíöpörödött asszony ledobja nagy kendőjét és egy natat menyecske pattogós víg eneket halljuk. — Újabb jelenet: Egy kis fiatal szép székely leány, kezében bokrétával, Ezt a lányt is jói ismertem, — ta­lan testvére lehetett annak a kis székely lánynak, aki valaha nálunk lakott. Már vőlegénye járt a házhoz, ter­metes vidám székely legény és egy napon, mikor es- kctesre vitte naza, raiujoKDa, vauara kapta a legeny a lány virágos ládáját és pehelykönnyüséggel vitte, a kis­lány pedig, naiaat mana, lépdelt boldogsága relé. a naszlndulö sem hiányzott, a házi fehérnépek örömteljes nagy sirás-rivásában. A hangverseny székely lanya is valóság és kedves élő alak volt, amig el nem énekelte Székely Erzsi balladáját. Ekkor elsáppadt arca és izzó szemmel, minden csinált muoanat neikui, oly különös, merően szokatlan művészi bensőséggel rebegte el a bus történetet, nogy az ember azt hitte végül, hogy ezt más nem mondhatta el, csak maga Székely Erzsi, aki elpanaszolta sorsát. jttitka élmény volt számomra is ez a művészi há­rom jelenet, dalaival, igazságával és páratlan hatásá­val. Azt hiszem, kellően rendezett művészi körút rop­pant. sikert hozna ennek az egészen uj alkotásnak, amit ez a megkapó és nagy művészi előadás Képvisel. Leg­jobban szeretném, ha hangos film, de elsőrangú felvé­tel, másolná le ezt a tös-gyökeres eredeti és izig-vérig magyar drámai énekművészen, álomszerű, finom és mégis igaz, inietett műalkotást. Gyalui Farkas. (*) Zeneszerzői est. Kedden este fiatal kom­ponista mutatkozott be első Ízben a kolozsvári közönségnek. A közönség megtöltötte a termet, mert ott akart lenni egy tehetséges komponista első nyilvános előadásán. Dr. Eisikovits be­mutatkozó estélyén komoly szerzeményekkel akart debütálni és ezek a kisebb lélegzetű szer­zemények már első hallásra is azt igazolták, hogy szerzőjük nem pályázik olcsó sikerre. For­mailag tömören, röviden fejezi ki magát, kontrapunktikus érzéke fejlett, hangzatai ötle­tesek és soha sem unalmasak, tématikája egyéni. Egészében pedig a franciákkal szimpa­tizál leginkább. Legnagyobb sikere a Szonatiná­jának volt, ez a szolidan szükségszerűségből be­lőle kikivánkozott darab, nemcsak tudást, har­móniai érzéket és ötleteket árult el, hanem hiva- tottságot is. Az előtte eljátszott Breludium és Fuga pedig a maga akadémikusságában is, jó iskoláról és temperamentumos ritmusérzékről tett tanúságot.'Molnár Irmáé az érdem, hogy ez a munka olyan szépen, értelmesen került a közönség elé. Az ő kultúráját és lekiismeretes- ségét a közönség honorálta is. Kamarazene munkái közüL Eisikovits, Lakatos és Lázár tár­saságában a Trió-Fantáziát játszották. Francia impresszionista nyomok mellett népies motívu­mokat találunk a trióban, mely bár rövid, de nem tömör, de sok finomságot, tudást árul el. Hálátlan dolog népies motívumokhoz nyúlni. Lázár urban szolid tudású, szép tónusu értékes csellistát ismertünk meg. Ady és Tagore szö­vegeire írott, frissen, könnyedén megkomponált dalokat énekelt szépen és értelmesen Lövy. majd Todufa egy különleges, epigramszerüen, de ténylegesen tömören kifejezett zongoraszvitet játszott, mely lia nem is hozott közönségsikert, értékében még sem vészit, sőt különlegességé­ben, plasztikus tömörségében sok kvalitást rejt magában. Todufa biztos kezű, szépen billentő pianista. Eisikovits tehetséges komponistának indul és azt est sikere bizonyára sarkallni fogja tanulmányainak bővítésére, tudásának kimélyi- tésére. Sikere kétségtelenül megérdemelt volt. Lakatos István. Szerelmem és tragédiám. Az utolsó orosz cári pár életének és halálának emberi és történelmi titkai, rej­telmei. Az Athenaeum memoár sorozatában 300 oldal, 25 képpel 72 lej mindenütt, vagy Lepagenál Kolozsvár. Kérje a sorozat jegyzékét. Kreuger gyufakirály szerelmei. A történelem egyik legzseniálisabb pénzemberének és kalandorának intim élete az Athenaeum memoár sorozatában. 57 lej min­denütt, vagy Lepagenál Kolozsvár. Kérje a sorozat jegyzékét. Emil Ludwig: Mussolini vallomásai. Európa leg- izgatóbb, legszinesebb politikai alakjának nagyszerű kepe, egyben korrajz. Illusztrált kiadás az Athenaeum memoár sorozatában 57 lej mindenütt, vagy Lepagenál Kolozsvár. Kérje a sorozat jegyzékét. A MAGYAR SZÍNHÁZ IRODA HÍREI: Hálás kis nő. Százötvenszer adták Buda­pesten a „Hálás kis nő“-t, ezt a ragyogó, ötletes s pompás vígjátékot. Százötvenszer telt meg a színház lelkesedő, kacagó, bánatát felejtő közön­séggel. Százötvenszer pecsételte meg ez a jól I mulató közönség a „Hálás kis nő“ diadalmas si- ' kerét. A kolozsvári színházban igen nagy kedv­vel készülnek a „Hálás kis nő“-re, amelynek premiéreje a jövő hét közepén lesz. Holnap délelőtt 11 órakor: Feketeszáru cseresznye, mozihelyáraknál is olcsóbb liely- árakkal. A színház pénztárát valósággal ostro­molják két nap óta jegyekért, a holnap (vasár­nap) délelőtti matinéra. Aki még jó helyhez akar jutni, az siessen, váltsa meg a jegyét. A „Feketeszáru cseresznyét“ fogják előadni, Poór Lily, Benes Ilona, Vass Piri, Fekete Mihály, Tóth Elek, Balázs Samu-val, Tompa Sándor és Tasnády-val a főszerepekben. A helyárak ol­csóbbak a mozihelyáraknál. Páholy 5 személyre* 100 lej, zsöllyeszék 30 lej, földszinti támlásszék 20 lej, erkélyülés 10 lej. j Kedden este Bánk bán. Ünnepi előadása' lesz kedden este a színháznak. Katona József remekét, „Bánk bán“-t fogják előadni gondos előkészületek után Poór Lilyvel (Gertrudis ki­rályné), Földényi Lászlóval (Bánk bán), Fekete Mihállyal (Petur bán). Janovics Jenővel (Bibe- racli), Tóth Elekkel (Tiborcz), Balázs Samuval (Endre király), Tomija Bélával (Ottó herceg), Kerekes Ilonával (Melinda), Forgács Sándorral (Mikhál bán). Bárdi Terézzel (Izidora). Hely­árak: Az idei évad nagyon olcsó, rendes hely­árai. Jegyek már válthatók. A MAGYAR R2INHA7 **FTÎ TVTPSORA: Vasárnap d. e. 11-kor: Feketeszáru cseresznye. (Ez évadban először. Rendkívül olcsó, a moziiielyárak- nál is olcsóbb helyárakkal. Legdrágább zsöllyeszék 31) lej. Páholy 5 személyre 100 lej. Erkély 10 lej. Je­gyek már most megválthatok. Ssz.: 55.) Hétfőn: Nincs színházi előadás. Kedden este 9-kor: Bank-bán. (Ünnepi előadás. Uj be­tanulással. Poór Lili, dr. Janovics Jenő, Földénjrl László, Fekete Mihály, Tóth Elek, Bárdy Teréz, Kerekes Ilona föllépése. Az Idei évad nagyon olcső rendes helyáraival. Ssz.: 56.), A ROMAN OPERA MŰSORA: Vasárnap, február 26 (este): A fehér asszony. Hétfő, február 27: Lohengrin. Szerda, március 1: A bolygó hollandi. Péntek, március 3: Szünet. Vasárnap, március 5 (este): Tannhauser. MOZI Eggerth Mártha és Verebes Ernő a Szín­kör Mozgóban. Páratlan siker mellett mutatta be csütörtökön a Színkör Mozgó Ábrahám Pái legújabb filmoperettjét, a Napsugár az égen c. filmet. Csütörtök óta állandóan zsúfolt házak mellett fut e remekül sikerült film és még na­pokig műsorán fogja tartani a Színkör, — mert a film kitűnő, a zenéje fülbemászó és a főszerep­lők kivétel nélkül nagyszerű szinészek. Aki megnézi ezt a bájos, szép operettet, két gonanél- küli órában remekül íog mulatni és szórakozni. BEKÜLDÖTT HÍREK e© a A KMSC közgyűlése. A kolozsvári munkássport­kiub vezetősége a klub közgyűlését folyó hó 26-ára, va­sárnap délelőtt 10 órára hivta össze a Vas és Fémmun­kások Otthonába. xea-aeiutan. Február 26-án, vasárnap délután fél o órai Kezdettel a „Vasas-Otthon'‘-ban (P. Catedrale 7.) alatt tartja meg szokásos tea-délutánját a kolozsvári szociáldemokrata nomunkasok csoportja. Beléptl-díJ nincs. Műsor után tanc. Tanonc elhelyezés. A Székelyek Kolozsvárt Társa­saga leirnvja mindazon helyben, valamint vidéki szü­lőket, akik gyermekeiket ipari, illetve kereskedői pá­lyára onajtjak adni, nogy ez ügyben forduljanak a társasághoz, Str. Cogalniceanu (volt Farkas ucca) 7. Ez idő szerint el tudunk helyezni két cipész, egy könyv­kötő, egy szobalestö, két Kovács, két kalapos tanoncot neiyDcn, két kovács, egy fuszerkereskedö, egy asztalos tanoncot pedig Gyaluban. A társaság kéri azon iparo­sokat es kereskedőket, akiknek tanoncokra (esetleg se­gédekre van szükségük, hogy ebbeni kívánságukat a tarsasag Farkas ucca 7. szám alatti helyiségében be­jelenteni szíveskedjenek. Ezidö szerint ajánlkozó van: villanyszerelő, férfi szabó, fodrász, szűcs, pincér, cuk­rász, kéményseprő, mechanikus, szakács, droguista szaitmaDan. A zilahi véndiákok bálja. Kiváló erkölcsi és anyagi siker s hagyományos jóhangulat jellemezte a zilahi ref. vvesseienyi-Koiiégium véndíákjainak műsoros estélyét. A műsor mindenik száma nagy hatást keltett. A városi színhazat zsuroiasig megtöltötte a közönség. Külön ki kell emelnünk Tóth Sándornak, a kollégium múltjáról és jelentőségéről tartott előadását. A Zilahi Dalkör és a kollégium ifjúsági énekkara magyar dalokat adott elő: az eioDDi Aracsi ueza, az utóbbi Rák Karoly Kar­nagy vezetése alatt. Ajtay Bva, Rák Károly zongora- kísérete mellett müdalokat énekelt és Ruszka Judit re­mek tanca zarta De a műsort a Virágh Károlyne zon- gorakisérete mellett. A műsor után reggel 8 óráig tar­tón. tanc következett. Ezt az estélyt is, amely az úgy­nevezett véndiákbálok sorrendjében a kilencedik volt, Kereaes Ernő ny. Kollégiumi igazgató rendezte. A ven­dégek ellátásáról Nagy Sándomé vezetése alatt a ne- messzivu znám noigyek gondoskodtak. A kollégium vóndiáltjai másnap, február 19-én délelőtt az ősi intézet raiai kozott naiaaao istentiszteletre gyűltek össze, amely alkalommal Kerekes András nyug. vallástanár mondott ima: s vegn samu igazgató es miszu Laszio VII. o. tanuló üdvözölték a megjelent véndiákokat. A xenms Club február 2ö-án d. u. félhat órakor tea-délutánt rendez. Vendégeket szívesen látunk. Ca­lea Victoriei 10. li. em. Az Arvaieanyneveiö otthon t. hő 26-án, vasárnap délután 6 órakor tartja tea-délutánját Farkas uoca 7. szám alatt. A cluji zsidó Nőegylet folyó hó 26-án, va­sárnap délután 5 órakor rendezi szokásos tea- délutánját a Newyork téli kertjében. A jóté­kony célra való tekintettel ez utón kér minél számosabb megjelenést. A Rendezőség. Meghívó. A Cluj-kolozsvári Polgári Önsegélyző Egyesület jlhísb. évi március no 12-en, vasarnap a, e. 10 órakor a városháza nagytermében évi rendes köz­gyűlést tart, melyre az egyesület tagjait tisztelettel meghívja az elnökség. Tárgysorozat: 1. Elnöki meg­nyitó. 2. vaiasztmany jeientese. 3. az ia32. évi zárszá­madások előterjesztése és jóváhagyása, valamint a szamvlzsgaio-blzottsag jelentése és felmentvény meg­adása. 4. Az 1933. évi költségvetés előterjesztése és jó­váhagyása. 5. A számvizsgáló-bizottság elnökének és tagjainak megválasztása. 6. Esetleges Indítványok. (Az indítványok 10 nappal előbb az elnökséghez beadandók ) A március 12-tkl közgyűlés határozatképtelensége ese­tén uj közgyűlés március 19-én, d. e. 10 órakor a fenti tárgysorozattal lesz megtartva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom