Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)

1933-01-07 / 6. szám

2 KELETlUjSJtG XVI. fiVF. 6. SZÁM. Manin szolidaritása MihaJacheval. Politikai körökben élénken kommentálják a tegnapi eseményeket. Egyesek szerint a kor­mány csak azért kereste a két parancsnok le­váltásának az ürügyét, hogy lemondhas son és ne kelljen aláírnia a genfi egyez­ményt. Ezzel a felfogással szemben mások azt állítják, hogy abban a bizottságban, melynek Maniu, Mi- ronescu, Mihaláche, Madgearu és Lugcşeanu voltak a tagjai,_ véglegesen leszögezték a kor­mány álláspontját a genfi feltételekkel szem­ben és igy nem valószínű, hogy a kormány üri;- gyet_ keresne távozása indokolására, mikor a i genfi egyezmény kérdésében már nyíltan leszö­gezte magatartását. Egyes, a kormányhoz kö­zelálló körökben azt állítják, hogy Mihalache csak saját elhatározásából cselekedett, mert az a meggyőződése, hogy nem maradhat tovább bel­ügyminiszter, ha az ő alárendeltjei hasonló tar­talmú körrendeleteket adhatnak ki. Tehát nincs szolidáritás ebben a kérdésben Mihalache és Maniu között. Viszont az a körülmény, hogy Maniu nyíltan szolidaritást vállalt a belügy­miniszterrel, nem lephet meg senkit, mert Maniunak meggyőződése, hogy Mihalache fordí­tott esetben, — vagyis ha ő lett volna a minisz­terelnök és Maniu a belügyminiszter — hasonló­képpen járt volna el. Maniu kijelentette, hogy hajlandó vállalni a mai kormányzás nehézsé­geit, azonban csak egyetlen feltétel alatt: ha a minisztertársai minden körülmények között az ő véleményével egyezően járnak el. Uj kormány a régi rezsimből. Ezek szerint nyílt kormánykrizis előtt ál­lunk. Vannak ellenzékiek, akik rezsim-változás- ban is reménykednek. Abban az esetben, ha a csendőrség főparancsnokát és a rendőrprefek­tust leváltják, helyreáll a rend, Lugoşeanu visz- szautazik Gcnfbe a tárgyalások befejezésére. Iía azonban a király elfogadja Mihalache lemondá­sát. úgy lemond Maniu. Ebben az esetben a je­lenlegi parlament megtartásával Vaida Sándor jönne, vagy Mironeseu, esetleg Popoviciu Mi­hály, esetlen Titulescu. Ugylátszik bíznak ilyen megoldásban, mert a kormány tagjai között nem észlelhető az az idegesség, ami ilyenkor szo­kásos. Sőt, Maniu miniszterelnök egyik kijelen­téséből arra következtetnek, hogy a kormány­krizis sima és békés megoldást fog nyerni. Vaidát hívták Bukarestbe. Kolozsváron azt az értesülést szereztük a nemzeti-oarasztpárt köreiből, hogy Vaida Sán­dor már meg is kanta a sürgős meghívást Bu­karestbe. A volt miniszterelnök azonban azt a választ adta. hogv egészségi állapota miatt most nem mehet. Ebben a válaszban van sok politikum és benne van a íVIihalaeheval való szolidaritás is — minden további eshetőségre való tekintettel. A nemzeti-parasztnárt vezérlőbizottságának az ülését különben holnapra összehívták Buka­restbe. Bánréti mint lovag és mint Bánréthy 310Z6U» NAGY SIKERREL FUT SZEREGEM-ES TMMUNnSZti üene! Tánc Î Ének! i7igság’I KIVÁLÓ UNIFOR- MISOS VtGOPERETT. Főszerepekben: Eggerth Martha Georg Alexander Felix Bressart Verebes Ernő egyik nagybátyja Bukarestben tekintélyes állást töl­tött be és tült be még ma is s az ö összeköttetései ré­vén és a reá való hivatkozással Nagyváradon az egyik biztosítóintézet tisztviselőként alkalmazta. Itt is ugyan­azt csinálta, amit Budapesten és később Kolozsváron. Költekező életet folytatott, költséges passzióira nem fu­totta a kis tisztviselői fizetés. Nagyváradon is felje­lentették, megindult a vizsgálat és három hétig vizs­gálati fogságban ült, de előkelő barátai a biztosítóinté­zetnél hiányzó összeget összegyűjtötték és igy a vizs­gálatot megszüntették ellene. Ezután Magyarországra utazott vissza, egy kisebb vidéki városban dolgozott, de itt is hü maradt önmagá­Legjobb barátait is becsapta az elegáns biztosítási bonviván Nemcsak szikkasztott, hanem egytől-egyig becsapta üzletfeleit (Kolozsvár, január 7.) Bánréti Sándor biztosítási tisztviselő néhány hónappal ezelőtt eltűnt Kolozsvárról. Búcsúszó és bankett mellőzése nélkül Bukarestbe távo­zott. Bánréti Sándort Kolozsváron széles körökben is­merték. Több mint egy évig a Dacia-Románá biztositó- társulat főtisztviselöje és üzletszerzője volt. Elegáns, jómegjelenésü ember volt, világfit játszott meg min­dig. Bálokban, zsurpkban és éjjeli lokálokban gyakran volt látható. Kolozsvári viszonyok között élete igazán költségesnek volt liíondható. A rossz nyelvek már ak­kor suttogták, hogy Bánréti urnák a múltja nem tiszta. A háború éá forradalmak utáni idők óta azon­ban az emberek nem olyan kényesek, Bánréti úrral senki sem szakított- állítólagos múltja miatt és to­vábbra Is az úgynevezett jó társaság tagja maradt. Mint sodródó ember rövid kolozsvári szereplése alatt csaknem mindenkivel megismerkedett és összekötteté­seit, mint biztosítási fötisztvlselö üzletszerzésre hasz­nálta ki. De nemcsak üzletszerzésre, amint az alábbi sorokból kiderül, háhem más célokra is. Bánréti urat eltanácsolják. De tartsunk sorrendet. Három hónappal ezelőtt a Dacia-Románá kolozsvári igazgatója rovancsolást tar­tott és olyan dolgokra akadt, amelyek arra késztették, hogy Bánréti urat a biztosítóintézettől való csendes, de végleges eltávozásra szólítsa fel. Bánréti ur előkelő családi nexusaira hivatkozva, gavallérpózba vágta ma­gát, de a szigorú igazgató az ügyészséget emlegette, mire Bánréti ur úgy .az intézettől, valamint Kolozsvár­tól megvált. Azóta sok mindent suttogtak Kolozsváron az em­berek, de tudomásunk szerint, a legújabb időkig Bán­réti ellen senki sem tett feljelentést. A panaszáradat azonban egyre jobban összegyűlt, a biztosítóintézetnél számosán jelentkeztek, akiket Bánréti ur becsapott. Erre újabb rovancsoiás, történt s az intézet vezetősége megállapította, hogy Bánréti az intézet nevével,csúnyán visszaélt, az üzlet­feleket megkárosította, csalt és folyószámlákat hamisított. Erre a kolozsvári fiókintézet összeállította a volt tisztviselőjének a büníajstronmt és leküldte a buka­resti központhoz. Erre a bukaresti vezérképviselet is házinyomozást indított és megállapította, hogy Bánréti Sándor Bukarestben tartózkodik. Szabályszerű idézőt küldtek hozzá, mire Bánréti megjelent a biztosító iro­dájában es a fejére olvasott vádakra cinikusan iéj­féléit: Mindez rágalom, egyetlen sző sem Igaz a vá­dakból. Tessék bizonyítani! Bűnvádi feljelentés. A Dacia-Románá vezérigazgatósága még ekkor is kesztyüskézzel kezelte az ügyet, az összesiratokat visz- szaküldte a kolozsvári fiókhoz, hogy a felsorolt váda­kat bizonyítsa be. Erre Kolozsváron is megindult a házi nyomozás, feleket idéztek meg és hallgattak ki jegyzőkönyveket vettek fel és a napnál világosabban beigazolták, hogy a Bánréti elleni vádak mindenben megfelelnek a valóságnak. Ezeket az iratokat néhány nappal ezelőtt küldötték Bukarestbe és az itteni fiók vezetősége a bukaresti vezérigazgatóság belátására bízta, hogy Bánréti ur ellen beadják-e a bűnvádi eljá­rást, vagy futni engedjél.. Amint értesülünk, a vezér­igazgatóság a bűnvádi eljárást Bukarestben be is adta. A nóta mindenütt egyforma. Különben Bánréti urnák érdekes, sőt kalandos múltja van. Dicsteljes pályafutását Budapesten az egyik előkelő pénzintézetnél, mint gyakornok kezdte meg, ugyanott lett tisztviselő is. Már abban az időben is előkelő életet folytatott, minden éjszaka bárokban jelent meg és a jobb üzleti konjunktúrát szerencsésen használta ki. Egy kabarédivát vett el feleségül, akinek nyilvánvalóan nagy igényei voltak. A költekező és éj­jeli életnek csakhamar szomorú következményei let­tek, mert Bánréti ur már ott is olyan manipulációkat követett el, amelyek következtében ügyészség elé ke­rült és három hónapot szabályszerűen le is ült. Kiszs- badulása után a magyar fővárosban nem sok keresni­valója akadt és Romániába tette át a székhelyét. Az (Kolozsvár, január 7.) A Pavel Constantin­ügy érdekes mellékhajtásában hozott néhány nappal ezelőtt megszüntető határozatot a vizs­gálóbíró. Az ügyből kifolyólag ugyanis Col- fescu ügyész bűnvádi eljárás megindítását kérte dr. Xantopol ügyvéd, Pavel Constantin védője ellen azon az alapon, hogy dr. Xantopol ügyvédi feladatát megszegve a perben mindkét fél érdokét képviselte. Ismeretes, bőgj’ Pavel Constantin ellen a feljelentést Marius Nicolescn, az Opera tenoris­tája tette meg. A tárgyalás folyamán kiderült, hogy a feljelentést, amely Marius Nicolescu neve alatt került az ügyészségre, tulajdonkép­pen dr. Xantopol üsyyéd fogalmazta. Az ügyész azonnal jegyzőkönyvbe vétette ezt s a tárgya­lás befejezése után megindította a bűnvádi eljárást az ügy­véd ellen. aki szerinte megszegte ügyvédi kötelességét az­zal, hogy ő fogalmazta a feljelentést, ő volt az is, aki elvállalta a felielontett személy védelmét. Pastia vizsgálóbíró folytatta le a vizsgála­hoz, forró lett a talpa alatt a föld és egyenesen Ko­lozsváron kötött ki. Mint üzletszerzőt alkalmazták a Dacia-Románá biztosítóintézetnél, ahol jó fellépésével, kedves modorával csakhamar behízelegte magát. A lovag ur. — Lovag Bánréti Sándor vagyok (persze y-nal ér­tette), — mutatkozott be az intézet ügyfeleinek és egy ideig kitünően dolgozott. Az üzletfeleke» rendszerint az­zal főzte meg, hogy a Dacia-Románá nevében feltű­nően kedvező biztosítási ajánlatokat tett. Sikerült is nagyon sok embert más biztosítóintézetektől elcsábíta­nia. Az üzletfelektől írásbeli megbízást vett arra, hogy biztosításaikat beszüntetik és a Dacia-Románá intézet javára az addig befizetett összeget visszakérik, illetve visszavásárolják. A jóhiszemű és mit sem sejtő üzlet­felek rendszerint lépre mentek, kiadták Bánréti ré­szére a nyilatkozatot, aki megjelent a biztosítóintéze­teknél, az addig befizetett összeget felvette, de nem fi­zette be a Dacia-Románá pénztárába, hanem elköl­tötte. A Dacia-Románá üzletfeleit, akikkel jó viszonyt tartott fenn, más utón becsapta. Az első részletet fel­vette, de ugyancsak a saját céljaira fordította. Ha a felek kérték, akkor hamis nyugtát, sok esetben pedig hamis számlakivonatokat adott ki. Ilyenformán becsapta legjobb és legintimebb barát- jait is és az intézetének tetemes károkat okozott. Most újból összecsapott feje felett az ár, kiváncsiak va­gyunk rá, hogy mint kitűnő úszó és „sodródó“, nem fog-e újból néhányhetes vizsgálati fogság árán meg­szabadulni és folytatni káros, parazita életét Csehszlo­vákiában, vagy Jugoszláviában. Mert lovag Bánréti ur most már Romániában is végleg befejezte pályafutá­sát. tot az érdekes ügyben. Kihallgatta az ügyvé­det s több tanút s ezekután megszüntető határozatot hozott az ügy­ben azzal az indokolással, hogy nincs bűncselekmény. A vizsgálat ugyanis megállapította, hogy Xan­topol dr.-tól harútilag kértek tanácsot a felje­lentők arra nézve, hogyan készítsék el feljelen­tésüket. Az ügyvéd ebben a minőségében adott útbaigazításokat Marius Nicolescunak és társai­nak s minden kötelezettség nélkül fogalmazta meg a feljelentést. Megbízása nem volt a felje­lentők részéről s igy semmiféle jogi viszonyban nem volt velük. Lényeges körülménynek vette azt is a vizsgálóbíró, hogy dr. Xantopol nem kapott előleget a feljelentőktől. Ezekután az eljárást megszüntették Xanto­pol ellen s a megszüntető végzés valószínűleg végleges is marad, ha csak az ügyészség nem fellebbezi meg a vádtanácshoz a vizsgálóbírói határozatot. Ebben az esetben a vádtanáes vizs­gálná felül, hogy van-e helye az eljárás további folytatásának, a közismert ügyvéd ellen. Megszüntették az eljárást Xantopol ügyvéd ellen, akit Colfescu ügyész jelentett fel a Pavel-pör után BERET VAS PASZTILLA si k‘T5«!«kacsabb fejfájási Is elmulasztja!!

Next

/
Oldalképek
Tartalom