Keleti Ujság, 1933. január (16. évfolyam, 1-24. szám)
1933-01-04 / 3. szám
XVI. ÉVF. 3. SZÁM. KELETI'ÜJSXG « Miért nem osztották ki 1932-ben Nobel béke-diját? Christian L. Lange, az 1921-iki béke-dij nyertese lesújtó mérleget fest a békeszerződések csődjéről Moratóriumot kapott a béke-díj (Genf, január elején.) Masas. ezüsthaju. száz- százalékos germántipusu ember; Goethével és Hauptmannal való hasonlatossága egyenesen szembeszökő. Hangjában semmi szenvedély; szavai. amelyeket kiejt, megfontoltak; fölösleges betű még véletlenül sem siklik ki szájából. Ez az ember: Christian L. Lanae, az agg norvég tudós, az Interparlamentáris Unió főtitkára. 1921-ben kitüntették a béke-Nobel-dijjal. Itt ül velünk szemben, az Interparlamentáris Unió genfi titkárságnak főtitkári irodájában. Tágas, világos terem; oldalt, a nyitott kandallóból a tűz lángja kígyós mozdulatokkal fel-fel- szökken a kéménybe. Nem óhajtjuk nyilatkozatát, amidőn reprodukáljuk, megterhelni kérdéseinkkel. Visszaadjuk, úgy. ahogy elmondta. Moratórium — a béke-Nobeil-dhinak... — A béke-Nobel-dijat 1932-ben nem Ígérték oda senkinek... Azt jelenti-e ez. hogy 1932-ben nem élte!: nagy emberek, lángoló pacifisták, akik pacifista aktivitásukért megérdemelték volna a béke-Nobel-dijat? Erre a kérdésre aligha lehetne igenlően válaszolni. Lehetetlen azt állítanom, hogy az elmúlt esztendőben senki sem érdemelte meg a béke-Nobel-dijat. A dijat azonban mégsem osztották ki... Ennek okát tehát másutt kell keresnünk. —- Fiatal koromban titkára voltam a Nobel- dij-bizottságnak s ilyenformán jól ismerem ennek gépezetét. A béke-Nobel-dijat, éppen úgy, mint a többi Nobel-dijnkat. az alapítvány létezése óta nem osztották ki minden évben és pedig annál az egyszerű oknál fogva nem, mert az alapítvány statusai szerint a bizottságnak jogában áll, hogy egy-egy dijat csak egyszer ötévenként ítéljen oda valakinek. Úgy gondolom tehát. hogy a bizottság ebben az évben egyszerűen — moratóriumot adott a béke-dijnak és ha úgy tetszik neki, akár három évig is várhat, amig ezt a dijat újból ki fogja osztani. — A béke-Nobel-dijat nemcsak egy hírneves személyiség kaphatja meg. aki nagy érdemeket ■szerzett magának a béke körül, de megkaphatja egy revü, egy intézmény vagy bárminemű orgánum, amely komoly és eredményes aktivitást fejt ki a béke gyönyörű eszméinek érdekében, így példám a világ háború alatt, amely idő alatt mindössze egyszer osztották ki a béke-NobeUdi- jgí, a Nemzetközi Vöröskereszt kapta mer). Hiszen tulajdonképpen célja a Nobel-dijaknak az. hogy anyagi támogatásban részesítse azt a személyiséget. lapot vagy intézményt, amely vagy aki erre rá vau szorulva és — megérdemli. Az akarat csődje. — A fentiekből világosan kitűnik, hogy a béke-Nobel-di.i elmaradása 1932-ben tisztára technikai okonoól történt- Ám lehetne mindenféle kommentárokba is bocsájtkozni... — lSB2-bcn az emberiség kétségtelenül a legnagyobb és legsúlyosabb krízist élte át, amit a nyugati civilizáció története valaha ismert. Ez a krizis minden vonaion egyformán dühöng. Politikai téren épugy. mint erkölcsi és gazdasági téren. Itt o't hullani, hogy csak egy „időközi krizisröl“ vau szó. amilyen mindig jellemezte a kapitalizmust a XIX. századbeli győzelme óta. De ezek az állítások egyre veszítenek pozitiv voltukból, annyira összezsugorodtak, hogy ma már nyugodtan kérdezhetjük, vájjon ez a krizis ncm-e a tuimtchanizált kapitalista társadalom krízise? Azon töprengenek, vájjon tényleg képtelen az ember arra, hogy uralja azokat az eszközöket, ainciyeket feltaláló lángelméje az utolsó 350 év alatt felfedezett és az emberiség boldogitása érdekében tökéletesített! — Sajnos, a mai krízisben éppen az a legszo- morubb. hogy senki sem tudja megmutatni a helyes kiutat, úgyhogy az emberiség teliesen IreményteJenüi és tanácstalanul néz a jövő elé. Az emberiség akarata teljesen paralizálva vau. És az akaratnak eme paralizişe úgy a politikai mint az erkölcsi életben nyeri kifejezését. Hölgy an is éimkeita a költő: Die Geister, die ich rief, die werd ich nun nich los . . . (Szabadon: A szellemektől, amelyeket hívtam. nem tudok megszabadulni...) — Ma már nem túlzás azt állítani, hogy az 1914—3918-i nagy tragédiának egyik legfőbb oka abban rejlett, hogy az összes nemzetek el voltak árasztva a hadi technika mechanizmusával, amelyet eveken keresztül fejlesztettek és tökéletesítettek és amely szükségképpen, önmagától, mint egy automata kirobbant volna. Vájjon egy ugyanolyan kirobbanás fog bennünket meglepni gazdasági téren! A jelek arra intenek bennünket, hogy ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozni kell. Az esztelen nacionalizmus. — A világháború befejezése óta a gazdasági protekcionaiizmus, éppen úgy, mint az 1914—18- iki háború, univerzális jelleget öltött. Nemcsak uj, végelá iim tatián vámhatárok keletkeztek az uj államok képződésével, hanem az egyes államok még évryi-évre egyre emelik a vámtarifákat az idegen termékek ellen. Ma az egész világ. Nagybriíánuiat beleértve, protekcionista, annak ellenére, hogy a közvélemény mindenütt a leghatározottabb formában elítéli ezt a gazdasági formát. Mi ennek az esztelen gazdálkodásnak a következménye! A tömegnyomor! Hiszen a világ kereskedelmi élete teljesen meg van bénulva, a gyárak lecsukják a kapuikat a munkások elől és ma már több mint százmillió emberi lény állami vagy magán adományokból él, helyesebben: éhenbal. — Hiába szólalnak meg a világ legjelesebb közgazdászai a Népszövetség, az Interparlamentáris Unió és a kereskedelmi kamarák gazdasági konferenciáin; hiába igyekeznek ezek a közgazdászok meggyőzni a hatalmon lévő kormányokat arról, hogy gazdasági politikájuk téves, hogy észszerűbb organizációra van szükség: a kormányokat lehetetlen meggyőzni. Elméletileg rriimidenki elismeri ugyan, hogy mechanizált civilizációnk megköveteli az áruk szabad keringését, de miheiyt arról van szó, hogy az elméletet átültessék^ a gyakorlatba, a kormányok szépen megfeledkeznek elvükről. Másszóval: az akarat paralizálva van. 20 milliárd dollár háborús célokra! — A világ államainak, hivatalosan bevallott, egyenes fegyverkezési kiadásai nem kevesebb, mint ötin üli "rd dollárt tesznek ki. Ha ehhez hozzászánd tjük a rejtett háborús kiadásokat, amelyeket gyakran nyugdijak formájában tüntetnek fel és a háborús célokra felvett állami kölcsönöket, akkor a fegyverkezési kiadások 15—20 milliárd dollárt tesznek ki évente! Másszóval: íz világ kormányai az állami költségvetések felét teliesen improduktív célokra fordítják. Itt is. éppúgy, mint a gazdasági problémákban, hiába lepnek közbe a teorétikusok. bizonyítva az igy teremtett helyzet tarthatatlanságát és figyelmeztetve a kormányokat, hogy az őrült kiadások a fegyverkezési versengésre katasztrófával járhatnak. L. B. A Grivita-utcai „gyilkos“ halálos ágyán visszavonta beismerő vallomását Az áiliUa, hogy csak a rendőrségi verések hatása alatt vállalta magára a kettős gyilkosságot (Bukarest, január 3.) Néhány nappal ezelőtt a văcăreşti fogház kórházában meghalt Enaehe Constamtija, akit mint a hirhedtté vált grivitai gyilkosság tettesét tartóztatta le a bukaresti rendőrség. Enaehe Constantin 27 éves volt s az orvosi megállapitások szerint előrehaladott tuberkulózis okozta halálát. Mindössze egy rongyos ruha, egy lyukas kabát és a grivitai gyilkosságról telt kétséges vallomáséinak jegyzőkönyve maradt utána. Ugyanis semmi blacnyi- tékot nem tudott a bukaresti rendőrség szerezni arra, hogy ő lett volna a kettős gyilkosság tettese, vallomásán kiviéi, amelyet Enaehe Constantin halálos ágyán azzal cáfolt meg, hogy azt veréssel és erőszakkal vették ki belőle. Bizonyára- mindenki emlékszik meg a körülbelül tiz hónappal ezelőtt történt Grivita- nti gyilkosságra. Egy mészáros felesége és kis leánya voltak a gyilkosság áldozatai, akiket a rádió hangja mellett ölt meg a gyilkos. Mind a kettővel borzalmas módon végzett. Kés- szurások és fojtogatások nyomai látszottak a szerencsétlen áldozatokon. A rendőrség hosszú idő alatt kialakult szokás szerint először az asszony férjét tartóztatta le, aki azonban százszázalékosan alibit bizonyított, úgyhogy szabadlábra kellett helyezni. Ezután az asszony sógora következett a gyanúsítottak listáján. Rövidesen ez is kétségtelenné tette ártatlanságát. A haszontalan letartóztatások után a fővárosi sajtó a .rendőrséget hibáztatta az improduktív nyomozásért. Erre a rendőrség nekidurálta magát, napokon keresztül mással nem foglalkozott egyetlen detektív sem, mint a grivitai gyilkosság nyomozásával. Az eredmény az lett, hogy Bukarest összes kétes egzisztenciái és gyanús alakjai bekerültek a rendőrségre, ahol azután egyetlen kérdésre kellett felelniök: „Mit csináltak a grivitai gyilkosság idején?“ Ez a rendszer sem bizonyult jónak. A letartóztatottak százai között sem találtak’ rá a keresett gyilkosra. A sorozatos sikertelenségek után tartóztatták le Enaehe Constantini. Ekkor már feltétlenül szükség volt tettesre. Constantin kihallgatása néhány hétig tartott. A hosszú vizsgálatnak meg is volt az ered ménye, mert Enaehe Constantin, aki különben J535 a bukaresti tagja. alvilág egyik közepes ügyességű bevallotta, hogy ő a tettes. Ezekután kerül sor a bűntény rekonstruálására a gyilkosság helyszínén. A rekonstruálás meglehetős nehezen ment, mert Constantin sok igen fontos körülményre nem birt visszaemlékezni. Ilyenkor a vizsgálatot vezető komiszár segítette ki és igazította helyes útra. Enaehe Constantini beszállították a văcăreşti fogházba, ahol rövid idő múlva a kórházba kellett utalni, mert alaposan erőt vett rajta a tüdővész. Hónapokig feküdt betegen. Nem sokkal halála előtt meggyónt a fogházi lelkésznek s halála napján teljes öntudattal kijelentette társai előtt, hogy nagyon megverték a rendőrségen s igy kény- szeritetíék arra, hogy magára vállalja a Grivita úti gyilkosságot. Utolsó szavai ezek voltak: — Börtönben halok meg, anélkül, hogy bűnös volnék. ** Enaehe Constantin halála után a bíróságot már nem fogta foglalkoztatni a grivitai gyilkosság s igv örökre nyitva marad az a kérdés hogy ki volt a tettes? Tény az, hogy beismerő vallomásán kívül a lehető legcsekélyebb tárgyi, vagy közvetett bizonyítékot sem sikerült a kutató de- tektiveknek találni. ami bármennyire is alátámasztaná bűnösséget. Az. hogv halálos ágyán, illetve utolsó percében ártatlanságát hangoztatta, szinten igen problematikussá teszi bűnösségét, mert hiszen tapasztalati tény, hogy a gonosztevők haláluk órájában általában beismerik bűneiket, hogv legalább ennyivel megkönnyebbülve térjenek át a másvilágra. A lEFinesbiziistább ÓVSZER
