Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-25 / 297. szám

KUETiUjsm XV. ÉVF. 297. SZÁM. Hallgass©« ránk S A karácsonyi v. újévi ajándék akkor kedves i azán, ha olcsó és praktikus. 650 leiért adunk egy férfi strapa öltönyre relé 3 guta*, sió* retet teljes hozzáreiéreL mm „Transilvania“ Részvénytársaság, ^ JBJ in Cluj-XoIozsváiyStr.Uni versităţii voit aZäSZ UaOEl Ms» 1 s (Egyetem u.) 3 « Románia legnagyobb posztó, bélésáru és szabókellékek áruháza óriási választék eredeti angol, valamint belföldi legjobb márkájú féríi-ruha, felöltő és télikabát szövetekben. Duca mindig elegáns, klasszikus, pregnáns és kifejelő, Lupu olyan, mint a kráter: tüzet okád füstöt hány, kénkövet fuj, Goga választékos, költői, szereti a hasonlatokat, csinál magának egy-egy furcsa teóriát, vagy plasztikus mon­dást, amiből szállóige legyen; Mirto csipős, éles, szellemes, logikus: Iunian — ez az apró bors-emberke — analitikus, meglepetésekre, vá­ratta^ ugrásokra és fordulatokra dolgozik. Az erdélyieknek kétségkívül legérdekesebb szó­noka: Vaida. Nem azért, mintha fogyatékos­ság nélkül való oratori készség lobogna benne, nem, sokszor vontatott és önmagával birkózó (a rosszmájú regátiak szerint a romá|n nyelv­vel küzd), de őszinte, karakán, merész és kí­méletlen, még a miniszterelnöki székből is ki­mondja néha azt, amit mások, mint magánem­berek is csak suttogva adnak tovább. Majuiu halk, olykor száraz, de óriási presztízse mint gigászi szárny viszi magával, bizonyos, hogy e tekintelben van valami hasonlósága Tisza Istvánnal, aki szdntéjn keresetlen, szintelen és virágok, cirádák nélkül való szónok volt, de azért szuggesztiv hatása csodákat teremtett. Olyan szónok, akiben a nagy tehetség mellett egyéni varázs, szép hang, lenyűgöző megjele­nés is legyen: a nemes paripa, ahogy Mikszáth Apponyit jellemezte, nincs ebben a percben. Azt .beszélik, hogy Tache Ioneseu volt ilyen. De 3 a múlté. A jövő szónokai és tényezői még valahol rejtőznek, de elektromosságuk néha fel-fel- szikrázik ma 'is már a szónoki emelvényből. A liberáldspárti Tatarescu és Iamandi, a nem­zeti parasztpárti A|ndrei, Calinescu, Ralea: még ott fogfaak talán állami az élen.. A fiatal Bratianu Gy. mint szónok nem fog a román közéletben Demosthenes lenni: különben is a Bratianuk sohasem voltak orátorok. Emlék­szem Nagyváradon, a Ferdinánd-szobor leleple­zése alkalmából a banketten Bratianu Jonel papidról olvasott fel egy avas-izü felköszöntőt és ugyanekkor a trónörökös — ma II. Károly király, — kívülről vágott ki egy beszédet olyan elokveneiával és folyamatossággal, ami­lyet keveset lehet hallani nemcsak uralkodótól, de patenţirozott politikustól is. Bizonyos, hogy az elnöki presztízst, — amelyről már az előző sorokban sem voltunk valami jó véleménnyel, — Pop Cicio emelte eddig a legmagasabbra. Természetesem ő sem tudja megakadályozni, hogy Cuza ne fecsegje öt óra hosszáig a szószéken fonográf szerűen el­csépelt csodabogarait, hogy Lupu minden perc­ben fel ne ugorjon és ne tegye csúffá a legna­gyobb tekintélyeket, hogy akár maga a többség is ne csináljon oktalan ramazurit, — de azért n az egyetlen, aki úgy, ahogy meg tudja _ fé- nezni ezt a zabolátlan, fegyelmezetlen, nekiszi- lajosodott, sokszor éretlen parlamentet. És ő az egyetlen, akiben felmosolyog a jóizii hu­mor. Mert a román t. Háznak humoristája nincs: Lupu olykor talpraesett, de nem a humo­ráért, haiuem mert neki minden szabad. Cuza inkább clown, mint szellemes, Mirtoban van él, csak egy kicsit lassú és modoros, de egy Eötvös Károly, Beöthy Aldzsi, Rákosi Viktor nincs a román parlamentben. Iorga sem az, ün- kább önhitt és beképzelt arra, amit mond, de a fordulatot nála is nehéz kivárni, a poénokat pedig ő maga szokta elnevetni. Pop Csicsóban van zamat és eredetiség: egy-egy elnöki aper- szüje nyomán végigvikarzik az egészséges ka­cagás az egész Házban. Egész természetes, hogy ebben a parlament­ben is húsz-harminc ember szerepel, a többi háromszázötven névtelenül nyüzsög, tapsol, nevet, brávót, vagy le velé-t kiált, lesi a mi­niszteri szavakat, vagy — ha elletnzélten ül — kontrázik a pártvezérének. Végignézel olykor a padokon és örökösen ismeretlen arcokat látsz, akiket sohasem tudsz magadnak megje­gyezni, ha pedig kérdezősködsz utána, akkor álmélkodva jössz, rá, hogy már Inegyedik vagy ötödik cikluson együtt képviselősküdik veled. Néha feltűnik a minisztériumokban, amint duzzadó aktatáskával suhan ajtón ki, ajtón be; ha mosoly ül az arcán, úgy egy pompás üzle­tet csinált (ha pa,namista), vagy egy jó köz­ügyét vitt dűlőre (ha becsületes ember). De itt az ülésteremben csendesen bóbiskol, vagy lapot olvas és csak akkor rezzen fel, amikor a szom­szédjai tapsolnak; akkor ő is ütésre lapit ja össze a két tenyerét anélkül, hogy tudná, mi­ről van szó. Ha jnagyon biztos otthon a kerüle tőben, akkor itt Bukarestben berzenkedik néha, eljátsza az önálló vélemény szerepét, duzzog és elégedetlenkedik és ha végül is a pártvezéri fegyelem leinti, akkor elkeseredetten megis mctli Tisza Kálmán mamelukjának hires só- hajtozását: — Hiszen csak topogtam és topogni a bir­kának is szabad. A román képviselőknek ebben a lenyűgöző nagy többségében a kisebbségi képviselők a tülekedés, liangoskodás és crvéjnyesülós mester­ségétől vagy művészetétől egészen távol, csak akkor szólalnak meg és szerepelnek, amikor csakugyan komoly teendőjük é® mondanivaló­juk van. Az első baloldali mezőny az ő re lyük; az első öt pad felét a cuzisták, másik fe­lét a magyarok, németek és ukránok foglalják el, mögöttük a szocialista párt és a zsidópárt. Itt ezen a kis fövényen magyar és német szó surran halkan és csendesen a padok között. Künn a folyósóin már szabadabb és harsá­nyabb a magyar idióma, mert a magyar kép­viselők közé beállanak erdélyi román urak, magyar újságírók és élénk magyar kaszinózár, tör fel, amit a regátiak is megszoktak már. Az erdélyi politikusok különben rendszerint ma­gyarul beszélnék velünk. Maniu, Vaida és Pop Csicsó előzékenyek a magyar társalgás meg­kezdésében és nem kívánják a kisebbségi po­litikusoktól (bizonyára időkimólés miatt sem), hogy a román nyelvet törjék velük. A minisz­terek közül Popovici Mihály németül beszél azzal, aki románul nem tud, Voieu Nitescu elég hibás magyarsággal, Crisan György pedig az­zal a tökéletes magyar tudással, amit Váradon vagy Aradon lehet elsajátítani. A magyar kép­viselők közül természetesen a legismertebb ott a porondon Wilier József, akit az Isten is arra teremtett, hogy rossz szellemeket szereljen le és szeliditsen meg: ötletes, szeretetreméltó, bo­hém, amellett éleseszü és diplomata, az a két rögtönzött nyilatkozata, amelyet legutóbb a revízió kérdésében és a gyulafehérvári ünnep­ségről való távolmaradás ügyébep. tartott: a politikai stilus finomságának és a tónus-érzék­nek tökéletessége volt; benne tömörült ebben minden, amit el kellett mondatni és el kellett hallgatni, de azért úgy, hogy mégis megtalál­ják benne az elhallgatottakat is. Bizonyos, hogy ennek a parlamentinek is sok hibája, rigolyája, fogyatékossága, vétke is van, mint mindegyiknek, de hiába: nincs amit helyébe tegyenek. A parlament egymil­lióba kerül egy nap, de vájjon egy álparla­ment, vagy egy diktatúra nem kerilne-e töb­be? Szeretnék a parlamentárizmust már sutba dobni, amint Daudet irta nemrégen a L'Action I'rancaise-ban, hogy a parlamelntárizmus fenn­állásának nem is tudom hányadik évforduló­ját azzal kellene megünnepelni, bogy el kell törölni. A magyar história is tud ilyeta anek­dotát. 1840 március 15-én, amikor a forradalom egyéves fordulója vöt, egy képviseő azt indít­ványozta baráti körben, hogy a forradalom év­fordulóját azzal kellene megünnepelni, hogy Táncsics Mihályt újból csukják Ic. Az öreg forradalmár ugyanis, akit börtönéből 1848 már­cius 15-én kiszabadítottak, nagyon sokat kelle­metlenkedett reformterveivel és kritizálásá- v»l a Tórradalmi kormánynak. A parlamentarizmusnak is az a legnagyobb bűne — sok egyéb vétke mellett — hogy túl­ságosain kellemetlen. Menet a hegyoldalban Dombok langy ölében ült a völgy, anyástörzsü almafa hajolt, aranymezőn elgurult a nap, szeüőszájnak fűzőid ize volt. Völgyrójneokban izzadt hástömeg, fojtogató porszag falta fel, kétoldali ól kőkert ragyogott lila-szembe lenge semmivel. Lassan, fülledt zöldes-feketén testretapadt ruhák gőze jött, szélbekapó zászló repkedett utnakizzadt félarcuk fölött. Csukló térdek, gonosz nyelvkezek. Könnyes agyuk gonddal alkudott s közöttük jött komor kocsiján Tökéletes Ember... a halott. LÁNG MARGIT

Next

/
Oldalképek
Tartalom