Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-25 / 297. szám

XV. ÉVF. 297. SZÁM.

KUETtOjSXG

11

Egy millió leit egyetlen egy sorsjeggyel

a Román Állami Sorsjáték

IV. osztályában. Újítsa meg idejekorán sorsjegyét! Húzás jan. 9 és 10-én. Mi§■■■■■■■■■■ Főeiárusiték:

Főelárusitók:

Kereskedelmi Hitelintézet Részv.-Társ.

Pia{a Unirii 20.

Cluj-Kolozsvár,

SÍ

i

äuiiiiiiiiiyaiiiiiiiiiiiiiBiiiiiiiiiiiiginiHiniiiigiiiHiiiimir^HiiHiiiiiiiingiiiiiiiimiiii^iiiiimiiii isiiiiiiiiiiiiiiffiiiiiiiiiiinisiiiiiiiiiiiinsimiiinmgiiiiiiiniiiiigiiiihiiimiiS

«Takarékosság))Ré§zvénytár§aság[

Cluj—Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand 7.

[atiiitMimii5Siiii[iiiiiiiiiSHiiiiiiiiii!siiiiimiiHiaiiHiwiiHgiiiiiiHiiiBii^ii)iMiiiiHitwiHiiiiiuiif»i5iiiiiiiiiiiireiiiiiiiiiiiisinniiiiiiigmiiniiimBiimiimiii^iiiiiiiiiima

Szerzői jogvédelem — kinek?

Nyílt levél, el nem fdön hető — kihez?

Szeretnék nyílt levelet intézni, csak nem tudom, kihez. A kultuszminiszterhez ? A belügyminiszterhez.? Az Akadémiához? A Pefri klubhoz? Az ilyen ügyeknek, fájdalom, nincs gazdája,

Nem testülethez és nem hatósághoz,, —- a román irók lelkiismeretéhez intézem ezt a nyilţ levelet.

Van Romáin iában valami titokzatos egyesület, amely mint a Zeneszerzők Egyesülete, hol pedig egyszerűen mint Szerzők egyesülete jelentkezik. Sokat nem tudsz meg róla. Kérdem a románokat, kulturális tevékenységéről nekik is csak homályos sejtelmeik vajának. Ali, a román zeneszerzők egyesülete?! — Amelynek négyemeletes palotája van a Sarindárban Hogyne. Ismerjük.

Ennek a szerzői egyesületnek, úgy látszik vannak fiókjai az országban. Pompás szervezete van, mert adott jelre mindenütt megjelenik. Bekeni magát a népmese olajával és a maga láthatatlanságából egyszerre láthatóvá válik. Kisérő jelenségei, ahogyan kiszáll az űrből és testet ölt egy márosíudasi táncmulatságon, egy szinérváraljai műkedvelő előadáson, egy (nngyenyedi kávéházban, a finánc és a rendőr.

A szerzők egyesületének az a jellemvonása, hogy ő maga nem szerez sem ze|nét, sem prózát. Pénzt szerez. A mások müvei után szerzi a pénzt. Azaz védi a szerzői jogot. Rendőrrel és finánccal. Elméletileg nagyon helyesen.

De ki számára védi?

Ez itt a kérdés.

Ezért fordulok én a jobb érzésű irók lelki- ismeretéhez.

Nem tudom, hogy van ez az „altruista“ in tézmény a román Írókkal. Vagy más külföldi Írókkal. A magyar írókkal a következőképen van.

Azt mondottam tavaly Harsányi Zsoltnak, a magyar szijnpadi szerzők elnökének: Nézd, itt nádunk Erdélyben ha egy pesti egyfelvoná- sost le akarnak játszani, akár jótékonyéért

egyesületben is, megjelenik egy ur, aktatáskával és kéri a szerzői jogdijat. A cigány a kávéházban (nem játszhat le egy kottát, hogy a vendéglősnek ne kelljen jogdijat kiguberálni valakinek a kezéhez. Nálunk e tekintetben borzasztó nagy a re(nd. A legtöbb preí'ekturán ad dig ki sem adják az engedélyt a legártatlanabb műsoros estélyek megtartásához sem, amíg meg nem kérdik: rendben vannak-e a szerzői jogdijak? Nálunk kedves barátom, az irodalmi nem Csáki szalmája. Itt az iró érdekeire úgy vigyáznak, m\nt a himes tojásra. Súgd meg nekem, mennyit utalt már át neked, azaz az egyesületednek a romániai zeneszerzők egyesülete jogdijakban?

— Egy huncut vasat sem — volt a válasz.

— Pedig ilyen lelkes tempó mellett százezreidnek kellett befolynia.

— Még akkor sem.

— De hát akkor miért kértétek fel őket a jogvédelemre?

—- Mi? — csodálkozott Harsányi Zsolt. •— Majd felmegyek Pestre, kinyomozom, hogy mi van ezzel a jogvédő intézménnyel.

Ez a mult esztendőben történt. Azóta, még mindig nyomozza. De akármilyen jószimatu újságíró és akármilyen ambiciózus Harkányi, ezt kinyomozni sohasem fogja. Egyike a számos, legendás titoknak, amely ránehezedik a romániai közéletre.

•

Ujabbajn zeneátalányt szokás fizetni a jogvédő egyesületnek. Az uj tarifa szerint egy na gyobb város ezerszáz átalányt fizet. A falvak .-tr rtagyságuk szerint — kétszázötven lejtől háromszáz lejig. Ez úgy értendő, hogy ennyi összeget fizet egy-egy vendéglős azért, mert heki zenés helyisége van. Ez az összeg nem adó, nem illetek, ez vem a kincstár zsebébe folyik, ez szerzői jogdij. Ebből kellene kapni Ábrahám Palinak, Lehárnak, Kálmán Imrének, Fényes Szabolcsnak és még nem tudom kinek. Ki kap ezekből a pénzekből? De ne bocsátkozzunk ismét

lésekbe. Egy temesvári lapban most azt olvasom, hogy a zeneszerzők egyesülete egy érvényben levő, bár egyoldalú tarifa dacára önkényesen felemelte a zejnedijakat. Az eddigi átalánynál ötvenszázalékkal magasabbra. Tánc esetén még húsz százalékot hozzá is csap. Ha lúd, hát legyen kövér. Temesváron például egy jobb zenelokáílban megrendezett magáin teaestéig kétezer lej zenedijba kerül. Temesváron a szerzői egyesület havonta csak a vendéglősöktől 66 ezer 880 léjét vesz be- A mai viszonyok között. Amikor minden megy össze. Amikor a gazdasági élet terhei elviselhetetlenekké válnak.

Már most képzeljük el, hogy minő horribilis jövedelem esiiiolódik ki ilyen szerzői jogdijakból, — mert az egyesület mindig kap alkalmat arra, hogy „védje“ az irói és zeneszerzői tulajdont — az egész országban? Ne menjünk messzire, csupán Erdélyben há|ny millió?

Vegyünk még figyelembe valamit. Itt Erdélyben a szerzői jogdijból eredő gigászi jövedelmek nagyrésze kisebbségi, helyesebben külföldi vonatkozású. Végtére is meg lehet figyelni, hogy Erdélyben igazán jnem jelentenek túlnyomó százalékot a hazai zenemüvek, kabaré darabok, artistamutatványok stb. Hát ha Budapesten semmit sem kapnak és a szerzői jogvédelmet úgy képzeli az egyesület, hogy az csak román iróké és zeneszerzőké, nem indokolt-e a kívánság, hogy a kisebbségi vendéglőkből, kisebbségi táncestélyekről, kisebbségi zene hangversenyekről, kisebbségi műkedvelő előadásokból összegyűlt milliókból a kisebbségi irók intézményei is, kapjanak valamit. A kisebbségi irodalom valóban nyomorult sorsot él, de ezt a kérdést csak azért vetjük fel, hogy a helyzetet ebből a szempontból is megvilágítsuk; mi, minden nyomorultságunk dacára is tiszteljük a toll értékét anţnyira» hogy a szerzői jog- dijakat azoknak juttassuk, oda, akiknek az kijár, akiket az megillet.

A temesvári érdekeltek a törvényszékhez fordulnak jogvédelemért a szerzői egyesület túlkapásai ellen. Mi a román írókhoz, a román intellektuelekhez fordulunk, Nézzünk már egyszer a dolgok mögé: mi ez az egyesület s mit akar, minő erkölcsi létjogosultsága van.

Tisztázzuk ezt a kérdést, mert egyelőre a legnagyobb bizalmatlansággal nézzük az egyesület működését és egy kicsit szégyeljúk magunkat a többségi irók helyett is. I. e.