Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)

1932-12-25 / 297. szám

4 KEIETIUJSXG XV. ÉVF. 297. SZÁM. Karácsonyi körinteruju írásban és képben a boldogságról Kissé zug a fejem. Fáradt vagyok. A karácsony előtti gondok kimerítettek. Mit boz az angyal a kis csa­ládnak? — forgatom a fejemben, mert a szegény em­bernek kényelmetlen kosztüm az angyal-szárny. Több­let-kiadást jelent, pedig a rendes költségvetésre is alig telik. Karácsonyi cikket is kellene Írni. Valami szépet. Ha már nekem fő a fejem, legalább másoknak szerez­zek pár vidám percet. Jó lenne a boldogságról, meg­elégedettségről Írni. Furcsa és zavaros gondolatok fo­rognak a fejemben. Nagyon fáradt vagyok. Végre is a román politikai élet vezéralakjai jutnak az eszembe. Hátha ők mégis tudnak valami kedveset mondani. Leg­alább most, karácsony előtt. Clindulok tehát, hogy kivallassam őket a boldog­ságról is megelégedettségről. Beszélni kezd Maniu. A miniszterelnökségen, a Cantacuzino-palota ra­gyogásában találom Maniu Gyula miniszterelnököt, aki kegyesen fogad. Az arca széles mosolyra húzódik a bol­dogságtól, mintha politikai álmai teljesedtek volna. Be­szélni kezd, miközben immár történelmi magasságú gallérját megigazítja; Titulesou csőkolődzlk... A kolozsvári barátságos meleg szobából a külügy­minisztérium sima parkettjére repültünk, ahol Titu- lescu külügyminiszter, mint az európai diplomácia bonvivánja csinosította magát és legújabb fölényes mosolyát tanulta éppen be. A sajtó dédelgetett ked­vence nem szivesen fogadott, csak akkor enyhült meg az arca, amikor megtudta, hogy erdélyi vagyok. — Vaidától jövünk, — jelentettük hódolattal. Arca eltorzult a boldogságtól, amikor kijelentette; — Vaidától, az én kitűnő barátomtól? A Sándor bácsit imádom. Nem hiába dolgoztunk együtt az orosz­román megnemtámadási szerződésen, mi soha meg sem támadhatjuk egymást... — Apropos, miniszter ur. Hogy is állunk a meg­nemtámadási szerződéssel? — Ragyogóan megállapodtunk a szomszédos álla­mokkal. szövetségi kötelékeinkkel behálóztuk egész Európát, külügyi helyzetünk és kapcsolataink minden irányban megerősödtek. Közben hatalmas fehér selyem sálat tekert nyaka köré, cilinderét fejére tette és elbúcsúzott. Megoldottam a gordiusi csomót. — Ma is a gyulafehérvári határozatok talapzatán állok. Amit mi ott Ígértünk, százszázalékosan beváltot­tuk. Tökéletes ugyebár az egyenjogúság és a szabad­ság ebben az országban. Megvalósítottuk az egyenlő és titkos választói jogot, megoldottuk a kisebbségi pro­blémát, az országban egyenlők a jogok és egyenlő a közteher-viselés. A kisebbségi iskolák annyi államse­gélyt kapnak, mint a többségiek, nem teszünk különb­séget magyar színház és román színház között, a köz­igazgatásban, ahol a lakosság magyar többsége do­minál, csak magyarok vezetik az ügyeket. Szóval, meg­oldottam a gordiusi csomót. Egyformán kapják az il­letményeiket a regáti és az erdélyi tisztviselők és nyug­díjasok Is... — Pardon, miniszterelnök ur! — dadogom. — Na és ha nem kapják? Akkor egyformán nem kapják!... Vaida ölelkezik... Maniu sarkon fordult és azzal búcsúzott, hogy Vaida Sándor majd többet mond. A volt miniszterelnök kolozsvári tuszkulánumában fogadott. Kijelentette, hogy nem nyilatkozik, megsodorltotta galambősz baju­szát, megtörölte aranykeretes evikkerét, kedélyesen ne­vetett és eképpen eregette felém nyilatkozatát; — Csókolom Vaida Sándort! — kiáltotta még utá­nam. Stellán Fopescu másik arca. Stellán Fopesout, az antirevizionlsta mozgalom ve­zérét kerestük fel, aki amikor megtudta, hogy magyar újságíró vagyok, megölelt és kijelentette: — Imádom a magyarokat— — Tessék? — kiáltottam egy kissé csodálkozva. — Nézd öregem, — súgta a fülembe, — egymás­közt vagyunk, beszéljünk őszintén. Rossz idők járnak a lapokra. Fogynak az előfizetők. Ekkor jutottatok észembe, ti, magyarok. Ti fogtok engem megmenteni. Es meg is mentettetek. Azóta — és itt gömbölyűre vált az arca a boldogságtól, — kapkodják az Unlversult és csőstül gyűlnek az előfizetők. Ha igy megy, kifizetem a diák-menzák tizenkét millióját is. A félét minöen­j esetre, esetleg a negyedét... Megsúgom neked öregem, hogyha nem volnának magyarok, csődbe jutottam Madgearu; Jön, Jta­Ezek után Cuzához el sem mentem, hanem Mad­gearu pénzügyminisztert kerestem fel a kamara folyo­sóján. Rózsás hangulatban volt. Már láttam, hogy a karácsonyi körinterju sikerül, mert mindenik minisz­ter a boldogságról, megértésről és a jólétről beszél. A miniszter karonfogott és egy fotelbe húzott le maja mellé. — Őszinte leszek, — suttogta a fülembe. Eddig nem mondtam meg senkinek az igazat. Megsúgom hát, már nyomják a bankókat. Lesz pénz bőven. Nagyon sok is lesz. Mindenki megkapja a járandóságát: tiszt­viselők, nyugdíjasok, szállítók, megrendelők. Megindul az országban az építkező munka, alagutakat furuak, bányákat helyezünk üzembe és az állami pénzverde dolgozni fog. Csak attól félek, hogy bele fogunk ful­ladni a sok pénzbe... Argetolanu felkarolja— Ragyogó arccal álltam föl és ArgetolanuhozT”a kon­verzióstörvény megalkotójához fordultam, aki imi­gyen szólott: — A konverzió boldoggá tett mindenkit ebben az I országban, megerősítette a hiteléletet, talpraállította a I bankokat és a nép áldja a nevemet... En elmondhatom, hogy egyformán karoltam fel a parasztok ás a bankok ügyét... Argetolanu markáns arca ekkor elhomályosodik, csak a szája mozgását látom még, lassan a testes mi­niszter alakja is ködbe vész. Éneket hallok. Karácsonyi éneket, most már egészen tisztán hallom: Mennyből az angyal lejött hozzátok Pásztorok, pásztorok... Hintaszékemen felébredek. Előttem a karácsonyfa, ott áll a feleségem és a kislányom csillogó szemekkel. Karácsony este van. Odakint a betlehemesek éaekel­Egymást soha meg nem támadják... — En a béke embere vagyok, nem haragszom sen­kire. Titulescuval csókolózom, mi ketten a kormány békegalambjai vagyunk. Nem történt köztünk semmi. On kételkedve rázza a fejét? A megnemtámadási szer­ződésre gondol? Az történt, hogy én a szovjet felé ki­nyújtottam a kezemet, közvetlenül a Dnyeszteren ke­resztül, de Titulesou annyira félt engem, hogy meg­fogta a békejobbomat, nehogy a történelem számára bebalzsamozandó jobbkezem megfagyjon. Es akkor nem lehetne bebalzsamozni. Ugye, édes ember ez a Titulescu? — Es miért kegyeskedett visszavonulni? — Régi politikai gyomorbajom az oka, de ezt ne írja meg. Különben Gyulával beosztottuk egymásközt a kormányelnökséget, ez a modern váltógazdaság. Ide­haza, távol' Bukarest zajától éneklem a magyar köl­tővel: Hol a boldogság mostanában, barátságos meleg szobában?! — Argctcianu: Felkarolom őket... volna. Nekem két arcom van, mint Janus istennek. A. nek. Megdörzsölöm a szemeimet és nagyot te mélyet magyarok csak az egyiket ismerik. Majd később, ha sóhajtok. Milyen szépet álmodtam! — muszáj, leszek én még lángoló mi ’•barte is— * . — _ . • ' *

Next

/
Oldalképek
Tartalom