Keleti Ujság, 1932. december (15. évfolyam, 277-301. szám)
1932-12-23 / 295. szám
A Ruetiüjsjíg XV. SVF. 295. SZÁM.Mussolini eltüntetett egy Isztriái tavat A tengerbe vezették le a tizenkét millió négyzetméter területű Arsa tavat (Róma. december 22.) Isztria térkénéről eltűnt az Arsa-tó. amelynek tizenkétmillió négyzetméter volt a kiterjedése. 1932 december 11-én meghivott közönség előtt szinte egy perc alatt eltüntették a tavat, amelynek helyén termőföldet akarnak teremteni. Az Arsa tó egyike volt Isztria legszebb tavainak, azonban az nagy baja volt. hogy eaves részei mocsarasak voltak és iav maláriát terjesztett. Esztendők óta foglalkoztak már azzal a tervvel, hogy a tavat levezetik a Quarneroi öbölbe, miután igen közel van a tengerhez, azonban ennek az a nagy akadálya volt. hogy tengerpart és a tó között a 4600 méter széles Chersano hegy emelkedik. A terveket Mussolini elé terjesztették, aki amikor meggyőződött arról, hogy az Arsa-tó maláriaterjesztő, úgy intézkedett, hogy akár a legnagyobb költséggel is meg kell teremteni azt a lehetőséget, amellyel a tavat te lehet csavolni. (Szalonlki, december 22.) A szalonikli bíróság szerdán kezdte meg a tizenhétéves Asse Szemtov apagyil- kossági bűnügyének fötárgyalását. Az államügyészség által kiadott vádirat egészen uj részleteket közöl arról a megrázó gyilkosságról, amely a Meliterance-szálló- ban szeptember 11-én lejátszódott. A meggyilkolt Asseo Mojsz tekintélyes szalonlki! zsidó családhoz tartozott és 1914-ben feleségül vette a belgrádi származású Lövi Kadmont. A házaspár Szalo- nikibe költözött és ott születtek meg gyermekeik, akik közül a legidősebb, Szemtov most tizenhétéves. A családfő üzleti ügyeiben az év nagyobb részét távol töltötte Szalonikitöl és Így került Belgrádba, ahol tartós barátságot kötött Szalevics Jeliszavetával, aki az előidézője volt a szörnyű drámának. A kereskedő barátnőjének Belgrádban villát vásárolt és elhanyagolta családját. Asseo-né ez év nyarán megtudta, hogy a férje nem csupán üzleti ügyei miatt utazik olyan gyakran, hanem a barátnője kedvéért és ezért elhatározta, hogy válópert indit a férje ellen. A házastársak abban állapodtak meg, hogy Szalonikibe utaznak és először az egyházi válás kieszközlése ügyében felkeresik az ottani rabbit. A bányatulajdonos Belgrádból érkezett Szalonikibe és csak később jött meg a felesége tizenhétéves fiával, akiket a pályaudvaron várt. Hármasban megvacsoráztak, majd visszatértek a szállóba, ahol a férj külön lakást bérelt magának, mig az anya és a fia egy szobában maradtak. Amikor az anya és a fia aludni tért, megfigyelték. hogy a bányatulajdonos a bárban táncosnők társaságában mulat és jókedvében pezsgősüvegeket vagdos a falhoz. A fiatal, tizenhétéves gyermeket annyira felháborította apjának könnyelműsége, hogy pincért küldött az apjáért, de ez hallani sem akart arról, hogy abbahagyja a szórak-zá-t. A fiú így azután hozzáfogtak az Arsa-csatorna építéséhez, amely a Chersano hegy tömegén keresztül vezet a tengerig- Ez a csatornaépítés négy esztendeig tartott és óriási költségekbe került. mert a begy alatt alagutat kellett építeni és az alagutat csak a legnagyobb nehézségek között lehetett megteremteni, mert a munkát többször félbe kellett szakítani, miután óriási kő tömegek zúdultak le a munkásokra. Négy esztendei munka után elkészült az alagút és a csatorna és ekkor huszonnéau óriási aknát robbantottak fel ciz Arsa-tóbar>, amelyek robbanása az eaész víztömeget ean vére alatt felemelte a csatornába, ahonnan az Arsa-tó vize órák alatt lezúdult a tenderbe. Ehhez a ritka eseményhez többezer vendéget hívtak meg, úgy. hogy megtörtént az a különös csoda, hogy a meghívott közönség jelenlétében tüntettek el egy tavat és változtatták meg a fold egy darabjának a térképét. erre az anyjával együtt visszavonult a szobájukba. A fiatal Asseo egész éjjel nem hunyta le a szemét, hánykolódott az ágyban és amikor reggel öt órakor felkelt, első útja a bárba vezetett, ahonnan zeneszó hallatszott. Legnagyobb meglepetésében az apját találta a parketten, amint táncosnőkkel ölelkezik. A fiatalemoeröen ekkor megérlelődött a gyilkosság gondolata. Az apja viselkedése annyira kihozta a sodrából, hogy fellopód- zott az apja szobájába és ott várakozott rú. Miután azonban jóidéig nem jött, eltávozott és később újra visszatért. Megnyomta az ajtókilincset, amely engedett és apja szobájában volt. A gyáros mély lélegzettel az ágyban aludt é3 nem ébredt fel a lépések zajára. A flu az éjjeli szekrényen levő vizeskancsót felkapta és az apja fejéhez vágta. Az erős ütéstől betört a gyáros koponyája, de még volt annyi ereje, hogy felüljön az ágyban, ekkor azonban a fia elővette a zsebkését és vadul szürkülni kezdte. A sebesült segélykiáltására elrohantak a szobalányok és csak a megjelenésük után szüntette be a gyilkos a szurkálást. Az anya a szállodai ágyban aludt és 3emmít sem tudott, arcakor felébresztették és közölték vele a szomorú hírt. A férjéhez rohant, aki mindössze néhány szót tudott mondani: — A kabátzsebemben vannak Jellszaveta levelei és fényképei... Kérlek vedd magadhoz, nehogy illetéktelen egyének kezébe kerüljön. Ezek voltak az utolsó szavai, hátrahanvatlott és néhány perc múlva meghalt. A széles körben megindult vizsgálat a gyáros feleségét feîbujtâssa! gyanúsította. Az volt a feltevés, hogy a tizenhétéves fiút az anyja beszélte rá a gyilkosságra. A fiú azonban öntudatosan védte az anyját és a vizsgálóbíró előtt is védekezett: — Amikor meghallottam, hogy az apám egy másik nő kedvéért otthagyja az anyámat, arra gondoltam, hogy az uccára kerülünk, mert nem lesz, aki segít rajtunk. A gyilkosság gondolata akkor érlelődött meg bennem, amikor láttam, hogy a bárban táncol és velünk egyáltalában nem törődik. Nem bántam, lesz, ami lesz, de én meg akartam védeni az anyám es a testvéreim becsületét. A fiatalember elmondotta, hogy amikor a bárbői visszatért az anyjához, sírva találta. Arról panaszkodott, hogy az apja még csak figyelemre sem méltatja. Nagyon megsajnálta az anyját és szilárdan elhatározta, hogy megakadályozza a válást. Az államügyészség erős felindulásban elkövetett emberölés miatt ' emelt vádat a tizenhétéves Asseo Szemtov ellen. A görög törvények szerint, amennyiben a biróság a fennforgó enyhitö körülményeket figyelembe veszi, úgy az apagyilkost öt évtől tiz évig terjedhető fegyházbüntetéssel sújthatják. Hasuosás a Magyar Párt ellen emelt vérvád Eddig a zsidók ellen gyártottak vérvádakat az antiszemiták. A Népünk cimü zsidó hetilap (főszerkesztő Wasserstrom Sándor, felelős szerkesztő: Leitner Zoltán Nagyvárad) e hó 9-iki számában vérvádat tálal föl a Magyar Párt ellen. Azt írja, hogy a Magyar Párt tartózkodott a szavazástól, amikor a bukaresti parlamentben Cuzáék inzultáltak két regáti zsidó képviselőt és e cselekedetükért kizárási indítványt tettek ellenük. E kizárási indítvány fölötti szavazáskor tartózkodott volna a Magyar Párt a határozat- hozatalban való részvételtől. Olyan becstelen, hamis vád ez, mint amilyen volt a Scharff Móric vér vád-vallomása. Ebben az újságcikkben is Scharff Móric beszél és megint hamisan tanúvallomást tesz. Megkérdeztem a Magyar Párt elnökét, gróf Bethlen György urat, aki kijelentette, hogy ő maga volt az, aki a Landauék afférja alkalmával kiadta az utasitást, hogy a kizárás mellett szavazni kell és úgy ő, mint a párt képviselőtagjai a kizárás mellett le is szavaztak. Az inzultáló regáti antiszemitát csak a Magyar Párt szavazataival lehetett kizárni a képviselőházból. Ilyen fegyelmi esetekben a kizárást csak a többségi párt szokta megszavazni ‘és ilyen esetekben az ellenzéki pártok nem szoktak szavazni. Ezúttal a Magyar Párt szavazott és természetesen a kizárás mellett, mert kisebbségiek. zsidók bántalmazásáról volt sző. Megkérdeztem Sulyok István dr. magyar képviselőt is, aki szintén kijelentette, hogy a Népünk cimü lap minden állítása hazugság, ő maga is a kizárási indítvány mellett szavazott, mint a párt többi képviselői is. Dacára a zsidópárt magyarsággal szembeni magatartásának, a Magyar Fárt mégis mindenkor ott áll, hogy á zsidóságon esett sérelmeket megtorolják. Két regáti antiszemita bántalmazott két regáti zsidót, Erdélynek a Magyar Pártja pedig oda áll a regáti zsidó mellé. A köszönet érte, e hála érte — a Scharff Móricok vérvádja. Ez nem zsidó cselekedet, ez a vérvádakat gyártók, a kut- mérgezők mentalitása. A zsidók hálásan köszönik Bethlen Györgynek és Magyar Pártjának előkelő és nemes gesztusát. Hexner Béla. Megalakult kolozsmegye visszahívott tanácsa (Kolozsvár, december 22.) A visszahívott ko- lozsmegyei tanács tegnap tartotta alakuló ülését. A Vaida-kormány által megszavaztatott törvény értelmében már október 11-én megakarta kezdeni működését, de az első megalakulást formai okokból megsemmisítette a revíziós bizottság. A tegnapi gyűlésen dr. Hatieganu Emil elnökölt. Dán Livius dr. vármegyei prefektus bejelenti, hogy az első alakulás semmis s éppen ezért újból eleget kell tenni a törvényes intézkedéseknek. Hatieganu Emil dr. a megyei tanácsot meg- alakultnak nyilvánítja és megválasztják az állandó választmány tagjait. Tagok lettek: dr. loan Handrea, dr. Sabin Mureşan, dr. Szász Ferenc és Emil Birtolon. Póttagok: loan Irimies, dr. Bibó Béla és dr. Adrian Jakab. A legújabb sportszenzáció. A Sport Enciklopédiája (Sport és játék). Két hatalmas lexikonkötet, 784 oldal, 500 illusztráció, 50 mümelléklet, egészvászon kötés, a régi 1500 lei helyett tokban 248'— lei Lepagenál Kvár. Postán utánvéttel portómentesen. HW'n ölest ára árüsitonk 1 Nőst vásároljon: női kabátot, férfi kabátot, öltönyt, gpyermekkabátot és rnbát Massier Mab ruhaáruházában CInj-Moiozsvár, Piaţa Unirii (Főtér) SÍ Tekintse meg kirakatainkat és vételkötelezettség nélkül dús rabárunkat ! Bíróság elé került a szalonikii rémdráma A 17 éves apagyilkos azzal védekezik, hogy meg akarta védeni a család becsületét Erős felindulással elkövetett emberöléssel vádolják a gyilkos fiút