Keleti Ujság, 1932. november (15. évfolyam, 252-276. szám)

1932-11-20 / 268. szám

A KeietiUjsxg XV. ÉVF. 268. SZAM. Mesterséges liszt és kenyérdrágítás — kormányrendelettel  malmosoknak esek ÍO százalékos nullás lisztet lehet az ő~’4sekből kivonni (Kolozsvár, november 19.) Egy idő óta egy- re-másra jelennek meg kormányintézkedések, Amelyeknek a tulajdonképpeni célja az volna, 'Jhogy a liszt és a kenyérárat olcsóbbá tegyék, 'de éppen az ellenkező hatást váltják ki és mes­terségesen megdrágítják az árakat. A legújabb i kormányrendelet szerint a malmosoknak a jö- i vőben az őrlésből csak tiz százalék finom lisztéit Tehet'kivónni s a fennmaradó kilencven százalékot, mint egységes lisztet beli feldolgozni. Hogy ez a kormányintézkedés ismételten .megdrágítja a lisztet és a kenyeret, az mindjárt 'kitűnik, ha ismertetjük a régi rendeletet. A j múltban ugyanis a malmosoknak joguk volt huszonöt százalék nullás lisztet vonni ki. to­pábbá harmincöt százalék vegyes lisztet, tehát 'összesen ötvenöt százalékot. Azonkívül tizenöt­től húsz százalékig úgynevezett hatos lisztet is ^lehetett előállitani, Az őrölt lisztnek ilyen for­mában való elosztása következtében a hatos lisztből előállított kenyér olcsóbb lehetett, mint a lenlegi integrál liszt. Tudniillik a malmosok a huszonöt százalék nulláslisztböl drágább péksüteményeket és fehér kenyeret állíthattak elő és igy meg tudták találni a számításukat és olcsóbban adhatták a barna kenyeret. A rendeletet különben a bukaresti és álta­lában a regáti maimosok provokálták, mert a huszonöt százalék nullás lisztre való tekintet­tel cőak kevés barna kenyeret sütöttek és igy a fogyasztókat arra kényszeritették, hogy a drá­gább péksüteményeket és a fehér kenyeret vá­sárolják. Kol""«vart ezt a kérdést szerencsésen oldották meg, mert a pékek és a sütödék részére előírták, hogy milyen százalékban kell barna kenyerét és milyen százalékban péksüteménye­ket és fehér kenyeret előállitani. Viszont a bu­karesti városi tanács erre nem jött rá és ,igy adták ki az újabb rendeletet, amely nem javít a helyzeten. Megkarttlt a vonaton elhagyott oaoosomé anyja A rogátbaa ssatgútt s hazatérőkön m&griadt áttét, hagy olilzlk a szülői háztól a gyer&k miatt (Kolozsvár, november 191 Lapunk tegnapi számában megírtuk, hogy az apahidai állomá­son tragikomikus eset történt. Sipos Anna fiatal bozsi menyecske jegyet váltott Kolozs­várig. A vagonban egy fiatal anyával ismer­kedett össze, aki párhetes csecsemőjét tartotta a karján. Mikor a vonat megállt az apahidai állomáson, az anya odaszólt utitártnőjóhez: — Legyen szives ve&ye át egy percre a gyereket, mert vizet akarok hozni. Sípos Anna örömmel vállalta a dolgot, hi­szen Ő is egy kéthónapos kisfiú boldog anyja. Egyszer csak elindult a vonat, a bozsi me­nyecske ijedten nézett ki az ablakon, de a gyer­mek anyját sehol sem látta, Kolozsváron aztan jelentkezett a rendőrségen, ahol Draghiciu Aurel, a bűnügyi osztály főnöke Kotariu detek­tívet küldte ki a szökevény szülő megkerité- sére. A detektív kiszállt Szamosfalvára és érdek­lődött az állomásfőnöknél, hogy nem látott egy ilyen, meg ilyen fiatal nőt.- Láttam — válaszolt a főnök és megje­lölte azt a házat is, ahol az utas lakik. Botariu bekopogtatott és az egyszerű kis falusi házban két nőt talált. Ötvenöt év körüli, ágyban fekvő beteg asszony volt az idősebb, a másik egy fiatal nő, akiben a szökevény anyára ismert. — Ugyebár a tegnap jött haza? — Igen. —■ Kisgyermekkel? Zavartan válaszol: — Igen. —- És hol van a gyermek? —• A vonatou felejtettem. A beteg felül. — Miféle gyermek? — A kislányom ... Drámai jelenetek következtek. Az anya mit sem tudott arról, hogy 17 éves leányának gyer­meke született. Egy évvei ezelőtt ment szol­gálni az ókirályságba, ahol Spantar községben taiált szolgálatra- Itt támadt a szerelmi ügye is, amely egy gyerekkel ajándékozta még. A mult héten kitették állásából és Costea Ambro­zie Erzsébet ţ$n ak. ;1A gyermeket azon­ban nem merte hazavinni es ezért felejtetté a vonaton. A rendőrség 'letartóztatta a fiatal anyát, akit átkisértek az ügyészségre. Valószínűleg szabadlábra helyezik a főtárgyalásig. Eltűnt az életunt fodrászsegéd a sikertelen öngyilkossági kísérlet után (Kolozsvár, november 19.) Különös öngyil­kossági kisérlet hire verte fel az éjjel 12 óra kö­rül a Vas uecát U környékét. Oda telefonálták a mentőket., akik rövidesen meg is jelentek. Az történt ugyanis, hogy Winkler József Vas ucca 18. szám alatt lakó 20 éves fodrászsegéd valószí­nűleg szerelmi bánatában öngyilkosságot kísé­relt meg. egy hosszú késsel mellébe szúrt a szive környékére. A szúrás azonban a jelek szerint célt te vesztett és nem érintett nemesebb része­ket. mert az öngyilkosjelölt fodrász nem veszí­tette el eszméletét. Anyja azonnal észrevette fia tétté értesítette a mentőket és a rondőrséget. de mire valamelyik hivatalos helyről megérkez­tek volna a hatósági emberek. Winkler József ■nyomtalanul eltűnt hazulról. Ez az eset még jobban kétségbeejtetté az öreg Wiuklernét, aki azt gondolta, hogy fia azért szökött el otthonról, hogy megismételie az öngyilkossági kísérletet. A rendőrség emberei tüstént nyomozni kezdtek, hogy megtalálják a fiatalembert, de minden kutatás eredménytelen maradt. A IV. kerületi rendőrkapitányság tovább folytatja nagy appa­rátussal megindított munkáját, hogyha lehet­séges. akadályozza meg az életunt fiatalembert szándékának végrehajtásában.  vakmerő angol pilotaşi© meg akarta dönteni férjének akácai rekordját (London, november 19.) Amy Johnson, a vb lághirü a goi pilótanő. aid nemrég ment férj­hez Mol' on óceánrepülőhöz, kedden reggel start ydnei repülőtérről Fokföld felé, hogy megc e férje rekordját, aki négy nap, tizen- jhét ó 22 perc alatt tette meg az utat An- igliábó. a .Fokföldre. Szerdán az az értesítés ér- ike^sett Lanrioteba, hogy Amy 'Johnson Oranból elindult már a Szaharán át, de a szerdai nancn nem érkezett mea a ki­tűzött állomásra. Attól tartanak, hogy a vakmerő pilotanőt a Szahara fölött baleset érte­Mollison, akit megdöbbentett a feleségéről érkezett kedvezőtlen hír. kijelentette, hogy ha estig nem kap életjelt feleségéről, ug” nyomban repülőgépen Afrikába indul, hogy a Szaharában felkutassa. Őfelsége a vendég!! Ez a mi jelszavunk és a mi sikerünk titka. Mindent a ven­dégértés mindent a vendégnek! A legjobbat, a legolcsóbbat! A legjobb helyen fekvő szállodánkban nagyon jó szobát, kitűnő ellátással pengőért adunk. Bristol Szálloda Budapest, D u n a p a r t ! Siininniiimnimriiiiiiinniniiiiiniininii:cii)init3tiiiiiiii[iiriiiiiniiiiutJiiiuinminmiiiiiiţ BEKÜLDÖTT IILREK A Székelyek Kolozsvári Társasága f. hő -0-án (va­sárnap) délután 5 órakor tartja meg a székely háztar­tásbeliek részére Ill-lk műsoros délutánját. Előadást tart: Gyallay Domokosáé úrasszony. Diamant Izsó előadása. Hétfőn, e hó 21—ikén oste %9 órakor kezdi meg Diamant Izsó a Kereskedelmi és Iparkamara disztermében négy egymásutáni hétfőre kontemplált előadássorozatát a tervgazdaság témaköré­ből. A" első előadás tárgya és cime: „A szabad gazda­sági rendszer és ellenesei.“ A tervgazdaság- rendszer ideológiájának kezdete. Célkitűzés. A kolozsvári Háztulajdonosok Szövetsége közli tag­jaival, hogy november hó 10-töl kezdödöleg 1932 de­cember hó 10-ig be kell adni az illetékes adóhivatalhoz a házbérado vallomásokat. Az adc. atal illetékességét az ingatlan fekvése állapítja meg. Ha a tulajdonosnak több ingatlana és azok különböző kerületekben . annak, külön-külön vallomást kell tenni. A bizottságok házról- házra járnak és a vallomás alapján megállapítják a házbérertékst. A bizottságok december 15-én kezdik meg a kiszállásokat és előre jelezni fogják, hogy mely uccák, milyen napokon kövei keznek sorra. Éppen ezért nagyon jó lesz, hogyha a házigazda, vagy ennek meg­bízottja a jelzett napokon otthon tartózkodik és az 11- letékezett szerződéseket bemutatja. A bizottság adóki­vetése ellen 20 napon belül fellebbezésnek van helye. A fellebbezés felett a pénzügyigazgatóságnál működő fel­lebbezési bizottság dönt, melynek határozata ellen fe­lülvizsgálati kérésnek van helye a törvényszékhez, il­letve királyi táblához. A „Dolovai nábob leánya“ bemutatója irodalmi elő­adás keretében. Van-e, aki nem ismeri Herczeg Ferenc gyönyörűen felépített, romantikus nagy színdarabját, a Doloval nábob leányát? A régi 'nagy szinpadirodalom örök ifjan maradt müvét, ez a darab. A nyugati álla­mok modern színvonalon álló műkedvelő gárdáinak mintájára átszervezett Orfcus műkedvelő egyesület mu­tatja be ezt első irodalmi elcadásak« at a legjobb mű­kedvelőkkel és a a kolozsvári műkedvelők versenyének győztes rendezőjének vezetése mellett, a római kato­likus gimnázium dísztermében december 4-én, vasár­nap délután 4 órakor. Az irodalmi bevezetést a modem mükedvelésröl egyik kitűnő publicistánk fogja tartani. Ézt az előadást később nyomon" követi Lehár-nalt egyik nagy operettje a román népeletböi, korhű jelme­zekkel és nagy zenekarral. A magasabb müv ~.i fel­adatok megoldáséra törekvő Orpheus Műkedvelő Egye­sület, melynek elnöke: Radics Ferenc, mindent elkövet, hogy a műkedvelői előadásokat a komoly művészet színvonalára emelje. A Kolozsvári Református Férfiszövetség ipari és kereskedelmi szakosztálya f. hó 21-én, hétfőn délután 7 órakor tartja alakuló közgyűlését a Főtér Ö. sz. alatti hivatalos helyiségében, amelyre ezúton hivatnak meg a tagok. Népszerii tudományos előadás nőle számára. Vasár­nap délután 4 órakor dr. Heller József nőgyógyász foly­tatólagos előadást tart „Az egészsége nő" elmen. Az előadás színhelye a Gutenberg Otthon nagyterme Unió ucca 23. Hét színdarab egy számban. Nagy örömük lees a Színházi Siet e heti olvasóinak, különösen a műkedve­lőknek, mert hét egyfslvonásas ez a szám, a kővetkező sorrendben: Pesti polgár álma, irta: Vaszari János, Bella nagysád, irta: Török Rezső, A hang, irta: Ka­rinthy Frigyes, Nem tudok hazudni, irta: Lőrincz Mik­lós, A kalap, irta: László Miklós, Az elszánt ember, irta: Békeffy László Biztos üzlet 5000-rel átvehető, irta: László Aladár. A 196 oldalas szám ezenkívül hozza Har- sányi Esőit, Hatvány Lili, Szép Ernő, Pác tor Árpád, Lakatos László, Kálmán Jenő cikkeit, kottamellékletet, kézimunkaujságot és Boldog Ifjúság gyermeklapot. Minden árusítónál ára: 20 lej. * Kereskedelmi tanfolyam. A már hirdetett títffo- lyam f. hó 24-én veszi kezdetét. Beiratkozni lehet 24-én déli 1 óráig Piaţa Cuza Voda 5., I. emelet 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom