Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-09 / 232. szám
XV. ÉVF. 232. SZÁM. KelettUjskg Megtalálták Nagy Pál titkos feljegyzéseit, amelyek döntő bizonyítékok bűnössége mellett Szombaton átkisérik az ügyészségre az áldetektivet Rövidesen kiadják Magyarországnak Rockenstein 250.000 lejt sikkasztott Kolozsvárt (Kolozsvár, okt. 7.) Két éjszakán keresztül tartotta., készenlétben a kolozsvári rendőrség bűnügyi osztályát Nagy Pál, a harmicötezer dolláros kofferrablás gyanúsítottja. — Alig aludtam valamit a két elmúlt éjjel — mondja Draghiciu igazgató, aki mint a bűnügyi osztály vezetője a legtöbb munkát végezte a pesti szenzáció kolozsvári nyomozásábanA szerdáról csütörtökre virradó éjjel Park szanatóriumbeli szobájában hallgatták ki a valutás fiatalembert, csütörtökről péntekre virra- dólag pedig a központi rendőrségen folyt szünet nélkül a vallatás, miközben kihallgatták Blum József de vízőrt és Horváth Dezsőt, a Ma- rasesti műtrágyagyár kolozsvári igazgatóját. BUim József kihallgatása azért vált szükségessé, mert öt kereste fel legelőször Nagy Pál Kolozsvárra érkezésce után s hosszasabban tárgyait vele. Blum szerint Nagy Pál még régebbi kolozsvári időzése alatt nagyobb kölcsönt vett fel tőle s ennek elszámolása volt tárgya beszélgetésüknek. Horváth igazgatót Nagy Pál mostohaapjának, Rockenstein Sándornak a személyőre nézve hallgatták ki. Horváth ugyanis egy vállalatnál dolgozott Rockensteinnal s tudomása volt annak valutaüzleteiről is. Horváth igazgató kijelentette, hogy semmi pontos adatot nem tud adni erre vonatkozólag • Az elbizakodott ifjú siber. A Nagy Pál ügyről egész csinos dosszárt állított össze a kolozsvári rendőrség Draghiciu igazgató éppen rendezgeti az iratokat, mikor bemegyünk "hozzá. Külön vannak azok a számokkal és adatokkal telejegyzeti lapok, összesen vagy hetven különálló cédula, amelyeket; Nagy Pálnál találtak s amelyek tiltott valuta-1 üzleteire vonatkoznak. Az írásokban szerepel Rockenstein és Steinfeld neve is s ha nem is bizonyul be Nagy Pál közrejátszása a gyorsvo- nati hálókocsiban történt kofferrablásban, ezek a feljegyzések éppen elég anyagot szolgáltatnak a magyar bíróságok számára ahhoz, hogy az utóbbi időben különösen szigorúan kezelt vaíu- taüzérkedések miatt elítéljék. Ugylátszik nagyon biztos volt dolgában a fiatal siber, hogy magánál merte tartani Park szanatóriumbeli szobájában az írásokat. Nem is gondolt azok megsemmisitésére, mert nem hitte, hogy kitűnő alibije ellenére is az a sors érheti, hogy letartóztatásba kerüljön a veszélytelen területnek tekintett Romániában. Kutató pillantásokat vetünk a Nagy Pál- ügy iratcsomójára, amelyeken az utolsó simításokat végzi a rendőrigazgató. — Szeretne belenézni ugy-e? — kérdezi mosolyogva. Bevalljuk, hogy nagyon helyénvalónak találnánk az összegyűjtött iratok átvizsgálását, — De csak kívülről lehet. A vallással is baj van. Megmutatja azonban Nagy Pál útlevelét, amely szintén a dosszárhoz tartozik s amelyben evangélikus vallásunak van feltüntetve- A derék ifjúnak ugylátszik nem tetszett a vallása. Ez a kis valláskorigálás Nagy Pál szerint azért történt, mert máskülönben nem tudott volna beiratkozni a szegedi egyetemre s be kellett szereznie egy keresztény hitet igazoló bizonyítványt, amelyet azután az útlevél kérésénél is felhasznált. Az autóra vonatkozólag, amely jelenleg egy kolozsvári garázsban nyugszik. Nagy kijelentette, hogy tulajdonképpen nem is az övé a kocsi, hanem azé a Goldstein Sándornéé, akinek a nevére kiállított nemzetközi autó-utlevelct szintén megtalálták holmijai között. Draghiciu igazgató közben lediktálja az ügyészséghez szóló passzust, amely szerint van szerencséje a budapesti rendőrség ennyi és ennyi szárnu körözőlevele alapján letartóztatott Nagy Pált átutalni az ügyészségnek, a nála talált tárgyakról felvett pontos kimutatás és a hetven lapot kitevő lefoglalt feljegyzésekkel együtt. — Ezzel le is van zárva részünkről az ügy. Szombaton reggel átbisértetjük Nagy Pált az ügyészségre. Azért csak ekkor, mert délután nem fogadnak. Gratulálunk neki ahhoz a sikerhez, amelyet Nagy Pá.1 letartóztatása jelentett a kolozsvári rendőrségnek, amelynek neve most Európa minden újságjában megfordul az eset kapcsán. A keserű mosoly. Mikor kilépünk, éppen az udvaron sétál Nagy Pál egy rendőrrel oldalán, idegesen cigarettázva. Zavartan mosolyog mikor meglát, nem sok maradt már abból a fölényes biztonságból, amely még egy nappal azelőtt jellemezte viselkedését a dollárrablással kapcsolatban, amelybe „mit sem tudva“ került bele. — Hogy van, hogy van? — kérdezzük meg, amint elmegyünk mellette. Ugylátszik nagyon respektálja a rendőrt, mert nem felel, hanem csak int egyet a fejével és tovább mosolyog. Nagyon keserű mosoly, azt mutatja, hegy egyelőre beletörődött sorsába. Az ügyészségen. Szombaton reggel átadják az ügyészségnek s az ügyészségi fogházban fogja tölteni azt az időt, ami a kiadatási eljárás befejezéséig hátra van még. Közben ügyvédje, dr. Klein Miksa Budapesten próbálja a körülötte egyre jobban összekötődő gyanuszálakat szétbontani. Különben az is a kolozsvári rendőrség érdeme, hogy Rockenstein és felesége tartózkodása helyét a budapesti hatóságok tudomására hozták. Ugyanis a mostohaapja egy zürichi hotelből telefonon érdeklődött Horváth igazgatónál, fia állapota iránt. Ezzel a beszélgetéssel leplezte le tartózkodási helyét. Szekuleszt, akit azzal gvraiusitanak, hogy ő volt a második személy az áldetektiv-trükkben, állítólag Bécsben lefogták, így rövid idő múlva Budapesten fognak találkozni a nagyszabású ügy összes szereplői s ekkor már csak az lesz hátra, hogy a harmincöt- ezer dollár is megkerüljön. Azt hisszük, ez a legreménytelenebb pontja az egész esetnek. Őszi ültetéshez nagy készlet elsőosztályu gyümölcsfa (abból 15000 drb Jonáthán). Sétányfa és többféle faiskolai cikkek. Olcsó árban ajánl: gazdasági Tanintézet Faiskolája Medias, Erdélyi. Telefon 104. A szállítás októberben kezd. Árjegyzék Ingyen. Emlék Rockensteín kolozsvári kirándulásából: csekély 250.000 fejes sikkasztás Ismeretes, hogy a 35 ezer dolláros vrluta- sibolás s az ezt követő rablás valószínű értelmi szerzője, Rockenstein Lajos, Kolozsvárról költözött fel Budapestre. Azt is megírtuk, hogy Kolozsvárt a „Marasesti“ műtrágyagyár vezér- képviseleténél volt alkalmazásban, mint üzletszerző. Rövid kolozsvári szereplését azonban egy kellemesnek éppen nem mondható dolog teszi emlékezetessé. Ez a kis kolozsvári epizód nincs ugyan összefüggésben budapesti ügyeivel, azonban mégis jellemző Rockenstein ur mentalitására és arra, hogy a Svájcba emigrált va- luta-siber nem igen válogatott eszközeiben. Rockensteinnak a Marasesti cég az üzem leépítésével kapcsolatban felmondott. A távozása alkalmával megejtett elszámolás alkalmával aztán kiderült, hogy Rockenstein Lajos — mint mondani szokták — rutul visszaélt megbízóinak bizalmával és mintegy 250 ezer lejt elsikkasztott. A cég feljelentésre gondolt, Rockenstein azonban könyörgésre fogta a dolgot, azt vitatta, hogy az elszámolatlan összeg egyrésze uti- számlákból ered és 150 ezer lejt ajánlott fel a kényes ügy rendezésére. Készpénze azonban nem volt — a 35 ezer dollár akkor még budapesti kereskedők trezorjaiban pihent — terminust kért és kapott, addig is pedig, amíg tartozását kifizeti, felajánlotta biztosítékul többszobás lakásberendezését. A Marasesti cég ezt a propoziciót elfogadta, a bútorokat saját költségén elraktározta. Mivel Rockenstein ur a legközelebbi időben aligha lesz abban a helyzetben, hogy rendes, éves lakást béreljen, — valószínűleg meg kell elégednie egy levegőtlen és dohos cellával, amelyet saját iparművészének tervei szerint aligha rendezhet be, — a Marasesti megelégedhetik a veszett fejszének a nyelével, a Rockenstein-család bútoraival. Az aztán már más kérdés, hogy a lakásberendezés megéri-e a 150 ezer lejt? Horváth Dezső vállalati igazgató egyébként előadta a rendőrségen, ahol mint tanút hallgatták ki, hogy Nagy; Pál Kolozsvárra érkezése után felkereste és azzal biztatta, hogy mostohaapja tartozását rövidesen megfizeti, mert mostanában „nagy üzleteket bonyolított le“. Rockenstein Zürichből is felszólította Horvátitól és izgatottan kérdezősködött arról, hogy megérkezett-e már Nagy Pál Kolozsvárral Nagy Pál csakugyan megérkezett, azonban mihelyt a kiadatási eljárás ’.efolytatódik, útnak indítják Budapestre, de előreláthatólag; nem hálófülkében, hanem fapados harmadig osztályon. . , ^ Klein Miksa a budapesti rendőrségen. (Budapest, október 7.) Ma délelőtt megjelent dr. Klein Miksa, kolozsvári ügyvéd a budá pesti főkapitányságon és előterjesztési adott be, amelyben a dollárokkal bélelt bőrönd egyik „detektivjének“, Nagy Pálnak alibijét igyekszik igazolni. Az áiiamrendőrségen átvették Klein Miksa ügyvédnek védence ügyében tett előterjesztését és utánanyomoznak,, hogy Nagy Pál a kérdéses időpontban perexől-percre hol időzött. A rendőrség közlése szerint Nagy Pálnak és Szekulesz Józsefnek kihallgatása a jövő héten meg fog történni. 'ReÂ-.li4] i) 3 ^ ha u/azásná/nincs GYÜMORERJEBÉS Mindazon esetben, amikor az emésztés nem rendes, előfordulhat, hogy a felvett táplálék órák hosszat időzhet a gyomorban, ami sav- tu’tengést válthat ki. Ezen savtultengés a meg nem emésztett táplálóitok erjedését okozhatja, ami viszont gyakran igen heves fájdalommal jár. Hogy csökkentsük ezen fájdalmat, szükségünk van egy alkalikus gyógyszerre, ami a fölös savat semlegesíti és az erjedést megszünteti, Ha étkezés után. vagy gyomorfájdalmak esetén az igen jól ismert Magnesia „Bisurata* egy fél kávésk análé vi mennyiséget kevés vízben oldva szedünk, «zoreai je'entős megköny- nyebbnié"' érzíjn'" 4 Magresia „Bisurata“ megakadályozza a • omorégés, savanyu érzés és a felfúvódás fejlődését, az emésztő szervek működését v* üg megkönnyíti. Minden gyógyszertárgan kiható. Ára a közönség részére: kis fiola 75- - lei.