Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-21 / 242. szám
4 Kuetiüjmm A Bankszlndlkátus foglalkozott a konverziós törvény módosításává® és a bírói ükvldádós törvény eltörlésével (Koíozsvár, október 19.) A Bankszindikátus tegnap délután a régi iparkamara tanácstermében dr. Gyárfás Ele: ér szenátor elnöklete alatt igazgatósági ülést és tagértekezletet tartott, amelyen egy vagy több taggal képviseltették magukat Kolozsvár, Nagykároly, Torda, Székelyudvurhely, Gyergyószentmiklós, Nagyszalonta, Fiafcmár, Bánffyhunyad, Szászváros, Tasnád, Zilah, Kézdi vásár hely, Szamosujvár és Arad. Az adminisztrációs ügyek ismertetése után az értekezlet megállapította, hogy az adott körülmények között a küszöbön álló közgyűlésre való tekintettel csak a legaktuálisabb problémákkal foglalkozik. így elsősorban a konverziós törvény módosításával. Megtárgyalták a törvény még mai nap is vitás pontjait Beszámoltak annak a kieszközléséről, hogy a húsz holdon aluli adósok bejelentését községe s^int egy ivén eszközölhetik e arról az ig, gugyi rendeletről, amely 8 és 15 ha 1 bejelentés helyett hathónapos és egyéves teljesítési határidőt szab meg. Továbbá konstatálta az értekezlet, hogy a Bankszindikátus a Soli- daretateaval s a többi intézményekkel egyöntetűen jártak el. Megállapitást nyert az értekezleten, hogy a bírói likvidációs törvény eltörlése és a kényszeregyességi törvény módosítása a külföldi hitelezők nyomására történt. A módo- sitás rendkívül súlyosan érintette az intézeteket. Gyárfás szenátor azután szakszerűen ismertette a konverziós törvény módositásait. Megvitatták a szakkérdéseket, de igy is még nagyon sok homályos pont maradt, amit a módosításban még ma sem lehet megérteni. Az értekezlet délután 3 órakor kezdődött és 7 órakor ért yéget. íifc&i'i: -.-.v Két világ a Színkör Mozgóban Csütörtöktől kezdve a Szinkör-mozgöhan E. A. Dupontnak, az Atlantis és Varieté rendezőjének uj mestermüve, a Két világ, fut. A főszerepekben: Peter Voss, Hermann Valentin és Maria Paudler. — A Szinkör-mozgó ezentúl minden héten vetiti a legújabb, németül beszélő, háromnyelvű felírással ellátott Para- mount-ujságot. A CIAJJI KOMÁN OPERA MŰSORA: Péntek, október 21.: Figaro házassága. Vasárnap, október 23. (este).: A denevér, (Premier és díszelőadás.) Hétfő, október 24.: Zsidőnó, Szerda, október 26.: A denevér. Péntek, október hó 28.: Ott Uo. (UJ szereposztás.)’ Vasárnap, október 30. (este): A denevér. Hétfő, október hő 31.: A trubadur. Kitűrt a kolozsvári egyetemi diákság „beiratkozási sztrájk“-ja Szerdán csle nagy tüntetés volt áss egrete ki előtt — Az egyetemi tacáss csütörtökre ígérte a válaszadási (Kolozsvár, október 19) fK kolozsvári egyetem hallgatói pár nappal ezelőtt memorandumot intéztek az egyetem rektorához a tan- és vizsgadijak s általában mindenféle taxák leszállítására, de felterjesztésükre inindezeideig nem érkezett elfogadó válasz. As utó i napok alatt az ország minden részéről felgyűltek a tL k(. üof beiratkozzanak az uj évre, de a mai • .ehéz zdasági helyzet a legtöbbnek lehetetlenné tel e, hogy tanulmányait tovább folytassa. Éi ehető tehát nagy elkeseredésük, ami aztán merészebb lépésre ösztönözte őket. A beiratkozások a félhó) tpi késedelem után végre, hétfőn megkezdődtek, de ez a körülmény még csak szorosabbra húzta a hurkot azoknak a nyakán, akiknek nincs meg a lehetőségük ahhoz, hogy a tavalyi magas beiratás',. és tandijakat megfizessék. ivla reggel az Összes fakultások hallgatói együttesen gyűlést tartottak az egyetem épületében, melyen kimondották, hogy mindaddig, mig az egyetem vezetősége előterjesztésüket nem veszi figyelembe és nem szállítja le a dijakat, sztrájkba lépnek, illetve az egyetem egyetlen hallgatója sem fog beiratkozni a következő évfolyamra. Az igazgatótanácstól azt a nyilatkozatot kapták, hogy este hat órakor kihirdetik a tanári kar határozatát. Ezek után a diákok zárt sorokban a főtérre vonultok, ahol tüntető fölvonalást tartottak, minden jelentősebb rendzavarás nélkül. Egyszersmind megállapodtak abban, hogy a kijelölt estéli órában ismét felvonultnak az egyetem épülete előttDélután össze is ült az egyetem tanári kara és a diákok izgalommal várták a határozatot, amely hat óra után is egyre késett. Ekkor a diákok arra a megállapodásra jutottak, hogy hét órakor tüntető felvonulást rendeznek az egyetem ‘ ~tt és ilyenformán is nyomatéket adnak k léseiknek. A határozat értelmében hél V után nem sokkal, megjelent a tüntető csapat az Egyelem ucca sarkán és zárt sorokban a bejárat elé vonult. Mintegy négyszáz főnyi diák ellepte a Farkas uccának ezt a részét és „le a dijakkal“ felkiáltásokkal tüntetett. Az éles füttyöktől és „sztrájk“ kiáltásoktól már semmit sem lehetett hallani, mikor a diákbizottság egyik tagja fel- * * rehajiási utasítás a sürgős pénzügyi rends .be vokról szóló törvényhez (kamatelengedés, el engedés az adóhátralékból, uj épületek megadóztatása, alkalmazottak globálisának levonása, stb.) magyar fordításban kapható dr. Mandel Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 40, vidékre 50 lej. Postabéíyegben is bekül rfb ető. állott a bejárat előtti lámpa talapzatára' s kihirdette az igazgatótanács válaszát, mely szerint holnap délelőtt tizenegy órakor kifüggesztik a tanári kar határozatát. A tüntetőket te nészetesen ez rém elégítette ki és he akartak hatolni a kapun, hogy a rektor elé járuljanak, mely szándékuktól azonban eltérítette őket a joghallgatók egyesáletének el- nöke, Pop Eugen jogász, aki azzal birta távozásra társait, hogy várják meg a kitűzött időpontot és ha holnapután reggeli, a diákság megbizottjái nem tudnak a rektornál semmit végezni, akkor majd erélyesebb lépéseket ^og- pak tenni. De mindaddig, mig az egyeisra vezetősége nem fogadja el a tandíjak leszállítása iránti beterjeszd' 1: t, a sztrájké tovább folytai jk és egyetlenegy hallgató srm iratkozik he A tüntető csapat ezek után békésebb hangulatban elvonult az egyetem elől. A diákság körében általában olyan hírek szállongnak, hogy az előadások megkezdése is kitolódik novemí v elsejéről és csak majd pár hét múlva kerülhet sor reá. * A közigazgatás módosításáról szóló a f. é. szeptember 21-ilci 221. sz. Mon. Of.-ban megjelent törvény magyar fordítása kapható dr. Mandel Forditó Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 20, vidékre 30 lej. Postabéíyegben is beküldhető. A SZINKÍÍl-MOZGÖ MŰSORA« Csütörtöktől kezdve: Két világ. Dupont mesfcermüve. Peter Voss. H. Valentia és Maria Paudler. Es a legújabb hangon, 1 ú mnyelvü, németül beszóló P&- ramount-ujság. (3-Xor a helyárak: 10—20 lej.) Jón: A hercegnő szabója: Jeanette Macdonald és Chevalier, _ ROYAL (Az uj iparkamarai palo' - ) Csütörtök 3, 5, 7 i9 urakor: Férjhez maani, Színes revü-fUm. RJfDl& Csütörtök, e-vmae 2». BUKAREST. 13: Gramofon »8: Diníeu-zenekar. 20: Rádióegyetem. 20.40: Gramofon. 21: lupescu baritc lista h: ngversenye. 21.20: SzinrMnikus hangverseny. BUDAPEST. 10.15: Gramofonhaigverseny. 13.05: A rádió házikvintettjének hangversenye. 16.30: A rádió diákfélórája, 17: „A gyermekfogialkoztatás Olaszországban." Burchardt-Béíaváry Erzsébet előadása. 18: A m. kir. földművelésügyi minisztérium rádiőelöaáássorozata. 18.30: A Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenye. 19.45: Angol nyelvoktatás. 20.15: Kurina Simi és cigányzenekarának hangversenye. 21: A berni rádióállomás műsorának közvetítése. I...ajd Berend Endie szalon- és jazz-zenekarának valamint Horváth Gyula cigányzenekarának hangversenye az Ostcnde-k. ,-éházból, Kalmár Pál énekszámaival. Közben 11.45: Mr gyár-kengyel Egye sülét magyar- és lengyelnyelvü ’«adása. BECS. 20.40: Vidám zene. 21.30: Tárca. 22: Francia mesterek a népoperazenekar előadásában. 23.10: Máthé-jazz. MILANO. 20: Könnyűzene. 20.3C: Gramofon. 21.45: Színmű. Utána tánczene. PARIS. Rádió Páris. 21: Rádi,’zene kar hangversenye. 21.45: Német lapszemle. 22.20: Irodalo 22.45: Zenekari hangverseny. VARSÓ. 17.30: Gramofon. 17.40: Előadás. 20: Könnyűzene. 21: Könnyűzene. 23 d: Tánc- zene. MEGNYI1LT BUKARESTBEN A I’arcai Oteteleşeana SCHRAMMEL KONCÉRTI AZUGA SORI! étterem és bár-kávéliáz, Strada Matei Milio 12 szám alatt. a Nemzeti Színház mellett. Bííhni Ban«.'! vezetésével Komára, erdélyi és bécsi konyha. A helyiség és a kert éjjel-nappal a közönség rendelkezésére áll. Minden este 9 órától tánc a Bukarestben először szereplő 'Lawayaa-Jazz közi ^működésével. Mélye® leszállított áríili