Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)
1932-10-19 / 240. szám
XV. ÉVF. 240. SZÁM. Keiitiüjsxg 3 (Tudósítás eleje az első oldalon) Vaidát kitartásra biztatták és a miniszterelnök vitte is, állotta is a kitartást, azonban a döntő szó a királynál van s ez a döntő szó elhangzott akkor, amikor a kormány lemondását az uralkodó elfogadta. Marnának ajánlták a kormányelnökséget. A Curentul-nak azt a hirét, hogy Mihal a- che lemondott volna, nem erősítették meg, sőt hangsúlyozták, hogy ép Mihalache volt az, aki javasolta, hogy Mania vegye át a kor mány vezetését, mert az ő csorbítatlan presztízse és népszerűsége az összes problémák megoldását elősegítő né s a párt egységét biztosítaná. Maniu — a Lupta szerint — nem utasította el határozottan ezt a tervet, hangsúlyozta azonban, hogy az ő miniszterelnöksége, elsősorban a királytól függ és nem a párttól. De egyébként is kötelességük mindnyájuknak Vaidát támogatni. Litvinow is közbeszólt. . A Vaida—Títulescu-iigyet egyébként ma újabb ellentét vegyült: Litvinow orosz külügyi népbiztosnak a nyilatkozata, amit az orosz Tass ügynökségnek adott. Litvinow kijelenti, hogy Oroszország megnemtámadási szerződést kötött összes szomszédaival, kivéve Romániát, de reményét fejezi ki, hogy a Romániával megkezdett tárgyalások is eredményre fognak vezetni. Ezeket a kijelentéseket az Izvesztia, az orosz kormány orgánuma kommentálja és szintén hangsúlyozza Oroszország készségét, hogy Romániával is teljesen őszinte megegyezéssel rendezzék a függő kérdéseket. Azt hiszik, hogy Litvinow nyilatkozata valósággal megkönnyíti Titulcscunak, hogy merev álláspontjából engedjen, hiszen maga az orosz külügyi népbiztos oszlatja el aggodalmait. , Vaida az erdélyieket sorakoztatja fel. A Lopta azt Írja, hogy Vaida az erdélyiek háta mögött semmiféle kompromisszumra nem hajlandó. Nagyon könnyen megtörténhetik emiatt, hogy a nemzeti-parasztpárt két szárnya között ellentétek támadhatnak, T~ HÍa a — úgyhogy mértékadó tényezők a legsürgősebben^ igyekeznek a Tituleseu-ügyel kn égitően elintézni, hogy a párt egységéi semmi komplikáció ne fenyegethesse. A vasárnapi ünnepen. Mint előrelátható volt, Szinajában vasárnap délelőtt ünnepi Tedeum volt, emelvén az udvar, a kormány tagjai és a helyi hatóságok képviselői vettek részt. A Tedeum ideje alatt érkezett Erzsébet görög exkirályné, akit Mihály vajda fogadott. Délben udvari ebéd volt, amelyen a kormány tagjai, a parlament két házának elnökei, Maniu Gyula és Tituleseu vettek részt. Tituleseu a Tedeumon nem volt jelen és az ebédre is ngy ment el, hogy Stnrdza ezredes ment ntána egyik udvari autón, mert sokáig hiába vártak rá. Az udvari ebéden Károly király, Maniu és Vaida között ült az asztalion, szemben vele Erzsébet exkirályné foglalt helyet Mihály vajda és Mironescu között, Tituleseu Mihály vajda mellett ült. A pezsgőnél Vaida miniszterelnök tartott beszédet, a román nemzet nevében hűségét és szernesekivánatait tolmácsolja az uralkodónak. Károly király megindultan mondott köszönetét a miniszterelnöknek. ' Boldog — mondotta —, hogy Ilyen tanácsadói vannak, akikre minden körülmények között számíthat. A nemzőt boldogságáért dolgozik tanácsosaival együtt. Az udvari ebéd után 4 órakor délután, a nemzeti-parasztpárt elnöki ülést tartott Maniu Gyulának a Caraman-hotelben levő lakosztályán. Az értekezleten résztvettelí Vaida, Miro- neícu, Mihalache, Madgearu, Mirto, Popovici, Costacheseu és Pop Cicio. Heves megvitatás tárgyát képezte a politikai és pénzügyi hely zet és elsősorban a Titulescu-ügy. A Curentul szerint Vaida intrazigens maradt, Mihalache ellenben Tituleseu pártján foglalt állást és hangsúlyozta, hogy az orosz kérdésben súlyos hibák történtek. A pénzügyi helyzet megvizsgálása alkalmával Viszont Madgearu konstatált bizonyos hibákat, amelyek a Népszövetség előtt kellemetlen helyzetbe hozták. Borzalmas vasúti szerencsétlenség Temesvár mellett 17 halottal fi zsombolyai vonat két kocsija teljesen pozdorjävä tárt (TEMESVÁR, október 17.) Borzalmas vasúti szerencsétlenség történt Temesvár mellett. A Zsombolya-felé hat óra húszkor induló személyvonat Temesvártól egy kilométernyire valószínű hibás váltóállítás következtében kisildott, a vonat két utolsó kocsija pozdorjává tört s az azonnal megindult mentés tizenhét halottat szedett ki a romok alál. Az áldozatok közül tizenhat férfi és egy nő. Ruházatukról Ítélve, valamennyien munkások lehettek. A sebesültek nagyobbrésze koponyaalapi törést vagy mell- kar zuzódást szenvedett. A halottakon kívül húszán megsebesültek. A sebesültek között többnek az állapota életveszélyes. A mentési munkálatokat Pacorar Simon dr. CFR főorvos nagy körültekintéssel intézte el. Formális harc négy halottal Becsben nemzeti szocialisták és szocialisták között (Bécs, október 17.) Az osztrák főváros simmeríngi kerületében vasárnap délben valóságos forradalmi események játszódtak le. A nemzeti szocialisták Simmeringben ugyní- vezett kerületi nemzeti szocialista napot akartak tartani és nagy számban vonultak fel. Útközben a nemzeti szocialisták elhaladtak a szociáldemokrata munkásotthon előtt. Hogy azután mi történt, azt pontosan még nem lehetett megállapítani. A szociáldemokraták azt állítják, hogy a nemzeti szocialisták meg akarták tán: adni az épületet, a nemzeti szocialisták azonban ezt. kereken tagadják. Tény az, bogy olyan súlyos összeütközés támadt az egymással szemben álló politikai ellenfelek között, bogy rövid idő leforgása alatt a környék valóságos csatatér képét mutatta. Rengeteg lövést adtak le egymásra a szocialisták és nemzeti szocialisták. Két nemzeti szocialista és egy rendőr meghalt. A sebesültek száma igen nngy. Közülük keltőnek az állapota életveszélyes. A rendőrség benyomult a munkásotthonba és ötven scluitzbüncflert letartóztatott. Azonnal házkutatást tartottak az otthon épületében és ennek eredményeképpen 70 Mannlichert, 1000 lövedéket, 13 pisztolyt, 20(1., levolvergolyót, továbbá bajonettek, gummi- botok és gépfegyveralkatrészek egész tömegét találták. A szociáldemokraták azt állítják, hogy a tüzelést a horogkeresztesek kezdték, erre azonban nincs bizonyíték. Együtt vizsgáznak a kóklerek és nytsljai a „színigazgat jelöltjeivel (Kolozsvár, október 17.) Bevohul a vizsgáztató bizottság. — Megkezdődnek kérem a szinészf el vételi vizsgák. És csenget az elnök. A karmester a zongorához iil és játszani kezd. Már táncol is egy bárgörl. "ügyes, csinos, kecses. Az elnök uj vizsgázó nevét kiáltja. Egy erős szőke fiatalember jelentkezik. Kilép a piacra * és harsányan kiáltja kifelé: Kérem az állatokat. És az állatok jönnek. Illetőleg éktelen rikácsolással megjelenik egy hölgy karján egy kakas, tyuk, nyúl és liba. Ezeket a jelölt nehány percen belül elaltatja és tagja lett a szinészszindikátusnak. Aztán vizsgára következnek a színésznő; jelöltek. Mert nem a tynk, kakas, nyúl és a liba aludt el — a hallgatóság. Az unalom száll meg mindenkit, a nézőket, az elnököt és a vizsgáztató szinmüvész urakat. De mégis fel kell figyelni. Ni, már izgulni is lehet, szinte kiesik a szeme az embernek, mert jönnek a bártáncosok, a bár artistái, a hölgyek, igazán művészek. A bár szerződött tagjai tudnak. A bártáncosok és bártáncosnők teljes szaktudással, kecsesen, ügyesen bizonyítják, hogy készültek, a szakmájukat ismerik és minden akaratuk a tetszés. Most Vigh Ernő társulatának tagjai vizsgáznak. x\z elnök úgy mulat a produkciót ahogy nézi, hogy szinte ki pirosodik a nevetéstől. Ebben a pillanatban az egyik táncosnő kilép a sorból, igaz, hogy már előbb is kílé- I pett és eflájul. A partnerei azt mondják, hogy nem is igaz. nem ájult el, csak tetette magát. Ha ez igaz, ő volt az egyetlen igazi művész, aki felvételre jelentkezett. És ezt is kibuktatták. , Hát akkor kit vettek feli Egy aradi szinészkisasszony nem tudott semmi mást kívülről, csak a gyerekkori esti i imáját. Felvették. vt Ha akarom korkép, ha akarom a magyar színészet gunyvacsorája volt a román opera balett-termében, a tegnap lejátszódó színész- vizsga. A magyar színészet megcsúfolásából egyszer és mindenkorra elég volt. Ilyen és hasonló vizsgákból nem kérünk többet. A magyar színészet tényleg nehéz időket él, utánpótlás 15 esztendő óta tényleg nincs, de a színigazgatóknak egyéb dolguk is akadhatna a társulataiknál, minthogy felkisérjék Kolozsvárra az újonnan beszervezett társulataiknak disztagjait. akik közül véletlenül is alig akad valaki, aki tényleg színpadra való. És ki ismeri a felvételre jelentkezők legtöbbjén Honnan jöttek, kik, mik, mi a foglalkozásuk, mik voltaki Ki ajánlja őket? Ki ismeri őket? És holnap a szinészegyosiilet tagjai lesznek. Lehet, szabad ezt a szisztémát tovább követni, szabad ezt megismételni? Fekete Mihály. visszataszl- tófag hat. , Csúnya színű fogak a legszebb arcot is eléktelenitik. Mindkét szépséghibát néha már egyszeri használat után eltünteti a csodásán üdítő izü Chlorodont-fogpép. A fogak már rövid használat után elefántcsont fényt nyernek. Próbálja meg először egy tubussal. Mindenütt kapható. Ezen hirdetés be- küldése ellenében ingyenesen küld egy próbatubus Chloró- donf-fogpépet a Chlorodont S. A. R. ezég, Braşov, Ciocrac 2, k száj kellemetlen szaga