Keleti Ujság, 1932. október (15. évfolyam, 225-251. szám)

1932-10-15 / 237. szám

KeietiUjsio» XV. ÉVF. 237. SZÁM. Milliomos kisasszon szabadkai magyar lányból Katona Lajos, a Szabadkára hazalátogatott dúsgazdag losangelesi gyáros örökbe fogadta rokona egyik gu°rmekét Két hónapja tartózkodik Szabadkán Katona Lajos los-angelesi magyar gépgyáros, aki negy­ven évvel ezelőtt budapesti származású felesé­gével vándorolt ki Amerikába, amely akkor még a lehetőségek boldog földje volt. A szabad­kai születésű fiatal gépész sok próbálkozás után végül Los-Angelesben telepedett le. Nem volt se rikkancs, se tányérmosogató, csak józan, szorgalmas és takarékos munkás, akit ezek mel­lett a jótulajdonságai mellett a szükséges adag üzleti ötletességgel is megáldott a sors. Meg­gazdagodott. Nem milliárdos, sok milliomos dol­lárban és lejben méginkább. A biztosított Öreg­ség szelíd, aranyos éveit egy hosszú és utolsó európai utazással akarta megkoronázni és ami­kor hajóra szállt, tudta, hogy ha szabadkai sze­gény rokont talál, azt egész életére boldoggá teszi. Megérkezése után azonnal megkezdte a kutatást nővére után s már-már úgy látszott, senkit se talál itt övéi közül, amikor megtudta, hogy nővére él és Radonovác-környékén lakik fiával, menyével és ezek hét gyermekével. Soha jobbkor és soha jobb helyre nem jöhe­tett volna a segítség. A Rizsányi-család kint a határban soha se álmodott csodákról. Nem is hittek a csodákban. Csak egy csodál ismertek: a föld csodáját, amelyből lemondó egyhangú­sággal kell kikönnyezni és kikaparni a kenyér­it, ruhára és adóra valót. A nagy család szűkösen élt. Rizsányi Já­nos, kinek édesanyja Katona-lány, néhány hol­don gazdálkodik és az ici-pici jövedelemből hét gyereket kell eltartani. Ä dollár csodája Katona Lajos első teendője az volt, hogy kivezette a tanyák közé a villanyvilágítást. Tiz- tizenkétezer dinárba került a vezeték, de az iga­zán semmi. Most elektromos fény sugárzik a radonováci ház minden szobájában. A követ­kező lépés egy pompás amerikai rádiókészülék beszerelése volt. Elképzelhető az a boldogság, melyet ezek a kis meglepetések a Rizsányi- portán okoztak. Pedig ez csak a kezdet volt. A földes szobákat bepadlózták, a búbos kemence helyére modern, folytonégő kályha került. Fes­tettek, építettek, köveztek. A Rizsányi-porta a tanyavilág kacsalábon forgó tündérkastélya lett: az istállóban villany ég, a Rizsányi-gyer- kőcök Londont hallgatják, a nagylány villany­vasalóval vasalja a pruszlikot, a lovakon uj szerszám csillog. A nagybácsi az adót is kifi­zette. Családi kör, irta Arany János, moderni­zálta rádióval és villanyos kukoricamorzsolóval ellátta Katona Lajos. A zugó éjji bogár itt nem megy neki a falnak, mert villany ég a pitvar­ban. Is Ilkából Miss Helene lesz. Ez a kedves regény, amelyet talán el sem hinnénk, ha nem a szemünk előtt peregne le, csak ezután érkezik a nagy fejezethez: Katona Lajos és felesége amellett, hogy ál­landó apartamant tartanak fenn a Park szálló­ban, nagyobbrészt a radonováci idilikus és csendes házikó vendégei. Ritkán járnak be a városba. Szivesen tartózkodnak a világtól elzárt békés szállásofn, a nagy nyugalomban, amely ezen az erdőtől körülölelt helyen úgy folyik szét mint a puha olaj. Rizsányi Jánosnak hét gyereke közül a sor­ban a középen áll a mosolygóarcu, Ilonka- Ti- zenkétéves,, iskolába jár, nem látott tengert, se begyeket, se felhőkarcolót. Legfeljebb képeken. De a nagybácsi sokat mesélt irtózatos nagy vá­rosokról és óceánokról. Katona Lajos és a fele­sége annyira megkedvelték a kis Ilonkát, akit otthon csak Ilkának hívnak, hogy megkérdez­ték tőle: — Eljönnól-e velünk Amerikába1? Ilka azt felelte „el“. Miért, maga se tudja. Megkezdődtek a komoly szülői tárgyalások, amelyek azzal végződtek, hogy Katona Lajos gyáros megbízta dr. Wilhelm Jenő ügyvédet, ' ogy tegye folyamatba az adoptálási eljárást. Rizsányi Ilonka tegnap óta Miss Katona Helene és amerikai állampolgár. Katona Lajos örökbe fogadta a kislányt, mégpedig teljes örö- kösödiési joggal. Az egyik előkelő szabadkai szalon tízezres ruharendelést kapott- Elegáns öltözékek készül­nek Miss Helene részére, aki uj szüleivel elindul Amerika felé. Ilka milliomos kisasszony lesz. manikűrözte! és Los Angelesben tanár fogja rávezetni az angol nyelv és a műveltség titkos ösvényére. .. . i j*.. (isiÄÄ1 T — -r Rokonok inváziója. Nem lenne teljes a portré, ha elhallgatnánk a „rokonokat“, akik seregesen jelentkeztek és néha nyüzsög tőlük a Park Hotel hallja. Ka; tona Lajos minden jelentkező „rokont“ angyali türelemmel végighallgat és az első félidő má­sodik percében már tudja, hogy a rokoni kap­csolat egyoldalú. Csak a jelentkező érzi magát rokonnak. De azért nem szól, nem haragszik, nem utasít el senkit. Olykor még a rokoni csó­kokat is végigszenvedi. Szemrebbenés nélkül tűri, hogy ismert pumpolók per „édes Lajos bá­csiménak szólitgassák, A rokoni, illetve álrokoni haUndzsa végén Katona Lajos diszkréten száz dinárt csúsztat a „kedves rokon“ markába. Kétszáz dinárt csak azok kapnak, akik szemérmesebben hazu.loznak és a családfáról szóló meséjüket rövidre fogják. Az idő pénz. Aki sokat beszél kevesebbet kap. n'-*hát csak röviden. A rokoninvázió több mint 10.000 dinárjába van Katona Lajosnak. Ha még soká tart, egé­szen bele rokkan a sok rokonba! I^afrácokban találták meg a berlini alvilág I^veszedelmesebb bandáié­nak fegyvertárát (Berlin, október 13.) A berlini alvilágban az utóbbi időkben feltűnően gyakoriak voltak a lövöldözések és a fegyveres rajtaütések. Ez a körülmény energikus és radikális beavatko­zásra késztette a berlini rendőrséget, amelynek hosszas munka után sikerült is a napokban Berlin alvilágának legveszedelmesebb bandáját ártalmatlanná tenni. Az „Atlanti! “ elnevezésű banda, amelynek most tizenegy tagját fogta el a rendőrség, az utóbbi időkben igen gyakran szerepelt a lövöl­dözésekben és rajtaütésekben. A letartóztatot­tak között van egy nő is, akinek lakásán sike­rült megtalálni a banda fegyvertárát is. Az ezzel az esettel kapcsolatosan kiadott rendőri jelentés érdekes adatokat tartalmaz a berlini alvilág titokzatos és rejtelmes életéről. Az „Atlantik“-férfiak azzal árulták el magu­kat, hogy bár több lövöldözésben résztvettek, törzshelyiségükben a legszorosabb házkutatás ellenére sem sikerült fegyvert találni. A rend­őrség erélyes nyomozása kideritette, hogy a bandának egy női tagja is van, akinek lakásán egy matrácban meg is találtak a banda fegyvertárát: tiz legmodernebb ismétlő revolvert és igen nagymennyiségű muníciót. A banda taktikája az volt, hogy rajtaütések alkalmvával az egyik tag, akinek motorkerékpárja volt, elhozta a női tag lakásáról a fegyvereket és amikor a csata véget ért, azonnal visszaszállította. Ez az óva­tossági rendszabály szorosan összefügg az utóbbi időben a lőfegyverek használata ellen kiadott elnöki szükségrendelettel, azonban a tit­kot sikerült a rendőrségnek leleplezni. Olcsó és kényelmes utazás Budapestre Az utazás és a sport világdivatját az em­beri fejlődés tekintetéből csak helyeselni lehet. A kultúra érdekében is hasznos munkát végeznek azok a szervezetek, amelyek ennek a divatnak1 íz érvényesülését elősegítik. Az Orbis-iroda is ezeknek a szervezeteknek a sováha áll. Indulásképpen egy budapesti társasutazást kiván rendezni, amely kényelem, célszerűség és főként olcsóság tekintetében minden hasonló kisérletet felül fog múlni. Az Orbis-iroda filléres gyors vonatához Kolozsváron és Nagyváradról lehet csatlakozni. Hatszázkilencven lejért Kolozsvárról, 475 lejért Nagyváradról a következőket nyújtja az Orbis-iroda útiterve: 1. Vasúti jegy Kolozsvárról oda és vissza. 2. Magyar vizűm dija. 3. Ingyenes részvétel zenés tea és táncdélu­tánnal egybekötött női és férfi divatrevü bemu­tatóján. Az őszi és téli párisi divatujdonságok felvonulása. 4. Luxusautókárokon körséta Budapest világvárosi éjszakájának megtekintésére. De a budapesti tartózkodást is megkönnyíti és kellemessé teszi az Orbis-iroda munkája. Hatvan százalékos jegykedvezményt nyújt a legelőkelőbb színházak előadásaira, páratlan kedvezményeket biztosit penziókban, szállodák­ban. Ha meggondoljuk, hogy az Orbis-iroda ked vezményei nélkül 1930 lejbe kerülne a vasúti jegy, ma­gyar vizűm, valóban csodálatosnak keíl tartanunk, hogy 690 lejért Kolozsvárról és 475 lejért Nagyvárad­ról meg lehet tenni a szóbanforgó társasutazást. Az Orbis-ipoda vonata november 10-én indul Kolozsvárról és 16-án érkezik vissza. Jelentkezni lehet október 28-ig a kiadóhiva­talban. A jelentkezés alkalmával 300 lejt kell befizetni kiadóhivatalunknál. A részvételi díj többi részét november 4-ig kell kiegyenlíteni. (Cim: Orbis-iroda, Cluj- Kolozsvár, Cal. Victoriei, Kossuth Lajos ucca 7. szám.) 9 _ ha uJazáfná/ nincs Olvasta má a legújabb könyveket ? — Ha nem, lépj be a Dante kölcsönkönyvtárba, ahol a leg­újabb könyvek már a megjelenés napján kölcsönvehetők. Előfizetési ár a Keleti Újság olvasói részére 1 hóra, napi cseréléssel 40 lei

Next

/
Oldalképek
Tartalom