Keleti Ujság, 1932. szeptember (15. évfolyam, 199-224. szám)
1932-09-26 / 221. szám
1 o Ktimujs&G XV. ÉVP. 221. SZÁM. KQZG£ZD£S£G Hariwasfic milliós kSicsoisro! tárgyal a város (Kolozsvár, szeptember 24.) Deleu interi- márbizottsági elnök rövidesen Bukarestbe utazik, utazásának célja, hogy befejezze a tárgyalásokat a Casa de Depuneri si Consemnatiuni-al egy 30.000 milliós kölcsönre vonatkozólag, melyet nagyon kedvező feltételek mellett kölcsönöznének Kolozsvárnak. Ebből az összegből húszmillió lejt fordítanának néhány épület kisajátítására, amelyre egy pár ucca megnyitása céljából volna szükség. Ugyancsak ebből az összegből befejeznél; az uj Szamos-hidot és megjavítanák a város néhány középületét. Ebből az összegből jelentékeny részt fordítanának a munkanélküliek felsegélyezésére is. Erre a célra különben elhatározták, hogy Kolozsvár város adóját felemelik ideiglenesen két százalékkal az épületekből származó jövedelmeknél és egy százalékkal az ipari és kereskedelmi jövedelmeknél. Â Ţesătură Ardeleana Szövőgyár csődtömegéből a hitelezőknek all marad valami Ä Creditul Industrial pert inditott a Societate Ţesătură Ardeleana ellen, amelynek pár évvel ezelőtt ötmillió lej kölcsönt folyósított. Fedezetül a gyár gépei és anyagraktára szolgált. A kölcsön folyósítása után néhány hónappal a gyár csődbe került, az aktívák elárverezéséből kétmillió lej folyt be, igy a Creditul Industriali 3 millió lejes kár érte. A bank feljelentést tett a szövőgyár igazgatója Albin Iuliu ellen. A kolozsvári törvényszék a tegnap tárgyalta az ügyet és elrendelte az ös«-"'s iratok beszerzését, addig a tárgyalást ei\elosztotta. Redukálják a költségvetési A pénzügyminiszter által a kamara elé tegnap terjesztett a költségvetés redukciójáról szóló törvényjavaslat az anyagi kiadásokat az egész vonalon 10 százalékkal csökkenti, 556 millió lej értékben. Más'túlnyomóan személyi redukciók 930 és félmillióval redukálják a büdgeket teszik ki: Pénzügyminisztérium 942,769.000. Belügyminisztérium 72,171.630. Igazságü gyminsiztérium 7,084.009. Külügy 9,088.000. Földművelés 32,000.200. Ipar és kereskt-delem 10,323.000. Egészségügy és népjólét 122,410.000. Az indokolásban a pénzügyminiszter az általános takarékossági szempontokra utal. majd kifejti, hogy a folyó évi költségvetésben a rendkívüli hitelek számára . előirányzott összegek különböző speciális körülmények, főleg árvizek következtében teljesen kimerültek és ezért 475 milliót a rendkívüli hitelek számlájára kell fordítani. Rámutat az indokolás arra is, hogy az Argetoianu-féle költségvetésből egy a tani tók bizonyos kategóriájának fizetésére vonatkozó 215 milliós tétel kimaradt és ezt az ösz- szeget most a közoktatásügyi tárca részére rendelkezésre kell bocsátani. Mindezt tekintetbe véve a költségvetés tényleges csökkentése 1,037.196 000 lejt tesz ki. —o— A Consum uj száma azokkal a problémákkal foglalkozik. amelyek mert gazdasági életünk homlokterébe kerültek' a kontingenteiáiról. az ui gazdasági törvényekről a deviza-kérdésről számos cikk foglalkozik, imolyek közül kiemeljük a következőket: Erdély gazdasági t etet súlyosan érintené, ha a romnn-magyar clearing1'gyezményt a régi követelésekre is kiterjesztenék. Elhalasztják a kezépeurópai, árutőzsdék bukaresti konferenciáját. Az erdélyi német pénzintézetek ?.z agrirkonverziónak ugyenolvan kedvezményeiben részesülnek, mint a Solidaritatea .tanintézetei, Dr. Gráíz zsét. A redukció tárcánként a következő össze-j ny magyar rfmügyminlg3ter nyilatkozik a Consumnak a magyar-román árucsereforgalmi egyezmény lehetőségeiről. A Schröder Bankház cgyniilúárd lojes port Inditott az állam ellen az osztálysorsjáték koncessziónálás a miatt. Kérjen mutatványszámot a ki- adóhivataltól, Cluj-Kolozsvár Str. Iuliu Maniu 3. D-LENGYEL GYÓGYINTÉZETE Cluj-Kolozsvár, Calea Regele Ferdinand! 11Î. (Ferenci József ut). Tel. 211. a mai nehéz gazdasági viszonyokra való’tekintettel uj osztályokat létesített: III. osztály ötszöri napi étkezéssel 12C lei. pii. ii »i »i »i ISO ii f**®* I- i. „ i. .. 240 „ I Bármilyen mUtAt, vág# ssClés esetén lényegesen redukált díjazással. Röntgen, Quarz, Diatermía, Solluar, Viilanyfürdők és másnemű villanykezelések szintén redukált árral Diétás konyha orvosi ellenőrzés mellett. Bejáró betegek részére is. Cukorbetegek, szívbetegek, érelmesz. .fedésben szenvedők, vesebetegek, köszvényes és rheu- más betegek, gyomor- és bélfekélyben szenvedők, krónikus bélhurutban és epekőben, valamint krónikus epehólyággyulladásban szenvedők részére. Hízó- és fogyókúrák. Bővebb felvilágosítással és prospektussal szolgál az intézet gazdasági osztálya. . & Mem emgeâi az II Glanczmannt Játszani a vasárnapi derbin (Kolozsvár, szeptember 24.) A Nemzeti Bajnokság eddigi legérdekesebb mérkőzését játsz- szák vasárnap Kolozsváron az Universitatea és a NAC csapatai. A h.-csoportnak, amelyben a két csapat helyet foglal, egyformán favortjának számit úgy a kolozsvári egyetem csapata, mint a nagyváradi zöld-fehérek. így a vasárnapi mérkőzés afelől hoz valószínűleg döntést, hogy az őszi fordulóban, melyik együttes végez csoportja élén. Az U. a legutóbbi találkozásokon, mintha bizonyos fölényt mutatott volna a NAC-nl szemben, amely már rég nem tudott győzni sem otthonában, ssm máshol az U. ellem Eddig még mind a két csapat megnyerte mérkőzé seit a Nemzeti Bajnokságban, de hogy melyik fogja továbbra is megőrizni veretlenségét, azt nem lehet megjósolni. A mérkőzést különben érdekes konfliktus előzi meg, melynek esetleg annak lefolyása után is folytatása lesz. A konfliktus főszereo- lője Glanczmann. a NAC válogatott csatára aki a nyáron Bukarestben nagyon előnyös fel tételek mellett aláírta igazolását a Macabi ré szére. A bukaresti egyesülettől előleget is felvett s ezzel visszatért Nagyváradra, ahol tudomására hozta a NAC-nak is kilépési szándékát A NAC természetesen nem akart szabad utat engedni Glanczmannak s sikerült is rábeszél nie, hogy maradjon Váradon. Közben azonban a Macabi benyújtottá az aláirt igazolást a sző vétséghez s csak később értesítették a közpon tot, hogy Glanczmann a N^C-hoz* való igazo lását kívánja fenntartani. Így az igazolóbizottság megsemmisítette a Macabi-hoz vaió leigazolást, Glanczmannt pedig, a nzabályok értei niében október elsejéig felfüggesztette. Vasárnap, szeptember 25-ike van, Glanczmann tehát jog szerint nem játszhatna. Ennek ellenére a NAC szerepeltetni akarja és pedig egy szövetségi határozat alapján, amely álTi tólag felfüggesztette Glanczmann büntetését. Az U. nem ismeri el a felfüggesztés jogosságát s abban az esetben, ha a NAC mindennek el lenére beteszi csapatába Glanczmannt, meg fogja óvni a mérkőzést. Hogy a NAC-nak elhatározott szándéka Glanczmann játszatása, azt mutatja a hivatalos csapatösszeállításuk is, amely a következő: Czinczér, Miké—Sfcttner, Krausz—Sternberg- K é dár, Glanczmann—Kovács—Rónai— Badola—Kocsis. Az U. csapatát csak a mérkőzés előtt fogják összeállítani, valószínű azonban a következő összeállítás: Sepsi, J anovici—Sfera, Stefanescn—Gani— Dávid, Máthé—Stanojev dr.—Sepi—Ploesíeanu —Surlasiu. A mérkőzést Xiíando, bukaresti biró vezeti A Nemzeti Bajnokság vasárnapi programján még a következő mérkőzések szerepelnek Nagyvárad: Crisana—Románia. Nagyszeben: Şoimii—Ripensia, Ploerjtii: Tricolor—CER Bukarest. Bukarest: TMTE--Venus. A magyar profiliga-bajnokság vasárnapi fordulóján a Ferencváros—Budai 11, III. kér. —Szegőn FC, Soroksár—Hungária, Újpest— Bocskai, Attila—Kispest és Somogy—Nemzeti mérkőzések szerepeinek. (*) Tessitori Nóra második szabadtéri előadása uj műsorral október hó 2-án délután. Meleg várakozás előzi meg,, mind az ifjúság, mind a nagyközönség részéről a Tessitori Nóra október 2-iki, második szabadtéri előadását, amelynek műsora felerészben teljesén uj anyagot tartalmaz. A népszerű előadómüvésznő a készülő nagy erdélyi műsorából hat gazdag miivészetü uj verset mutat be október 2-án. Aprily Lajostól egy döbbenetes szépségű viziót, a „Rönk a Tiszán“ cimüt, Bartşlis Jánostól két bűbájos falusi bukolikát, á „Rétkaszálás“ és az „Erdőről hazatérő favágók“ cimiit, Pakocs Ká- rolytól, az erdélyiek kiváló-papköltőjétől egy rendkívül érdekes dinamikájú, szociálisan átfogó szellemű verset az „Uj egyiptomi jelenet“ cimüt,' Rományik Sándortól egy tragikus szépségű önvallomást ..a „Változtasd a köveket kenyerekké** cimüt, végül Szentimrei Jenőnek egy megrázó erejű hitvallomástételét, az „Erdélyi költő lá28-ban“ cimüt. Azonkívül uj anyag lesz a műsorának a szlovenszkói Mécs Lászlónak egyik legszebb verse. A műsor többi része néhány kihagyással azonos az augusztus 25-iki- vel. ( ) Megjelent az Ellenőr nj száma. Vasárnap reggel megjelent Tóth Sándor lapjának, az Ellenőrnek uj száma a régi tetszetős kiállításban s nívós, változatos tartalommal Ez á szám töl b, mint huszonöt politikai, közgazdasági, szinházi cikket és riportot közöl. Az uj szám főbb tartalma a következő: Kísérletek a közeledéshez. — Románia még nincs készen, — A magukra hagyott magyar bankok, — Magyar szellemi élet Párisban, — Mit akarunk a ’- agyar muzsikával, — A zsidó kórház, ügyéhez, — Tulajdonképpen mi lesz a kolozsvári Magyar Színházzal, — Arravaló vezetőket Kolozsvár élére, — Még nincs kifizetve Szentgyörgyi István temetése, — Az Adria vesztesége egy ingatlan üzleten, — Kilencedik magyar napilap Kolozsváron, — A zsebrákok ellen, —- A román pénzintézetek áldozatkészsége, — Mégis csak üzlet a színház, stb. Az uj szám Közgazdaság rovata külön számot tarthat az érdeklődésre. Az Ellenőr kapható az ország minden hirlapárusitójá- ' nál, egy szám ára 20 lej. A SETNKPP MOZGÓ MÜflORAt Szombat, vasárnap §3 hétfőn: •i A tengeri farkas. Hangos premier. Jack London • világhírű regéaye „tán. Főszerepben; .Milton Silis és Lorna Marsh. Es az uj hangos kisérömüsor. Vasárnap délelőtt 11-ko*-: Matiné: Bctyárszerelem. Páratlanul izgalmas és egyben kacagtató kalandor történet, tele zenével, dalokkal. Föszere-íiik- Jósé Moyca, Mona Maris és Antonio Moreno. Matinő- helyárak! * A szeszmonopolnak az Halmi ’ i engedélyekre vonatkozó végrehajtási utas' íra magyar fordításban kapható Dr. Manciéi Fordító Irodában Cluj, Memorandului 24. Ára 50 vidékre 60 lej.