Keleti Ujság, 1932. szeptember (15. évfolyam, 199-224. szám)
1932-09-15 / 211. szám
6 KhetiUjsxg XV. ÉVE. 211. SZÁM. Bakaresti vezárfelfiggelő keresi a budapesti bélyeghamisítást agg eltűnt dossziéiát A vizsgálat néhány EisztvíselS működésére is kiterjed (Kolozsvár, szeptember 13.) A Keleti Újság többizben foglalkozott a kolozsvári bélyeghami- sitási íigy fejleményeivel. Megírtuk, hogy az ügyészség letartóztatási végzést adott ki a rendőrség által őrizetbe vett és Bukarestbe szállított emberek ellen. A vizsgálóbíró kifogásolta, hogy a rendőrség nem tett előzetes jelentés" a házkutatásokról és Katz Mártont, Szinetár László doktort, Peris Istvánt és Baga Istvánt a jogi szempontok mellőzésével a fővárosba szállíttatta. A vizsgálóbíró ugyanakkor átiratot küldött a rendőrséghez, melyben kérte a budapesti bélyeghamisításról szóló összes aktá(Kolozsvár, szeptember 13.) A marosvásárhelyi rendőrség állambiztonsági osztálya letartóztatta Schutzberger Olga ismert kommunista agitátornőt. A letartóztatott leány nagyváradi illetőségű és igen érdekes karriert futott meg. A nagyváradi ügyészség körözőlevelet adott ki ellene, mire Csehszlovákiába szökött, ahol határátlépésért háromhavi börtönnel sújtják. A büntetés kitöltése után Magyarországra ment, kát, mert a Kolozsváron és Budapesten leleplezett román liamisbélyeggyártók ügye között összefüggést találtak. Kiderült azonban, hogy a dosszié eltűnt. Az esetről a belügyminisztert is értesítették, ahonnan kedden reggel Kolozsvárra érkezett Ştefanescu belügyi vezérfelügyelő, aki szigorú vizsgálatot indított nemcsak a jegyzőkönyvek eltűnése ügyében, hanem egyes hatósági közegek szerepét is tisztázni akarja. A vizsgálat előreláthatólag rendkívüli érdekes adatokat fog felszínre dobni. ahol nyomban érintkezést keresett a kommunisták ottani exponenseivel. A magyar rend őrség azonban tudomást szerzett tevékenységéről, mire visszatért Csehszlovákiába, ahonnan viszont, természetesen útlevél nélkül, Mára- marosszigetnél visszajött Erdélybe. Az utjai aztán Kolozsvárra vezettek, ahol minden lépését figyelték. Néhány nap múlva Marosvásárhelyen tűnt fel, ahol le is tartóztatták. A vizsgálatot most Kolozsváron folytatják, ahol számos elővezetést eszközöltek. imam-MMsm Az erdélyi magyar színész- generáoió utánpótlására stúdiói szervez a kolozsvári Magyar Színház Régen érzett kulturális hiányt van hivatva pótolni a kolozsvári Magyar Színháznak az a kezdeményezése, hogy az uj szezonban stúdiót szervez a színház keretei között. Ebben a stúdióban elméleti és gyakorlati kiképzést fognak nyerni azok a tehetséget mutató fiatal szinész- és színésznőjelöltek, akik megfelelő iskolák hijján eddig nem készülhettek fel komolyan az egyre több ismeretet és szaktudást kívánó színpadi pályára. A stúdió teoretikus és praktikus kiképzést fog adni a növendékeknek a színpadi művészet minden ágából, a színpadi elméletből és gyakorlatból, a színjátszás esztétikájából, művészettörténetből, mozgásmüvészetből, énekből, stb. A színház úgy tervezi, hogy tehetséges növendékek egyáltalában nem fognak tandíjat fizetni, sőt ösztöndíjakat fognak kapni, hogy szegényebb sorsú növendékek előtt is megnyíljék a színi pályára való felkészülés lehetősége. A stúdiót dr. Janovics Jenő igazgató fogja vezetni, a tanítást pedig a színház legtapasztaltabb művészei látják majd el. Akiket a stúdió érdekel, forduljanak Írásban a Magyar Színház titkárságához, koruk, iskolai végzettségük s esetleges eddigi színpadi tanulmányaik megemlítésével. A jelentkezéseket szeptember hó 30-ig fogadják el. —o— (*) Ináig Alfréd hangversenyét, betegsége miatt szombaton tartja meg. Ináig Alfréd, a népszerű és kiváló hegedűművész kedd estére hirdetett hangversenyét, sajnálatos akadályoztatása miatt kénytelen volt szombatra halasztani. A közszeretetnek örvendő művész közérzetében tegnap kellemetlen változás állott be. Szédülésről panaszkodott és a délután folyamán már kisebb hőemelkedóst is konstatált magán. A művész orvosa, bár nem látott komoly veszedelmet állapotában, óvatosságból megtiltotta, hogy a belső izgalmakkal járó hangversenyen fellépjen. Indig orvosa párnapi pihenést és szobafogságot rendelt el, hogy szombat estére halasztott hangversenyén friss erőben és teljes diszpozícióval lépjen szeretett kolozsvári közönsége elé. Biztosra vehető, hogy a tegnapra hirdetett hangverseny iránt előlegezett óriási érdeklődés a szombati koncerten csak fokozott mértékben fog megnyilvánulni a felgyógyult művésszel szemben. A szombati hangversenyre továbbra is Lepage könyvkereskedése hozza a műsort forgalomba. —o— Az OPEIU MOfcQÖ MŰSORA. Szeptember hó 12., 13., 14. és 15-én fél 4, fél 6, fél 8 és fél 10 órakor: Nagy szezonzáró film: A végzetes csók. Főszerepekben: Ann Harding, Clive Brock, Conrad Nagel. Helyárak: 10 és 20 lej. PRIMĂRIA MUNICIPIULUI, CLUJ. No. 20028/932. (Magyar fordítás) HIRDETMÉNY Cluj város nyilvános árlejtés utján Írásbeli, zárt és lepecsételt ajánlatokkal a városi állatok számára 1932. október 1-től, 1933. szeptember 30.-áig terjedő Időre szükséges 85000 kg. zabra nyilvános árlejtést hirdet. Az árverés az állami számviteli törvény és az általános árlejtési szabályzat szerint lesz megtartva f. év szept. 22.-én, d. e. 11 órakor ez ülésteremben, az ügynek sürgőssé való nyilvánítása mellett. Az ajánlatokkal egyidejűleg az árverelők a bizottság elnökének kezéhez leteszik lepecsételt borítékban az ideiglenes bánatpénzt, készpénzben, vagy államilag szavatolt értékpapírokban, amely a fennti zabmenuyiség a kért ár szerinti értékének 5%-ával egyenlő. Árlejtési és szállítási feltételek megtekinthetők a gazdasági hivatalban. Cluj-Kolozsvár, 1932. augusztus 30. Primăria Municipiului Cluj. Trockijnak Föstyénben Lubosinsky herceg lesz a házigazdája, akinek egész családját kiirtották a kommunisták Egy nyolcszofeás villát jelöllek ki a száműzött kommunista vezér szállásául (Pöstyén, szeptember 13.) A budapesti, bécsi, prágai, berlini és párisi lapok vasárnapi számukban azt a hirt közölték, hogy 'i'rockij Leó még pénteken megérkezett Pöstyén be. Valaki azonban felültette az egész világsajtót, még pedig olyan valaki, aki meglehetősen jó fantáziával rendelkezik. Az orosz kommunizmus száműzetésben élő vezére talán már utón van a jelen pillanatban, de a Csehszlovák köztársaság határát még nem lépte át. Trockij Leó az eddigi diszpozíciók szerint e hét vége felé fog befutni Pöstyénbe, ahol egészen különleges intézkedéseket tettek fogadtatására. Trockij nem a Royal-szállóban fog lakni, hanem a Royal egyik depandenceában, a Parktéren levő Park-villában. Ennek a villának PRIMĂRIA MUNICIPIULUI, CLUJ. No. 20027/932. (Magyar fordítás) ÉRTESÍTÉS Cluj város szabad megegyezés alapján vesz 50.000 (ötvenezer) kg. I-a minőségű buzaszal- mát a városi állatok alá, 1932. október 1-tő], 1933. szeptember 30.-áig szóló időre. A szabad egyezkedési tárgyalás az 1931/127 sz. Mon. Of.-ban megjelent szabályzat szerint történik és f. év szeptember 15.-én, d. e. 11 órakor lesz megtartva az ülésteremben, amelyre az árverelni szándékozók ezennel meghivatnak, hogy a fent megállapított helyen, napon és órában adják át ajánlataikat a bizottság elnökének kezéhez. Az ajánlatok felbontása után a szóbeli árlejtés meg lesz tartva. A teherfüzet megtekinthető a gazdasági hivatalban. Ciuj-Kolozsvár, 1932. augusztus 30. Primăria Municipiului Cluj. mindössze 8—10 szobája van és jelenleg csupán egy 'fürdővendég lakik benne a személyzeten. kiviil. Ez az egy vendég is elutazik a napokban, úgyhogy Trockij és kísérete teljesen egyedül fognak maradni a villában. Egyik-másik bécsi lap azt irta, hogy a Pöstyénbe érkezett Trockijt Lubosinsky Márk herceg, a Eoyal-szálló igazgatója fogadta. Lubosinsky herceg felháborodottan tiltakozott a hi f ellen. Kijelentette, hogy egyáltalában nem kívánja látni Trockijt és a volt népbiztos pöstyéni tartózkodása alatt is kerülni fog minden alkalmat, hogy vele összekerüljön. Lubosinsky herceg, aki 1G éve él emigrációban, igen előkelő orosz családból származik és a cári gárdának testőrkapitánya volt. Édesatyja hosszú időn keresztül volt Szentpétervárnak k o mi á n y zó j a. Az öreg Lubosinsky herceget a vörös- katonák mészárolták le. A Lubosinsky-család a régi Oroszország egyik leggazdagabb főúri családja volt és olyan földbirtokkal rendelkezett, mint egész Szlovenszkó. A forradalmak után természetesen teljesen tönkre mentek és családja romlását Lubosinsky herceg éppen Trockijnak tulajdonítja. Ilyen körülmények között érthető, hogy nem kíván találkozni a volt népbiztossal. Pöstyénben egyébként a legnagyobb érdeklődéssel várják Trockij Leó megérkezését. A volt népbiztos inkognitóban fog menni Szlo- venszkóba és Bornstein Leó névre kiállított útlevéllel rendelkezik. Tudvalevő, hogy Trockij családi neve Bornstein és csak a forradalmi mozgalmakba való bekapcsolódása után vette fel az oroszosán hangzó Trockij nevet. Letartéxtatták Schutlfeerger Olga kommunista a itátorndt