Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)
1932-08-08 / 180. szám
Cluf-KvlozsDir. 1932. augnsastua 9. * H6IIO «na» ffW L_ jnjn iip gmntm KeienUrsxc Előfizetés belföldön'. Eflyévre800, félévre 400, negyedévre 200, egy hóra 70 L. Egyes szám éra 4 lei. országos mqgyarpArti lap Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 503, 6.91 XV. évfolyam # 180. szám Előfizetés Magy arorstignT, Egyévre 50 Pengő, fálévra25 Pangó,asgyaJifPillSUA | Egyes szám ára 39 HU ár« Borzalmas bányakatasztrófa Japánban másfélszáz halottal Eddig százharmlnckét halottat emeltek ki a tárnákból — Az irtózatos ereid robbanást bányaiég okozta — Többen megörültek a kihozott halottak agnoszkálásánál Csak két ember menekült meg (Tókiö, augusztus 6.) A sorani szénbányában tegnap borzalmas bányarobbanás pusztított. A bányarobbanás a bányatelep legdusabban aknázott részén történ* és a bányatelep tárnáiból egész sorokat semmisített meg. A szerencsétlenség munkaidőben történt, amikor a tárnák mindenütt zsúfolva voltak a dolgozó munkásokkal. Egyszerre rettenetes detonáció rázkódtatta meg a levegőt. Fojtó füst és sürü lángnyelvek törtek elő hatalmas robbanások közepette. Kövek és emberi végtagok repültek szét, vér és korom tette sűrűvé a levegőt. Sokáig nem lehetett megközelíteni a bánya felrobbant tárnáit, mert a robbanás következtében fojtó gázok keletkeztek, melyek életveszélyessé tették a mentési munkálatokat is. A robbanást halotti csend követte. A rendkívül mély tárnák betemetett mélyéből csak elfojtva hangzott fel a sebesültek elhaló nyögése és a még életben lévő őrjöngök segélykiáltása. Végre megindultak a mentési munkálatok. Katonaságot vezényeltek ki, akik körülvették a betemetett tárnákat. A katonai kordonon kiviil megrendítő jelenetek játszódtak le. Anyák é? fiatal asszonyok őrjöngve szaladgáltak le és ZjÍ, kétségbeesetten sikoltva szólították a tárnákban maradt övéiket. A bányák körül jártas bányásznép előtt azonnal világos volt, hogy a robbanás olyan méretű, hogy alig tételezhető fel a betemetett tárnákból való szabadulás. A bányában a robbanás pillanatában £52 munkás dolgozott. Valóságos csoda volt, hogy a százötven* két munkás közül kettő élve máradt. Ezek szerencsére olyan helyen dolgoztak, amit a mentési munkálatok közben könnyebben megközelíthettek és a szerencsétleneket kimentették még mielőtt a bányalég vagy a robbanás füstje végzett volna velük. A többi százötven munkás azonban ment* hetetlenül elpusztult a szerencsétlenségben, nagyrészük már a robbanás pillanatában meghalt, a többi megfulladt. A mentési munkálatok megkezdése pillanatában még hallatszottak elfojtott nyögések a betemetett tárnákból, lassan azonban halotti csend következett. Csak az anyák és hitvesek kétségbeesett jajgatása hallatszott, a katonák vezényszavai, az emelők láncainak csikorgása, a nehéz csákányok zuhauása, amint lassan fokozatosan kibontották a betemetett tárnákat. Eddig százharminckét halottat húztak ki. Minden halott agnoszkálásánál sziiettépő jelenetek játszódnak le. Az egyik halott munkás édesanyját kényszerzubbonyba kellett tenni, mert a szerencsétlen megőrült, mikor fia összezúzott holttestét felismerte. Még borzalmasabb azoknak a lelkiállapota, akiknek hozzátartozója még nem került elő. Ezek a szerencsétlenek nem tudják, hogy a félreismerhetetlenségig összezúzott hullákban keressék-e férjüket vagy gyermeküket, vagy reménykedjenek hátha előkeriiínok-e élve övéik. Ehhez azonban nem sok remény van. Akiket eddig nem húztak ki, azok vagy szénné égtek vagy halálra zúzódtak vagy megfulladtak. Megölte őket a bányalég. A vizsgálat nyomban megindult. Megállapították, hogy a robbanást bányalég okozta, amely az egyik tárnában felgyülemlett. Vdldáék a múltról Maniu a hallgató ember, Vaida ellenben' szeret beszélni. Aki hallgat, annak másnap nem - kell magyarázatot tartania arról, hogy mit' mondott, illetőleg miről hallgatott tegnap. Sze-; retnők egyszer végighallgatni ennek a két er-' délyi román vezetőpolítikusnak a négyszem- - közti beszélgetését arról a témáról: hogy is; volt az az elnyomatás a magyar uralom alatt?’ Mert most, tizenhárom esztendő múltával,; Vaida Sándor, a beszélő ember elárult valamit' a szenátusban arról, hogy ama erdélyi múltbeli iga nem volt olyan súlyos, hogy ennél súlyosabb igája ne lett volna ugyanabban az időben a regátbeli román népnek. Mi sietünk ehhez* hozzátenni azt, hogy a középkortól a legújabb, időkig az általános társadalmi fejlődés olyan volt, hogy a világ minden részében és minden népének elnyomás alól kellett felszabadulnia; és a régi Magyarorságon is, éppen úgy, mintí Nyugateurópában, a hűbériség és abszolutizmus jármaival kellett megküzdeni. A magyar; nép sok hősi szenvedéssel állotta ezt a küzdel-i met és akkor érte el az eredményt, amikor a'; régi Romániában semmi kilátása nem volt; ilyen küzdelemnek. Azonban itt nálunk másról szoktak beszélni, amikor elnyomásról beszélnek. Az az erdélyi román generáció áll még előttünk, amelyik életének első felét a magyar im- périum alatt élte s mai életmódját, környezetének életfelfogását módjában van összehasonlítani annak a múltnak a tapasztalataival, emlékeivel. Az Isten, az uj impérium, igen magasra felvitte a sorsát e két férfiúnak, Maniunak és Vaidának. Es mi mégis szeretnék kihallgatni egyszer az ő őszinte és bizalmas beszélgetéseiket arról, hogy maguk között mit mondanak, tényleg és valóban milyen volt az ő régi életük, életkedvük, emberi nyugalmuk, boldogulásuk a másik impérium alatt. Két dolgot nem vo|na szabad soha elfelejtenie annak, aki a magan- szenvedések felszabadult hőseként szokott beszélni. S ezt nem értjük sem Maniura, sem Vai- dára, mert Maniu hallgat, Vaida pedig kijelentette a szenátusban, hogy őt nem kellett felszabadítani, mert szabad ember volt. Hanem értjük ezt nagyon, de nagyon sok másra. Az egyik dolog az: ftt van a nem román kortársak; generációja, amely Isten és ember előtti tanúja annak, hogy milyen volt az a múltbeli életük. A másik: az erdélyi román népnek a tengere nemcsak mind pártvezetőkből s politikai karrier után szaladókból áll, hanem polgárokból, akiknek nem kell kihallgatni a beszélgetéseiket, mert nem suttogva, de nyiltan beszélnek arról, milyen életmód s életfelfogás jutott számukra az impériumváltozás előtt. Elnézzük azokat a parlamenti viharokat, amelyekben erdélyi és regáti elemek csapnak mindegyre ösz- szo s valamit megfigyeltünk. Megmondjuk. Tizenhárom év alatt szokás volt és igen gyakran, vagy legalább egy ideig eredményes is, azzal keresni, követelni az érvényesülést, hogy múltbeli erdélyi szenvedőnek tüntették fel az emberek magukat. Szokás volt azzal állami ki a pódiumra, vagy fórumra: éu, aki annyit szenvedtem. Valami természetszerű reakciója ébredt ennek a szokásnak a regáti közvélemény-« ben, amely annyit hallotta ezt. Most azt mond-« ják: ha ti boldogok lettetek azzal, hogy mi felszabadítottunk, elégedjetek meg ennyivel s na akarjatok egyebet. Ha ti a rossz életmódból, amit annyira panaszoltok a múltból, beleestetek a jó életmódba, akkor most ne legyen panaszotok, mert ez így hálátlanság.
