Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-29 / 197. szám

6 KEIETI'UJSPCG XV. ÉVF. 197. SZÁM. A déli tenger kannibál lucullusai Peter Melville, kitűnő angol iró és utazó mulatságosan írja le az emberevökke! való találkozását: Sok furcsa helyen és szokatlan társaságban va­csoráztam mér, de a legfurcsább valamennyi között az volt, mikor egy vad néptörzs bankettet adott a tiszteletemre Pápua északnyugati csücskében, az Ok Tedi, vagy Alice folyam nyugati partján. Félhivatalo­san kannibálok voltak és mindenesetre skalpvadászok, de engem a keblükre öleltek, mert olyan szerencsés voltam, hogy megmenthettem a törzsíö kedvenc kecs­kéjének az életét. Én aranyat kerestem az Upper Fly folyó éa mel­lékfolyói vidékén. Kalauzom egy Daru-szigeti benn­szülött volt; hűséges, oroszlánszivü fiú, akit nem le­hetett nemszeretni. Kimondhatatlan neve volt, úgy, hogy és mindjárt Boco névre kereszteltem, mert ez a betűsor körülbelül kifejezte hihetetlenül furcsa arcát és előreugró orrát. Az állkapcsa nem ugrott annyira előre, mint a szokásos rajzokon, de éppen eléggé, hogy raagára vonja a figyelmet. Más csavargókkal együtt megjárta a Fly Kivert és mellékfolyóit, maláj madár- gyüjtő-expedicióval is sokat barangolt a vidéken, egy­szóval jól ismerte az országot és több tájszólást beszélt. Miután elhagytuk a Fiy-t, lehajóztunk a Fekete, meg a Pálma folyón és az utóbbinak az ágyában ta­láltunk is némi aranybomokot, amelyet a szokásjs módon mostunk ki. Ezután leereszkedtünk helybeli hanoenken és eljutottunk a Fly egyik ágába. A kanoe olyan volt, amil: et a benszülöttek használnak, kivájt fa törzs, harminc láb hosszú és tizenöt sing szélességű. Az evezősök állva dolgoztak és csak egészen kis test hajtással mártották hosszukaru evezőiket a vízbe. Krokodílus-kaland Én ritkán hagytam el a kanoet hosszabb időre, a parton se sokat jártam, mert a part veszélyes, tele van krokaáilussal és mérges kígyóval. Azért mégis volt egy krckodilus-kalandom, amely bár kissé ké­nyelmetlen volt, nem nélkülözte a humort. Boco, meg én folytattuk utunkat egy meglehetősen mocsaras vi­déken, nem messze a folyóparttól, mikor kis öbölbe értünk. Az öböl túl széles volt, semhogy átugorjuk és tulmély, semhogy átgázoljunk rajta. Boco körülnézett és egy faindát pillantott meg a viz közepén, az öbölre boruló falcmb alatt. Hamar hosszú botot szerzett és a mi oldalunkra húzta az indát. Majd jól megkapasz­kodott benne, még hátrább húzta, lendületet vett és vad csatakiá tássa! a levegőbe vetette magát. A lá­bával újra meg újra lendületet vett és megpróbálta magát ilyen módun átvetni az öblön. így röpködött ide-oda a két part között, de sohasem sikerült a má sik partra átjutnia. Nevetnem ke leti, mert olyan tréfás változata volt a néma film virágkorából ismert komikusnak, aki ezzel a módszerrel átugrik egyik hegycsúcsról a má síkra. De jókedvem rövid életű volt. A part hirtelen megindult a talpam aíatt és én hanyatt vágódtam egy — alvó Icrokodilus hátán, amely hirtelen felébredi, nagy erővel razta meg magát és majdnem belökött a vízbe. Kétségbeesetten megkapaszkottam egy faágba, amely szerencsére kéznél volt és feltornásztam maga ihat éppen jókor, hogy elkerüljem egy hatalmas áll­kapocs szőrit isit. Kezemen és csuklómon nyomban kegyetlen csípéseket éreztem, ami arra vallott, hogy az ágakon tartózkodó hangya-hadsereg tudomást szerzett érkezésemről. Halálraváltan lógtam a fán, megfelelő távo súgban a krokodilus állkapcsától, mi­közben a hangyák előzőnlölték egész nyakamat és arcomat, az ingem alá bújtak és rátelepedtek a, mel lémre. Hajmeresztő helyzet volt, de én nem mozdul­hattam a helyemről. Mikor a hajlékony faágat előre lendítettem, láttam, hogy szárazföld van alattam és a harmadik lendületre sikerü't is partot érnem. Boco ezután csónakba ültetet. és vagy negyed­óra hosszat szedegette le rólam a hangyákat, ame~ lyek errefelé hégyszex-ötször akkorák, mint más ci­vilizált vidéken. Azután bedörzsöltem magam jóddá', amelynek kegyetlen rossz szaga vo't, de legalább eny­hítette fájdalmamat. Eleven sárgásbarna színfolt vol­tam, mikor ezzel elkészültem, és az maradtam még jó néhány napig. A szent kecske Két nap múlva kora hajnalban, foltos ábrázat- tal, mint valami félkínaira sült madárijjesztő, egyedül barangoltam puskámmal, mikor szokatlan látványban a olt részem. Egy siralmas, nyomorúságos kecske két ségbeesetfen küzdött egy hatalmas csörgőkígyóval közvet’enül az orrom előtt. Puskámmal néhányszor jól fejbavágcam a csúszómászót, rátapostam a ránga­tózó testre, amely vagy tiztnnégy láb hosszú lehetett és megpróbáltam kiszabadítani a szerencsétlen kecs­két a kigyó öleléséből, mikor két orditózó vadember jelent meg, fejükön a skalpvad íszok jelvényével. — Sambió! Sambio! (Bike ! béke !j — kiá'toz- tik és kéz mozdulatokkal i* értésemre ad'4's, hogy barátságos szándékaik varnak. Az egyik falszedte a, kecske’ és intett, hogy kövessem. Engedelmeskedtem es csakhimar tisztásra érkeztünk, amelyen jóképű, nagy falu épült. A vademberek kihirdették, — amint Boco később közöite velem — hogy megvan a kecske!... A maláj megmentette a kecskét! Arrafelé ugyanis minden idegen — maláj. Nagy diadallal a törzsfő elé vezetlek. Férfiak, nők, gyerekek és sertések futkos. a szélrózsa minden irányába, kecskét azonban hbm láttam többét. Beszédjükből egy hangot ss cr tettem, a többször ismételt „sambio“-t leszámítva. Üvöltő tömeg középpontjában voltam és kissé kábultnak éreztem magamat, mikor Boco futat tört hözzám. A gyorslábú ifjú hallotta a két vadember hangját, azt hitte, elfogtak és utánunk iramodott. Al­iig fel volt fegyverezve az én revolveremmel, saját dárdájával és két vadászkésscl és erősen eltökélte, hogy megment, vagy maga is ott pusztul. Beszélt a Jó gyakorlattal rendelkező idősebb fogorvos Erdély egyik legnagyobb városában fogorvost keres assistensnek, esetleg társnál*. A'ánla'ek „Fogorvos” jeligére Rudolt Moese turde ójébe timişoara [. kéretnek. f önökkel azon a nyelven, amelyet mindketten értet­tek és megmanyarázta nekem, mi történt. A kecske szent állat volt- — két év előtt zsákmányolták és a törzsfő úgy vigyázott rá, mint a szemelényére. bajnos, kiszökött az őserdőbe és szomorú véget ért volna az én közbelépésem nélkül. A főnök kijelentette, hogy nagy kitüntetésnek tartja, ha ré«zt veszek este a nagy fcai kai-Qn ami tánccal egybekötött vacsorát jelentett, de addig is fogadjak el némi Jó szívvel adott aján­dékot, sago-gyumölcsöt, vagy egyéb nyalánkságot. Rántott kigyópccsenye Bementeni a faluba, mielőtt egészen besötétedett. Hangos üdvrivalgással a Dubu férfiak háza elé ve­zettek, amely rendkívül hosszú, keskeny, hegyeslet ej ü kunyhó volt, fűből és sárból épült és falsi mohává' voltak kitapasztva. A szobákat egyébként fakérgek díszítették, amelyekbe hadi jeleneteket karcoltak. Egyéb dísztárgyak közül vaddisznó- és aliigátorbőrökre emlékszem. Az emberi koponyákat csupa tapintat­ból cs irániam való figyelemből eltávolították. Persze más okuk is volt; attól tartottak, hogy jelentést te­szek a legközelebbi kormányzóságnak. A mai civili­zált világban még az emberevők is kénytelenek óva­tosan, körültekintéssel hódolni szenvedélyüknek. Az­után megtekintettem egy hajadon kunyhóját, majd egy ház ispárnái voltam vizitben, miközben á vacso­rát főzték. A vacsora bőséges, változatos és Ízletes volt. Ki­tűnő füstölt hal, édes burgonyakörítéssel, rengeteg banán, kókuszdió, vaddisznó, yam, sago és egy sereg ismeretlen étel amelyek közül az egyikről azt gya­nítom, bogv kirántott kigyópccsenye veit. A tisztás előkelőön ki volt világítva fáklyákkal, amelyek hosszú bambuszbotokon égtek. A kai-kai után végevárhatat- lan tánc következett, felváltva tömeg- és szólótánc, gyönyörű tolidiszes és cápafogakkal ékedtett varázsló, féle táncolt legszebben, de a többiek is szorgalmasan ugrándoztak, hajlongtak és toporzékoltak. E mozgel más nap után ideje volt nyugovóra térni. A csalóka Vénusz Piccard professzor szerencsésen visszatért a sztratoszférából, — mint az eddigi jelentésekből sejteni lehet, vállalkozását teljes siker koronázta és értékes tudományos anyagot gyűjtött a nagy magasságban. Mialatt Piccard a halálos magasságban lebe­gett, a földön az emberek ezrei lesték-várták, hogy sikerül-e a merész felszállás? Azon a vidéken, ahol a vakmerő kutató fel­szállott és amelv felett elrepült, az emberek szá. zai izgalommal kutatták az eget, hogy hol tűnik lel a csodálatos léggömb? A sok amatőr megfigyelő aztán olyan khaoszt okozott a Piccard ügyben, hogy a hivatásos meg­figyelőket is csaknem zavarba ejtették. Egyidőben egész országrészek ellentétes értesítést kaptak a Piccard-léggömb helyzetéről. Az egyébként ártatlan tévedésnek a Vénusz bolygó volt az okozója. A Vénusz bolygó, amelyik hol a hajnali, hol az esti égen szokott tündökölni fényes ragyogás­sal, alaposan megtréfálta a Piccard-ért izguló em­bereket! Az eget kémlelők táborának egy része ugyanis a Vénusz csillagot nézte Piccard léggömbjének. A Vénusz bolygó a mult hetekben olyan erős fénnyel ragyogott, hogy különösen a hónap közepe táján jószemü ember, kedvező légköri viszonyok között, ha helyét körülbelül tudta az égen, nappal is megfigyelhette. Napfelkelte után (tehát mikor a Nap már az égen fénylett) magam is többször láttam ragyogni a Vénuszt a délkeleti égboltozaton. Érthető tehát, hogy a Piccard után való haj­szában jó szemű, vagy különösen távcsővel fel­szerelt emberek tekintete megakadt a Vénuszon és nem is gondolva arra, hogy csillagok és boly­gók nappal is láthatók, Piccard léggömbjének nézték a Vénuszt. A Vénusz bolygó aránylag gyakran látható nappal, sőt fényes délben is. A történelemben fel is jegyeztek néhány ese­tet, mikor a Vénusz különösen fényesen ragyogott és nappal is megfigyelhető volt. Már Vergilius és Plinius müveiben találunk erre utalást. Később Puccinii beszéli el az „Alma- gestum novum “-ban, hogy 1587. február 21.-én a Vénusz nappal is látszott. Kcppler emliti, hogy 1606, 1809 és 1610 évek­ben a Vénusz jól látszott nappal. 1630-ban olyan fényes volt, hogy Schickard csillagász Türingiá- ban uj csillagnak tartotta. 1700. november 1.-én Madridban, d. u. 2 órakor olyan fénnyel ragyo­gott, hogy az emberek összeszaladtak az uccán és a jelenséget II. Károly király halálával hozták összefüggésbe. 1716-ban London népe csodálta nappal, 1798-ban Parisban látták. Feljegyzéseim szerint Erdélyben az utóbbi évek során 1921. március ló.-én volt a Vénusz a legfényesebb. Az említett napén d. u. 2 órakor minden nehézség nélkül lehetett látni az égbol­tozaton. Figyelmeztetésemre sokan csodálták ak­kor a szokatlan égi jelenséget. Az 1920-as évek során több alkalommal lehe­tett a Vénuszt — ha nem is mint feltűnő jelensé­get — nappal látni. Egy este, az 1920-as évek végén olyan fény­nyel ragyogott, hogy látható árnyékot vetett. Idén, augusztus közepén, kedvező légköri vi­szonyok mellett a reggeli órákban napfelkelte után is többször látszott. A Pictard-megfigyelők mostani tévedése a Vénusz szokatlanul erős fényén kívül azzal is ma­gyarázható, hogy a Vénusz legnagyobb fénye ide­jén nem kerek, hanem fél, vagy negyed Hold, alakú. Ez a formája már aránylag kis távcsövek­ben is elég jól látszik. Érthető, hogy a csillagá­szatban járatlan emberek nem gondolva arra, hogy fázist mutató bolygók is vannak, a kifli alakú fé­nyes testben Piccard különös léggömbjét vélték felfedezni A csalódást csak növelte az, hogy a Vénusz a legnehezebben megfigyelhető égitestek közé tar­tozik, mert a távcső látómezejében valóságos láklya- táncot jár.. Alakja, fénye változik és ez igazán mozgó-jármű látszatát kelthette a nem szakértel­mes megfigyelőkben. Az égi Vénusz tehát ez alkalommal is hü ma­radt nevéhez és utánozta a földi Vénuszokat: Félrevezette és megtréfálta a férfiakat. Dr. Szász Ferenc. OLCSÓ festés és vegySisztiiásban CLUJQN AZ UNIÓ VEZET. Sír, Samuil, ucca ÍQ ss«

Next

/
Oldalképek
Tartalom