Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-22 / 191. szám

6 KutnUjsiBi XV. ÉVF. 191. SZÁM. Hét évi körözés után a kolozsvári rendőr« ségnek sikerült elfogni a nagyiion iái kettős gyilkosság tettesét (Kolozsvár, augusztus 20.) Hosszú ideje kö­rözött gyilkost fogott el a kolozsvári rendőrség, egy olyan gyilkosság tettesét, amelynek nyo­mozását már reménytelenül abbahagyták s egyedül a véletlenre bizták, hogy valaha is si­kerül kézrekeriteni a bűnöst. Hét éve keresik mindenfelé hiába Georghe Nicolaet, akit egy ?1925-ben a szamosmegyei Nagyilondán elköve­tett gyilkosság miatt üldözött az ország egész 'rendőrsége. Georghe Nicolae, aki már 1925 előtt is sü- irün szerepelt a bűnügyi nyilvántartásban kü . iönböző betörései miatt, ennek az évnek az 'őszén Nagyilondára került, ahol Ujfalvy Sán- tdor jómódú gazdaember házát választotta ki látogatása céljául. Úgy értesült, hogy nagyobb pénzösszeg van Ujfalvy házában. Éjféltájban ‘iopódzott be az udvaron keresztül, a ház előtt alvó szolga azonban felébredt. A rabló a kezé­ben levő doronggal fejbeverte a szolgát, az "ütés azonban nem volt elég a szolga vastag fe­mjének s csak hosszabb viaskodás után sikerűit Georghe Nicolaenak végeznie vele. A vereke­dés következtében a szolga meghalt, a zajra azonban felébredt Ujfalvy. Ahogy kilépett az ajtón, a már készenlétben álló cigány hatalmas ütést mért Ujfalvy fejére. Az ü‘és azonnal ki­oltotta a gazda életét. A gyilkos ezután magá hoz vette a házban található több ezer lejt ki­tevő készpénzt s elmenekült. Azóta hiába kere­sik. Teljesen nyoma veszett. Egy hónappal ezelőtt a kolozsvári rendőr­ség bűnügyi osztálya azt a hirt kapta, hogy Georghe Nicolae a nagyilondai gyilkosság tet­tese a városban bujkál. Egy detektív keresé­sére indult, azonban nehezen tudott nyomára jönni. Egyhónapi kutatás után Stoica lókupec külvárosi házában reáakadt Georghe Nicolae- ra. A gyilkos felismerte a detektívet s mene­külni próbált. A rendőrségi ember előrántotta revolverét s igy sikerült megakadályozni a szö­kést. Georghe Nicolaet azonnal kihallgatta^ a rendőrségen, mindeddig azonban álhatatosan tagad s hallani sem akar arról, hogy ő lenne a nagyilondai gyilkosság tettese. IRODAIOM-MUVÉSZEI Tessitori Tióra szád abtéri eíőabása Augusztus 27-én, szombat este 9 órakor ki­magasló művészi eseményben lesz része Ko­lozsvár közönségének. Ekkor tartja meg Tes sitori Nóra klasszikus szabadtéri előadását a református kollégium Farkas uccai udvarán. A régi Kolozsvár egyik leghangulatosább. történelmi levegőt hangsúlyozó épülete a Far­kas uccai kollégium, amelynek mind a négy ol­dalán körbe futó, árkádos folyosói a klastro- mok áhitatos komolyságára emlékeztetnek. En­nek a komoly szépségű helynek falai között fognak felcsendülni a nagyszerű és népszerű művésznő ajkán a költők varázsigéi. Iratos vi gasz lesz ez az estély a hétköznapok küzdelmei ben felhorzsolt szivünkre. Ott is lesz mindenki aki a szépség és a művészi tisztaság hódo lója. Romain Rolland lelkeket felemelő szózata az „Ara pacis“, Franyó Zoltán kristályossá művészi fordításában, Szt. Ferenc „Naphimnu- sza“, egy 1570-ből származó francia nép-ének r golgotái tragédiáról és a magyar lyra olyar Klasszikus és modern versei szerepelnek a sza badtéri előadás műsorán, amelyek az egyete mes emberszeretet és az emberi haladás gondé latát emelik magasra, mint a szentségtartót. / versek nagyrészét zenei aláfestések fogják be­zománcozni harsona, harraónium és hárfaszó- íamokkal, azonkívül fellép az1 estélyen a nagy- jövőjii, fiatal hegedűművész: Pop Virgil, aki Bach I. szonátáját és egy Paganini-darabot fog sugalló művészetével előadni. A szabadtéri előadásra szóló műsort Le­page könyvkereskedése és az Ellenzék köny­vesboltja hozza forgalomba. Bárd Oszkár: Liszt — Az Erdélyi Szépmives Céh uj könyve — A napjainkban divatossá vált életrajz re­gények között különös formát választott Bárd Oszkár az ő könyvének, midőn színpadi jele­netekben írja meg, varázsolja elénk a nagy muzsikus-zseni, Liszt Ferenc életét. Könyvét „színpadi regényének nevezi. Az erdélyi ma­gyar irók között ő az, aki ebben a műfajban érzékiti meg mondanivalóit, ez az ő vezető müformája. A mult század Európája kavarog a könyvben a nagy magyar zseni körül; sok ragyogó életpálya, hatalmas gesztusok, színes emberek, üstökösszerüen nagyvonalú életre­gény és a rejtett lélek érzelmi életének gyön­géd, ellenállhatatlan áradásu mély vizei. — Bárd Oszkár „Liszt“-je a maga artisztikus for­májával nemcsak az erdélyi magyar irodalom­nak, hanem a nagy Liszt irodalomnak is ki­magasló eseménye. A terjedelmes könyvet az Erdélyi Szép­mives Céh Kás Károly művészi címlapjával, ízléses kiállításban, az Erdélyi Szépmives Céh pártolótagjai számára finom könyvpapiron, művészi pergamenkötésben; az olcsó sorozat előfizetői számára ízléses kartonboritásban je­lentette meg. Előfizetések és megrendelések az Erdélyi Szépmives Céh címére: Cluj-Ko- lozsvár, P. Mihai Viteazul (Széchenyi tér) 40., If. küldendők. A MAGYAR SZÍNHÁZ tIETI MŰSORA: Vasárnap délelőtt 11 órakor: Torodtól menyasszony. (Nagyon olcsó, matinéhelyárakkal, 10 és 20 lej. So­rozatszám: 282.) létíő, kedd: MozielSadás: A bűnös aréna. Szerdán este fél 10 órakor: A szerelem és halál Játéka. (Romain Rolland világsikert aratott forradalmi szinjátóka. Gellert Lajosnak, a budapesti Magyar Színház művészének vendégjátéka. Mozihelyárak- kal: 40, 80, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 277.) Csütörtökön este fél 10 órakor: Holnap reggel. (Ka­rinthy Frigyes színdarabja, Gellért Lajosnak, a bu­dapesti Magyar Színház művészének vendégjátéka Mozihelyárakkal: 40, 30, 20 és 10 lej. Sorozatszám: 279.) Péntek, szombat: MozielSadás. A SZÍNKÖR-MOZGÓ MŰSORA* Vasárnap délután csak két előadás, délután fél 4 és 5 órakor: Két szív egy keringeben. Filmoperette 10 felvonásban. A főszerepekben: Willy Forst, Gretl Theimer, Szőke Szakáll, Halmay Tibor. Micky- Maus kisérömüsor. Helyárak: 10, 20 és 30 lej. Hétfő, kedd délután fél 4, fél 6, fél 8 és este fél 10 óra kor: Liane Haid hatalmas felülmúlhatatlan han­gos cirkusz drámája: A bűnös aréna, 10 felvonás­ban. A főszerepekben: Liane Haid, Trude Berliner, Oscar Marion és Walter Rilla. Micky-Maus han­gos burleszk. Helyárak: 10, 20, 30 lej. Szerda fél 4, fél 6 és fél 8 órakor: A bűnös aréna. Lia­ne Haid szenzációs hangos cirkusz drámája. Micky- Maus hangos burleszk. Helyárak: 10, 20 és 30 lej. Az OPERA-MOZGÓ MŰSORA. Augusztus 18., 19., 20. és 21-én, csütörtök, péntek, szom­bat és vasárnap németül beszéld és éneklő hangos­film. Anny Ondra románul is beszél benno: Éjjel a Paradicsomban. Főszereplők: Anny Ondra, Ralph Arthur Roberts, Hermann Thimig. Előadások kezdete fél 4, fél 6. fél 8 és este fél lf órakor. Helyárak: 10 és 20 lej. Kincs külön repülő- és segélybélyeg. RSCDiar Vasárnap, augusztus 21. BUKAREST. 14: Gramofon. 17: Falusi zene. 19: Jo- nescu-zene. 20: Rádió Egyetem. 20.40: Szevillai borbély c. opera. BUDAPEST. 12: Református istentisztelet. 13: Egyházi zene és szentbeszéd a Jézus Szive templom­ból. Majd a Budapesti Hangverseny Zenekar hangver­senye. 16- Gramofonhangverseny. 17: A földművelés­ügyi minisztérium rádlóelöadássorozata. 18: A szent- istváni gyermekkórus. 19: Virányi László szalonzene- karának hangversenye. 20: Rátkai Márton és Somogyi Nusi müvészestje, 21: Tánczene. £2: Sport- és lóver­senyeredmények. 22.20: Az operett fejlődése. XV. rész, majd Horváth Gyula és cigányzenekarának hangverse­nye az Ostende-kávéházból Kalmár Pál énekszámaival. BECS. 17.30: Debussy-hangverseny. 19: Nemzetközi ten- niszverseny Uczv. Pörtschachból. 21.35: Schubert haty- tyudala Tausche baritonista előadásában. 22.15: Hei- delbergl diákélet c. operett. 24.35: Geiger-zenekar szó­rakoztató zenéje. HEILSBERG. 17.45: Szóralcoztató- zene. 19.55: Felolvasás. 22.30: A nagy takarodó címen egyesitett katonazenekar hangversenye. 23.35: Bécsi dalok. PRAGA. 21: Cseh hangosfilm részlet. 21.30: Operabál. Operett. 1.30: Cseh zeneszerzők jazz müvei. Gramofon. VARSÓ. 19: Rádiózenekar hangversenye. Operarészletek. 20.20: Katonazene. 22: Filharmóniai hangverseny. 22.45: Irodalom. 24: Tánczene. Hétfő, augusztus 22. BUKAREST. 14: Gramofon. 18: Rádiózenekar. 2«: Rádió Egyetem. 20.40: Gramofon. 21.30: Jelenet. 21.45: Haydn D-dur négyes. 22.15: Tánczene. BUDAPEST. P.endörzenekar. 14.05: Hangverseny. 18: Asszonyok ta­nácsadója. 19: Horváth Gyula és Cigányzenekarénak hangversenye. 20: „Bárd Miklós“ arckép. Felolvassa Kovách Aladár. 22.35: Gramofonhangverseny. 21.35: Karinthy-est. 22.50: A wieni énekverseny győzteseinek hangversenye. Majd a Mandlts jazz-zenekar hangverse­nye. BECS. 21.35: Morva-német népdalok. 22.25: Szim- fónlkus hangverseny. 24.20: Krall-jazz. PARIS. Rádió Paris. 18.30: Szórakoztatózene. 21: Gramofon. 22: Szín­müvek. 23.10: Különböző népek zenéje. ROMA. 19.30: Ének- és zenekari hangverseny. 22: Gépzene. 22.45: Egyfelvonásos. 23.15: Könnyűzene. VARSÓ. 19: Szó­lista hangverseny. 20: Előadás. 20.20: Tánczene. 22: Tárca. 22.15: Gramofon. 22.25: Operettelőadás. Kedd, augusztus 23. BUKAREST. 14: Gramofon. 18: Motcol-zenekar. 20: Rádió Egyetem. 20.40: Gramofon. 21.30: Előadás. 21.45: Cretciu énekesnő. 22.15: Rádiózénekar. BUDAPEST. 11.15: Katonazene. 14.05: Szmirnov Szergei , ka** orosz balalajka zenekarának hangversenye. 18 -ivrgit néni mesél a gyermekeknek. 19: A háztartásról. Postászenekar hangversenye. 22.45: Újság és rác Irta és felolvassa Gáspár Jenő. 21.15: Bodán Mar t ma­gyar nótákat énekel jilagyari Imre és cigányz ­nak kíséretével. 22.50: „A zeneművészet kies: :ai.“ A m. kir. Operaház tagjaiból alakult zenekar her ver­senye. Majd gramofonhangverseny. 1.15: Cigar/zene. BECS. 19.10: Évszakok, balettzene. Gramofon. 19.50: Kaufmann Fredy zenekara. 21.10: Torna. 21.40: Ének a szabad uccáról. 22: Bécsi operettekből. Előadja a Holzer-zenekar. HEILSBERG. 18.30: Szórakoztatőzene. 19.45: Felolvasás. 21: Hangjáték. PARIS. Rádió Párís. 21: Gramofon. 22: Opera, 23.30: Szórakoztatózene. RO­MA. 19.30: Enekverseny. 19.40: Vegyes hangverseny. 22: Gépzene. 22.45: Opera. VARSÓ. 19: Szimfonikus hang­verseny. 20: Előadás. 20.20: Tánczene. 22: Népies hang­verseny. 24: Tanczcne, • Román, angol, francia, német, magyar, olasz, csehszlovák, szerb, horvát fordítások, (levelek, tudományos, műszaki stb. munkák), gépbediktálás, másolás, sokszorosítás dr. Man­del Fordító Irodában, Cluj-Kolozsvár, Strada Memorandului 24. \ i oC rsxs: =SG= •-Sfi »SILK« u] selyem és női divatüzlet Selyem anyagok, a legjobb gyártmányok, a legújabb szövésekben az összes divat- ezinekben olcsó árak mellett. SILK selyem és női divatüziet Clul-Kolozsv ár, Strada UitlversltSflI No. 1. EI16 Erdélyi Biztosító palota. éJ ; p Crep de Chine----­Crep Georgett----­Tiszta selyem japán------------------83 leitől.----------------160 leitől. _ - --------------92 leitől. «en =s*«e= 2)C M rs<*

Next

/
Oldalképek
Tartalom