Keleti Ujság, 1932. augusztus (15. évfolyam, 174-198. szám)

1932-08-01 / 174. szám

2 KUETlUjSKG XV. «VF. 174. SZÁM. Szon&tor Urak, Képviselő Urak! Mindnyájan egységesek vagyunk abban, hogy a béke vágyától áthatva, a fennálló szerződőseket őrizve, őszintén együttműköd­jünk a Népszövetséggel az általános béke a politikai ós gazdasági béke érdekében. Szövetségeseinkkel együtt törekszünk a le­szerelés problémájának kielégítő magoldá sára is. Ama szent hitben, hogy önök mindennek fölébe fogják helyezni a nemzet érdekeit., kérem a Mindenhatót, áldja meg mankáju kát, amit a Haza és trón érdekében fognak kifejteni. * A parlament ülésszakát ezennel megnyi­tottalak nyilvánítom. A királyt a trónbeszéd befejeztével ismét percekig tartó tapssal ünnepelték, majd az uralkodó cerklét tartott a tábornokok körében, azután pedig visszatért a királyi palotába. Az útvonalon mindenütt óriási tömeg várta a ki­rályi menetet és tüntetett lelkesen az uralkodó mellett. A király távozása u^án Vaida miniszterel­nök közölte, hogy az uj kamara ma délután 4 órakor tartja első ülését. Mamis feltárta a titkot üAk' parlament ünnepélyes megnyitása után kétszázra.gu küldöttség kereste fel Maniu Gyu­lát. A küldöttséget Pop Csiesó, Popa Augusztin, Joa&iţesea és Andrei képviselők vezették. Arra kérték Maniat, változtassa meg eddigi állás­pontját és térjen vissza a párt élére. A Curentul rendkívüli kiadásban egy be­szédet közöl, amit Maniu a küldöttség előtt mondott volna- A lapnak ez a külön kiadása és a közölt beszédszőveg felkavarta a bukaresti kedélyeket, azonban hivatalos cáfolatot adtak ki, meiy, szerint Maniu egyáltalában még csak ns említette a korona körüli tanácsadókat és semmit sem beszélt a közte és a tanácsadók közötti ellentétről. A Curentul a következő szenzáció« nyilatkozatot adta a Maniu szájába: — Én a pártelnöbséget nem azért hagytam M, mart indolens lettem volna az országgal, vagy párttal szemben, sem azért, mert fáradt lennék. Nézeteltérés sincs köztem és a párt kö­zött. Ha mindezek a feltételezések elesnek, súlyos ellentét állhat fenn, amely fenn is áll a legfelsőbb alkotmányos tényező és közöttem. — Az a mód, amellyel a restauráció óta az alkotmányosságot gyakorolják, nem egyezik az én elgondolásommal és azzal, ahogy én akarok egy szabad országot az alkotmány betartásával kormányozni. Beláthatják önök, hogy egy kor- mányelnök nem dolgozhatik megkötött kezek­kel és nem vállalhat felelősséget oly aktuso­kért, amelyek nem tartoznak hatáskörébe. 1— Lemondhatok-e ezen meggyőződésemről anélkül, hogy a párt tekintélye ne szenvedne, hiábavaló lenne akkor — dicsekvés nélkül mondva múltam, ha lemondanék ezen vezér­elveimről. — Nőm szabad önöknek engemet oly aktu­sok feló kergetni, amelyek kisebbítik a pártot és az egész nemzetet, ellenkezőleg, önöknek tá­mogatniuk kell engem abban, hogy továbbra ;is kitartsak a passzivitásban. Bízzanak ben­nem, reményem van arra, hogy rövid időn be­lül felvirul az, alkotmányosság hajnala. Nem kell sok fejtörés annak a megállapí­tásához, hogy ezek nem a Maniu Gyula szavai, ü nem szokott s talán nem is tud igy beszélni. A Curentul még hosszabb szöveget közöl s esze­rint bőven beszélt volna még Maniu a király tanácsadóiról. Aztán ezzel fejezte volna be: — Addig — könyörgök — ne hagyják ma- gţiKat ^fegyverezni, ne szűnjenek meg harcol­ni és bízzanak a párt vezetőiben, nem térhetek vissza a párt élére, de mint tanácsadó, önök kö­zött leszek. A Curentul aztán hozzáfűzi közleményéhez, hogy Maniu nyílt színvallása politikai körök­ben óriási feltűnést keltett. A parlament hol­nap délután 4 órakor ülést tart, amelyen az el­lenzéki pártok bizonyára szóváteszik a dolgot. A parlament első ülése nagyon viharosnak ígérkezik. A hivatalos jelentés szerint a küldöttség tagjai meginditóan igyekeztek beszélni s Ma­nni Br defy megszerzésének történelmi tényé- rcj, a választásokról, Mihalache személyéről beszélt s kérte, hagyják meg őt tásban. hangon jelenti ki, hogy erőszakos választás volt a szenátorokat a kormány erőszakkal válasz­totta meg. Felsorolja a nyilatkozat a választá­sok alatt történt ösizes incidenseket. , HASZNOS TUDNI, hogy SCMM1DTH&UER természetes keseríivize valódi áldás gyomor- és bélbajosoknak. Utasítás minden palackhoz meüftkelvs! Kanható mindenütt! A liberális Viiitrvl a trónbeszéddel is éleshangu cikkben foglalkozik s csodálkozását fejezi ki afölött, hogy semmi­féle kormányzási programot nem adott a tróu- beszed. Amikor az ország a végrctulás és pusz­tulás küszöbén áll, akkor programi a van szük­sége annak, aki a kormányt átveszi - Írja — a liberálisok lapj-t. A Magyar Párt követeli a szenátorválasztások megsemmisítését a passzivi­Éles hangon tiltakoznak a liberálisok. Á parlaaient megnyitó ülésén igen .nagy Tsltünésfc keltett az, hogy sem a Duca-féle 'liberális párt, sem az Averescu párt nem jelent meg. Set, ugyanabban az időben, amikor az ün­nepélyes megnyitó volt, a liberális párt érte- íkezleiet tartott és a* időpontnak est n megválasztását is tün­tetésnek lehet tekinteni. |Az értekezleten rendkívül éleshangu nyilatko­zatot fogadtak el, amiben a párt tiltakozik a mostani kormányrezsim ellci, de a legélesebb A parlament mai megnyitó fiié tőn a Magyar Párt részéről Gyárfás Elemér dr. és Gaál Miklós, a tordaiak uj magyar képviselője je­lentek meg. A megnyitás előtt a Keleti Újság munkatársa beszélgetést folytatott Gyárfás Elemérrel, akinek még szenátori és képviselői mandátuma is van. A beszélgetés alatt odajött Gjárfás Elemérhez Boila Zakarás, a kolozsvári Patria szerkesztője is, aki Csikme gyében a nem- zeti-parasztpárlnak volt listaveze:5je, de man­dátumhoz nem jutott. Gyárfás Elí gér elmon­dotta Boila Zakariásnak, hogy a Magyar Párt kü döttségileg akarja felkeresni Mauiu Gyulát, vagy Vaida Sándort, vagy mind i kfttőjüket s kérdést szervivé intézni hozzá}*', mi a véleményű* a székelyföldi szenátor válást* tásokról. — Meg vág?, ok győződve, — mo adottá Gyár­fás Elemér - hogyha Maniu Gyula és Vaida Kántor meglátják a kezelnie között levő bizonyVJkók'ú, a községi sz-mátorválasztásokou véghez vitt visszaélésekről, nem fogják útját állam a vá­lasztások megsemmisítésének. Gyárfás Elemér dr. a Keleti újság munka- tói iái ak a követezőket mondotté; — Amig a képviselői és áíta’únos szenátor! választásoknak a relativ tisztaságiról beszél­hetnénk. addig í községi szenátorí választások­kal a nemzeti jarasztpárt Vaida-so.rrác> « úgy tett, mint a az tehén, amelyik csendesen engedi megfejetni magát, aztán a tejjel nlt sajtárt fel­rúgja. Meg vagyok győződve, hogy Vaida mi­niszterelnök, ha vizsgálatot rendel el a szenátor választások visszaéléseire, akkor nem térhet ki az igy véghezvitt válasz­tásoknak a megsemmisítése és uj válasz tásnak az elrendelése elöl. — A Magyar Párt a kamarában a képviselői mandátumok igazolása ellen nem fog kontestá- óiéval élni, de Hegedűs Nándor kép iselő utján szóvá tetteti azokat a szabálytalanságokat, amelyeket a biharmegyei képviselőválasztásokon elkövettek. A parlament délutáni ülése (Bukarest, julius 30.) Szombi.on délután négy OTakor nyilt meg a kamara első ülése. A kormány tagjai közül Vaida, Poturca, Ghel- megeanu és Calinescu vannak jebn. Bratescu Voinesti háznagy felotvassi a ház­szabályoknak a kamara megalakulására vonat­kozó szakaszait, majd felkéri CuzáC a legöre­gebb képviselőt, vegye át a koréi nökséget. Cuza felmegy az elnöki szókba. Kijelenti, hogy tárgyilagosan fogja vezetni a tanácskozá­sokat. Rámutat arra, hogy súlyos és fontos pro­blémák várnak az uj parlamentre, amelynek tagjai lelkiismeretesen kell, nogy végezzék munkájukat Cuza ezután közli, hogy a képviselőket 10 szekcióba osztották és a bizottságok azonnal meg is kezdik munkájukat. A kamara eu > iga­zoló ülését vasárnap délután 3 órára tűzi ki. A laemzctl-paraszlpárt küldöttségre Mamiimat Délután 2 órakor a kamara 2öT nemzeti- parasztpárti képviselő és szenátor tagjai meg jelent Maniu Gyula Clopotar Veche 1. számú lakásán. A képviselők nevében ellőnek Pop- Cicio István beszélt, aki emlékeztet /e Maniat a múltban együtt vivott harcokra, könyörögve kéri, szüntesse meg a mai ideigiaa?3 helyzetet és térjen vissza a párt élére. Augustin Popa blaji lelkész hangsúlyozza, hogy nem kérni jöttek, hanem Mania paranoiáit várják. Amit Maniu tesz, az jól van téve és a pártnak aszerint kell cselekednie. P. Ioanitescu rámutat arra, hogy eddig is rendkívül érezték Maniu hiányát, de most még sokkal nagyobb szükség van az ő vezéri tekin­télyére, mint eddig. Petre Andrei kifejti, hogy Maniu nem szűnt meg a párt elnöke lenni. Nem lebe : az elnöki posztra erőszakolni, de tudnia kell, hogy erre született. Kérve könyörög, vállalja a kormány­elnökséget, mert csakis a párt tel les egységé­vel tudják ma a súlyos problémáit m>;.;olaani. Maniu válaszában megindultan mondott Köszönetét a nemzeti-parasztpárt tagjaitól fe­léje áradó szerétéiért. Meghatoítan gondol Pop Cicio szavaira, aki vezére volt akk„r, amikor még gyermek volt és ma is harcos tagja a párt­nak. Elégtétele volt látni Erdély örök egyesü­lését az anyaországgal. Ez a tény sokkal na gyobb jelentőségű és történelmi fontosságú, mint minden más és emellett eltörpül a szemé­lyi problémák kérdése. Sajnálattal kell kijelen­tenie, hogy nem mondhat le politikai passzivi­tásáról, amit önmaga határozott el. F nem jelenti azt, hogy távol fogja magát tar .-.hí a küzdelemtől, amelyet a demokráciáéit és az em­beriség uj korszakának megvalósításáért szív­vel, lélekkel kell megvívni. A pártnak a legmélyebb hálával ós hódo­lattal kell gondolnia a szeretett uralkodóra, aki hallgatott a nép óhajára és elrendelte, hogy a nép igazi képviselői kerüljenek á parlamentbe. Az uralkodó megmutatta, hogy alkotmányos módon kiván kormányozni. Hangsúlyozza a pártfegyelem fontosságát ős a pártvezér Mihalache iránti szén-tétének ad kifejezést Mindenkinek szolidárisnak kell len­nie és fegyelmezetten követnie a piit vezetőit. Köszönetét mond Vaida miniszterunöknek a választások levezetéséért, aki eloszlatta azt a legendát, hogy Romániában nem lehet tiszta és szabad választásokat tartani. Vannak, akik a percenteket nézik és aze ál­lítják. hogy a kormány megbukott a választó son. Ezeknek nem szabad elfelejteniük, hogy tiszta, szabad választásokon a legsu'yosabb körülmények között nyerte el a nemzeti pa­rasztpárt a szavazatok többségét és a hatalom megilleti ezt a pártot. Maniu végül újból buzdítja a megjelenteket, kövessék a párt vezéreit és legyenek hü táma­szai a Vaida-kormánynak. Maniu beszédét óriási lelkesedéssel fogadják, — majd a parlament tagjai a Kamara épületé­be vonultak az első ülésre, *

Next

/
Oldalképek
Tartalom