Keleti Ujság, 1932. július (15. évfolyam, 147-173. szám)
1932-07-11 / 155. szám
iXVTEW. 155. SZm KtttnUjsm 7 Kötetenként: 55 LEI KALANDOS Dl ÁSOK-at DANTE KIADÁS U,J KÖTET:-^GREENHORN : \ HÁROM VILÁGRÉSZ CSAVARGÓJA ' ^'MEGJELENTEK *. ANDREWS . A SARKODTÓL AZ EOYE^UIOIG MUNNF.CKE : HAGENBECK MUNKÁBAN HALLIBURTON i ÚJRA FELFEDEZEM DÉLAMERlKATj SEA3PQOK: KaphaiS a Keleti Újság kcmyvosstályábmss, Ckj-Kolozsvár, Sts*. Baroa L. Pop (Brassai u.) 5. £(kallódó szólás-mondásamé Jrta: Thjirö József Székelyföldön jártamban-keltemben többször volt alkalmam meggyőződni, hogy különösen szellemi kincseink rohamosan mennek veszendőbe. A népmese és népdal haldoklása mellett maga az iz_es, sajátos, bámulatosan erős és kifejező nyelv is romladozik és napról-napra sok olyan szólás-mondás, kifejezés, szellemes, fordulatos adoma, megtörtént, vagy kitalált eset, tréfaszó, siratás, rigmus,, évődés, megjegyzés, tánc-szó, szokás, jelző, stb. kallódik el, amelyek pedig mind hozzátartoznak szellemi értékeinkhez. A régi, rendszeres folkloris munka megszakadt és néhány kivételtől eltekintve, a néprajzi gyűjtés csak szűk területen mozog. Sajnos, már-már ott tartunk, hogy szellemi múzeumot kell felállítani, hogy legalább némi nyoma maradjon annak a népi, lelki termelésnek, amely ma nagyrészt nyomtalanul hull, le, mint a vadvirág a fáról. Az anyagi erők hiányzanak horzzá, hogy azt a munkát elvégezzük, amelyet korábban a Magyar Nemzeti Muzeum ezen a téren is végzett egyes szakosztályai révén, de legalább^ kéziratban ma is meglehetne menteni és meg is kellene menteni az erdélyi népköltészeti és nyelvi javakat. Az Erdélyi Irodalmi T -rsaság készséggel vállalkoznék ezek megőrzésére, feldolgozására és alkalomadtán közkincs- csé tételére. Egyelőre még a kezdet kezdeténél sem tartunk. Az erdélyi magyar ifjúság egy része falutanulmányai révén dolgozott ebben az irányban is, akadnak lelkes amatőrök is és sok ilyen feljegyzés rejtőzik a láda fiában is, útmutató füzetek is akadnak, amelyek megköny- nyitik a gyűjtő dolgát, de hiányzik a központi szerv, amely a rendszeres irányifást végezné, a gyűjtőkkel kapcsolatot tartana fenn és a beérkező anyagot hozzáértő szakembereink utján feldolgoztatná, kiválogatná, rendszerezné, megőrizné és közkinccsé tenné. Az Erdélyi Irodalmi ÍTásaság volna erre a leghivatottabb és még súlyos anyagi megkötöttségei mellett is meg tudná találni a módját, hogy a folyton termő nép költészet, szellemi művészet, értékeinek megfelelő fóruma legyen. De ha mindez a lehetőség nem is volna meg, akkor is a magyar öntudat dolga, hogy szellemi termésünket, ha egyetlen mondatról is van szó, ne hagyjuk elkallódni. Ennél a munkánál elsősorban a papságunkra és tanítóságunkra gondolok, ők vannak a legközvetlenebb érintkezésben a néppel, de minden intellektuel magyarnak kötelessége volna, ha ilyenre bukkan, valami „nagyon jót“ hall feljegyezni. A magam részéről is, mint az E. I. T. főtitkára a legnagyobb örömmel vállalkozom, hogy az összegyűjtött anyagot közvetítem a Társasághoz és gondját viselem. Sajtónk és irodalmi lapjaink is szívesen nyújtanak teret, hogy az igazán értékes nép költészeti termést ismertessék, bemutassák. E .kérdés megoldása nélkül maga a már is szép eredményeket mutató „erdélyi irodalom“ sem mondható teljesnek. Irodalomtörténeti kötelesség is tehát, hogy számbavétessék a szellemi kincstár. Meg kell tehát találni a helyes utat és kapcsolatokat elsősorban azokkal, akik saját iniciativájukból már is hozzá kezdettek az ilyen munka végzéséhez kizárólag a kulturális szükséglet felismerése alapján intellektuális kényszerből, öntudatosságból. Mert vannak ilyenek, kik tisztában vannak a kérdés fontosságával és senkire, semmire nem várva, a maguk kis körében kiterjesztik figyelmüket az ilyen dolgokra is. Nyitott szemmel, nyitott füllel járnak és kezükben a ceruza. Feljegyeznek mindent,, ami akármilyen tekintetben érdemesnek mutatkozik a feljegyzésre. Különösebb céljuk talán nincs is vele, de érzik, tudják, hogy nem szabad semmi magyar szellemi értéket elröppenni hagyni. Legutóbb a derzsi papnál, Balázs András esperes urnái ért ilyen jóleső meglepetés. Az íróasztalán négy füzetet leltem a következő feliratokkal: „Esetek, Mondások. Tájszók,. Adomák.“ A négy cim alatt a jellemző, sajátos mondások egész tömegét gyűjtötte össze. ízelítőül érdemes nehánnyal megismerkedni. Ha a házasulandó ifjúnak nem tetszik a leány famíliája, úgy fejezi ki: „Szeretem a madarat, de nem szeretem a fészkét.“ * Szegény ember a beteg gazdagról mondja: „Van vagyona, mért legyen egészsége is." * — Miről nevezetes a falu, bácsi? — Nálunk az a nevezetes, hogy a tehén Húst nem eszik. ~~ ♦ Ha jókor akarsz felkelni, igy nyugtat meg a székely: „Aludjék csak nyugodtan, mert én reggel kilenc órakor felköltöm, oltár meg van virradva, akár nincs. * Aratni hívják a székelyt, ki igy felel: — „Ba elszórta, szedje is össze!“ Az időjárást ezekből a jelekből lehet megtudni: Ha csordahajtáskor legyez az állat a farkával. aznap megver az eső. Pipáznak a hegsmk, eső lesz., ölik a legyek a marhát, eső jele. Sűrű az égen a csillag, eső lesz. Reggel piros az ég Keleten, eső lesz. Igen fősnek a begyek, eső lesz. Tisztán búcsúzik a nap, szép idő lesz. Lenyomult nagy hőség, eső. Fürödnek a libák, récék: szintén esőt jelent stb. Sok dió, sok mogyoró nagy télre mutat. Viszont ha nincs asáevirág- nem lesz törőkbuzatermés. Ugyanez az eset, ba nincs cserebogár. Viszont, ha tavasszal sűrűn másznak az apró pókok, jó bortermés lesz. „Rendezek én nálad vishordó kalákaV — ami azt jelenti, hogy a házát, csűrét fel fogja gyújtani. * „Úgy búsulok, mikor virrad“ — mondja az álmos ember. A hosszan prédikáló papról mondják: „Télben fagyiad, nyárban aszal.“ « Az öreg Zsiga bá teljesen vak' volt. Mulatság alkalmával igy szólt a fiához: „Állj félre te, hogy lássam, hogyan táncolnak!“ * „Ez az asszony nem sokkal iszik többet, mint két férfi.“ Orvosságaj ándékozáskor: „Ha köszönöd, használjon. Ha nem, bizony hadd fájjon!“ » A presbitériumba azért nem választanak fehérnépet, hogy „a pendely ne szóljon a palást dolgába.“ ♦ Egyik ember mondja a másiknak Istentisztelet közben: „Te, igazat beszél ez a pap, vagy csak prédikál?“ * A régi parókiáról szólott ez a vers: „Olyan szűk ez a papiak, Hogy egymást súrolják, Akik benne laknak.“ Az újról meg ez: „A világ .Vnult-bámult, Hogy e lyuk idővel, Mennyire kitágult.“ — Ejnye, Hogy megvénült Dani bá! — Meg biz én hé! Adja Isten, hogy te ne vénülj meg! Olyan libát ölt, hogy nagypénteken is meg lehetne enni. (Olyan sovány volt.) * Borral kínálom a székelyt és szó’ a komája: — Ne adjon neki istálom, mert nem áll mJeg a szájában! stb. . .. Kötetekre manó i’yen és hasonló mond ások, „figurázások“ megfigyelések e!cven, jellemző huncutságok, drága székely furfangosság. eleven észjárás, egészséges bonhomie kallódik el feljegyzés nélkül. Jót kacagnak rajta, s aztán elfeledik. Valóságos pazarlás. Az etnográfiai gyűjtésnek ezt az ágút már azért is fokozottabban az arra hivatottak figyelmébe kell ajánlanunk, mert ez van a leginkább elhanyagolva. Népdalt, mesét, balladát, népművészeti tárgyakat még inkább gyűjtenek, de szólás-mondást keveset, pedig ezek is lényegileg hozzátartoznak ahhoz az irodalmi kultúrához, amelynek kötelessége féltékenyen őrizni és megőrizni az anyanyelv minden drága megnyilvánulását.
