Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-25 / 142. szám
XV. É.VF. 142. SZÁM. KeietiUjs&g ,M magyar kormány százszáza- lékosa® beváltotta a gazdasági programm]át" — hangoztatta Parányi báró a magyar főrendiházban (Budapest, junius 23.). A magyar képviselő ház csütörtöki ülésén gróf Hunyadi Ferenc pártonkivüli képviselő meleg szavakkal emlékezett meg Hoover amerikai elnökről a leszerelési konferencián tanúsított amerikai magatartásáért. A beszédet a képviselőház állandó tapssal kisérte. A szónok azt fejtegette, hogy ma már az egész világ — Franciaországot kivéve — a leszerelés mellett van. A franciák könnyen teljesen izoláltan maradhatnak s ebben az esetben Németország a legkönnyebben tatái megoldást a jóvátétel! kérdés elintézésére is. Nagy kérdés az is, hogy a francia polgárok meddig lessznek hajlandók azokat az óriási áldozatokat viselni, amelyeket a hadi kiadások rájuk rónak. A főrendiházban Perényi báró mondott nagy beszédet a kormány politikája mellett. Azt hangoztatta, hogy a kormány a maga elé kitűzött gazdasági programot százszázalékosan beváltotta és mindent megtett, amit az adott helyzetben tenni lehetett. Helyesli, hogy Korányi Frigyes báró pénzügy- miniszter tartózkodó magatartást foglalt el a külföldi kölcsön ügyében. Felolvasta Apponyi Albert gróf levelét, amelyet Genfből irt és amelyben közli, hogy a külföldi hitelezőkkel közelebbről sikerül megegyezni a kamatláb kérdésében. Szekerekkel hordják a kolozsvári adóhivatalba a pénzt, dijasok még egyetlen bánit sem kaptak Óriási elkeseredés és felháborodás a nyugdijasság körében (Kolozsvár, junius 23.) Már egy hete elmúlt, hogy Mironescu pénzügyminiszter nyilatkozott a nyugdijak azonnali kifizetéséről. A lapokban statisztika is jelent meg, amely szerint a kolozsvári tisztviselők és nyugdíjasok ró szére a pénzügyminisztérium távirati utón har- minehétmülió lejt utalt ki. Ilyen előzmények és ilyen ígéretek után a nyugdíjasok jogosan remélhették, bogy az illetményeiknek legalább egy részét megkapják. Azóta nap-nap után c pénzügyigazgatóság épülete bucsujáró-hely lett. Tobüszáz ember, éhező, nyomorgó, szerén csétlen nyugdíjasok, vonulnak fel és mindennap azt várják, hogy a kormány az ígéretét beváltja. Mindezideig azonban a kolozsvári pénzügyigazgatóságra tizenegymillió lejről érkezett akreditiv, illetve kiutalás és az is csak a tisztviselők és a katonatisztek május második felére eső hátralékos fizetéseiknek a kiegyenlítésére. Az adóhivatal a kifizetéseket megkezdte, a Banca Naţionala társzekerekkel küldi a régebben forgalomból kivont Mihai . vajda arcképével ellátott rézpénzeket I es a kifizetések ma és holnap is folytatólagosan történnek. Érdekes, hogy az adóhivatali főnök vezénylete mellett szuronyos katonák kíséretében sze kereken szállítják a pénzt, mintha azt akarnál:, demonstrálni, hogy van itt pénz bőségesen. A Banca Naţionala épületétől egészen a pénzügyi palotáig az emberek nagy csoportokban kisérik a pénzszállító szekeret, felragyognak a tekintetek és olyan hangok hangzanak el: — Jönnek a választások és egyszerre élőké rültek a Banca Naţionaîaban elbújt pénzek! Sajnos azonban a szekereken csak rézpénzt szállítanak, ami sokat mutat, de az elmaradt hátralékok kiegyenlítésénél még eddig nem sok A budapesti orvosi továbbképző közleményei: az „Orvosképzés“ c. folyóiratban jelennek meg. Az áprilisi szám tartalmas kettős szám, amelyből kiemeljük: Verebély • Az epekövek szövődményeiről, Herzog: A szivinsufíj- cientia, Frigyesi: Újabb gyógyeijárások a szülészetben, Hanrişş: A csecsemőkori „grippe ", továbbá Darányi, Török, Roth, Telbisz, Stehlo, Hammer, Rusznyák, Grósz Emil, stb., stb. írásai. Külön füzet dr. Gyergyai: Uj utak a fülkürt megismerésére. Az áprilisi szám külön 120*— lei Lepagenál, Kolozsvárt. Kérje félévi, vagy egész évi előfizetés utánvételével az eddig megjelent számokat. Mutatványszám (931 december) 20 — lei Lepagenál, Kolozsvár. eredményre vezettek. A kormánykommüniké szerint Kolozsvárra harminchétmilliót utaltak ki, de eddig alig egy tizedrészét fizették ki ennek az összegnek. A nyugdijasság körében pedig nagy elégedetlenséget keltett, hogy eddig egyetlen bánit sem fizettek ki nyugdíjhátralékok törlesztése cirnén s amint a pénzügyigazgatóságon informáltak, a nyugdíj kifizetésekre az akre- ditivek sem érkeztek meg. Néhés anrtate c Klrrek fájdalmai vannak. Ha ASPíRSíilT venne be« Semmi baja stem üenne. ASPIRIN Oe csakis a „3AYEFtrKERESZT TEL“ és eredeti Csornát 1 isban 20 és 2 V* tabuéval valódi Egy bukaresti távirat szerint a nyugdíjasok szövetségének a küldöttsége tegnap megjelent a pénzügyminiszternél s kérte annak a bizottságnak az összehívását, amely a nyugdijak leszállításáról szóló Iorga-féle minisztertanácsi napló módosítására lett hivatva. A pénzügy- miniszter Ígéretet tett a küldöttség előtt, hogy a bizottságot sürgősen össze fogja hivni és egyben közölte azt is, hogy az országos nyugdíjpénztár tegnap elkészítette a nyugdijak folyósításához szükséges akreditiveket és legkésőbb holnap megkezdik mindenütt a nyugdijak kifizetését. Ugylátszik nem ez az első és nem is az utolsó félhivatalos kommüniké, amely a nyugdijak azonnali kifizetését Ígéri. Bukarestben azt hiszik, hogy a szerencsétlen, éhező nyugdíjasok, akik nyolc-tiz hónapra nem kaptak nyugdijat, tovább is várhatnak. Még a humanitárius szempontok is azt diktálják, hogy az államnak legelsőrendü kötelessége a nyugdijak azonnali kifizetése, mert ott kell először segíteni, ahol a legnagyobb a szükség erre. Sk Berlinből kiindult kommunista szálak Déváig vezettek (Déva, junius 23.) A választásokkal kapcsolatban, amint azt a Keleti Újság megírta, Bukarestben több kommunistát tartóztattak le azzal a gyanúval, hogy Berlinnel vannat összeköttetésben. Minden valószínűség szerint a bukaresti rendőrség megkeresésére jpéván is több letartóztatást eszközöltek, mivel a házkutatások alkalmával több kompromittáló iratot találtak náluk. Hogy a dévai letartóztatottak Berlinnel vagy Bukaresttel voltak-e összeköttetésben, nem lehet tudni. Még nem hallgatták ki őket. A dévai letartóztatottak névsora a következő: Gombó Samu, Génád Henrik, Génád Jenő, Lobi László, Salamon György, Mold: vay Albert, Angyal Alexandru, Fábián József Az eljárás folyik s esetleg újabb szenzációs meglepetésekre lehet számítani. Kalapáccsal megölte az aggastyánt, míg felesége őrködött, hogy meg ne lepjék (Körmöcbánya, junius 23.) Bestiális gyilkosság történt a körmöcbányai járásban fekvő Lovai községben. A reggeli órákban lakásában szétzúzott fejjel találták Dolnicky József 77 éves gazdálkodót, aki jómódú ember hírében állott. A helyszínen nyomban megjelent a garamszentkereszti csendőrség, amely nagy eréllyel látott hozzá a gyilkosság felderítéséhez. A csendőrség gyanúja a Kudela házaspárra irányult. Kudelánét a helyszínen kihallgatták, eleinte tagadta, hogy tudomása lenne a gyilkosságról, a keresztkérdések súlya alatt végül is bevallotta, hogy férje gyilkolta meg az aggastyánt és a tett után megszökött. A csendőrség valóságos hajtóvadászatot indított a gyilkos kézrekeritésére, akit a környéken több helyen bujkálni látták. Á nyomozás csakhamar eredménnyel járt és Kudelát a csendőrség éppen abban a pillanatban fogta, le, mikor a kazalból kibújt és a gyilkosság színhelye felé lopakodott. Kudela kihallgatása alkalmával bevallotta a tettet. Előadta, hogy kalpáccsal gyilkolta meg az aggastyánt, mig felesége kint őrködött, hogy meg ne lepjék. Tettének indító- okául azt aetta elő, hogy Dolnickytól 8 évvel ezelőtt földet vásárolt s ez a vétel anyagilag annyira tönkretette, hogy efeletti elkeseredésében s bosszújában, mert az öreg semmi jóindulatot nem tanúsított velük szemben, követte el a gyilkosságot.