Keleti Ujság, 1932. június (15. évfolyam, 123-146. szám)
1932-06-17 / 135. szám
Líviáéi őház BUDAPEST V. duf-Kolnissv ti r, 1932. /unias 17. * Péníek Előfizetés belföldön: Egyévre 800, félévre 400, negyedévre 200, egy hóra 70 L. Egyes szám éra 3 tol. ORSZÁGOS Szerkesztőségi és kiadóhivatal! telefon: 508, 6.94 XV. évfolyam * 135. szám Előfizetés Magyarországom Egyévre 50 Pengő, félévre 25 Pengő, negyedévre 12.50 P« Egyes szám ára 30 fillér. Paktnmtárgyaláiok nem voltak a magyar Párttal, a nemzeti- parasztpárt kartell-afánlatott tett, de a magyar Párt még nem döntött fölötte (Kolozsvár, junius 15.) A választási előkészületek az egész országban megindultak. Egy- időre a politikai élet súlypontja Kolozsvárra helyeződött át. Itt tartotta meg a nemzeti-parasztpárt százas bizottsága ülését, amelynek országos órdekességü eseménye volt, hogy a már hosszú idő óta visszavonult Maaiu Gyula, bármennyire hangoztatta is, hogy csak közkatona akar továbbra is maradni, ismét újból a politikai élet fókusába került, azzal a tényével, hogy elfogadta két megyében is a jelölést. Ugyancsak itt időzik Popovici Mihály volt pénzügyminiszter, aki a nemzeti-parasztpárt választási kampányát irányítja. A politikai közvélemény még mindig élénken kommentálja gróf Bethlen Györgynek, az Országos Magyar Párt elnökének és Popovici Mihálynak az informativ jellegű tanácskozásait, amelyeket tudvalevőleg a nemzeti-parasztpárt vezetőségének kartellajánlata tett aktuálissá. Habár ebben a kérdésben végleges elhatározások nem történtek, egyes lapok úgy per- traktálták az informativ jellegű megbeszéléseket, mintha paktumtárgyalásokról volna szó. Fel kell világosítanunk a közvéleményt, hogy az Országos Magyar Párt éo a nemzcti-paraszt- párt között paktumtárgyalásról szó sem volt. Paktum alatt olyan politikai szerződést értenek, amely politikai együttműködést jelent. Lekötöttséget, amely a választások után is érvényes. Ilyesmiről szó sem volt. Csak választási kartellről, egy ad hoc együttműködésről, amely a választások után automatikusan megszűnik A megegyezésről szóló hirek azonban koraiak, mert a Magyar Párt csak minden szempont alapos mérlegelése után fog dönteni afölött, hogy elfogadja-e a kormány részéről kezdeményezett kartellajánlatot. A mai nap politikai eseményeiről a következő jelentéseink szólnak: Haţieganu Gyula még nem lépettbe a kormánypártba. Mi is beszámoltunk azokról az elterjedt hírekről, hogy Hatieganu Gyula, volt miniszter és személyes hivei a Iorga-pártból kiléptek és állitólag már be is léptek a nemzeti-paraszt- pártba. Tulkorai volt azonban ez a híresztelés, mert egyelőre csak közeledés történt. Hatieganu Gyula orvosprofesszor ma munkatársunk előtt kijelentette, hogy ő és elvbarátai a Iorga- kormány működését az utóbbi időkben csakugyan nem helyeselték, tényleg kiléptek a pártból, de egyelőre megőrizték politikai függetlenségüket. — Nem igaz az, hogy én és a társaim beléptünk volna a nenfzeti-parasztpártba. Egyelőre semlegesek .vagyunk és teljesen függetleBratianu György egyedül megy a választási harcba, anpál is inkább, hogy igy egyenlő leiként vehesse fel a küzdelmet Dncáékkal, akikkel élet-halál harcot akar vivni. Argetoianu kartellajánlatot tett Lupunak, de visszautasító választ kapott, igy a volt belügyminiszter Iorga Uniunea Naţionala listáján fog küzdeni híveivel együtt. A cuzisták ragaszkodnak ahhoz, hogy saját választási jelük alatt szavazhassanak és ezért nem tudnak megegyezni Iorgával, A zsidó párt, amely tudvalévőén önálló listákkal megy a választásokba, ma este állítja össze jelöléseit. Több erdélyi vezetőt besszará- biai megyékben fognak jelölni, viszont az erdélyi megyékben regátiak és más országrészből való zsidó személyiségek is kandidálva lesznek. A bukaresti lista élén dr. Fischer Tivadar, a párt elnöke fog szerepelni. A szociáldemokraták és a nemzeti-paraszt- párt között a megegyezés elvben létrejött, valószínűleg, hogy ma éjjel véglegesítik a megállapodást. Putnamegyében szakadás állt be a liberálisok között, ahol Chirchulescu, volt miniszter önállóan jelölteti magát. A független szocialista párt vezetője, Ge- lehrteer kartellajánlatot tett a szocialistáknak, ez azonban aligha fog sikerülni. Nincs kizárva, hogy a független szocialisták a kommunistákkal fognak közös listán indulni. Mania a jövendő miniszterelnök. Az Epoca szerint Vaída a választások után visszaadja megbízatását és a parlamentben többségbe jutó nemzeti-parasztpárt igazi vezére, Maniu Gyula lesz ismét a miniszterelnök. Argetoianu mosakodó nyilatkozata. Argetoianu nyilatkozik a rendelkezési alap eltűnése ügyében. A volt pénzügyminiszter kijelenti, hogy a legutóbbi költségvetés mindössze 15 millió lejt előirányzott közrendészeti célokra. Ez olyan kevés összeg volt, hogy igénybe kellett venni a rendelkezési alapot az állam rendjének biztositására. A kormánypárti lapok megállapitják, hogy Argetoianu hiába mosakszik, a kormány bukása után nem lett volna szabad a rendelkezési alaphoz nyúlnia. Választási gárdák terve. A liberális párt tegnap esti ülésén elvetette Averescunak azt a javaslatát, hogy az összes ellenzéki pártok közös blokkot létesítve, tart-, sák magukat távol a választásoktól. Ellenben a liberális párt azt a javaslatot teszi Averescu- nak és a többi ellenzéki pártnak, hogy létesítsenek közös választási gárdát, amelynek feladata lenne a választások menetének ellenőrzése és az erőszakoskodások megakadályozása. Kormánypárti körökben megjegyzik, hogy ilyen gárdákra csak liberális választásoknál volna szükség. Kartellben és kartell nélkül nek. Érezzük azonban mi is azt, hogy az erdélyi politikusoknak egy táborban kell működniük, hogy Erdélyt a gyarmati sorból kiemelhessük. Ez* kívánja a közvélemény is. Én a magam részéről azonban sohasem kerestem a hatalmat, a kitüntetést, a miniszterséget és különösen ma nem szentnek úgy feltűnni, mint aki politikai tökét akar kovácsolni a jelenlegi helyzetből. Nem akarom, hogy rólam is azt mondják, hogy friptnrista vagyok. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Egyébként arról értesülünk, hogy a Haţie- ganu Gyula vezetése alatt álló úgynevezett in- tellektuel csoport tegnap délután is gyűlést tartott, amelyen foglalkozott a politikai helyzettel és valószínűnek látszik, hogy Iorga volt hívei közül nagyon sokan be fognak lépni a nem- zeti-parasztpártba. A gogisták szétszakadása. A Goga pártja, bármennyire cáfolják, tényleg bomlófélben van. Prie Octavian vezetésével az erdélyi gogisták, illetve a nemzeti agrárpártnak tagjai tényleg cserbenhagyták Gogát és habár még formailag nem léptek be a nemzeti parasztpártba, de a kulisszák mögött ebben az irányban élénk tárgyalások folynak. Értesüléseink szerint néhány napon belül többszáz volt averescánus, illetve gogista testületileg fog belépni a nemzeti-parasztpártba. Bratianu Györgynek a liberális pártja Kolozsváron szintén akcióba lépett. Hétfőn itt járt Vaitoianu, volt miniszterelnök és megadta az utasitások&t a glieorghisták részére, hogy kiket jelöljenek a választásoknál. Kolozsváron a listavezető Bratianu György, pártelnök 1 Goga a „hazaárnló“ Vaida ellen. A Viitorul mai számában is rendkívüli hevességgel és hihetetlen élesen támadja a nem- zcti-parasztpártot és a Vaida-kormányt. Még a liberális sajtón is túltesz azonban Goga lapja, a Tara Noastra, amely nap-nap után hazaárulással vádolja Vaidát. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy Goga az erdélyi híveinek elpártolása miatti elkeseredésében harcol ilyen eszközökkel. Jellemző egyébként — irja a Lupta, —hogy a Goga-párt bukaresti helyiségei, ahol néhány héttel ezelőtt még olyan zsúfoltság volt, hogy nem lehetett Gogához hozzájutni, most teljesen üresek és siri csönd honol a kormányrajutás reményében nemrég annyira látogatott termekben.