Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-04 / 78. szám

KT. ®TF. 78. SZÁM. Kum-Mjsm 5 A belga villamostársaság és az interimár>bizottság tár­gyalásokat kezdtek a szer­ződés revíziójáról Brüsszel és Kolozsvár közt megindultak a tárgyalások (Kolozsvár, április 2.) Annak idején a Keleti Újság hasábjain is megemlékeztünk arról az ak­cióról, amely a kolozsvári villamosüzem szerző­désének a revízióját tűzte ki feladatául. A na­pokban Kolozsváron járt a külföldi tőkevállalat egy brüsszeli megbízottja és az interimár bizott­ság elnökéhez kérdést intézett, hogy mi az inte­rimár bizottságnak a kivánsága. A megbeszélés után most az interimár bizottság elnöke pon­tokba foglalva átiratban felsorakoztatja a ki- bánságokat, hogy ezeket Brüsszelbe eljuttassa s ezek alkossák a megkezdendő tárgyalásoknak az alapjait. Az interimárbizottság elnöke a sajtó képviselői előtt ismertette az átirat szövegét. — Mi elsősorban sérelmezzük — mondja — az őtven évre megkötött szerződést. Javasoljuk a külföldi tőkének, hogy a kommercíalizálás ti­zedik évében öt évre fel lehessen mondani a szerződést. Nemcsak a városnak, hanem a belga csoportnak is. A szerződés egyetlen pontot sem tartalmaz arra vonatkozólag, hogy az üzem által a várostól átvett régi üzemi felszereléseket, di­namógépeket a szerződés egész tartama alatt foglalkoztatni kell, nem szabad leépíteni, sőt a viszonyoknak megfelelően ki kell bővíteni, mo­dernizálni és továbbra is üzemben tartani. ■— A szerződés értelmében a belga csoport részvényei nem névre szólnak, bármikor eladha­tók, ugyanakkor pedig a város tulajdonát képező részvények névreszólők, azok nem mobilizálta tók. Tehát a város vezetősége a szerződés olyan irányú módosítását kéri, hogy a város részvényei is mobilizálhatók legyenek, azt a város forga lomba hozhassa, esetleg kölcsönszerzésre hasz­nálhassa fel, vagy el is adhassa. Megtörténhetik, hogy jobb konjunktúra esetén a város a részvé­nyeit eladja és abból egy aj és modern város­házát építtethet magának, — A város vezetőségében a rezsimek változ­nak, Viszont a szerződés szerint a város által ki­küldött igazgatósági tagokat a törvény rendel­kezése szerint meghatározott időre választja meg. Ezen is változtatni kell. Jelenleg a rész­vénytársaság elnöke egy kívülálló személy. A jövőben a részvénytársaság mindenkori elnöke a polgármester legyen. Kívánatosnak tartjuk, hogy az üzemnél kinevezendő tisztviselők szer­ződtetésénél a város vezetőségének a beleegye­zését és jóváhagyását kikérjék. Minden határo­zatot, amit az igazgatóság, illetve a részvénytár­saság hoz, a város vezetőségével közöljenek. Egy másik javaslatunk az, hogy a városi biztosnak, komisszárusnak a fizetését a város szabja meg —• A törvény és a szerződés nagy tartaléko­lást és amortizációkat tesz kötelezővé, ami a mai gazdasági viszonyoknak nem felel meg. Az üzem kénytelen a belgáknak ötven év alatt visz- szafizétní az összes befektetését. Az átiratunk­ban kifejtettük azt is, hogy a koramercializált üzem fenntartása nagyon sokba kerül. Az igaz­gatóságoknak, végrehajtóbizottságnak, cenzorok­nak, komisszárusnak a jövedelemből tizenöt szá­zalékot fizetnek ki. Javasoljuk, hogy a jövőben csak öt százalék kerüljön szétosztásra. — A szerződésben 'nincs precizirozva, hogy a közgyűlést mikor kell megtartani. így a későn kapott részesedés a mai pénzhiány idején a vá­rosnak is nagy kárára van. — Az árammérő óráknál kérjük, hogy a fő. gyasztónak joga legyen bármikor az órák mű­ködését ellenőriztetni. Ehhez ugyan most is joga vau, de ha a fogyasztónak nincs igaza, akkor az ellenőrzési költségeket fizetnie kell. Ha valaki önköltségén a saját óráját állítja be, akkor az üzemnek respektálnia kelljen az óra jelzését legfeljebb csak ahhoz lehet joga, hogy annak a működését ellenőrizze. Az árakra vonatkozólag a szerződésben van egy kikötés, amelynek érte rnében tíz erdélyi város áramdijának a közép- arányossánál nem lehet a kolozsvári villanyár magasabb. Ez ellen a legélesebben tiltakozunk. Mi azt kérjük, hogy a villanyárak mindig a lej forgalmi értéke szerint csökkenjenek, vagy emel­kedjenek. — A szerződés értelmében a város a közvilá­gításért csak harminc százalékkal fizet keveseb­bet, mint a magánfogyasztó. Ezzel szemben kér jük, hogy a jövőben a város a bidegszamosi via- telep által előállított olcsó áramdijnak csak a rezsiköltségeit fizesse közvilágítás cimén. Vi­szont a városi hivatalok a különböző városi üze­mek, vízvezeték, vágóhid stb. huszonöt százalék­kal magasabb dijat fizessenek a fent jelzett ár­megállapításnál. — Kérjük továbbá, — mondotta az interimár­bizottság elnöke, — a villanyórák 1.50 százalékos kezelési díjnak a félszázalékra való leszálitását. A múltban a város forgalmi részesedés címén az üzemtől csak három százalékot kapott, ami­nek a hat százalékra való felemelését kérjük. Ha az üzem, illetve a részvénytársaság három eset ben megszegi a szerződést, akkor a város vezető ségének joga legyen az egész szerződést azon­nali hatállyal felmondani. Ezek azok a főbb pontok, amelyeknek alap ján a szerződés revízióját kérjük. Hangsúlyo­zom, hogy a város vezetősége békés utón és köz- megelégedésre akarja ezeket a tárgyalásokat folytatni a belga csoporttal. Ez átiratra csak a másik szerződő fél, a brüsszeli Elekrobel vállalat illetékes válaszolni, viszont egyes pontok megváltoztatásához a kor­mánynak kellene törvénymódositást keresztül vinnie. alapitva lett A. Dubois & Fils Lyon-Paris világgyár által. Szállítója a legnagyobb párisi divatházaknak. Vevőink bizonyosak le­hetnek, hogy nálunk valódi franciaselymet és csak újdonságot talál­nak, ugyanazon árban, mint központunknál, tehát nagţon olcsón. Fióküzlet j CliUJ, §tr, Gera« Bfeculcea 3. (v. Morniss-u.) Renner palota. IHasargk is elismerte, hogs a bábom után IRaggcrcrszág szenvedett a legjobban (London, április 2.) A Spectator eimü pali- tikai hetilap Masaryk elnök nyilatkozatát közli, aki hangoztatja Csehszlovákia békés haj­landóságait s azt., hogy a béke atmoszférájában Csehszlovákia észszerű gazdasági szer­ződéseket kivan kötni szomszédaival és a kisantant másik két államával és Bul­gáriával is. Az elnök annak a reményének adott kifejezést, hogy a gazdasági szerződések meg fogják ja­vítani a kisnemzetek egymásközti viszonyát. Masaryk elismerte, hogy a háború kö­vetkeztében Magyarország kétségtelenül legtöbbet szenvedett valamennyi állam közül. Leszögezte, hogy ő nem ellensége Magyaror­szágnak, noha ezt róla gyakran állítják. Én tudom — mondotta az elnök —, hogy a magyar közvélemény egy része ellenzi a dunai tervet attól való féltében, hogy ezzel feladja politikai követeléseit, de hangsúlyozni kell, hogy csak gazdasági megállapodásról van szó s politikai kérdések, ha egyáltalán szóba jöhetnek, csak később kerülnek sorra. Masaryk nyilatkozata végén megvédte a dunai terv koncepcióját attól a vádtól, hogy annak németellenes éle lenne. Zsarolásért hat hónapra ítélték DralexeU aki kulcsregényt irt a király magántitkáráról (Bukarest, április 2.) Az ilfovi törvényszék szombaton délelőtt hirdetett Ítéletet Dralex ro­mán újságíró, a Kolozsváron is ismert karika­turista. ügyében. Dralex a Cronica Parlamen­tare című lapban Puiu Dumitrescuről, az ural­kodó magántitkáráról kulcsregényt közölt, amely a benne szereplő személyeket nem a leg­kedvezőbb színben tüntette fel. A miniszterel­nökség sajtóosztálya többször interveniált Dra- loxnél, hogy szüntesse meg a regény közlését, Dralex anyagi ellenszolgáltatást kért. Meg­ígérte a közlés megszüntetését és fel is vett a sajtóosztálytól egyszer tizenöt, majd tíz és vé­gül ötezer lejt, a támadásokat azonban tovább folytatta. Ekkor Pangai, a sajtóállamtitkárság vezetője feltette a kérdést, hogy mennyiért haj­landó a- regény közlését végleg beszüntetni? Dralex háromszázezer lejt kért Pangai állam­titkár látszólag bele is ment az ügybe és száz­ezer lej megjegyzett bankjegyet adott át Dra- lexnek, a köztük lefolytatott beszélgetést pedig a szobában elhelyezett mikrofon segítségével a. detektívek is kihallgatták és azonnal letartóz­tatták Dralexet, A törvényszék gyorsított eljá­rással Ítélkezett az ügyben és Dralexet hathó­napi elzárásra Ítélte zsarolásért. Az Ítélet po litikai és újságírói körökben nagy feltűnést keltett. Dralexet már el is szállították Vacares- tibe. —o—■ 40 százalékkal olcsóbbak J? \ __ * BÚTORAIM tavaszi nagy BUTORKI ÁLLÍTÁSUNKON TRANSILVANIA memorandului (Unió u.) 1. Legjobb és legmodernebb típusok! Komplett diógyökér ebédlő Lei 24.000*- Exota furniros komplett háló Lei 14.000*- Massziv hálószobák ------ Lei 8.500*-

Next

/
Oldalképek
Tartalom