Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)
1932-04-21 / 92. szám
Előfizetés belföldön; Egyévre 800, félévre 400, negyedévre 200, egy hóra 70 L. Egyes szám éra 3 lej Országos tlagyarpirti Lap Szerkesztésé]! é3 kiadóhivatal! telefon: 303, 5-31 XV. évfolyam £ 92. szám Előfizetés fi agy ar országén'. Egyávre 50 Pengő, félévre 25 Pengő, negyedívrettS# *« Egyes szám ára 20 nu*» el«háí BüDApcgj Cluf-MColoxsvár, 1932. április 21. CsU/SriSk Sa j tőpör-la vina Az állam átveszi bukaresti nagytőkések súlyos terheit, de elejti az erdélyi pénzpiacot Gyárfás Elemér beszédet mondott a szenátusban — Arge- toianu a külföldi fizetési kötelezettségekről - Uj vasútvonal építése körül — Cuza a szászokhoz akar közeledni (Bukarest, április 19.) A parlament két házában a törvényjavaslatok garmadájával birkóznak, a kormány az ülésszak bezárásával időt kap arra, hogy pénzt kereshessen. A francia szakértővel,‘Auboinnal erről folynak ártárgyalások. Ha pénzt tud szerezni Argetoianu külfölden, akkor a kormány helyzete megerősödik. Gyárfás Elemér a pénzügyileg elejtett Erdélyről. A szenátusban Gyárfás Elemér magyarpárti szenátor nagyobb beszédet mondott annak a törvényjavaslatnak a vitájában, amely a Nemzeti Bank terheinek az állam által való áthárításáról szól. Pontosan kimutatta, hogy az átvállalására kiválasztott terhek nagy részével a bukaresti nagybankokat, a bukaresti magántőkét tehermentesítik, ezzel szemben a legsúlyosabb helyzetbe sodorják Erdélyt. A Nemzeti Bank mindössze negyvenhatmillió leszámítolási hitelt nyújtott a magyar bankoknak, a németeknek ugyan kétszer ennyit, de ezek az összegek elenyésző csekélységek a Nemzeti Bank váltótárcájában, ahova a magyar pénzintézetektől nem került be egyetlen rossz; váltó sem. A terheknek az átvállalásával ma-| gántőkéket mentenek meg, hoznak kedvező; helyzetbe akkor, amikor az egész pénzpiac ál-i talános szanálásra várna s ugyanakkor súlyos helyzetbe sodorják a kisebbségeket a megkülönböztetéssel. A beszéddel még foglalkozni fogunk. A kormány marad — ha pénz jön Politikai körökben uj kormányátalakításról beszélnek. Ezek szerint közelebbről Ghica, Vasilescu Carpen, Ionescu Siseşti, Valcovici, Cantacuzino és Cristi miniszterek lépnének ki a kormányból. Állítólag május 10-ig megtörténik az átszervezés, az uj miniszterek személyét illetőleg még nincs kombináció sem. Kormánykörökből cáfolják ezeket a híreket s hangoztatják, hogy az csak a Goga-csoport kívánságát fejezi ki, mert Gogáék azt szeretnék, hogy az említett miniszterek helyett ők lépjenek be a kabinetbe. A kormány hivei azt remélik, hogy Argetoianu külföldi útja sikereket hoz és azután a kormány minden különösebb segitség nélkül önmagában is tovább fog kormányozhatni. A külföldi tartozások. A kamara délutáni ülésén egész sereg kisebb jelentőségű törvényjavaslatot szavaztak meg. Közben Argetoianu hangsúlyozottan kijelentette a kamara előtt, hogy azok a hirek, amelyek Románia külföldi tartozásaival kapcsolatban terjedtek el, teljesen tévesek. Az esedékesség kifizetésére a fedezet már hónapokra előre megvan. A kamara ezután a jaşi Spiridon egyházi alapítvány ügyét tárgyalta. Ez az alapítvány, óriási vagyonnal rendelkezik és a vele kapcsolatos javaslat az összes pártok érdeklődését kiváltotta. Cuza beszél s beszéde végén azt mondja, hogy a Spiridon-kórbázakba na vegyenek föl zsidó betegeket. Lupu tiltakozik ez ellen, beteg és beteg között az orvos nem tehet különbséget. Singer zsidó képviselő: A közkórházakat az állam tartja fenn, a zsidók pedig teljes jogú állampolgárok. Tranen Iasi: Megállapítom, hogy Cuza ur halad. Most már elismeri, hogy a zsidók is lehetnek betegek és szükségük van orvosi kezelésre. A szavazás sietségében. Az elnök megállapítja, hogy a dâmbovifai petróleum-területek átadásáról szóló törvény- javaslat megszavazása tévesen szerepel a gyorsírói jegyzetekben, ahova csak a nagy sietségben kerülhetett be, mert ez a javaslat még nem volt a kamara előtt. (Folytatás a 2-ik oldalon). (ss.) E sorok viharedzett írója ezúttal páholyból nézi a Keleti Újság sajtópör-sorozatá- nak uj szakaszát, amely, mondanunk sem kell, Colfescu ügyész ur jóvoltából foglalkoztatja immár másodízben a kolozsvári törvényszék egyik tagadhatatlanul hivatása magaslatán álló és objektivitásáról ismételten, bizonyságot tevő tanácsát. A Keleti Újságnak hozzávetőleges számítás szerint harminc-negyven sajtópöre van s ebből a kétségkívül tekintélyes számból, ha nem is oroszlánrészt, de minimálisan hét-nyolc darabot magaménak mondhatok. így tehát azt hiszem, teljes joggal és szakértelemmel szólhatok hozzá a kérdéshez. Egy nehány tiszteletteljes szavunk volna az igapágügyminiszter úrhoz. Colfescu ügyész ur, aki most a purifikálás jegyében a sajtópörök lavináját zúdítja a munkával amúgy is tulhal- mozott kolozsvári törvényszékre, bizonyára maga sem fogja azt állítani ezidőszerinti és ezelőtt ügyészi tisztet viselt kollégáiról, hogy nem álltak volna és nem állnának hivatásuk magaslatán. És mégis az volt a helyzet, egészen mos- tanig, illetve addig, amig Colfescu ur nem veti te át a sajtóügyek kezelését, hogy a sajtópörök száma vau>saggal eltörpült a mai teljesítmény mellett. Talán tiz év alatt nem volt annyi saj- tópör, mint mostanában egy év alatt. S vájjon kárát vallotta ennek a közérdek? Szükség van arra, hogy a Keleti Újságnak minden egyes cikkét, — amelyekben pedig mindig a közállapotokon való javítás a cél, a tárgyilagos személyeskedésekbe sohase tévedés higgadt hangján, — már eleve, mint sajtópör-alanyt és alkalmat vegyék kézbe és az újságírókban ne lássanak mást, mint a román állam fanatikus ellenségét és az irredentizmus eszközét? Mert eddig nem volt igy. Éppen ellenkezőleg: a román közvélemény is elismerte, hogy az erdélyi ma- Sy^r sajtó sohasem sülyedt le a szennylapok perfid és semmire tekintettel nem levő tónusáig s az a kritika, amelyet gyakorol, az újságírói öncenzúra tisztitó retortáján megy keresztül. Szándékosan nem akarunk kitérni a most tárgyalás alatt álló sajtópörre. A tárgyalóteremben amúgy is elvégzik a maguk dolgát cikkíróink védői és nem félünk a törvényszék tanácsától sem, amely meg tudja különböztetni a rémlátást a tényéktől. Csupán a vádbeszédnek nem most először hallott és refrénként ismétlődő invektivájára akarunk rámutatni, arra, amely a Keleti Újságot és általában a magyar sajtót következetesen Magyarországgal téveszti össze és úgy csoportosítja Magyarország elleni vádjait, mintha a magyar újságírók nem teljesítenének itt más feladatot, mint amit kémek és besúgók szoktak tenni. Már pedig mi sem kémek, sem denunciánsok nem vagyunk. A mi szerepünk határa megáll Trianonnál, mi az események objektív krónikásai vagyunk és ha sérelmeket. panaszokat állítunk hasábjainkra, mindig Bukaresttől várjuk és kérjük az orvoslást, sohasem Budapesttől. Tizenhárom esztendő óta vállaltuk és vállaljuk ezentúl is ezt a szerepet. Mindezideig azt tapasztaltuk, hogy a román bíróságok ezt a szerepünket nem nézték gyűlölettel és elfogultsággal. Számtalanszor állt már e sorok Írója is biróság előtt és távozott felmentő Ítélettel a zsebében. De tudjuk azt, hogy nincsen olyan, a legnagyobb jóhiszeműséggel is megirt cikk, melyben, — ha sötét szemüvegen át nézik, — ne lehetne kikeresni egy kétértelműnek minősíthető kifejezést, amelyből deliktumot ne lehetne faragni. És itt válik az ügyész szerepe jelentőssé és építővé az állam szempontjából. Ha az újságcikket, természetesen akkor, ha nem megy túl a megengedett kereteken, egyszerűen csak kritikának tekintik, egészen más az értelme, mintha minden leirt sorban tendenciózus politikumot keresnek. Ki a jobb ügyész, az-e, aki úgy respektálja a sajtószabadságot, mint amely az alkotmánynak oszlopa és legfőbb biztosítéka, vagy aki a sajtószabadság alatt csak azt érti, hogy büntetlenül le szabad nyomtatni a gondolatot, de csak addig büntetlenül, amig az ügyészi ceruza ki nem hámozza a legártatlanabb elmefuttatásból is az ártó és veszedelmes tendenciát. Ezt a szót, hogy „magyar“, szintén kétféle értelemben nézhetik. Lehet olyan is, aki a magyarságban másnyelvü, de produktív munkát végző román állampolgárt lát, de sajnos, olyan is akad. aki szerint minden magyar ember születésénél fogva irredenta, akit haladéktalanul nyakon kell csípni és hűvösre kell tenni. Azok,, akik az előbbi állásponton vannak, öntudatlanul is az állam konszolidációját Szolgálják, a békés együttmunkálkodást igyekeznek előmozdítani, amit valóban csak ezekkel az eszközökkel és semmiesetre sem előre feltételezett gyanúsításokkal lehet elérni. Az a véleményünk, hogy a sorozatosan indított sajtóeljárások nem tartoznak azok közé a módszerek közé, amelyek az egymás mellett élő népek harmonikus együtt'» munkálkodását viszik a megvalósulás felé.
