Keleti Ujság, 1932. április (15. évfolyam, 75-99. szám)

1932-04-16 / 88. szám

4 KEIETI'UJSJOm XV. fiVF. 88. SZÁM. A „Ca la mama a casa“ frivol aktái a kolozsvári törvényszék előtt lonescuék felháborodva tiltakoznak a vádak ellen Elhalasztották a tárgyalást (Kolozsár, április 14.) Nagy szenzációt kel­lett a mult év elején Kolozsváron az a vizsgá lat és leleplezés, amellyel a rendőrség a Bocskay- téri .,Ca la mama a casa“ tulajdonosainak vi­selt dolgairól rántotta le a leplet. Fantasztikus Vádakat hangoztattak a Ca la mama a casa ellen olyanokat, amelyek első percben hihetet­lenül hangzottak, amelyet azonban a nyomozás adatai igazolni látszottak. Eszerint a vendéglő tulajdonosai tisztátalan anyagokat kevertek az ételekhez és italokhoz s úgy szolgálták fel azo­kat a vendégeknek. Egy másik vádpont szerint Ionescu Alexandru, a bodega tulajdonosa és fiat brutálisan és erkölcsbe ütköző módon bán tak azzal a fiatal leánnyal, akit úgy vettek ma­gukhoz, hogy felnevelik. A Ca la mama a casa akkoriban hírhedté vált az egész városban, azonban mikor a bot­rány kipattanása után néhány hét múlva új­ból felhúzta rollóit, az emberek mintha meg­feledkeztek volna a rendőri vizsgálat aktáiról, eppeu úgy tértek be ismét Ionescuékhoz, mint­ha mi Sem történt volna. A bűnügyi eljárás megindult s már több alkalommal tűztek ki tárgyalásokat az ügyben, amelyeket azonban különböző okokból mindig elhalasztottak. Csütörtökön újból felvonult a Itmescu-család a törvényszékre. A bíróság, ha­bár a tanuk közül most is többen hiányoztak, kimondta a tárgyalás megtartását. Ionescn Alexandru az elsőrendű vádlott és a helyiség tulajdonosa fantasztikumnak minő­siti a vádat. — Hogy gondolnak kérem olyat, hogy én piszkokat kevertettem volna az ételekbe. Nem tudom ki indíthatta el ezt a hirt rólunk, hiszen mindig különösen vigyáztunk arra, hogy a le­hető legtisztábban és kifogástalanabbul állít­suk elő a ,kPnyhán készült élelmiszereket. A vádpontra nézve is hasonlóan el­utasító rundon adja elő álláspontját. Tagadja, hogy brutálizálták volna fogadott lányukat. — Tiszta rosszakarat az egész — mondja az öreg Ionescu —, mi jól tartottuk, élelmeztük és ruháztuk a leányt s most hálátlanul minket próbál befeketíteni a bíróság előtt. Semmi sem igaz abból, amit mond. Ionescu loan, a fiú, aki másodrendű vád­lott, hasonlóan védekezik. Ugyanazokat mond­ja, mint az apja. A tárgyalást azonban nem folytatják to­vább, mivel a bíróság szükségesnek látja a hi­ányzó tanuk kihallgatását az ügyben való tisz­tánlátás szempontjából s igy májusra halasz­totta a tárgyalást, amikor azután ítélet lesz az ügyben. Nyomorában öngyilkossági kísérletet köve­tett el Török Andorne, a Columbia letartóz­tatott üzletvezetőjének felesége (Kolozsvár, április 14.) A mult hónap ele­jén történt, hogy a rendőrség bűnügyi osztá­lya őrizetbe vette Török Andort, a főtéri Co­lumbia üzletvezetőjét. A feljelentést a vállalat bukaresti központjának kolozsvári jogi képvi­selője tette meg, 360.000 lej elsikkasztásával vá­DREHER HAGGEN­MACHER DUPLA MALiTA TAPSORe ÜDÍT - GVÓGYIT - ERŐSÍT! mindenütt t dolva Törököt, A kihallgatások során a vád­lott mindent beismert. Indokolásképpen azt hozta fel, hogy felesége sokat betegeskedett és az orvosi kiadások hatalmas összegeket emész­tettek meg. Törököt a vizsgálat befejezése után átadták az ügyészségi fogháznak és a bíróság közelebbről tartja meg a tárgyalást ügyében. A Columbia volt üzletvezetőjének felesége szintén az üzlet alkalmazottja volt. Férjének őrizetbe vétele óta a legnagyobb nyomorban sínylődik. Bizonyos, hogy nemcsak vagyont nem gyűjtöttek, de egy fillért sem tettek félre. Az utóbbi időben az asszonynak még annyi pénze sem volt, hogy leánykájának iskolázta­tási költségeit fedezni tudja. Az elkeseredett Törökné tegnap öngyilkos­sági szándékból nagyobb adag marószóda olda­tot ivott. A Ferencz József ut 31. szám alatti lakásába kiszállt mentők beszállították a klini­kára. Kemény van mielőbbi felgyógyulásához. —o— A falak énekelnek Irta: Dallos Sándor. Foltozom a kabátom s a tű meg-megakad az cssze-visszafoltozott szövet göcsörtjeiben. A pincében ülök, ahol lakom, a fény benéz az ab lakon, kint lábak igyekeznek tova s nekem már olyan prakszisom van ebben, hogy ahogy var rás közben fel-felpillantok. két lépésből megál­lapítom, hogy ki lehet az igyekvő láb gazdája. Csöndes és kontempláció-foglalkozás a foltozás; szeretek elbabrálgatni vele, mert közben mindig elgondolkodom. Varrás és beretválkozás köz­ben jutnak mindig eszembe a legjobb gondola­tok, ugyannyira, hogy azok az órák már való­ságos meditációs időimmé lettek, végtelen tér­ségeket befutnak alattuk a gondolataim s éle­tem legszebb részét mindig ilyenkor intézem. Ezekben az időkben gondolok az írásra, ezeket szánom apám emlékének, anyámat ilyenkor vigasztalgatom magamban, sőt ilyenkor szó- longatom a menyasszonyomat is, akit ugyan még nem ismerek, de tudom róla, hogy barna haja lesz, kék szeme, szép, iveit szája, hiányo­san bátor és nyílt arca, csodálatosan finom vo­nalú, gondozott, úri kezei, melyekre majd na­gyon vigyázok és hangja — nos, a hangja min­den női hangok közül a legdrágább és legmele­gebb lesz, olyan drága és olyan meleg, hogy igy, Isten tudja, hogy hány évi távlatból is megha­tódom tőle. Ilyen csöndes, enyhén kinzó gondolatokkal foglalkozom most is. Délután háromnegyed négy lehet, március eleje van, a tetőkről dől a viz, de még hideg van. A pince különösen nyir­kos, igy hát fütök; faforgács és apró széndara­bok égnek a kályhámban. A forgácsláng mo­rogva zug s a nedves szén, ahogy a melegtől szétfakad, néha akkorákat pattan, mintha re­volvergolyó került volna a parázs közé. A kály­ha szélén kis kölcsönzött, kék fazékban langyo- sodik a vacsorára való tej, még nem forr. de innen-onnan már duruzsolni kezd. Korán szok­tam vacsorázni s lebuvok a pokrócom alá. hogy kevesebbet fogyjon a villany. Most még jól lá­tok itt az ablaknál, a karmeliták templomtor­nya még piros a lenyugvó nap fényétől, de bent a sarokban már gyülekezik a homály és hova^ tovább a falak is énekelni kezdenek. Én nem tudom, megfigyelte-e már valaki, de a falak este énekelnek. Nem lehet megmagyarázni, miért, de határozottan hangjuk van. Finom, nyújtott, monoton zümmögésük, mint egy tá­voli, nagyon távoli ének, melynek csak a domi­nánsa reszket el idáig, valami halk, folytonos pengés, mint mikor az acélhurt fújja gyengén a szél, drótkórusok zümmögése vagy a téglák parányai jajgatnak az öt emelet súlyától. Nem tudja az ember. Gyakran gondolok arra, hogy talán a falakban keresztül-kasul vonuló villany- arótok erezete adja ezt a különös hangot. Talán a generátorok és dinamók zugnak el idáig? De az is lehet, hogy csak a magányosság énekel. , Mert végtelenül magányos tud lenni az em­ber. Ilyenkor este, mikor már a fény bizonyta­lan s a dolgok elvesztik határozott körvonalai­kat, minden irrealitásokba téved, az anyagok lényege eltelik mesével, a falak elkezdenek éne­kelni s az ember egyedül marad. Jó lenne, ha ilyenkor ez vagy az, ismerős, ismeretlen vagy akár egy rendőr is rányitná az ajtót, de nem jön senki sem. Ez az az idő, mikor mindenki társaságban él, uccára megy, elkészülődik vagy éppen hazatér, mindenki önmagával van el­foglalva, a nappali dolgok elhagyják az embert s a,z álom még nem jön. Ül csak a homályosuló abiak alatt, gubbaszt egy rossz kabáttal az ölé­ben. a kihűlt tüt már rég beleszurta a foltba s míg egyre jobban térül rá a sötét, érzi, hogy lassan-lassan szinte kihűl és sziget lesz az átme*- 1 cgülő dolgok között. Idegen és sziklákból össze­rótt sziget,, valami vulkáni eredetű, holdbéli kráterszirt. melyen meghasad a szél. világürbeli egyediilvalőság. Se állat, se semmiféle élő nem érzi ezt. csak az ember, a halhatatlan lelke miatt. így van ez minden este. Ma is. Ülök itt s elgondolom: valami nehéz testi munka lenne jó. ötkilós kalapáccsal állni az izzó vas előtt s zukálni hajladozó derékkal, mig a mester kis­kalapácsa cifrázva ugatja a tempót az üllőn, nagy sinvasakat emelni huszadmagammal, bá­nyában dolgozni pislogó mécs mellett, de be­fogni a testet, ebben élni, mert a szellem sze­parál s a test, az izomritmus összehoz, hasonló­vá tesz és bajtársiasságot nevelj íme, most ha­marosan megjön ide, a fölöttem lévő lakásba az esztergályos, jó fáradt, megmosdik, megtörli ug­ráló izmait a durva kendertörülközővel, barac­kot nyom a gyerekei fejére, megkérdi a felesé­gét, mi lesz a vacsora, aztán rágyújt, beigazitja a rádiót s zenét hallgat. A fűszeresnél megkez­dődik az esti forgalom. Az ócskavasas most zár be. Az udvari suszter igyekszik, mert estére szóló postamunkája van. Az asztalos kezében dalol a fűrész s jó gyantaszag van körülötte. És igy tovább és igy tovább. A test nem hagy­ja el az embert, a fáradság olyan, mir.t egy ba­rátságos pipa, leül az ember s az izmai, me­lyekkel egész nap igyekezett, mesélnek neki és szóval tartják, rokonságot szálaznak közte és a világ között. Ezeket gondolom, megrakom a kályhát, a tűz bőgni kezd. megint odaülök az ablak elé, hallgatom a siető lábak kopogását s közben föl- fölnevetek, mint egy harmadik személy, hogy milyen gyalázatosán egyedül vagyok. Nem fáj ez, inkább szórakozás, alapjában nagyon jól megszoktam ezt, talán még szeretem is, hisz az ember az odvas első fogát is megszereti lassan, ha nem,nagyon fáj s el-elnézegeti s tudja, mind­ez nem fontos, ostoba és gyöngeségré mutató idegjáték mindössze; a fontos az, ami belül van, amit akar az ember, az egészséges látás és_ az energia, amely felmozdulva, kemény, mint vas, masszív és megbízható, akaratos, jó férfierő és persze, ha ütni kellene a következő pillanatban, mindez villanás alatt elmúlna s odavágna az ember istenesen; ez itt, tudom, anyám álmodó vére, hanem ütni nem kell, min­den dolog a fejt tehén nyugalmával békés, a falak már valóban énekelnek s felpillantva, lá­tom, hogy az ablaknál egy ázott, piszkos dakszlikutya áll. orrát odatolja az üveghez, a szemei ragyognak, mintha láz fö’cnó őket s panaszosan nyuszit. (Vége következik.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom