Keleti Ujság, 1932. március (15. évfolyam, 50-74. szám)
1932-03-09 / 56. szám
4 KntnUjsKG XV. ÉYF. 56. SZÁM. szmüszabályrendeletet Az interimár bizottság elhatározta a pausále- árak tizenöt százalékos leszállítását (Kolozsvár, március 7.) A kolozsvári város házán hétfőn délelőtt az interimárbizottság a vízmüvek uj szabályrendeletét és az uj vizára kát tárgyalta. Már az első pontnál, a pausál-dijak megái lapitásánál, heves összetűzések zajlottak le. Az előző üléseken p vizárak megállapítására vonatkozólag többféle javaslatot terjesztettek be. Suciava, a vízmüvek igazgatója financiális okokra való tekintettel leérte a javaslatnak az eredeti szövegben való elfogadását. Filipescu ínterimárbizottsági tag húszszázalékos redukciót ajánlott. Azonkívül volt egy tizenötszázalékos és egy tizenkétszázajéjkos redukció-ajánlat is. Filipescu Ínterimárbizottsági tag az előző ülésen nem vehetett részt, tehát írásbeli jelentést tett arra, hogy a vízmüvek két igazgatójának. Sucia- vanak és Orosznak a szerződését vegyék revízió alá, mert a múltban szerinte a nagy befektetések azért történtek, hogy az igazgatók a bruttó bevételből minél nagyobb jutalékot vágjanak zsebre. Bornemisa Sebastian elnök a kényes kérdés tárgyalása elől ki akart fâţni és bejelentette, hogy a kérdést az előző üléseken letárgyalták és a szerződések revíziója már folyamatban van. Suciava mérnök személyes kérdésben kért szót s hangsúlyozta, hogy az invesztíció a vízmüveknél nem a jutalékok miatt történt, hanem azért, mivel azokra a vízmüvek fejlődésének a biztosítása érdekében szükség volt. Különben is a maga részéről a legnagyobb áldozatokra mutat hajlandóságot. Ezzel a kényes polémia viharai elültek. Kétségtelen, hogy az interimárbizottság legtöbb tagja és különösen Bornemisa Sebastian elnök a pausálé-dijak leszállítása mellett foglaltak állást. Meg kell írnunk, hogy a húszszázalékos redukció mellett azonban csak Filipescu mérnök szavazott. Az interimárbizottság tagjai nagy szótöbbséggel a tizenötszázalékos redukciót fogadta el, arait az elnök, mint határozatot hirdetett ki. Ugyancsak Filipescu Ínterimárbizottsági tag utalt arra a rablógazdálkodásra, amelyet Savu idején a kolozsvári vízmüveknél folytattak és kérte az interimárbizottságot, határoza- tilag mondja ki, hogy a jövőben a városi tanács a vízmüvek igazgatóságába egy szakembert küldjön ki, aki az egész adminisztrációt és pénzkezelést ellenőrzi és állandóan informálja a történt befektetésekről is a mindenkori városi tanácsot. Bartha ínterimárbizottsági tag a pausálé-dijak tizenötszázalékos redukciójával kapcsolatosan azt az ajánlatot tette, hogy a redukció azonnali hatállyal lépjen életbe. A bizottság a következő ülésre halasztotta a végleges határozathozatalt. Ugyancsak Bartha tanácsos az alapszabály módosítását javasolta. Ugyani» az uj alapszabályok szerint még ahol kutak vannak, a pausáli-rendszer szerint a fogyasztóknak vizdijat kell fizetni. Ezt nem tartja méltányosnak és szociálisnak. Az interimárbizottság tagjai s különösen a jelenlévő szakemberek ez ellen a legélesebben állást foglaltak, tehát a bizottság a javaslatot nem fogad ta el. Azután az órarendszer szerint fizetendő vizdijak tárgyalására tértek át. Az uj szabály- rendelet szerint a vizfogyasztás maximumát lakrészenként 42 köbméterről 18 köbméterre szállították le. Eddig a fogyasztásig mindenki a pausálé-rendszer szerint fizet, illetve akiknek órájuk van, a maximum eléréséig húszszázalékos kedvezményben részesülnek, viszont ha a maximumot átlépik, akkor a viz köbméteren kénti ára 7 lej. Bartha ínterimárbizottsági tag itt a fogyasztási maximum felemelését és az egységár leszállítását kívánta. Ugyanezt az álláspontot képviselte Bornemisa elnök, ellenben a tagok nagy része és különösen a szakemberek a szabályrendelet eredeti szövege mellett foglaltak állást. Bartha Ínterimárbizottsági tag a Magyar Párt helyi tagozatának a javaslatát olvassa föl, amelyet dr. Kertész bizottsági tag többször gúnyos megjegyzések kíséretében szakított félbe. — Ez a javaslat nem egyéb, mint választási kortes propaganda! — mondotta, amiből heves kavarodás támadt. Kertész Jenő és Bartha Ignác között ideges polémia kezdődött, amelynek Bornemisa Sebastian vetett véget. Mint elnök rendreutasitotta Kertész Jenő bizottsági tagot és ő maga is a redukció mellett foglalt állást. Szavazásra nem került a sor, mert a csaknem bárom óráig tartó vita nem alakított egységes álláspontot. A nagyfontosságu kérdésben csak később fognak határozni, A dási tanár jóváhagyatta három diák kicsapását (Dés, március 7.) Nehány nappal ezelőtt beszámoltunk arról, hogy a dési állami gimnázium igazgatósága kommunizmus vádja címén kizárta három növendékét. A közleményben többek között az a kitétel is szerepelt, hogy Cherebetiu tanár ur bántalmazta volna az egyik diákot. A cikk megjelenése után több aláírással helyreigazító nyilatkozat futott be Désről, melynek főbb és lényegbevágó pontjait itt közöljük. 1. A cikkiró ebben az ügyben nem beszólt és semmiféle információt sem kapott Nasch fogorvostól 2. Cherebetiu tanár ur nyugati műveltségű ember, akinek pedagógiai fegyvertárából hiányzanak a brutális eszközök s mint ilyen, sohasem bántalmazta egyetlen növendékét sem. Készségesen adunk helyet a helyreigazító nyilatkozatnak, annál is inkább, mivel mi sem tételezzük fel, hogy Cherebetiu tanár ur bántalmazta volna a gyermekeket. Az ügyhöz azonban lenne nehány megjegyzésünk. Az információkat az egyik kicsapott gyermek édesapjától szereztük. Cherebeţiu tanár ur felkereste dési tudósítónkat és az alábbi megdöbbentő kijelentést tette:-nn-Én sohasem bántalmaztam a gyermekeket és amiért alapalanul megámadtak, interve- niáltam a minisztériumban, hogy a kicsapást kérő, igazgatósági javaslatot hagyják jóvá. Most már megmutattam, hogy milyen befolyásos ember vagyok és a gyermekeket végérvé- nyesen kicsapták. Ezek a kijelentések nem nagyon szólanak a nyugati pedagógia mellett, hanem dicsekvés a minisztériumi összeköttetéssel. rr* emelésen Irta: Ambrus Zoltán. A lakás kicsiny s a boldogult méltóságos urnák olyan sok tisztelője volt, hogy ezek most nem férnek be az öt apró szobába; a lépcsqjpggjpan ;s sokan szoronganak. A szertartás már megkezdődött, de a lépcsőn még egyre jelentkeznek uj meg uj alakok, akik egy pillanatra mégis csak be akarnak kukkantani a lakásba, hogy leróhassák a kegyelet adóját. Azok közül pedig, akik már vagy egy félóra óta izzadtak odabenn, sokan kimenekülnek a folyosóra; némelyik levegő után kapkod, mások attól tartanak, hogy nagyon meghűlhetnek. Folytonos mozgolódás, de illedelmes csönd. Közel a lépcsőhöz s a lehető legmesszebb az udvarra r.ézö folyosó nyitott ajtajától, két öreg ur álldogál. Az egyik odatárnaszkedott a lép^söház fekete posztóval beburkolt falához; a másik makacsul kitart amellett, hegy tovább folytassa halk beszélgetését a jobb pozícióban lévő öreg úrral, de mindenkinek útjában van, s hol jobbra, hol balra "kénytelen kitérni, hogy helyet engedhessen a kívülről vagy belülről jövőknek. Kényelníetlen helyzete a társalgást kissé szakgatottá teszi. Odabenn a nagytiszteietü ur sehogy se akar elkészülni a szónoklatává!. Kissé hosszúra találta fogalmazni, nyilván azért, hogy legyen mit válogatni belőle, ha az újságok érdemesnek tartják a beszéd szebb részeinek a megörökítését. Néha a lépcsőházija is kihallat- szik egy-egy szava; olyankor, amikor egy-egy költői hasonlat szakad ki hatalmas tüdejéből. — Igazán, egy cseppet se látszik meg rajtad hogy betegeskedtél — szólal meg újra a falnál álló öreg ur. — Soha se voltál jobb színben, amióta ismerlek. — Hagyd el, kérlek, — felel a másik — nekem már végem van! Ez az ütőérelmeszesedés! Hiszen valósággal fiatalodon Ha én kezdenék testálni, a cukorbajommal, annak már volna értelme- De látod, én rá se gondolok... egy kicsit vigyáz magára az ember... aztán csak megvagyok igy is valahogy. Es meglehet, hogy még sokáig elhúzom. — Cukorbaj, ördög! Hiszen maga vagy a megfpc<fr>ní »lf £>rr j Ina i-?! Einem találnak cukrot az orvosok a mai világban?! Régente senkinél se találtak cukrot, most mindenkinél találnak... igy változik az orvosi divat. Es egy kis cukor még hasznára válik az embernek, mert amint mondod, az ember ügyel és nem excedál. — Excedálni...!... Mikor volt az!.., A másik félreugrik, hogy utat nyisson egy gyászruhás. öszhaju hölgynek. A társalgás megint megszakad. Csak akkor folytatják, mikor az öreg hölgy valahogy már bejutott a lakásba. — Nem ismered?... — Nem. De alighanem a rokonsághoz tartozik. — A rokonok már rég Itt lehetnének. Hiszen mindjárt félnégy! — Úgy látszik, a szertartásnak soha se lesz vége — Ez a pap nagyon szeret beszélni. — Azért mégis jobb szeretem a református szertartást. A katholikusók „Circumdederunt“-ja mindig beteggé tesz. Az embernek, akarva, nem akarva, a halálra kell gondolnia. — Engem mindenféle fajta gyászszertartás összetör. Úgy eikinozza az idegeimet, hogy napokig sinylelt egy-egy temetést. E3 még hozzá mindig meghűlök. — Magam is mindannyiszor az életemet kockáz tatom... — Azért te is eljársz a temetésekre. — Illik, hogy megtegyem. Ez az egyetlen ugyan, amit nem lehet viszonozni... de aki nem tud egy kis kegyeletet tanúsítani, az megérdemli, hogy a kutya se kisérje ki a temetőbe. Es nekem már gondolnom kell erre... — Ideje, egy kis közönséget szereznünk magunknak, nem igaz?!... — Hiába mosolyogsz... van benne valami. Hallják, hogy odabenn a pap elhallgat... öle is szünetet tartanak. Belülről általános mozgolódás nesze hallatszik ki a lépcsöházba. — Úgy látszik, vége a szertartásnak. — Kijössz a temetőbe? Ha kijössz, gyere az ér kocsimon. — En bizony nem gondoltam rá... — Nekem ki kell mennem. A boldogult elvár sok szivességet tett nekem, amit soha se viszonozhatmit, ha ezzel már nőm is teszek szivességet neki.., Gyere velem; elbeszélgetünk egy kicsit. — Az igaz, hogy - már régen nem láttuk egymást... — A szegény Feri temetése óta. — Igen, egy idő óta mindig csak temetéseken találkozunk... A halottat kihozzák és leszállítják. A gyászoló közönség a szűk lépcsőn csak lassan vonulhat le. Sokan óvatosságból még egy darabig fenn maradnak a harmadik emeleten; hogy egy kicsit lehűljenek, mielőtt a szabad levegőre érnek. Olyan meleg volt odabenn!... úgy megizzadtak!... s künn januári hideg van. A két öreg ur is szándékos lassúsággal balad le a lépcsőn. Lenn az egyik betessékeli a másikat egy csukott fiákerbe, s az ö kocsijok is megindul a menet után. Aztán tovább beszélgetnek. A két öreg ur külsején semmi nevezetes. Fiatal hölgyek tízszer találkozhatnának velők és tizenegyedszer is összetévesztenék őket. Két ősz szakáll; két közönséges öregember, akik nagyon hasonlítanak egymásra. Mindössze az különbözteti meg őket, hogy az egyik az életért való küzdelemben csak úgy, mint előbb odafenn, a lépcsőházban, valamivel jobb pozíciót tudott szerezni, mint a másik, s ez a szerencséje meglátszik az arcán, a tekintetén, a hanghordozásán, minden mozdulatán, a másiknak a külsején pedig ebben a pillanatban valami árnyék borong, talán annak a keserű tudatnak az árnyéka, hogy a barátja ezer vagy kétezer koronával több jövedelmet élvez, mint ő — nemcsak egy-két év, hanem legalább húsz esztendő óta. — Az ám, — tűnődik el a tekintélyesebbik igazán furcsa, hogy egy idő óta mindig csak a temetéseken találkozunk!... — Hát az nem furcsa, — szólal meg a másik — hogy bár más utakon jártunk, s más körben, mă társaságpkban éltünk, kora fiatalságunk óta minduntalan találkoztunk, itt vagy ott, de életünknek minden uj korszakában más-más helyen?! — Igazad van! Húsz éves korunkban például mindig a „Tea-szalón“ cimü mulatóhelyen találkoztunk. Te is más cimborákkal érkeztél, én is más tár- 1 r1 n frs 1A 1-rf An o ţi t-> ^ -* : —ikT *
