Keleti Ujság, 1932. február (15. évfolyam, 25-49. szám)

1932-02-20 / 41. szám

10 KCUTtUjíSAG XV. ÉVF. 41. SZÁM. iuaimioMtMVYtístm mBrnMBs^rjssBBísmss (*) Az Aida Capelíaro asszonnyal. A Ke­leti Újság is foglalkozott annakidején Capel- laro asszony olaszországi turnéjával, ahol töb­bek között Delila parádés szerepében debütált nagy sikerrel. Szerdán este az Aida címszere­pében láttuk viszont a kitűnő művésznőt. Verdi dallamos muzsikájának méltó interpretálója volt. Tüneményes, bársonyos alt hangjával a hallgatóság legnagyobb elismerését vivta ki ezúttal is. Mellette Marius Niculescu Radame- séről és Soculschy, továbbá' Ckirvai játékáról kell megemlékeznünk. Sajnos azonban, hogy az utolsó jelenet balett-szerű része sok kívánni valót hagyott maga után. Bobescu precízen di­rigált. (*) Kodály Zoltán uj dalműve a „Székely fonó“. Budapestről jelentik: A „Székely fonó“ zenei anyagát Kodály Z®ltán átadta Radnai igazgatónak és haladéktalanul meg is kezdik a világhírű magyar zeneszerző uj egyfelvoná- sos dalművének próbáit. A dalmű szövegét is maga Kodály irtat. (*) Meghalt László Gyula, a kolozsvári szín­ház régi kitűnő művésze. Debrecenből jelentik: A magyar színészetet is súlyos Veszteség érte. László Gyula szinmüvész, a társulat országos- hirü jellemszinésze vasárnap éjszaka pár napi szenvedés után meghalt. László a napokban, napi munkájának befejezése után az Angol Királynőben megvacsorázott, majd az Arany Bika-szállodában levő lakására ment. Este 11 óra tájban agyvérzés érte, erről azonban csak 14 óra elteltével, tehát másnap délután vettek tudomást, amikor a szobaasszony többszöri ko­pogtatására sem adott magáról életjelt. A szál­loda alkalmazottai behatoltak a szobába s köz­vetlenül az ajtó mögött, fekvő helyzetben talál­ták László Gyulát, akit azonnal ápolás alá vet­tek. Néhány nappal ezelőtt állapota jobbra fordult, bár az orvosok véleménye szerint az­zal is számolni kellett, hogy teljesen elveszti beszélőképességét. Szombaton azután váratlan rosszabbodás állott be László Gyula betegségé­ben, amennyiben süllyedéses tüdőgyulladás lé­pett fel nála s ez annyira elhatalmasodott az amugyis legyengült, idős ember szervezetén, hogy megmenteni már nem lehetett az életnek. László Gyula 1867-ben született Nagy becskere­ken. Már fiatal korában a szini pályára lépett, ahol kivételes tehetsége révén igen szép karri­ert futott meg. Huzamosabb időn keresztül Ko­lozsvárt működött, majd a budapesti Magyar Színház szerződtette tagjai sorába. Itt egymás­után aratta legmaradandóbb értékű sikereit. Rövid szegedi szinészkedés után Debrecenbe szerződött. Szombaton éjjel 11-kor: kizárólag felnőtteknek: Fügefalevél Szombaton éjjel, háromnapos szünet után éjjeli előadásban egyik legpikánsabb, szelle­mesebb operett, a Fügefalevél kerül színre, a főszerepben a hosszabb betegsége után fölépült Neményi Lilivel. A Harry Piel-film és a mozivariefé óriási sikere miatt a színház műsort változtatott Széditő sikert aratott a „Botrány az arénában“ cimü Harry Piei attrakció. Ebben az évadban még nem volt hangosfilmnek ilyen grandiózus sikere. A film mellett óriási hatása van a nagyszerű, változatos varieté-műsornak is. A szinház eredetileg vasárnap este 9-kor előadást akart tartani, de erre az óriási _ sikerre való tekintettel műsort változ­tatott s igy yasárnap este 9 órakor is a Harry Piei-filmet mutatják be a varieté-műsor kísé­retében. Vasárnap d. e. ll~kor Matinéhely árakkal a Drótostót Vasárnap délelőtt 11-kor rendkivül olcsó matiné-helyárakkal a Drótostót kerül színre. Jegyek ára: 30, 20, 10 és 6 lej. Hétfő: A potyautas A Potyautas a Zeppelin-léghajón utazik. Megcsípik. Munkára fogják, hogy megdolgoz­zon az utért és kiderül, hogy a potyautas — lány! Ebből a furcsa helyzetből szövődik a Ma­gyar Szinház uj operettjének ezer bonyodalma, kacagtató tréfája, kalandja. A Potyautas, a budapesti szezon egyik legnagyobb slágere volt. A Magyar Színház kitűnő előadásában hozza ki a Potyautast. A Potyautas — Neményi Lili, aki hosszas betegség után játszik újra. A Potyautas többi szereplője: Indra Margit, Ihász Aladár, Tompa Béla, Selmeczi Mihály és Sándor Andor. A Potyautas zenéje a világ legismertebb slágereiből áll. A Zeppelin födélzetén történik. 1000 méter magasságban. A Potyautas a szezon legeredetibb, legkacagtatóbb operettje. A MAGYAR SZÍNHÁZ HETI MŰSORA: Pénteken 3, 5, 7 és 9 órakor: Az évad legszenzáció­sabb filmesensénye: Botrány az arénában. (Harry Piei egyetlen hangosfilm-attrakciója. Világsiker!) A 7 órakor és 9 órakor kezdődő előadások alkal­mával a film mellett varieté-előadás, egyfelvoná- sos tréfák, mókák, táncok, a szinház legnépsze­rűbb tagjainak fellépésével. Helyárak 3-kor és 5-kor: 20 és 10 lej. 7-kor és 9-kor: 30, 20 és 10 lej. Szombaton 3, 5, 7 és 9-kor: Az évad legszenzációsabb filmeseménye: Botrány nz arénában. (Harry Piei egyetlen hangosfilm-attrakciója. Világsiker!) A 7 órakor és 9 órakor kezdődő előadások alkalmával á film mellett varieté-előadás, egyfelvonásos tré­fák, mókák, táncok, a szinház legnépszerűbb tag­jainak fellépésével. Helyárak 3-kor és 5-kor: 20 és 10 lej, 7-kor és 9-kor: 30, 20 és 10 lej. Szombaton éjjel 11 órakor: Éjjeli előadás, kizárólag csak felnőttek részére: Fügefalevél. (Operett rep- riz. Sorozatszám: 135.) Vasárnap délelőtt 11-kor: Drótostót. (Opereítelöadás, nagyon olcsó matinéhelyárakkal. Helyárak: 39. 20, 10, 6 lej. Sorozatszám: 136.) Vasárnap 3, 5 és 7-kor: Harry Piei izgalmas, szenzá­ciós hangosíilmujdcmsága: Botrány az arénában. Az 5 és 7 órás előadások alkalmával kabaré- varieté-müsor a szinház legnépszerűbb tagjainak fellépésével. Kis vígjátékok, tréfák, mókák, táncok magánszámok. Helyárak a 3 órás előadásnál: 20 r-s 10 lej, az 5 és 7 órás előadásnál: 30, 20 és 10 lej A CLU.JI ROMAN OPERA MŰSORA: Péntek, február hó 19.: Szevülai borbély. Vasárnap, február hó 21. (délután): Cigánybáró. Hétfő, február hó 22.: Szimfonikus hangverseny, C. Bo­bescu hegedűművész közreműködésével. Szerda, február hó 24.: A trubadur. IW&ZsI BÂCIA MOZGO HETI MÜSORAi Pénteken 3, 5, 7 és 9 órakor: Az évad legszenzációsabb fllmeseménye: Botrány az arénában. (Harry Piei egyetlen hangosfilm-attrakciója.) 5 és 7 óiékor a film. mellett varieté-előadás: magánszámok, tán­cok, egyfelvonásosok. a szinház legnépszerűbb tag­jainak közreműködésével. Helyárak 3-kor és 5-kor: 20 és 10 lej, 7-kor és 9-kor: 30, 20 és 10 lej. Szombaton 3, 5, 7 és 9-kor: Harry Piei izgalmas, szen­zációs hangosfilm-újdonsága: Botrány az aréná­ban. A 7 és 9 órás előadásokon a film mellett va­rieté-előadás a szinház legnépszerűbb tagjaival. Helyárak 3-kor és 5-kor: 20 és 10 lej, 7-kor és 9-kor: 30. 20 és :0 lej. Vasárnap 3. 5 és 7 órakor: Harry Pie! legizgalma­sabb hangosfilm-újdonsága: Botrány az arénában. népszerűbb tagjainak varieté-előadása, magánszá­mok, táncok, tréfák. Helyárak 3-kor és 5-kor: 20 és 10 lej, 7-kor és 9-kor 30, 20 és 10 lej. Vasárnap este 9-kor: Kolozsvárott utoljára: Botrány az arénában. (Harry Piei nagy attrakciós filmje.) Es a nagy varieté-műsor. (Helyárak: 30, 20, 10 lej.) CORSO-MOZGÖSZINHAS MŰSOKKi Péntek 3, 5, 7, 9 órakor: A szezon legsikerültebb vig- játéka: Reinhcld Schünzel rendezésében. Egy kis ballépés. Zenéjét szerezte: Ralph Erwin. Főszerep­ben: Hermann Thimig, Renata Müller, Hans Brau­sewetter, Walburg Ottó és Hilde Klldebrandt. Mű­sor előtt a legújabb híradó. Szombat 3, 5, 7, 9 órakor: A szezon legsikerültebb vig- játéka: Egy kis ballépés. Főszerepben: Hermann Thimig, Renata Müller, Hans Hildebrandt. Műsor előtt legújabb kísérő film. Vasárnap délelőtt 11 órakoV: Szenzációs matiné: Maj­mok élete a Dzsungelben. Látványos és nevettető vígjáték. • Vasárnap 3, 5, 7, 9 órakor: Utoljára: Egy kis ballépés. A szezon legsikerültebb vigjátéka. Hétfőn 3, 5, 7, 9 órakor: Nagy szenzációs premier: Sa­lamon Béla első szenzációs sikert aratott németül beszélő hangos filmje: fin felesége a vigéc. Fősze­repben: Fritz Schulz, Maria Paudler és Salamon Béla. KM««« APROHiBDETESEK LEVELEZÉSEK ^ dijas hivatalnok ESoidog Jövő, Biz­Bar tos egzisztencia, Polygäoll, Tiszt­viselő jeligés leveleket kérjük átvenni. leánya, vidéken, azon- nalielhelyezkedéstkeres. Társalkodónőnek, vagy uricsaládhoz, gyermek mellé is szívesen menne. Tanítónői oklevele és ADÁS-VÉTEL zenei képzettsége van, beszél magyarul, néme­tül és románul, üsajzot, fest, Ízlésesen, a leg­újabb divat szerint varr és bármilyen könnyebb házimunkában is segít­séget vállal. — Ajánlatot „1932“ jeligével a kiadó­hivatal továbbit. §B karátos, hibátlan, ** brilliáns fülbevaló olcsón eladó. Értekezni Str. Vlahuta (Bolyai u.) 3, II. em. 10-a, 2-4-ig délután. ffjötér 22, II. emeleten w egy bútorozott szoba olcsón kiadó március el­sejére. so.cmo a pénzzel rentábilis válla- íathoztársulnék, vagy át­vennék, vagy 50.000 lei KTyy jókarban levő, két személyes, fehér vaságy valódi lószőrbe- téttel eladó. Cim a ki­adóban. készpénz kaucióval megfelelő bizalmi állást vállalnék. — Leveleket „Tisztviselő“ jeligére a kiadóba kérek. ^Jjjclgyfodrész mun- fflv kásokat keresek fix. kiapOlakAh Ezenkívül a 7 és 9 órás előadásokon a szinház leg Nyomatott a lapkiadótulajdonos LÁPKIADÓ R.-T, nyomdájában, Cluj-Kolozsvár Str. Baron vagy százalékra sürgő­sen, esetleg bérbeadnám az üzletet. Cim akiadó- hivatalban, ___________ ÁLLÁST KERE§ Intelligens uri­■ asszony, aki a ház­tartás minden ágában jártas, házvezetőnői ál­lást vállalna. Leánya IV. polgári végzettség­gel gyermek mellé, társalkodónőnek, beteg­ápolónak menne, mind­ketten vidékre is. Meg­keresést „Jó bánásmód“ jeligén a kiadóhivatal továbbit. D eutsches Fräuleinl welche täglich 1—2 Stunden deutschen Un­terricht erteilt, wird ge­sucht. Näheres Strada Avram Iancu Nr. 10 Ge­schäft. A bszolvált, perfekt román, a francia és latin nyelvet biró, jó családból való, intelli­gens tanárjelölt gimná- zista, vagy elemista ta­nítását, korrepetálását vállalja. Leveleket „Äb- SJoSváít jeligére a ki­adóba kér. K iadó modern 3 par­ketté® szoba kony­ha, előszoba, fürdőszoba és 2 szoba konyha mel­lékhelyiségekkel már­cius 1-re. Fellegvár! ut 19 szám. B elvárosban kiadó 2 szoba konyha, fürdőszobás lakás. Érte­kezni P. Cuza Voda 2, (v. Bocskay tér 2). K él urlleény teljes ellátást kaphat kü­lön szobával. Reg. Maria 27, I. emeiet, Nagyné. ÄA od£rn két és három A”* szobás lakásokazon- nalra kiadók. Értekez­hetni Str. Basarabia 10, Házfelügyelőnél. G arcon lakás, egy szoba, fürdő és elő­szoba március l-étől ki­adó. Értekezhetni Str. Universităţii 3, Házfel­ügyelőnél ___________ 'Odern két szobás lakás március 15.- étől kiadó. Értekezhetni Str. Universităţii 3, Ház- felügyelőnél. __________ D iétás finom kosztot hordatnék napon­ként megválasztva úri háztól. Cim a kiadóban. L. Pop (Rrassai u.)_ ö. Telefon áŐŐ, g-44,

Next

/
Oldalképek
Tartalom