Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)

1932-01-01 / 1. szám

mmmm

Ls-.iPÄ«» Ví.a

XV. ÉVF. 1. SZÁM.

BSW*"

Kenyér-bélyeg után „gyógyszer-bélyeg“

Adó az aspiránre, adó a receptre, adó minden beteg- emberre

(Bukarest, december 30.) Á legújabb bélyeg, a gyógyszer-bélyeg gondolata kóvályog a pénzügyi politika levegőjében. Szinte hihetetlen az a találékonyság, amivel a kormány igyekszik minden téren nehezebbé tenni az életet és igyekszik minden terhet azoknak a nyakába sózni, akiket éppen ellenkezőleg, tehermentesíteni tartozna.

Jól informált helyről nyert értesülések szerint ugyanis a jövőben minden forgalomba kerülő gyógyszer bélyeg-kötelezettség alá fog esni.

Gyógyszer-bélyeget kell majd alkalmazni ngy a gyógyszertárak kézi eladási cikkéire, tehát az utolsó darab aszpirinre is,

mint mindazokra a gyógyszerkülönlegességek- re, amelyek akár belföldön, akár külföldön készülnek. Ez utóbbiakat magasabb kulcs alapján adóztatják meg az uj bélyegtörvény alkalmazásával. De a készülő uj törvény szerint

zel a legnagyobb nyomorba nyúl bele. Irracionális és embertelen a gyógyszerbélyegnek még a gondolata is akkor, amikor

magát a betegséget adóztatja meg

és még többek számára teszi lehetetlenné a gyógyulást.

Az orvos, a gyógyszer és a modern orvosi technika mindmegannyi uj eszköze amúgy is a helyzethez viszonyítva aránytalan terheket ró a beteg emberiségnek éppen arra az osztályára, amelyik jövedelmi forrásait már szinte a ieg- sziikösebbekre sem tudja beosztani és amely a legjobban érzi a helyzet súlyosságát: ez az intellektuell osztály, amelyik örül, ha máról holnapra élni tud.

De súlyos csapás lenne a gyógyszer-bélyeg bevezetése az orvos-gyógyszerészi karra is. amelynek ma annyira nehéz a helyzete gyógyszer-bélyeg nélkül is. hogy egész energiájukat az adóvégrehajtók, hitelezők és kihitelezések elleni küzdelem őrli fel.

mQYăzmmn

KOPASZ LESZ

ha haját nem

EGGER PE1HGL

hajszesszei mossa, mert fcajftu-ilús ás

haj* árpa e len ez a legbiztosabb szer. Minden gyógyszertárban és drogériában karba:.

Érthető az elkeseredés a hir nyomán úgy az orvosi, mint a gyógyszerészi karban és bár általában hinni sem mernek ennek bekövetkeztében. mégis illetékes körök határozottan állítják, hogy törvényerőre emelkedése befejezett ténynek tekinthető.

Semmi kifogásunk a luxuscikkek nehéz időkben történő megadóztatása ellen, de a testi, nyomorúság filléreit könny és szenvedés között aranyra váltani fel nemcsak, hogy nem emberi, de egyenesen lelketlen és veszélyes feladat.

Talán még nem késő és sikerül jobb belátásra téríteni a kíméletlen prést.

adóztatás alá esik maga a recept is

Közel 12 millió lej erejéig biztosítási zálogolást hajtottak végre többhunyadmegyei szeszkereskedőnél

Kunyadiüegyében c?ak jnosi kezdődik a hajsza a kketeszesz utam

(Déva, december 30.) Azt lehetett volna hinni, hogy a fekete szesz utáni hajsza a nagy szenzációk után elült Romániában. De úgy látszik tévedtünk. A hunyadmegyéi esemény másról győzi meg az embert.

A dévai pénzügyigazgatóság ugyanis temesvári vezérinspektori távirati intézkedésre

több hunyadmegyei szesznagykereskedő- síéi közel 12 millió lej erejéig biztosítási zálogolást hajlott végre.

Hogy mi áll ennek a háta mögött s valóban van-e valami visszaélés, vagy nincsen, az egyelőre nem állapítható meg s a pénzügyigazgatóság sem tudja, mivel a

pénzügyigazgatóság egyszerűen csak végrehajtotta a távirati intézkedést.

A következő cégek ellen vezettek zálogo- lást: Molnár és Steiner Déva-Piski, Feigenbaum D. Marosillye, előbbi 9 millió, utóbbi másfél- millió lej erejéig s végül Kugel Zs. Brad circa SQO.OQO lej erejéig.

A horribilis összegekből Ítélve, hatalmas adózatlan szes'zmennyiségről lehetne szó. Egyelőre azonban bizonyosat nem lehet tudni, sejt a szóbaníorgö kereskedők egy része minden mennyiséget rendesen harcával vett s így ők voltak a legnagyobb mértékben meglepve.

Az lehet a legvalószínűbb következtetés, hogy a kereskedőknek valaki szándékosan szállíthatott adózatlan szeszt s azután, hogy jutalomhoz jusson, fel is jelentette. A vizsgálat mindenesetre világosságot fog deríteni erre az existeneiába vágó dologra.

már abban a pillanatban, amikor . az orvos megirja és átadja a betegnek. A törvény az orvost személyesen teszi felelőssé a bélyeg-törvény betartásáért.

Körülbelül ennyi az, amiről értesüléseink szólnak. És ha ez bekövetkezik, elképzelhetetlen helyzetet teremt úgy a beteg emberiség, mint az orvos—, gyógyszerész-társadalom szempontjaiból. Attól eltekintve, hogy a tervezet megvalósítása előreveti a hírhedtté vált kenyérbélyeg razziák árnyékát, elgondolójáuak ugylát- szik fogalma sincs arról, hogy kíméletlen kézMinden, ami szép, uj muzsika

ebben a 2 uj albumban van:

Moravetz-Bárd és Nádor

Kapható minden könyvárusnál ^ és MORAVETZ nél, Temesvár. '***■

Káldor

{Elbeszélés)

Irta.: flárai Sándor.

— Vedd azt a kispárnát a fejed alá. Várj, meggyujtom a lámpát. Még elszivok egy cigarettát. aztán megyek. Hány óra? Elmúlt éjfél? Rémes, hogy eldiunáltuk megint az időt.

— Képzeld, tegnap látogatóm volt a szerkesztőségben. Egy kassai fiú. Káldor. Káldor Zoli. A fogorvos fia. Nem emlékszel® Ott laktak a Szepsi-utön, a temető felé. Biztosan emlékszel. Vörösesszőke fiú volt, zsidó, de már kölyökko- rában mégkeresztelték s aztán nagy katolikusok lettek, az egész család. Együtt jártunk a premontreiekhez. Hatodikig, amig engem kicsaptak. De ő ott végzett. Papnak akart menni. Azóta sem hallottam felőle. Oly tökéletesen elfelejtettem, hogy tegnap, mikor a szolga bejelentette — pardon, most úgy mondják nálunk, altiszt — szóval, mikor János bácsi bejelentette, nem emlékeztem nevére. Még azt is mondta, hogy egy ur Kassáról. Még mindig nem emlékszel? Káldor Zoli. Ö úgy mesélte, hogy nagyon jól ismert téged, együtt jártatok tánciskolába s ötödikben szerelmes volt beléd. Pontosan emlékezett reád. Arra is emlékezett, hogy kétszínű szemed van. Na? Semmi? Furcsa.

— Vannak ilyen emberek, akik nem hagynak emléket, mikor kivonulnak életünkből. Mint a viz. .Különben nem is furcsa, mert, mondom, én sem emlékeztem reá, nem idézett föl a neve senkit. Kassával kapcsolatban sem: s ez már valami, mert tudod, milyen beteges teher nekem Kassa, minden név, minden arc onnan, nem bíróin felejteni. Te, képzeld, jövőre lesz tíz éve, karácsoykor, hogy utoljára Kassán voltam. Furcsa ez is. Elmúlt tíz év s mert elmúlt éjfél is, bevallom neked, hogy csak Kassát szeretném még megfőzni egyszer, az egyetlen, amire pali vagyok, ha megjelenik rólam valami, itthon, vagy külföldön, drukkolok, hogy elolvassák-e Kassán . . . szóval, érted. Kassa. Kassa. Betegség. Már nem is fogom kiheverni. Képzeld el.

ha bemehetnék még egyszer az Andrássyba. vagy kimenni szánkón a Báránykára • • • Tudod mit? Egészen biztosan tudom, ha holnap, módom lenne reá. akkor se mennék le többé Kassára. Soha többé az életben. Félnék, hogy megbukik. Vagy, hogy én megbukom. Nem. soha többé . . . Nem hiszed? Lehet.

—• A folyosón állt egy ember, felgyürt gal- léru télikabátban, sápadt és sovány, velem egykorú ember, nagy, fekete szemekkel bámult rám. Azt mondta, hogy átutazóban van itt. És tegezett. Jó hosszú percig bámultam rá, amig megismertem. Tudod, milyen aranyos tudok lenni, ha nem akarok megismerni valakit. De aztán megismertem. Karonfogtam és bevittem i egy szobába. Olyan halkan Ítészéit, hogy közel Kellett hajolnom hozzá. Mindig gyanús nekem, ha valaki nagyon halkan beszél. Ott valami baj van. De beszédmodora visszahozta, most már lényegesen is megismertem, viziószerüen lépett elém, nem is ő, hanem az emlék — az emlékek furcsa sűrűségéből egyszerre elővált Káldor, tizenötévesen, szőkésvöröseri, fehérbőrűén, nagy szemekkel, három paddal előttem, a tornát ő is bliccelte s ha tornaingre vetkőzött, ezüst láncon Mária-érem fityegett a mellén, mint jó katolikusnak . . . Rögtön, az első percben, szerettem volna megkérdezni, viseli-e még a Mária-érmet? Reméltem, hogy igen ... ez valahogy megnyugtatott volna, mintegy vallomás arról, hogy egyenesben maradt. De aztán mégsem kérdeztem meg. Nem mertem, szégyellem magam.

— Éltem szemben vele és vártam, hogy megszólal. mond valami csodálatosat. Mindig ezt várom. Legtöbbször csalódok. Először kiszámítottuk, kapzsi örömmel, mióta nem láttuk egymást? Tizenhét éve. Elégedetten és elképedve állapítottuk meg ezt. mintegy önigazolásul, hogy közben így felnőttünk, gyarapodtunk szellemiekben és testiekben s ilyen szép hosszú, fehér szakáHnnk van. Ha valaki tizenhét év után visszajön, azon mindig meg lehet mérni, hol tart az ember, hová jutott el. Röhögni kezdtem. Káldor udvariasakat mondott nekem. Azért röhögtem, mert tiz perccel elébb kért tőlem valaki öt pengőt s nem tudtam adni, mert nem volt. csak három. Káldor karri éremről adott elő lelkesen. ami engem rendkívül untatott, mert mint tudod, holnap jár le a zálogcédula az Írógépről. Ezt nagyjából meg is mondtam neki. vigaszul. Azt mondta, nem érti. Mondtam, én se. így dis- . kúráltunk, tizenhét év után.

— De olyan finom fiú ez. mindig is az volt, hogy rögtön másra terelte a szót. Kérdeztem, mit csinált az elmúlt tizenhét évben? A legkönnyebb ilyesmit kérdezni. Megelőztem a kérdéssel, praxisból, mert tndom, hogy felelni reá annál nehezebb. Nem jött zavarba, szisztematikusan látott hozzá, azzal az alapossággal, mely mindig is jellemezte őt. Ott kezdte el. 1915-ben, a premontreieknél, szépen áthaladt az érettségin és a világháborún, melyben basedowja miatt csak futólag vehetett részt, pár szóval kitért tanulmányaira a pesti egyetemen a Károlyi-forradalom alatt, a kommünt nem

be itthon, hartem Németországba távozott s 1919 tavaszán elutazott Dél-Amerikába. Ott élt azóta, Most jött haza. mert „rosszak a viszonyok“, így mondotta, szemérmesen és csendesen.

— S hozzám csak felnézett éppen, mert átutazóban erre járt.

— Illedelmesen ült. halkan beszélt. Szomorú volt, lesújtott, rettenetesen fáradt, mint az egész „generáció“ és nagyon szemérmes. Néztük egymást; ő néha lesütötte a szemét. Tudod, menynyire utálom a generációs jelszavakat, harmincasok és ilyesmi, mindez játék a szavakkal. Van egy „generáció“, az utánunk következő, az még sokkal inkább ebrudon van. De ahogy bámultam Káldort, az ő Dél-AmerikájávaJ, szomorú és nyugtalan lettem. Mégis, mi is lekéstünk. Pedig most lenne az ideje: a múltkor a Tage- blattban láttam vezércikket KaminskytóL akivel egyetemre jártam Frankfurtban, Feri képviselő, Pista jónevü a film körül, most lenne itt a pillanat, mikor az én „generációm“ átvehetné

1 az üzletet, a hatalmat, a katedrát, a pénztárkulcsokat . . . De nincs mit átvenni. S ami van, azt nem érdemes. Ki vesz át egy bukott üzletet? Az egész annyi, hogy Káldor, akivel együtt blicceltem Kassán a tornát, közben tizenhét évig Dél-Amerikában járt egy kicsit s most visszajött, mert odakünn rosszak a viszonyok.

(Folytatás a következő számban.)