Keleti Ujság, 1932. január (15. évfolyam, 1-24. szám)
1932-01-31 / 24. szám
4 KeiETlUjSKG m XV. EVF. 24. SZAM. A gyergyóiak tiltakoznak az ellen, hogy a Jorga-féle pártalakulathoz csatlakoztak volna Gazdasági ürüggyel hívták össze a gyűlést, amelyen nem határozták el a csatlakozást, sőt tiltakoztak ez ellen (Kolozsvár, január 29.) A bukaresti román Igpok igyekeztek minél nagyobb haranggal beharangozni a.zt az alakuló gyűlést, amit Gyer- gyószentmiklóson magyar szakadárokkal ren- íleztettek s amit lorga miniszterelnöknek a Jgpja olyan tényként üdvözölt, mintha sikerült volna a magyarságot politikailag két ellenséges táborra szakítani. Az egész gyergyói gyűlésről most a Magyar Párt ottani intézőbizottsága megadja a hiteles információt abbán a nyilatkozatban, amit közlés végett hoznánk is beküldött. A nyilatkozat a következő: A romániai magyar testvéreink szives tájékoztatása, a dolgok igaz és helyes megismerése céljából, tisztelettel kérjük az alábbi tiltakozó nyilatkozatunknak nagybecsű lapjuk ban helyet adni kegyeskedjenek. Folyó hó 10-én városunkban dr. Makkay Domokos ügyvéd, gazdasági egyleti elnök, bukaresti urak közreműködésével „gazdasági kongresszus“ elnevezés alatt — tárgysorozat előzetes közlése nélkül — gyűlést hivott egybe, amelyen általuk, „Magyar Gazdasági Szövetséginek nevezett s az erdélyi magyarság előtt eleddig teljesen ismeretlen bukaresti alakulat hoz való csatlakozásra szólították fel a gyűlés közönségét. A jelenlevők nagyrésze az elhangzott felszólalásokból látva és meggyőződve, hogy az úgynevezett „Kongresszus“ mozgatói a gazdasági jelszó alatt politikai tendenciákat rejtegetnek, melyeknek félreismerhetetlen célja a romániai magyarság egységének megbontása és a Magyar Párt vezetőségének diszkreditálása, (Kolozsvár, január 29.) Budapesti lapokban olvassuk, hogy a magyar állam megvásárolta Thor ma Jánosnak, a nagyhírű és nagytehet- ségü nagybányai mesternek „Aradi vértanuk“ című óriási méretű festményét. Mint a lapok Írják, magyar művészkörökben nagy feltűnést keltett ez a kópvásár, különösen a mai viszonyok között, amikor a festőművészet terméke1 majdnem teljesen kiestek a pénzforgalom áramlásának vonalából és ilyen körülmények között az is megmagyarázható, hogy a képvá- sáriás tényét irigy megjegyzések kisérték. Az sem szokatlan, hogy mint ez már történni szokott, a kép vételárát a pletyka megnégyszerezte. Az ügyben aztán Petrovics Eleknek, a Szépművészeti Muzeum főigazgatójának nyilatkozata teremtett tiszta helyzetet, aki elmondotta, hogy az „Aradi vértanuk“-at, Thorma János főmüvét, , amely művészi becsén felül azért is nagyértékü, mert a magyar történelemnek egyik legemlékezetesebb, egyben leggyászosabb jelenetét örökíti meg grandiózusán, mindössze tízezer pengőért vette meg a magyar kultuszminisztérium és ezt az összeget is négyévi részletben fizetik. Petrovics elismeréssel emlékezik meg Thormá- ról, aki a festmény árát igen szerényen szabta meg. Az „Aradi vértanuk“-at a magyar közönség nagyon jól ismeri, ha máshonnan nem, rea felszólalások sorozatával tették kritika tárgyává fennti urak egyéni akcióját s a leghatározottabban tiltakoztak a csatlakozás kimondása ellen. Mindezek dacára Makkay elnök minden formalitás és szavazás mellőzésével a csatlakozást enunciálta. Ezen megmozdulást a román sajtó „Második Magyar Párt nálunk“ „Uj Magyar Párt“ néven könyvelték el, félreismerhetetlen örömüknek adva kifejezést a történtek felett. Tagozatunk a í. hó 23-án megtartott intő zőbizotftsági gyűlésen foglalkozott az úgynevezett „Gazdasági Kongresszus“ ügyével es beható, komoly vizsgálódás után maga részéről is úgy találta, hogy a fennti megmozdulás mögött a magyar egységre káros pártbontás csirái rejtőznek, mely ellen a gyergyószentmiklósi magyarság nevében a leghatározottabban tiltakozik, fír. Makkay Domokos és társai ez irányú ténykedéseivel nem azonosítja magát és egyidejűleg egyhangú határozatával kéri pártunk központi vezetőségét, hogy dr. Makkay Domokos már beinditott fegyelmi ügyét haladéktalanul tárgyalja le s őt félreismerhetetlen pártellenes és pártbontó magatartása miatt kebeléből zárja ki. Itt említjük meg, hogy Csíkszeredából Bar- talis Ágoston nyilatkozatot küldött be, melyben annak a közlését kéri, hogy ő nem kapott „utiköltségmegtérités“-t Bukarestből, vagy egyebbünnen. Ilyent Bartalis Ágostonról mi nem is állítottunk. prodnk lóból. Az ötméteres, hatalmas vászon a kivégzésre vezetett magyar tábornokokat a kivégzés színhelyén ábrázolja. Megrendítő, egyben pedig felemelő látvány a magyar hősök utolsó perceinek megörökítése. Thorma János 1896-ban a milleneum évében készült el ezzel a munkájával, amelyet ki is állítottak Budapesten és a sajtó s a mükritika a legnagyobb lelkesedés hangján emlékezett meg róla. Beöthy Zsolt lelkes tanulmányban méltatta, Bródy Sándor pedig úgy üdvözölte Thormát, mint Munkácsy Mihály egyenes és méltó örökösét. A képet később Thorma mester hazahozta Nagybányára, 1920 körül pedig Magyarországra szállította. 1928-ban indultak meg Thorma és a magyar kormány közötti tárgyalások és akkoriban harmincezer pengő körüli összegben állapodtak meg. A vásár azonban az utolsó pillanatban költségvetési fedezet hiányában meghiúsult. Most aztán, úgy látszik, ismét aktuálissá vált a kép megvásárlása, a mai nyomott gazdasági viszonyok azonban a monumentális vászon árát is erősen lenyomták, amellett, hogy Thorma János nem is akart üzletet csinálni a magyar szempontból olyan nagyjelentőségű vásznából s a kép arányaihoz mérten igazán jelentéktelen összegért, tízezer pengőért engedte át. Ez az összeg a lej és pengő mai kurzusát tekintve kétszázötven-kétszázkilencvenezer lej körül mozog. Hát élnek a nyugdíjasok? Bizonyos cinizmus kell ahhoz, hogy minden óv január hónapjában a nyugdíjasoknak okmánnyal kell igazolni életbenlétüket. Igaz, hogy csodálkozni lehet azon, hogy a mai mostoha és szomorú körülmények között a nyugdíjasok fenn tudják tartani az életüket. Lehet-e egyáltalában életnek nevezni azt a szomorú és kétségbeejtő folyamatot, amelyről hatósági bizonyítvány állítja azt, hogy a nyugdíjas életben van? Nem is az a fontos, hogy a nyugdíjas még életben van, mert az államháztartás szemüvegén keresztül jó volna, hogyha a nyugdíjasok kipusztulnának, hanem az a fontos, hogy a szerencsétlen nyugdíjasok fizetnek-e globá'is adót, vagy nem. Az állam hónapokon keresztül nem fizette a nyugdijat, tehát miféle jogon követeli a nyugdíjasoktól, hogy pontosan fizessék a globális adójukat? Az életbenlót igazoló okmányra pedig múlhatatlanul szükség van, mért a nyugdijosz- tályban nem számfejtik addig a nyugdijköny- vecskéket. amig a nyugdíjas nem igazolja, hogy — globális adót fizetett. Minden nyugdíjas megjelenik a számfejtő tisztviselő előtt, sajátmaga viszi a nyugdijkönyvecskójét, látható, megfogható s a szó szoros értelmében effektive érzékelhető, hogy 'Jetben van. Örák hosszat fa- gyoskodik a pénzügyi palota udvarán, zsúfolódik a nyugdíjosztály- füstös helyiségében, kór, könyörög, siránkozik és még ráadásul azt is igazolnia ke’l, hogy életben van, mert máskép nem számfejtik a nyugdijkönyvecskójét. Mindezt csak azért Írjuk meg, mert az életbeniétet igazoló bizonyitváuy kiállítása nemcsak költséges, hanem kimondhatatlan tortúrákat jelent. írásban kell kérni, igazolni kell a globális adó pontos fizetését és ha már ez is meg van, akkor jegyzőkönyveznek, vallatnak s ha nagykésőre kiállítják a bizonyítványt, akkor a kerületi kapitányságtól elindul az okmány a primáriára, ahol iktatják, aláírják, indexelik, a bizonyitvány újból visszatér a kerületi kapitányságra és csak hosszú idő múlva kapja meg a nyugdíjas a bizonyítványt. Ha végre kezében a bizonyitvány, megtapogatja sajátmacát és őmiga is kétkedéssel konstatálja, hogy életben van. Még csak ezután jön az igazi tortura. Amíg a bizonyitvány eljut a számfejtő tisztviselőig és onnan a kifizető pénztárig, addig bizony a nyugdíjas elátkozza a bizonyítványokkal alátámaszt ott szomorú és kál váriás életét. Miért van szükség ezekre a bizohyitványok- ra? Ha a nyugdíjas személyesen jelenik meg és arcképes igazolvánnyal bizonyítja, hogy azonos a nyugdíjassal, akkon teljesen felesleges és indokolatlan. nem is szólva arról, hogy költséges dolog ma bizonyítványokat beszerezni. A múltban csak azoknak kellett életbenlétüket igazolni. akik súlyos betegen feküdtek, vágy elutaztak és nem tudtak megjelenni a számfejtésnél és a kifizető-pénztárnál. Most azonban mindenkinek meg kell szereznie a bizonyítványt és igazolnia kell azt, hogy nincs adótartozása. Hátha a nyugdíjasok kérnének igazoltatást arról, hogy az esedékes nyugdíj járulékaikat miért nem fizették ki? Különben is hogyan követelheti a kincstár a nyugdíjasoktól a pontos adófizetést, ha maga a kincstár sem fizeti pontosan a nyugdijakat. A kolozsvári kerületi kapitányságok egy hónap alatt több, mint tízezer bizonyítványt állítottak ki. Mindenik arról szól, hogy a nyugdíjas életben van. Mi csak csendeden, szemlélődve feltesszük a kérdést: hát élnek a nyugdíjasok? Szombaton lesz a Magyar Párt estélye Szatmáron Szatmáron a Magyar Párt javára nagyobb- szabásu müsoros-estélyt rendeznek szombaton és az ottani magyarság lelkesedéssel készül rá. Az estély műsorán azonban változás történik, mert egyik szám Inczédy-Johsman Ödön, dalosszövetségi elnök énekszáma lett volna, In- czédy-Joksman Ödön dr. azonban betegen fekszik s igy sem a szombati szatmári estélyre, sem a dicsőszentmártoni magyarpárti gyűlésre nem utazhatik el. Tflorma János ßata/mas történeti festményét, az „Tirabi vértanuk“-atmegvásárolta a magyar állam Mindössze tízezer pengő a vételár, amelyet Thorma mester nagyon szerényen szabott meg — Pár évvel ezelőtt harmincezer pengőt ajánlottak fel az öt méteres, hatalmas vászonért