Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-09 / 282. szám
XIV. ÉVF,. 282. SZÁM. KtMJÉtfltÜSJté A kolozsvári egyetem válságos napjai (Kolozsvár, december 7.) Többször hirt adtunk arról a lekicsinylő és mostoha bánásmódról, melyben a kolozsvári egyetemet már évek óta részesiíik. Mig a bukaresti egyetem tanárai és alkalmazottai fizetésüket pontosan megkapják, a kolozsvári egyetem tanárainak és alkalmazottainak még az októberi járandósága is kifizetetlen. A pénzügyminisztériumból az egyetem szenátora azt a szomorú felvilágosítást kapta, hogy ebben az évben a hátralékos fizetésekből legfölebb az októberi járandóságnak felét fogják kiutalni. A klinikák, intézetek és szemináriumok átalánya pedig egyáltalán befagyott. Az évi fűtési átalányból nagy erőfeszítéssel lehetett kiharcolni 800 ezer lejt az utolsó Órában, hogy az előadásokat meg lehessen kezdeni. Az egyetemi tanárok köre e megalázó helyzetet ismételten a legnagyobb elkeseredéssel tárgyalta. Hasonlókép az egyetemi tanács is. Értesüléseink szerint az egyetemi tanács erélyes táviratban kéri a sérelmes eljárás haladéktalan megszüntetését. A szenátusban Banescu Miklós, a kamarában Bogdán Dnica fognak interpellálni. Hire*jár, hogy amennyiben az említett lépések nem hoznák meg a kívánt^eredményt, az egyetemi tanács, élén a rektorral, le fog mondani, mert nőm vállalhatják a felelő séget. Ebben az eseben a kolozsvári egyetei kapui.a jövő hétfőn már bezárulnak mindaddig, mig az egyetem működéséhez szükségegs személyi és dologi járandóság rendelkezésre nem áll. Kíváncsian várjuk a fejleményeket. Úgy látszik, Bukarestben még a tudományegyetem is mostoha, ha Erdélyben van. Tizenkilenc fiatal erdélyi iró kiássa a csatabárdot... Megszólal a legfiatalabb írói nemzedék is, hogy a maga érvényesüléséhez való jogát hangoztassa limai, Japán, meisseni, herendi porcellán, zsolnai, olasz, német fayance gyönyörű darabokat árusít Lepage hallatlanul olcsón ka- rácsonra. Vidékre kívánt összegben utánvéttel küld s bármit cserél Lepage, Kvár. Kérjen azonnal ingyen jegyzéket. emberekhez 1 Megkapaszkodnak a földbe, fölnéznek az égre s élnek a szerelemnek. Az egész orhidea-mező szerelemtől sóhajtozott. Méhek szállták szálról-szálra, kapták s vitték a virágok ölelését. A szerelem postásai. Pontosak, becsületesek és lelkesek. És önzőek... Aligha jószivüséghől szállnak porzóról bibére. Nektárt keresnek. Kiszívják a mézet, a virág ravaszságát. Mert a virágnak nem kell a méz, Csak csalogatja vele a repülő postást, hogy .jöjjön s vigye a termékenyítő himport. Milyen szép a virágok szerelme! Földliözkötötten állják a napfürdőt és esősugarat. És szemérmes szerelmi csókot csak a levegőn át váltanak, ha jön egy könyörületes méh. De a méh mindig jön. A nektár illatára-e, vagy mennybéli intésre — de jön, hogy szerelem szerelemre találjon, a világ rendje szerint. Hégiusz Gáspár élvezettel nézte az orliideák szende pászát. Nézte, mint viszi a hitvesi csókot két virág közt a bogár. Befurja fejét a vb rág ajkába. Hozzáér a kehelyhez. Finom hártya borul a sörtére és telehinti himporral. Mire a méh kibúvik a gyönyöradó sátorból, már magával viszi tudtán kívül a csókot, amit át kell adnia a menyasszonynak. Csak egyetlen egy nem. Érdekes. Hégiusz megfigyelte, hogy egy fiatal orchidea, egy Ana- camptiS piramidalis, amelyik a csoporttól különtévedve, magányosan állt, nem jut virágtársai csókjához. Pedig halványlilába átment* rózsaszín köntöse szebb volt, mint akármelyiké. Miért kerülték el a méhek? Hégiusz nein értette. Tán .^hiányzik valami csáb belőle? Tán kevés nektárt kínál a falánkoknak, tán illata nem tul- alázatos? Szerényen áll egymagában, s mig a többiek tobzódtak a szerelemben, ez az egy szál orhidea szomorúan állt, állt, várt, várt és a hajnali harmat, mint kibuggyant könnycsepp, ragyogott karcsú nyakán. Nem tett szemrehányást, nem sopánkodott, csak várt, megalázva, megbántva, meggyötörve — megcsalva. Részt kért a termékenyítés csodás munkájából — ó, ki tudja, mily dús magvak születnének bibéje mó hoz tartoznak, az egyik Párizsban tanult, a keleti Svájcról francia nyelven könyvet irt, a másik grafikus és tervező, a harmadik Berlinben végezte a theológiát, a negyedik megint éveket baktatott Párizsban és bejárta egész Európát, az ötödik Berlinben tanult színpadi rendezést és két éven keresztül a Sorbonneon, a hatodik a párizsi bölcsészeti fakultás mellett a brünni egyetemet is kijárta, a hetedik olasz szakos tanár, ugyancsak Franciaországban textilmérnökséget tanult, Brüsszelben gyári munkásba nyolcadik a francia és olasz nyelvek doktora, a kilencedik Glasgowban theologus, a tizedik is megjárta Párizst, a tizenegyedik is, úgyhogy a legtöbbje mélyebb vizekben is úszott és kiszélesedett látókörrel összehasonlítást tud tenni szűk pátriája és a nagyvilág között. Egy páran közülük már önálló müvekkel is szerepeltek és megtalálják az érvényesülést, ha nem is állanak csoportba. Megkérdeztük hát tőlük, hogy mi tette szükségessé epnek az uj csoportnak kialakulását? És hogy mennyiben egységes világszemléletü ez az uj csoport? — Ha őszinte akarok lenni, — mondotta az egyik — o csoport írói csak abban értenek együtt, hogy nincsenek megelégedve a fennálló állapotokkal, az irodalomtól több időszerűséget várnak a ma problémáinak felkarolásával szem ben, valamennyien a kisebbségi sorsnak a gyermekei, valamennyiünk gondolkodását a mai idők determinálják, de a világnézet tekintetében nem tudunk egységes plattformra helyezkedni, sőt ellentétben is állunk egymással. Ami pedig e kötetben összefoglalt Írásokat jellemzi, úgy az a kortársi jeleknek látható jelenléte, de: minden iró magáért felel. Nem lehetetlen, hogy útjaink ismét összetalálkoznak és egy uj antológiát fogunk megjelentetni. Egyelőre legyünk túl ezen, mert anyagi gondjaink vannak vele és előfizetés utján vajmi kevés térült meg eddig a kiadásokból. — Valamelyik lap azt irta — folytatja a másik, — hogy mi olyan irodalmi alakulatot, szabad közösséget akarunk gr. Vass Albert lobogója alatt létrehozni, mint az erdélyi Helikon. Tévedés. Minden távolabb áll tőlünk, mint a „konkurrencia.“ A cégéi Helikon terve egyszerűen mese. — Szóval csak azért jelentkeznek társasalapon, mert egyenként nem tudtak volna kötetet kiadni? — Igen is, meg nem is. Csatasorba akarunk állani, kollektív szellem fiit át minket. A vége úgyis az, hogy csak az fog boldogulni az irodalomban, aki egymagában véve erős. Az antológia nem ad több tehetséget senki számára, legfeljebb az egyén hangját erősiti, fokozza az érdeklődést ebben a közömbös, gazdasági gondoktól gyötört vb ágban. Ebben igazuk van a mi fiataljainknak. Ha ez az antológia három négy embernek módot id arra, hogy előtörjön és tért nyerjen, már negérte az ügy a fáradságot. Egy kis nyugtalanság pedig az irodalom berkeiben soha sem árt. ügy lesz a vas acéllá, ha izzik. (I.) EGYESÜLETI ELET A kolozsvári magánalkalmazottak tiltakozó taggyűlése a tömeges felmondások ellen. A Magánalkalmazotti Federáció kolozsvári csoportja kedden este %9 órakor taggyűlést tart az Epitömunkások Otthonában az egyre fenyegetőbbé váló tömeges felmondások és mértéket nem ismerő fizetésredukciók ellen. A Nótás kapitány műkedvelő előadása. Nagy érdeklődés előzte meg a kolozsvári iparos és kereskedő ifjak vasárnap esti műkedvelő versenyét. A Nótás kapitány cimü háromfelvonásos operettel léptek a dobogóra. A szereplők igyekeztek megütni az igények színvonalát. A hölgyszereplök közül elsősorban Kázsa Ká~ rolynét illőéi elismerés, aki Bébi grófnő szerepében igen jó alakítást nyújtott. Winkler Sándor Pacal Mihály közhuszár szerepében hangolta jókedvre a hallgatóságot. Játékrutinja, kellemes orgánuma csak növelték az előadás sikerét. Hickl Böske, a kantinos leány, Kiss Bé- láné, a hercegnő szerepében nyújtottak dicséretremél- tót. Konti Márton a herceg szerepében nyújtott vérbeli színész produkciót. Hirsch Dezső biztos játékával tűnt ki, Rápolty László és Csenán Tibor pedig szintén az előadás erősségei voltak. A gazdasági válság kellős közepében úgy ahogy, él az erdélyi irodalom. Lám, most megint tizenkilenc fiatal iró ásta ki a csatabárdot. Könyvüknek, amely mindegyik írótól egy-egy novellát, verset vagy tanulmányt mutat be, Uj arcvonni a cime. Uj arcvonal? A cim ezt mondja és ezt mondja a fotomontázsszerii cimlap is. A tartalommal ezáltal nem foglalkozunk. Majd a kritikai méltatások kapcsán. . • ú ^ Egyelőre, a , mü megjelenésének, mint eseménynek a külsőségeivel. Éppen itt Erdélyben szoktuk meg, hogy együttes irói fellépéseknek, antológiáknak legyen meg a jelentősége. Az első jelentősebb irodalmi antologia Nagyváradon jelent meg: A holnap címmel. Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, vezették ezt az ifjú csapatot országos diadalra — közel harminc évvel ezelőtt. Kolozsváron a háború előtt jelent meg Közös utón címmel vers-antológia a ré- gionális erdélyi irodalom első megnyilatkozásaképpen. Tiz évvel ezelőtt antológiában — Tizen- egyek, ez volt a gyűjtemény cime — azok az ifjú irók szólaltak meg, akik a háború után vették kezükbe a pennát. Az Uj arcvonal irói kivétel nélkül már mind ebben a rettenetes században születtek. Beszélgettünk egyik-másik Íróval e könyv megszületésének vélt szükségességéről és időszerűségéről. Azt mondják nekünk: — Már két évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy antológiát fogunk összeállítani. Akkor még csak arról volt szó, hogy verseket gyűjtünk össze. Később a novellistákat is bekapcsoltuk. Végül három esszéirót is felvettünk, László Dezső theologust, Jancsó Elemér tanárt és Debreceni László esztétikust. Tizenkilencen vagyunk. Névsorunk a következő: Bányai László, Bélteky László, Dánér. Lajos, Debreceni László, Flórián Tibor, Gagyi László, Jaücsó Elemér, Janovics András, Kovács IC Jenő, K. Grandpierre Emil, Kovács György, Kóváts József, László Dezső, Méliusz József, Óyáry Éva, Szemléi1 Ferenc, Thury Zsuzsa, Varró Dezső, Vass Albert. Ezeket az ifjakat nagyjából ismerjük a napilapokból. A legértékesebb erdélyi ifjuságlyéből — de nem akadt méh, hogy átvigye neki egy erős porzó édes porát. Hégiusz Gáspár először arra akart terelni néhány bogarat. Zümmögve menekültek a hes- segetés elől. Aztán nézte, nézte az árva virágot és megsajnálta. Ujjai hegyével gyengéden megsimogatta. Szivében meghatottság áramlott, meleg vérpatakok lüktették meg ereit és tán könny is fakadt szemében . . . Akkor hirtelen, mintha sugallat érte volna, felkönyökölt. Körülnézett, lelkesen, nagyotaka- rón. Élénk figyelemmel keresett valamit, Rávillant a szeme egy szalmaszálra. Felkapta. Mo-1 solygott és izgatottan lélegzett. Kicsit remegett j a keze, mikor ujjai hegyével vezetve, belenyúlt a szalmaszállal egy orhidea kelyhébe. Azt a vi- i ragot különösen sok méh úszta körül. Elleste,' merre van a méhek útja. A czalmaszálat vi-■ gyázva, gyöngéden bedugta s lassan, remegve visszahúzta. A vége tele volt himporral. S odavitte a kis halványlila-rózsaszín orhideához, az egyedülálló, elhagyott virághoz és a himport ráhullajtotta a bibére. Hirtelen rácsukódott egy vékony hártya. A kelyhek széjjelebb nyíltak, megfeszültek. Az egész virág megrázkódott és szinte megnőtt. Előbbi alázatos hajlottságából büszkére egyenesedett. Kacagott az orhidea. Boldogan, nyájasan. Szinte szebb lett. A harmatcsepp lerezdült róla. ! Egy méh körülkeringte zengve. Hégiusz Gáspár boldogan ült fel a fűben, az orhideák násza közepette. Pápaszem vastag üvegén át szeretettel nézte a pártfogoltját. Nyújtózott egyet és a lassú felhőkre tekintett. Mintha megkönnyebbült volna. Mosolygott. Hosszu- hosszu idő óta nem érezte magát ilyen könnyűnek. Ö is épített, alkotott, teremtett. Hégiusz Gáspár végigdült a füvön, arccal az ég felé. Fehér kalapját messzire fújta a szél, , haját felborzolta. Ruhája összegyűrődött, be- ; piszkolódott . . . ii ... És boldog volt. Érezte, hogy nagyot cse- I lekedett.
