Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-31 / 299. szám

XIV. ÉVF. 299. SZÁM. BWWWaBWI 7 KEiJZfrfWm«3 A legvastagabb kabát sem véd! meg fertőzéstől! Mert az influenza és a meghűléses be­tegségek előidézői a szájon és orron át férkőznek a szervezetbe. Ezek ellen csak egy védekezés van:-pasztillák. Gondoljon rájuk különösen nedves, borúi időben. Mert Jobb a betegséget megelőzni, mint gyógyítani. Vonatokat támadnak meg a rablóbandák Oévi istentiszteletek 6- és újévi istentiszteletek az unitáriusoknál. Az unitárius templomban a szokásos ó-év délutáni isten- tisztelet délután 5 órakor kezdődik — s hálaadó kö­nyörgést Szent-Iványi Sándor lelkész mond ez alka­lommal. — Újév első napján — a d. e. %11 órakor kez­dődő istentiszteleten egyházi beszédet Ürmösi Károly esperes tart. A templom fütve lesz. — Egyben azt is tu­datja a lelkészi hivatal, hogy addig, amíg a jelenlegi időszámítás tart — illetőleg újabb intézkedésig — a va­sár- és ünnepnap délelőtti istentiszteletek 'All órakor kezdődnek. Ö—év-est a iuteránusoknál. A luteránus templomban az ó-év-esti urvacsorás istentisztelet délután hat óra­kor lesz. Az istentiszteleten M. Lévay Ilonka Mozarttól énekel. Szolgál Járosi Andor lelkipásztor, teoL m. tanai-. Újévkor %10 órakor lesz a magyar istentisztelet. EGYESÜLETI ELET A kolozsvári zsidókórház újonnan megválasztott or­vosai. A kolozsvári Zsidókórház Egyesület vezetősége most töltötte be a dr. Boskovits Henrik által üresen hagyott fül-, orr-, gégegyógyászati szakma főorvosi tisztségét. A választás dr. Goldglancz Henrik, marosvá­sárhelyi szakorvosra esett, aki széles körökben ismert és méltányolt szaktudását a bécsi és budapesti kliniká­kon szerezte, mint e klinikák világhírű professzorainak hosszú ideig munkatársa. Az electrocardiografiai és anyagcsere állomás vezetője dr. Farkas Imre, kolozs­vári belgyógyász lett. Az egyesület vezetősége dr. Vas Zoltánt a fogászat consiliáriusává nevezte ki és osztály­vezető föorvoshelyettesi jelleggel osztályorvosokká vá­lasztotta dr. Neufeld Jenő belgyógyászt, az egyesület főtitkárát, dr. Pártos Ervin nőgyógyászt, dr. Kis Árpád gyermekorvost, kik valamennyien régi, ismert kolozs­vári orvosok. Dr. Ligetiné, dr. Somogyi Ilonát a szemé­szeten osztályorvossá választották. Az orvosi kinevezé­sekkel a zsidó kórház orvosi karának minden beteg­szakmára való beállítása nagyjában befejezést nyeri. A mükedvelöverseny hatodik előadása. Vasárnap, január 3—án este 8 órakor a róm. kát. gimnázium nagy­termében a magyarfenesi műkedvelő-gárda Bárdos Pé­ternek A gyújtogató cimü népszínművét adja elő. Téli kirándulás a Gyalui havasokra. Az alakulóban lévő uj „Gyopár“ turista társaság tagjai újév 1., 2. és 3-ik napján, három napos gyalogtúrát rendeznek a Gyalui havasok Me- legszamos—Marişel, Fântinele—Reketó völgyön át Magúra és Hidegszamos völgy felső részébe. Első nap meghálás Mariselen, második napon a Magurán levő Komán Turing Club menedék­házában. Gyülekezés pénteken reggel a Monos- tori-uti ref. templom előtt, indulás 6 órakor. Tu- ravezető: Györke Márton. Ezen a túrán csakis gyakorlott gyalogos turisták vehetnek részt. Kedvező idő esetén igen szép kilátásban lesz ré­szünk _ugy a Mariséi, mint a Magúra tetejéről s valamint a Bihari havasok vonulatát is szemlél­hetjük. Vendégeket szívesen látunk. A tura vál­tozatos és szebb helyeiről fényképfelvételeket készítünk. «s**S3acűűaöaacH3^^ .ruaoaaaeas Fordítás románból magyarra. VÉGZÉS. A Kolozsvári Takarékpénztár és Hitelbank Részvénytársaság kényszeregyezségi ügyében alólirott kényszeregyezségi biró tudomására ho­zom az érdekelteknek, hogy az 1932 január 4-re kitűzött hitelezői tárgyalást a törvényes szün­időre való tekintettel, a birói szervezeti törvény 219. §-a alapján hivatalból elhalasztottam és a hitelezői tárgyalást 1932 január 29-én d. e. 9 órára tűztem ki az Igazságügyi palota, II. eme­let, 154. számú termében. Cluj, 1931 december 23. Dr. Linzmayer, m. p. Ciurel, m. p. törvényszéki biró. törvényszéki jegyző. v tűzifa bevásárlási forrás „CüLOEIfl“ I FATELEP Telefon 7-11. Sír. Decebal (Rudolf u.) 17. lg (Bukarest, december 29.) A Constanta felé vezető vasútvonalon Palas és Medea állomások között rablók támadtak meg egy 35 kocsiból álló ciszternavonatot. A rablók edényekkel vol­tak felszerelve, hogy tervük végrehajtása után petróleumot zsákmányoljanak. A mozdonyra többizben rálőttek, de a mozdonyvezető teljes sebességgel rákapcsolt és sikerült elmenekülnie. Egy másik merénylet Iaşi és Vasului állo­mások között történt, ahol vasdorongot tettek (Milano, december 29.) Az olaszországi Mondsiliee—Mantua-i vasúti átjárónál rövid egymásutánban két halálos vasúti baleset tör­tént. Karácsony első napján a vonat ennél az átjárónál egy magánautót ütött el és a benne levő négy utast darabokra tépte. (Szamosujvár, december 29.) A kis számos- menti örmény városkában él hosszú idő óta Novák Ferenc nyugalmazott tanító, aki család­jával együtt az élet legsúlyosabb megpróbálta­tásain ment keresztül. Sándor nevű fia a forra­dalmi időkben érettségizett s a rendkívüli in­telligens és komoly fiatalember az orvosi pá­lyára készült. Pesten iratkozott be az egyetem­re, ahol nemcsak tanulmányainak végzésében járt elől, hanem az ifjúsági mozgalmakban is irányitó szerepet játszott. 1920-ban meglátogatta szüleit és ekkor kel­lemetlen események középpontjába került. Azokban az időkben úgyszólván minden bokor­ban irredenta nyulakat kerestek s a szigurancá- nak kapóra jött Novák Sándor hazaérkezése. Sietve őrizetbe vették s rövid két napi fogva- tartás alatt alaposan megbotozták. A fiatalembert annyira megviselte a meg­hurcoltatás, hogy vonatra ült és újból vissza­tért Budapestre. A szülők abban a boldog hitben, hogy a törekvő fiuk a budapesti egyetem előadásait hallgatja, nyugodtan várták azt az időpontot, amikor diplomával a zsebében jelenik meg a szülővárosában. Csakhogy Novák Sándort hiába várták, mert 1920. óta tiz év alatt egyizben sem adott életjelt magáról. Az aggódó család ter­mészetesen érdeklődött, vájjon hol lehet Novák Sándor? A budapesti főkapitányság válaszából' megállapíthatták: az orvosnövendék külföldre távozott. Amint az ilyen esetekben történni szokott, az ismerősök nagy bölcsen jegyezték meg: — Ó, hiába várjátok, biztosan meghalt. A végnélküli rábeszélések eredményekép­pen még a szülők is elhitték ezt és fájdalommal bár, de mégis beletörődtek a sors „megmásítha­tatlan“ akaratába. keresztbe a sineken és ki is siklasztották a sze­mélyvonatot. A rablók egy bokor mögül tüzelni kezdtek a vonat utasaira, akik között szeren­csére néhány csendőr is volt. A csendőrök sor- tüzet adtak a bokorra, mire a rablók három se- besültjüket magukkal cipelve, elmenekültek.. A bukovinai Storojinef és Rocea állomások között is vasdorongokkal akarták kisiklasztani a vonatot, de itt a mozdonyvezető idejekorán ész­revette az akadályt és megállította a vonatot. Hétfőn egy autóbusz esett a robogó vo­nat áldozatául. A nyolc utas közül há­rom meghalt, a többiek súlyos sérülése­ket szenvedtek. A vasúti őr elfelejtette a sorompót lezárni, a soffőr pedig a nagy ködben nem vette észre a közeledő vonatot. Felkeresték a helyi örménykatolikus papot, gyászmisét mondtak lelkiüdvéért és Novák Sándor bevonult a családi halottak sorába. Egyszóval Novák Sándort hivatalosan is elparentálták. Karácsony előtt nehány nappal történt. A postás levelezőlapot kézbesített a következő címmel: Tekintetes Novák Ferenc urnák, vagy utódainak ; Szamosujvár. (Románia) (Európa). Novák Ferenc kezébe veszi a lapot, figyeli a kusza kézvonásokat, majd olvassa a szö­veget: „Édes Szüleim! A keletszibériai Irkutszk tartomány Krimski nevű városából irok, ahol, mint kórházi főorvos élek. Megnősültem és már egy gyermekünk is van. Tudassanak hogy- lé tűkről, mert akkor többet irok. Mindnyájukat csókolja Sanyi“. Nem lehet szavakat találni Novák Ferenc örömének ecsetelésére. Tiz év múltán a megsi­ratott és eltemetett fin levelet ir, a világ túlsó részéből. Hogyan, milyen utón került Oroszor­szágba Novák Sándor, azt senki sem tudja. Figyelemreméltó, hogy Irkutszkból 21 nap alatt hozta el a posta a lapot. A mi postánk alig jár valamivel előbb. Novák Sándor több mint valószinü, hogy szovjetegyetemet végzett. Már pedig az ottani törvények szerint az állam el is helyezi a vég­zett ifjakat. A szamosujvári örmény fiú ugy- látszik éppen Krimski városát kapta állomás­helyül, melynek a lexikon szerint három-négy ezer lakosa van. —0— Olaszországban ugyanazon a beiben két halálos kimenetelő vasat! baleset történt Irkutszkisói irt levelet a szamosujvári öreg ianitó 1920-ban eltűnt fia Főorvos egy orosz kórházban és magyar nyelvű levélben kér tájékoztatást szüleitől — Fgy erdélyi fiú érdekes éietutia

Next

/
Oldalképek
Tartalom