Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)

1931-12-30 / 298. szám

XIV. ÉVF. 298. SZÁM. Románia rafabb 250 millió frank kölcsönt kapott Párizsból jelentik: Stoicescu, a Banca Na­ţionala igazgatója, párizsi tárgyalásai során megegyezésre jutott a francia jegybankkal, e megegyezés értelmében a Banque dó France 259 millió frank hitelt nyújt a rommi jegybanknak, amely összeg visszleszámitolási hitel formájá­ban jut az országba. Lehetséges azonban az- is, hogy az összegnek csak felét kapja a jegybank, mig a másik felét a román állam veszi kölcsön. A dícsőszentcaártoni kereskedők tanácsa moratóriumot kér a kereskedők részére Diesőszentmártonból jelentik: A dicsőszent- naártoni kereskedő tanács rendkivüli közgyű­lést tartott, amelyen Révész Mór elnökölt. A közgyűlés Stein Gyula indítványára elhatá­rozta, hogy táviratban kéri a kereskedelmi mi­nisztertől, hasson oda, hogy r moratóriumot a kereskedőkre is ter­jesszék ki. mert a mai nehéz viszonyok között a kereske­dők nincsenek abban a helyzetben, hogy fize­tési kötelezettségüknek eleget tehessenek. A közgyűlés azt is elhatározta, hogy a ke­reskedők részére segélypénztárt létesít, amely a tagok befizetéseire és tagsági dijaira támaszko­dik. _rf'eni* v -*r Magyarország' a romániai só iránt érdek­lődik. Budapestről jelentik: A magyar kormány a hírek szerint több külföldi állammal tárgya­lásokat folytat aziránt, hogy a devizaforgalom korlátozása idején a kereskedelmi kapcsolatokat kompenzációs utón tartsák fenn. Magyarország sószükségletét csaknem teljesen Németország­ból, Lengyelországból és Románia is hajlandók­nak mutatkoznak arra, hogy az általuk szállí­tott só árában bizonyos árucikkeket vegyenek át Magyarországtól. Románia mezőgazdasági gépek, Lengyelország bor és Ausztria mezőgaz­dasági termények iránt érdeklődik. Ä magyar-eseh gazdasági tárgyalások a napokban kezdődnek még. Budapestről jelentik : A magyár-cseh gázdasági összeköttetés felvéte­lére január elején tárgyalások indulnak meg a két állam delegátusai között. A cseh delegáció már be is jelentette, hogy közelebbről Buda­pestre érkezik. Érdekes, hogy ezzel szemben a cseh miniszterelnökhöz közelálló Benkov cimii lap a Magyarországgal való gazdasági együtt­működés ellen izgat. Meghosszabbították a román-osztrák keres­kedelmi szerződést. A román-osztrák kereske­delmi szerződést 1932 március 31-éig meghosz- szabbitották. A meghosszabbítás csak provizóri­kus jellegű, mert eddig az időpontig preferen- ciális alapon végleges szerződés kötését terve­zik. Nagy sztrájk a francia textiliparban. Az északfranciaországi textiliparban 10%-os fize­tésredukciót akarnak a munkaadók életbelép­tetni. A munkások egyrésze elfogadta a reduk­ciót, 30.000 munkás azonban sztrájkba lépett. "Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a mun­kanélküliség Franciaországban is kezd elhara­pózni, az utóbbi tiz nap alatt négyezer külföldi munkás hagyta el munkahiány miatt Francia- országot. Szilágysomlyón megszűnt a közvilágítás. Szilágysomlyóról jelentik: A város ás a villa­mosüzem bérlője közti nézeteltérések következ­tében a bérlő a város közvilágítását beszün­tette, aminek következtében a mult héten a vá­ros uccái világítás nélkül maradt. A villany­telep tulajdonosa és a város között oly szerző­dés van, amely szerint a városnak 75.000 leit kell fizetnie a közvilágításért, minthogy a vá­ros ezt az összeget nem fizette meg, a villany­üzem megszüntette az áramszolgáltatást. Külön jegyzék a kenyérbélyegről. A mező- gazdasági kamara az érdekeltek tudomására hozza, hogy a keuyérbélyeget még azelőtt kell reátenni a kenyértésztára, amielőtt azt a sütő­kemencébe behelyeznék. A kenyérbélyegekről külön jegyzék vezetendő, amelyet az elárusítók is alá kell Írjanak s ebben a jegyzékben fel­tüntetendő a kenyér mennyisége és a reá al­kalmazott bélyegek értéke. A temesvári tábla felmentette Bocu Sze- vért a vámbírság alól. A temesvári tábla Bocu Szever vámügyében megsemmisítette az aradi törvényszék Ítéletét és feloldotta a volt tarto­mányi igazgatót a reá kivetett milliós vámbir- ság alól. A dohánytőzsdék kerületenkénti kiadására vonatkozó megbizási szerződés precíz magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodá­ban, Cluj, Str. Memorandului No. 24. Ára 100 lej. A mezőgazdasági végrehajtások felfüggesz­téséről szóló törvény román és magyar szövege kapható dr. Mandel Forditó Irodájában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 20 lej, vidékre pór­tóval 30 lej. A magyar adósok a Nemzeti Banknak fize­tik adósságaikat. Budapestről jelentik: A ma­gyar transfermoratórium-rendelet szerint a ma­gyar adósok a külföldi hitelezők alapjába fize­tik be a Nemzeti Bankhoz pengőben adósságaik törlesztését. Hírek szerint a Nemzeti Bank eze­ket az összegeket váltóleszámítolás formájában újból kihelyezi és ezáltal a gazdasági élet te­kintélyes pénzforráshoz jut. A befolyó kama­tokból fedezi a bank a külföldi hitelezők ré­szére felgyűlt pénzösszegek utáni kamatokat. A mezőgazdasági tartozások konverziójára és a mezőgazdasági kényszeregyezségről szói törvényjavaslat teljes és precíz magyar fordi tása kapható Dr. Mandel Forditó Irodába: Cluj. Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. A magánalkalmazottak kivételes adójáról szóló törvény román és magyar szövege kap­ható dr. Mandel Forditó Irodájában, Cluj, Sír. Memorandului 24. Ára 30 lej, vidékre portóval 40 lej. A^A^WVWWWVWWWWWWVWW Ön m agának életjáradékot, leányának hozományt, fiának tőkét gyűjtsön és biztosítson csekély havidij ellenében a magyar egyházak biztosító- társulatánál, a MINERVA“ BIZTOSÍTÓ , RÉSZVÉNY­TÁRSASÁGNÁL, Kolozsvár, Calea Reg. Ferdinand (Ferencz József ut) 37. Telefon 12—57. Amerikai sima és gyökeres vesszők légi óbban és garantált fajtisztán kaphatók Caspsirl Fr.-néi, Meggyesen. Judeţul Târnava-Mare. Árjegyzék kívánatra. - „NEUBURGER“ küiöniegeEség. Lapunk minden olyan vásárlója, ki 25 drb. foly­Iii KOTTÁT! timre beküld, j| kap IÎKGYEN ül! a temesvári Moravetz zenemű- kereskedéstől. — A Moravetz cég Románia legnagyobb zene- mü-kereskedése, árai pedig a legolcsóbbak. — JEGYZÉKEI BÁRKINEK INGYIN KÜLD. LEVELEZÉSEK ALKALMAZ AS L átcsövemet elveszí­tettem a kis Magúra— Szelicsei ut—Bükki me- nedékház—Majális ucca útvonalon. Megtaláló ju­talomban részesül. Cim a kiadóban. ADÁS-VÉTEL Dumping tűz fa Csakis garantáltan el­ső osztályú, száraz, bükkbasáb,tűzifa ház­hoz szállítva ölen­ként . . Le! 1900- I-a bükkhasáb aprítva 100 kg. . . Lei 65. pa hántotttüzila.vagy gyertyánlü0kg.L.7O. Pontos, mérés. Balázs Imre cégnél Cal. Reg. Ferdidand 74 Telefon 10—11 v. .477 T ekintse meg vég- kiárusitésomet. Párnázott angol garni­túrák, antik bútorok, egyes darabok minden elfogadható árért, Schneider Bútorra ictár, Str. Saguna 24. Ä Kolozsvárt. Trai an (Árpád) ucca 24 sz. alatti házast el ele 1932. jannár 4.-én, d. e. 9 óra­kor a Cluj-városi járás­bíróságnál, földszint 62. számú ajtó alatt nyilvá­nos birói árverésen fog eladaíni. Kikiáltási ár 750.000 lei. Keresek megvételre ócska, régiféle Dániel kemencét, cim a kia­dóba. A merika! szekrény- koffert keresek meg­vételre. Lukács titkár, Magyar Színház. O lcsón eladó egy ebédlő. Cim a kb adóban. H assnáit, jó állapot­ban levő pulituros ágy olcsón eladó. Meg­tekinthető d. u. V* 4-től. Str. Bravilor 11. Rákóczy úti uj telep. B arna csikóbunüa használt, de jó állapotban eladó. Meg­tekinthető Déri szűcsnél. E ladó adómentes csa­ládi ház, két szoba, konyha, fürdőszoba, elő­szoba, stb. — Értekezni Gotthard Jenőnél, Reg. Ferdinand 90, Ganz cég­nél. ________________ ÁLLÁST KERES O eufscha Lehrerin sucht Stelle als Er­zieherin. Hermine Hager Agnita. |3ä>er!®iti román, íran- * ciául jól beszélő, jó családból való, IV. éves tanárjelölt gimnázista vagy elemista tanítását, korrepetálását vállalja. Címeket a kiadóba ké­rek. F érfla!: és nők aquiziciós munká­ra felvétetnek. Cim a kiadóban. KIADÓ LAKÁS K IkcSó elsejére külön- bejáratu, bútorozott szoba egy, vagy kétsze- mélyre földszinten és elsőemeleten mosdó­kagylóval, Regala 5/a. iiadó vagy jóforgalmu mun­kásnegyedben 2 szoba konyha, 2 üzlethelyiség, pin­ce stb. íitalméró- si-, dohány- és iparengedély) ál­ló ház. Vételhez 100.000 lei elegen­dő. Cim a kia­dóba. elsejére nagy © szoba lakásnak pin­cével, Regală 5/a, fél- szuterinben. két szoba, h omy hit é& mellék« helyiségek belvárosban. Cim & kiadóhivatalban K iadö Főtér közepén i szép nagy üres szoba 5—8 méter. — Értekezni Hotel Central. Kassainál. KÜJÜNFMÄ ötvenezer lel kölcsönt a mostani időkben is tel­jesen megfelelő garancia mellett, rövid lejáratra keresek. Cim: „Bietoa garancia“ jeligére a kia­dóhivatalba. B elvárosi Soo.ooo lei értékű házam­ra eisökelyi beke­belezéssel keresek 350.000 lei kölcsönt. Cím a kiadóhivatal ban* KJ!öägye!t Hgyelmé­sa be! Olcsó és szép kalapok kaphatók, úgy­szintén bármilyen anyagból kalapalakitá- sokat jutányosán vállal az Emma szalon. Reg. Ferdinand 13, földszint az udvarban. Nyomatott a lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár, Str. Baron L. Pop (Brassai-u.) 5. Telefon 508.

Next

/
Oldalképek
Tartalom