Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-30 / 298. szám
iűaamtbsjCc XIV. EVF. 298. SZÁM. £^fsmta Nyilatkozat A Brassói Lapok december 19-iki számában „Az Udvarhelymegyei Takarékpénztár szanálása“ címen dr. Lévai Lajos által irt cikk rám vonatkozó adatai nem felelnek meg a valóságnak. A szóbanforgó gyűlésen nem azt ajánlottam fel, hogy'„az általam kezelt felső- sófalvi tüzkárosultak javára összegyűjtött összeget teljes egészében a szanálás javára fordítom“, — hanem csak azt, hogy a még takarékpénztári betétképpen kezelt összeggel járulok hozzá a szanáláshoz. Ez pedig nagy különbség, mert a gyűjtés eredménye végösszegben 102.599 lej volt s ebből ma csak 30,880 lej van a bankban. A többit a tüzkárosultak megkapták. Lévai Lajosnak hozzám intézett kérdései tehát, lényegükben, elesnek, egyébképpen feleletet ad azokra az alább közölt jegyzőkönyv. Székelyudvarhely, 1931 december 23. Dr. Hinléder Fels Ákos. Jegyzőkönyv. Felvétetett Székelyudvarhelyen 1931 december ,22-én délután 4 órakor az Országos Magyar Párt udvarhelymegyei tagozata által a felsösófalvi tüzkárosultak segélyezésére alakított bizottság ülésén. Jelen vannak: Dr. Mezei Ödön bizottsági elnök, Frölich Ottó és dr. Nagy Lajos bizottsági tagok, dr. Hinléder Fels Ákos, magyarpárti ügyvezető alelnök. Elnök az ülést megnyitva, a jegyzőkönyv vezetésére dr. Nagy Lajos bizottsági tagot 'kéri fel. Elrendeli a számadások és okmányok megvizsgálását. Dr. Hinléder Ákos bejelenti, hogy az adakozások részben készpénzben, részben pedig természetben adattak és igy ezekről elkülönítve számol be. A bizottság rendelkezésére bocsátja az összes bevételi és kiadási tételekre vonatkozó okmányokat, tákpériztári számlákivóna lot, nyugtákat, ellennyugtákat, utalvány szelvényt, stb„ amelyek alapján a bizottság megállapítja, hogy a segé- lyezöbizottság, beleértve a Székely Közélet által vezetett gyűjtés eredményét és a más vidékekről az .udvar» helymegyei tak. pénztárhoz küldött összegeket készpénzben, összesen 102.599 lejt gyűjtött, mely összegből a bizottság által betekintett és szabályszerűeknek talált nyugták szerint kifizettetett a tüzkárosultak igazolt meghatalmazottjainak kezéhez 71.719 lej és igy a gyűjtött összegből csupán 30.880 lej van takarékpénztári kezelésben. A hivatkozott folyószámla kivonat alapján megállapítja a bizottság, hogy a gyűjtés eredményeképpen mintegy 44.000 lej olyan időben érkezett közvetlenül a takarékpénztárhoz, amikor a kifizetésekre vonatkozó bankkorlátozások már fennállottak. Megállapítja a bizottság, hogy ügyvezető alelnök 10.354 lejt folyó év szeptember 30-ikán vett fel a Megyei Takarékpénztártól és juttatta a tüzkárosultakhoz, vagyis olyan időben, amikor a betétekből valamit felvenni a beállott korlátozások miatt a lehetetlenséggel volt határos. A természetbeni adományokra vonatkozó bevételi és kiadási okmányokat felülvizsgálva a bizottság megállapítja, hogy az adományok rendeltetési helyükre jutottak kellő időben. Fontos Budapestre ntaxék részére! Szálljon meg a „MERAN“ szállodában Berlini tér 7. (Nyagatinál), Budapest legjobb helyén fekvő modern SKsíildjja. Lift. Központi fűtés. Hideg és meleg folyóvíz. Telefonos szobák, kávéház-étterem. Szobák 4.50. Pensio 8 pengőtől. Egyágyasnál 10 százalék, kétágyasnál 20 százalék engedmény e lap felmutatóinak. A szállóban a SteletS gjjság és az összes bel- és külföldi lapok olvashatók mSmi A bizottság foglalkozott a maradványösszeget kezelő Udvarhelymegyei' Takarékpénztár kényszeregyezségi ügyével és ezzel kapcsolatosan a hivatkozott bank ügyeinek szanálása érdekében a betétesek által megindított mozgalommal s elhatározta, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a még kezelésben lévő 30.880 lej 50%-ával elsőbbségi részvény jegyeztessék, a másik 50% pedig zárolt betétként kezeltessék, mert az a meggyőződése, hogy ezen összeget teljes egészében csak úgy lehet megmenteni, ha az intézetnek a mai nehéz pénzügyi viszonyok mellett módot nyújt arra, hogy működését újból megkezdhesse s igy fizetési kötelezettségeinek eleget tehessen, amit kényszeregyezségi eljárás megszüntetése nélkül elérni úgy sem tudna. A bizottság a vizsgálat rendén megállapította, hogy ügyvezető alelnök a gyűjtést a legnagyobb emberbaráti készséggel végezte, a begyűjtött pénzek kezelése körül kifogástalan gondossággal járt el, a kezéhez befolyt összegeket gyümölcsözés céljából késedelem nélkül takarékpénztárnál helyezte el, miért is a bizottság nevében dr. Mezei Ödön elnök Hinléder Fels Ákosnak buzgó munkásságáért hálás köszönetét mond és az ülést bezárja. K. m. f. Dr. Mezei Ödön, s. k. Dr. Nagy Lajos, s. k. Frölich Ottó, s. k. Már Sauerwein is kardot csörtet (Párizs, december 28.) A Matin külpolitikai szerkesztője, az egész Európában jólismert Sauerwein, aki nagyon jó kapcsolatokban áll a francia külügyminisztériummal és Briandnak személyes barátja, nagy cikket irt lapjában azokról a lehetőségekről, amelyek akkor következnének be, ha a Népszövetség nem volna képes a francia-német ellentétek kiegyenlítésére. A cikk, amely nyíltan beszél egy francia fegyveres beavatkozásról, nagy feltűnést keltett az egész világsajtóban. — Ha bekövetkezne az a szerencsétlen hely- zet, hogy Németországgal a békés és harmonikus kapcsolatok nem lesznek fenntarthatók, úgy elfoglalhatjuk a rajnai határt s akkor kötelességünk, hogy ezt a vonalat végre teljesen biztosítsuk. Természetesen ez egyelőre csak fel- tevés, a Népszövetségnek azonban határoznia kell a békeszerződések alkalmazása és egy a bé keszerződések miatt indított háború között. Rémes éjszaka a szatócs-házban Álarcos banditák iejszévd és revolverrel rohamozták meg a családot — A kereskedői megölték, feleségét fejszével terítették le (Máramarossziget, december 28.) Négy álarcos bandita éjnek idején betört Ratz Leopold bareánlalvi kereskedő lakásába. A szatócs felesége sikoltozni kezdett, mire az egyik bandita fejszéjével olyant’sújtott a koponyájára, hogy ájulton terüli el a földön. Katz nagyobbik lánya kiugrott az ablakon és segítségért kiabált. A banditák azonban nem tágítottak, hanem most már a kereskedőt ütlegelték. Revolver és fokos váltakoztak. Rálőttek a szerencsétlen emberre, akinek a golyó felső jobblábuiszárába /(«,- ródott. Az időközben összegyűlt tömeget ugyancsak revolverrel kergették el a támadók. A csendőrség közbelépésére a szatócsot a mára- marosszigeti kórházba szállították, ahol pár órai szenvedés után meghalt. Kiss Tibor dr. főorvos felboncolta a hullát s ekkor derült ki. hogy a golyó a lábszáron át hatolva, belső részeket ért, úgy, hogy a szerencsétlen ember elvérzett. ' • . X Haiáiosvéyü mulatozás a Feüegvári-uion Három részeg legény rátámadl Kecskés Gliigor közrendőrre, akt revolverével íeiotSe az egyik hangoskodó ifjút — Az operáció uián meghalt Gatací Adorján (Kolozsvár, december 28.) Kolozsvár karácsonyának is meg volt a maga biinkrónikája. Karácsony első éjjelén néhány legény mulatozott a Fellegvári úti Rácz-féle korcsmában. Ga- laczi Adorján, Venczel és Mihály javában szórakoztak, amikor betoppant az ivószobába Dózsa Lőrinc iparossegéd. Ekkor már virágos volt a hangulat s ennek tulajdonítható, hogy a máskülönben jó barátságban levő ifjak között szóváltás támadt. Végül is a helyzet odafejlődött, hogy a Galaczi-testvérek földre teperték Dózsa Lőrineet. Zuhanás közben Dózsa súlyosabb természetű fejsebet kapott. A jelenetnek számos tanúja akadt, akik gondoskodtak arról, hogy a közelben szolgálatot teljesítő Kecskés Gligor közrendőr azonnal a helyszínén teremjen. A hatalom Fellegvár úti exponense kötelességsze- rüen telefonált a mentők után. Mit sem sejtve tér vissza az ájult legényhez, amikor ittas állapotban levő mulató társai rátámadtak. A rabiátus ifjak fenyegetéseire előrántotta revolverét. Már-már életveszélyes helyzetbe jutott a rendőr, amikor a botrány zajára összeverődött járókelők közül valaki elkiáltotta magát, hogy bicskával le akarják szúrni. Az önvédelemből előkerült fegyver elsült és Galaczi Adorján, nyakán vérző sebbel terült el a földön. Az időközben megjelent mentők úgy Adorjánt, valamint Dózsa Lőrineet beszállították a klinikára, ahol az orvosok megoperálták mindkettőjüket. A vizsgálatot bevezető Serbau Ilariu rendőrkapitány őrizetbe vette Galaczi Mihályt. A klinika orvosainak minden erőfeszítése hiábavalónak bizonyult, mert Galaczi Adorján karácsony másodnapján este hét órakor meghalt. A Fellegvári úti halálos mulatozás általános feltűnést keltett és a vizsgálat lesz hivatva megállapítani, hogy a közrendőrnek tényleg utolsó mentőeszköze volt-e a revolver? Már több, mint 25 év (ti» a iegjobban bevált. Egysserü kecelés. bizton »iker. Azonnal megszünteti i táidalnuakat és megfţyâ- cvltia a gyulladt sebei, é* wbzzS helyeket. — Semmi ártalmas alkatrész. líegge.l és este egy supposiíoriuzn bevezetendő. Minden gyógyszertárban és drogériában kapható. GOEDECKE & Co. Chemische Fabrik und Export Akt.-Ge». BERLIN-CHARI.OTTJEMBÜKG. 1. Képviselő: Heinrich Siebeneicher Bukarest. Sfrads Smirdan No. 4. I'î52 «• ji m m mi ituiimrn íkx* x rm rrrzTTBT irr jrri^mrj.XKi z: :Trirnrrm:m rmntrm.nitii Ötödik ©vff*ed éta némeiorszdgi prak- szissal r u h ákai fest, if CZINK.