Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-28 / 297. szám
10 Románia lafabfo 25® millió frank kölcsönt kapott Párizsból jelentik: Stoiéescu, a Banca Naţionala igazgatója, párizsi tárgyalásai során megegyezésre jutott a francia jegybankkal, e megegyezés értelmében a Bantué de France 2.v# millió frank hitelt nyújt a román jegybanknak, amely összeg visszleszámitolási hitel formájában jut az országba. Lehetséges azonban az is, hogy az összegnek csak felét kapja a jegybank, mig a másik felét a román állam Teszi kölcsön. A dícsőszentiaártom kereskedők tanácsa moratóriumot kér a kereskedők részére Kcsészemtmártonból jelentik: A dicsőszent- máwtoai kereskedő tanács rendkívüli közgyűlést tartott, amelyen Révész Mór elnökölt. A közgyűlés Stein Gyula indítványára elhatározta hogy táviratban kéri a kereskedelmi minisztertől, hasson oda, hogy 0 moratóriumot a kereskedőkre is terjesszék ki, mert a mai nehéz viszonyok között a kereskedők nincsenek abban a helyzetben, hogy fizetési kötelezettségüknek eleget tehessenek. A közgyűlés azt is elhatározta, hogy a kereskedők részére segélypénztárt létesít, amely a tagok befizetéseire és tagsági dijaira támaszkodik. Magyarország a romániai só iránt érdeklődik. Budapestről jelentik: A magyar kormány a hírek szerint több külföldi állammal tárgyalásokat folytat aziránt, hogy a devizaforgalom korlátozása idején a kereskedelmi kapcsolatokat kompenzációs utón tartsák fenn. Magyarország sószükségletét csaknem teljesen Németországból, Lengyelországból és Románia is hajlandóknak mutatkoznak arra, hogy az általuk szállított só árában bizonyos árucikkeket vegyenek át Magyarországtól. Románia mezőgazdasági gépek, Lengyelország bor és Ausztria mezőgazdasági termények iránt érdeklődik. A magyar-cseh gazdasági tárgyalások a napokban kezdődnek meg. Budapestről jelentik: A magyar-cseh gazdasági összeköttetés felvételére január elején tárgyalások indulnak meg a két állam delegátusai között. A cseh delegáció már be is jelentette, hogy közelebbről Budapestre érkezik. Érdekes, hogy ezzel szemben a cseh miniszterelnökhöz közelálló Benkov cimü lap a Magyarországgal való gazdasági együttműködés ellen izgat. Meghosszabbították a román-osztrák kereskedelmi szerződést. A román-osztrák kereskedelmi szerződést 1932 március 31-éig meghosz- szabbitották. A megkosszabbitás csak provizórikus jellegű, mert eddig az időpontig preferenciáig alapon végleges szerződés kötését terve- *?k, Nagy sztrájk a francia textiliparban. A.z északfraneiaországi textiliparban 10%-os fize- tésrfedukeiót akarnak a munkaadók életbeléptetni. A munkások egyrésze elfogadta a redukciót. 30.000 munkás azonban sztrájkba lépett. Ezzel kapcsolatban megemlítjük, hogy a munkanélküliség Franciaországban is kezd elharapózni, az utóbbi tiz nap alatt négyezer külföldi munkás hagyta el munkahiány miatt Francia- országot. Szilágysomlyón megszűnt a közvilágítás. Szilágysomlyóról jelentik: A város ás a villamosüzem bérlője közti nézeteltérések következtében a bérlő a város közvilágítását beszüntette, aminek következtében a mult héten a város uccái világítás nélkül maradt. A villanytelep tulajdonosa és a város között oly szerződés van, amely szerint a városnak 75.000 lejt kell fizetnie a közvilágitásért, minthogy a város ezt az összeget nem fizette meg, a villanyüzem megszüntette az áramszolgáltatást. Külön jegyzék a kenyérbélyegről. A mezőgazdasági kamara az érdekeltek tudomására hozza, hogy a kenyérbélyeget még azelőtt kell reátenni a kenyértésztára, amielőtt azt a sütőkemencébe behelyeznék. A kenyérbélyegekről külön jegyzék vezetendő, amelyet az elárusítók is alá kell Írjanak s ebben a jegyzékben feltüntetendő a kenyér mennyisége és a reá alkalmazott bélyegek értéke. A temesvári tábla felmentette Bocu Sze- vért a vámbírság alól. A temesvári tábla Bocu Szever vámügyében megsemmisítette az aradi törvényszék Ítéletét és feloldotta a volt tartományi igazgatót a reá kivetett milliós vámbírság alól. A dohánytőzsdék kerületenkénti kiadására vonatkozó megbízási szerződés preeiz magyar fordítása kapható Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului No. 24. Ára 100 lej. A mezőgazdasági végrehajtások felfüggesztéséről szóló törvény román és magyar szövege kapható dr. Mandel Fordító Irodájában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ara 20 lej, vidékre portóval 30 lej. A magyar adósok a Nemzeti Banknak fizetik adósságaikat. Budapestről jelentik: A magyar transfermoratóríum-rendelet szerint a magyar adósok a külföldi hitelezők alapjába fizetik be a Nemzeti Bankhoz pengőben adósságaik törlesztését. Hirek szerint a Nemzeti Bank ezeket az összegeket váltóleszámítolás formájában újból kihelyezi és ezáltal a gazdasági élet tekintélyes pénzforráshoz jut A befolyó kamatokból fedezi a bank a külföldi hitelezők részére felgyűlt pénzösszegek utáni kamatokat. A mezőgazdasági tartozások konverziójáré és a mezőgazdasági kényszeregyezségről szól törvényjavaslat teljes és precíz magyar fordi tása kapható Dr. Mandel Fordító Irodábai Cluj. Str. Memorandului 24. Ára 100 lej. A magánalkalmazottak kivételes adójáról szóló törvény román és magyar szövege kapható dr. Mandel Forditó Irodájában, Cluj, Str. Memorandului 24. Ára 30 lej, vidékre portóval 40 lej. ^V^yvw’/wvvwvvwwvvvvvvvwvv Önmagának életjáradekot, leányának hozományt, fiának tokét gyűjtsön és biztosítson csekély havidij ellenében a magyar egyházak biztosító- társulatánál, a „MINERVA“ BIZTOSÍTÓ , RÉSZVÉNYTÁRSASÁGNÁL, Kolozsvár, Calea Reg. Ferdinand (Ferencz József ut) 37. Telefon 12—57. Szöti/őoitványok ll Amerikai sima és gyökeres vesszők legjobban és garantált fajtisztán kaphatók Caspar! Fr.-nél, Medgyesen. Judeţul Târnava-Mare. Árjegyzék kívánatra — „NEIWOR6ER“ kUIönlegesság. Lapuok minden olyan vásárlója, lei 25 drb. folytatólagos lap- fejet, alanti címre beküld, 10 KOTTÁT KAP INGYEN!!!’ a temesvári Moravetz zenemű- kereskedéstől. — A Moravetz cég Románia legnagyobb zenemű-kereskedése, árai pedig a legolcsóbbak. — JEGYZÉKET BÁRKINEK INGY1N KÜLD. »a '' XIV. ÉVF. 298. SZÁM, ä nn fs 1 p i nr*rBir* ftrnGftlftDETEtri Szavanként, ........... ss mji Vastagbetüvel ........... © léi Legkisebb apró (10 szó) ..................Stt L«S A’lástkeresőknek 1 szó................... 3} »»«I Vastagbetüvel ............................... 4 «.es LEVELEZÉSEK ALKALMAZÁS 8 élcaöveacei elveszi- ■®-' tettem a kis Magúra— Szelicsei ut—Bükki menedékház—Majális ucca útvonalon. Megtaláló jutalomban részesül. Cim a kiadóban. ADÁS-VÉTEL P Srfiafe és nők aquiziciós munkára felvétetnek. Cim a kiadóban. Dumiing fűz fa Csakis garantáltan első osztályú, száraz, bükkbasábüüzifa házhoz szállítva ölenként . . Lel 7000- I-a bükkhasáb aprítva 100 kg. . . Lel 68. I-a hántott tűzifa,vagy gyertyán 100 kg. L. 7 O. Pontos mérés. Balázs Imre cégnél Cal. Reg. Ferdidand 74 Telefon 10-11 v. .477 T ekintse meg vég- kíárusltásomet. Párnázott angol garnitúrák, antik bútorok, egyes darabok minden elfogadható árért, Schneider Butorraktar, Str. Saguna 24. ladó elsejére külöa- bejáratú, butorezett szoba egy, vagy kétsze- mélyre földszinten és elsőemeleten mosdókagylóval, Regala 5/a. A Kolozsvárt. Traian (Árpád) ucca 24 sz. alatti házastelek 1932. jannár 4.-én, d. e. 9 órakor a Cluj-városi járásbíróságnál, földszint 62. számú ajtó alatt nyilvános birói árverésen fog eladatni. Kikiáltási ár 750.000 lei. Keresek megvételre ócska, régiféle Dániel kemencét, cim a kiadóba. A merikai szekrény- koffert;keresek megvételre. Lukács titkár, Magyar Színház. O lcsón eladó egy ebédlő. Cim a ki- adóban. ©JHasxnéH, jó állapot- ban levő pulituros vagy főforgalmú munkásnegyedben 2 szoba konyha, 2 üzlethelyiség, pince stb. (italmérési-, dohány- és iparengedély) álló ház. Vételhez 100.000 lei elegendő. Cim a kiadóba. K iadd elsejére nagy szoba lakásnak piacével, Regală 5/a, féi- szuterinben. két szoba, konyha és mellékhelyiségek belvárosban. Cím • kiadóhivatalban ágy olcsón eladó. Megtekinthető d. u. Vi 4-től. Str.^Bravüor 11. Rákóczy úti uj telep. ■fiadé Főtér közepén R szép nagy üres szoba 5—8 méter. — Értekezni Hotel Central. Kassainál. KÜLÖNFÉLÉK gparna csikóbunda ** használt, de jó állapotban eladó. Megtekinthető Déri szűcsnél. ötvenezer let kölcsönt - a mostani időkben is teljesen megfelelő garancia mellett, rövid lejáratra keresek. Cim: „Biztoe garancia" jeligére & kiadóhivatalba. pladd adómentes csa- “ ládi ház, két szoba, konyha, fürdőszoba, előszoba, stb. — Értekezni Gotthard Jenőnél, Reg. Ferdinand 90, Ganz cégnél. ÁUjÁSTKERES El elváros 1 800.000 •S lel értékű házam» ra elsöhelyl bekebelezéssel keresek 350.000 lel kölcsönt. Cím a kiadóhivatal ban* ©deutsche Lehrerin sucht Stelle als Erzieherin. Hermine Hager Agnita. DJölgyek fígyelmé«* be! Olcsó és szép kalapok kaphatók, úgyszintén bármilyen anyagból kalapalakitá- sokat jutányosán vállal az Emma szalon. Reg. Ferdinand 13, földszint az udvarban. gftperfeitt román, fran- * ciául jól beszélő, jó családból való, IV. éves tanárjelölt gimnázista vagy elemista tanítását, korrepetálását vállalja. Címeket a kiadóba kérek. Nyomatott m lapkiadótulajdonos LAPKIADÓ R.-T. nyomdájában, Cluj-Kolozsvár, Str. Baron L. Pop (Brassai-u.) 5. Telefon 508.