Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-19 / 291. szám
XIV. ÉVF. 291. SZÁM. 9 NMEHHjSSgKnSi Amerika is megakarja szüntetni az aranyvalutát és ezzel megnyitja az utat az általános infláció felé Felelős szerkesztő: SZÁSZ ENDRE, 'úiíh» Jósika János a Patria rosszhiszemű támadásairól A Pátriának a Magyar Párt részéről a kormánnyal kötött állítólagos paktumáról közölt cikkére bukaresti munkatársunknak Jósika János báró magyarpárti képviselő a következőket jelentette ki: — A Pátria állításai teljesen valótlanok. Ilven, vagy ehhez hasonló akció sem a kormány sem a Magyar Párt részéről nem indult ki és semmiféle megbeszélés tárgyát nem képezte. A Magyar Párt teljes egészében fenntartja a költségvetéssel szemben azt az álláspontját, amelyet a parlament előtt kifejtett és mivel a költségvetés a kisebbségek jogos kívánalmait nem elégítette ki, szó sem lehet arról, hogy a költségvetési megszavaztuk volna, annak ellenére, hogy a Magyar Párt parlamenti tagjainak felszólalása eredményeként sikerült bizonyos javításokat elérni a budgetben, amelyek azonban távolról sem elégitik ki a kisebbségek jogos kívánságait. A Lőrmczy-űgy egyik mellékhajtása a bíróság előtt (Kolozsvár, december 17.) Ha a tulajdonképpeni Lórinczy-ügy nem is halad túlságos gyors iramban előre, egyre-másra kerül a bíróság elé az ügy egy-egy mellékhajtása. A mult hónapban hozott Ítéletet a törvényszék egy betétkönyv esetében, amelyet Lőrinczy hamisított és a Kereskedelmi Hitelintézet nem akart kifizetni és most a törvényszék Il-ik szekciójánál egy másik igen érdekes betétkönyvügy került tárgyalásra. Az ügyben arról van szó, hogy Lőrinczy kölcsönt vett fel egy Fischbein Ármin nevű kolozsvári kereskedőtől, amelynek fedezetére egy nevére szóló 310 ezer lejes betétkönyvet helyezett letétbe a kölcsönadónál. A betétkönyv hamis volt, illetve másodpéldány s a Kereskedelmi Hitelintézet, mint az előbbi esetekben, úgy ezt sem akarta kifizetni. A Lőrinczynek kölcsönt adó kereskedő erre beperelte a bankot. A kereskedő Fischbein Ármin s az összeg nagysága 310.000 lej. Lőrinczy Mózes kevéssel szökése előtt járt nála s kérte tőle kölcsön a jelzett összeget, sürgős szükségei fedezésére. Fischbein hajlandó volt a bizalmatkeltő és jó hírnévnek örvendő bankigazgatónak folyósítani a pénzt, azonban természetesen bizonyos garanciák mellett. Lőrinczy a Kereskedelmi Hitelintézet nevére szóló betétkönyvét ajánlotta fel, amelyet el is fogadott. A törvényszék tegnap tárgyalta az ügyet. Kihallgatták Fischbeint, aki szerint a betétkönyv teljesen szabályos volt. — Az aláírások mind valódiak voltak — mondta a károsult kereskedő — s igy nagyon meglepődtem, mikor a bankban azt mondták, hogy ezen a betétkönyven összesen 97 lej van még a 310.000 lej helyett, ami be van vezetve. Lőrinczy a többit egy másik betétkönyvvel kivette. Mikor László igazgatósági tagnál jártam, azt mondta, hogy akár az egész Ferenc József utat kölcsön adhatom a bank betétkönyvére. Felperes képviselője kéri a bíróságot, hogy rendelje el Lőrinczy kihallgatását. A bíróság ezt elutasítja, ezzel szemben azonban elrendelik az inkriminált betétkönyv beszerzését. A tárgyalást februárban folytatják. Most is történnek még csodák. Meglátja, ha rendel a karácsonyi csomagokból Lepagetól, Kolozsvár. Mindenkinek alkalmas összeállításban 198 lejért ezeket kapja: 11-a töltőtoll val. 14 kar arányheggyel, 1 mappa levélpapír (10 papir, 10 boríték), 1 pepita notesz, 1 I-a fémesavarirór 6 rezerva betéttel, 1 I-a kék-vörös Faber-Kos mos koiriron. 1 Speck radír. Van még ötfél összeállitás. Vidékre utánvéttel, vagy előre fi zetve portó nélkül. Nem tetszőt cserélhet. Kér je a többi csomagok és a szép, olcsó karácsony könyvek részletes jegyzékét Lepagetól. Londonból jelentik: A Daily Telegraph r.cw- yorki jelentése szerint Amerika külkereskedelme rendkívül súlyos veszteségeket szenved amiatt, hogy legfontosabb vevői valutái elértéktelenednek és ezért az amerikai bankvilág köreiben erősen tárgyalják azt a lehetőséget, hogy az Egyesült Államok is térjenek le az aranyalapról. Ennek tulajdonítják a csikágói gabonaárak emelkedését is. Abban az esetben, ha a dollár letér az aranyalapról, elhárul az általános infláció utolsó akadálya is. Amerika megállapodott Olaszországgal a békeszerződések revíziójáról. Rómából jelentik: A Neue Züricher Zeitung római tudósítója érdekes részleteket közöl — December 21-én tárgyalják a Banca Mar- morosch kényszeregyezségét. Bukarestből jelentik: A Banca Marmorosch kényszeregyezsége ügyében a csütörtöki napon az iratokhoz becsatolták a szakértők végleges szakvéleményét. A jelentés többek között konstatálja, hogy a kötelező üzleti könyvek a kereskedelmi törvény követelményeinek teljesen megfelelnek, az ösz- szes többi könyveket szintén megfelelően kezelték és az ügyleteket igazoló okiratokat is megfelelően mellékelték. A zárszámadásból kitűnik. hogy a pénzintézet aktíváinak összege' 2,081,588.898 lej, mig a passzívák 1,868,282.500 lejt tesznek ki. A kényszer egyezség tárgyalása december 21-én lesz, amikor a hitelezők reggel nyolc órától kezdve szavazhatnak az ilfovi törvényszék kereskedelmi szekciójánál. Dugó Dani Kolozsváron. Dugó Dani népszerű ifjúsági könyvei is kaphatók a Dante kölcsönkönyvtár helyiségében rendezett kiárusításon. — Leégett Kopenhága legrégibb színháza. Kopenhágából jelentik: A dán főváros legrégibb színháza, az Oereuró-szinház, kigyuladt s csaknem teljesen leégett. A tűz oka rövidzárlat. Száz színész kenyér nélkül maradt. — A Zsilvölgyében újabb munkáselbocsátá sokra készülnek a szénbányák. Az aninai bányában december 15-én elbocsátások történtek. Hetven munkást a petrilai müvektől engedtek el. Vulkánban, ahol eredetileg háromezren dolgozlak, a munkában levő négyszázból újabb 180-nak mondtak fel. A munkásság körében a hangulat nagyon nyugtalan és azt kívánják, hogy valamilyen más üzemben adjanak elhe- lyezkedcsi lehetőséget számukra. A rossz orvos. Kosztolányi Dezső hires regénye is kapható 7 lejért a Dante kölcsönkönyvtár helyiségében (Str. Jorga 5.) rendezett kiárusításon. — Állami iskolák megszüntetése. Bukarestből jelentik: A közoktatásügyi minisztérium költség vetésének megszavazása alkalmával került nyilvánosságra, hogy az állam milyen iskolákat szüntet meg takarékossági szempontból. Január elsejével Erdélyben a következő iskolák szűnnek meg: A hátszegi és aradi felsőkereskedelmi iskolák, a vajdahunyadi és lu- penyi algimnáziumok, a zilahi, székelyudvar- lieiyi Icán,> algimnáziumok, a naszódi fiu-tani- tóképzó, a brassói és brádi óvónőképző, a tordai, szatmári, gyulafehérvári leány-liceumok más iskolákba olvadnak be, hasonlóképpen a nagyváradi i'iu líceum is. — Megszüntettek Budapest—Bukarest között egy vonatjáratot. A vasút vezérigazgatósága elhatározta, hogy a 35—36. sz. gyorsvonatot, amely Bukarest, Kolozsvár, Nagyvárad Bi- harkeresztes, Budapest közt közlekedik, megszünteti és igy az 591—502-ős budapesti gyorsvonatnak és igy az 501. és 502-ős budapesti gyyorsvonat csatlakozása megszűnik. Grandi olasz külügyminiszter washingtoni útjáról. A tudósító szerint Grandi megállapodást létesített Amerika és Olaszország között a békeszerződések revíziójának kérdésében is. Ezzel magyarázható az, hogy Grandi visszatértében nem szállott ki Párizsban, ahogy azt eredetileg tervezte. ( Borah indítványa a szovjet azonnali elismeréséért. (Newyork, december 17.) Borah szenátor, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, javaslatot terjesztett a szenátus elé aziránt, hogy az Egyesült Államok azonnali hatállyal hivatalosan ismerjék el a szovjetet. — NAPOK KÉRDÉSE A KÍNÁTÓL FÜGGETLEN MANDZSÚRIA KIKIÁLTÁSA. Londonból jelentik: A Daily Telegraf jelenti Muk- denből, hogy megtörténtek az összes előkészületek az önálló, Kínától független Mandzsúria proklamálására. A függetlenségi nyilatkozat a közeli napokban megjelenik. Azért tartják a dolgot sürgősnek, hogy a népszövetségi vizsgáló bizottságot, mire az Mandzsúriába érkezik, már befejezett tények elé állítsák. — Egy karrikatura. A Lupta mai számában a következő karrikaturát közli: Hitler a katedián iil, mig előtte a padban Cuza foglal helyet. Hitler: Cuza diák, mondja el a leckét. Cuza: Le a zsidókkal! Le a Népszövetséggel! Hitler: Egyebet nem tud? Cuza: Nem. Hitler: Akkor elmehet a román parlamentbe beszédeket tartani. A nők kedveltje. Farkas Imre népszerű könyvel is kaphatók 7 lejért a Dante kölcsönkönyvtárbán rendezett karácsonyi alkalmi vásáron, — A Banca Naţionala emeli aranykészletét. A Nemzeti Bank helyzetjelentése szerint a bank közelebbről 651 és félmillió lej értékű aranyat fog vásárolni, hogy aranykészletét hét százalékkal növelje. Dante: Isteni komédiája helyett valóságos emberi komédia, hogy minden könyv, világ'iro- * dalmi müvek csak 7 lejért kaphatók a Dante kölcsönkönyvtárbán rendezett könyvkiárusi- táson. — Munkaközben tartóztattak le egy körözött betörőt. Nistu Tiberiu, szatmári születésű, rovottmultu, körözött tolvaj az éjszaka folyamán be akart hatolni a Mester-ucca 19. szám alatti lakásba. Szerencsétlenségére azonban a házigazda nyakoncsipte és átadta a rendőrségnek. Kihallgatása során öt nagyobbszabásu lopást ismert be, ezenkívül más helyeken is szél- hámosködott, többek között a Kerekes-féle étteremben is. *  dohánytőzsdék bérleti szerződése precíz magyar fordításban kapható Dr. Mandel Fordító Irodában, Cluj, Str. Memorandului 24. sz. Ára 100 lej. Olcsóbban és jobban világit, mint a villany, a tökéletes Dltmâr-lâmpa »X© VA LUX« óránként 50 bániért 300 gyertyafény. Ismertetést nyújt» „Nava“, Timişoara, III Jósika u. 3. Telefon: 543. Izzótestek, stb. az összes petróleumlámpákhoz. - Ví«Tont^l#irlól< kfrpv'etnek