Keleti Ujság, 1931. december (14. évfolyam, 276-299. szám)
1931-12-03 / 277. szám
vépviseio* •*TAXA POŞTALA FLiA- TTl'A £N NUMERAR Ko. 2420«—927. Clay-Kolozsvár, 1931 december 3. Csütörtök ELŐFIZETÉS MAGYARORSZÁGON: I évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 508. 1 évre .lej, 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Egyes szám ára 5 lej. XIV. évfolyam, 277.-ik szám. Egyes szám ára 20 fillér. Averescu tábornagy éles vádakkal illette a szenátusban flrgetoianut Amikor vád alá akarták helyeztetni a mostani pénzügyminisztert és belügyminisztert - A liberálisok ellenzéki magatartásának a háttere miatt visszautasították Jorga fegyverszüneti ajánlatát (Bukarest, december 1.) A parlamenti üléseken a költségvetési vita kezdete egyáltalán nem vont magára olyan érdeklődést, mint Ave rescu tábornagynak az a szenátusi interpellációja, amiben Argetoianu ellen kirohant. Ar- getoianu ugyanis Averescunak volt a belügyminisztere s még abból az időből, illetve akkori összeütközésekről hozott fel adatokat. A hajósok panamája. A parlament kedd délutáni ülése két óra helyett csak háromnegyed háromkor kezdődött meg a részvétlenség miatt és ekkor is csak nehezen szállingóztak a képviselők. Maga Cuza, aki a korai kezdést javasolta, «zintén elkésett. A A kormány és a Marmorosch-bank Florin Zaharia a miniszterelnököt, a pénzügyminisztert és az igazságügyminisztert interpellálja meg a Banca Marmorosch betéteseinek vasárnapi gyűlésével kapcsolatban. Ezen a gyűlésen Ioanid kormánybiztos olyan kijelentéseket tett, hogy a pénzintézetnél semmiféle visszaélés nem történt, a bankot a betétesek pánikja vitte romlásba és hogy a pénzintézet vezetőit semmi felelősség nem terheli. Kérdezi a kormányt, mi a kapcsolat a kormány és a bank között? Milyen cimen neveztek ki kormánybiztost és milyen feladattal? Tude a kormány a biztosnak arról a bejelentéséről, hogy az állam újabb egymilliárd lejjel fog segíteni a bankon és végül nem gondolja-e az igazságügyminiszter hogy a kormánybiztos kijelentései bizonyos pressziót jelentenek az igazságszolgáltatás terén. Az erdélyi arany. Lupu dr. a mócvidék utjának megjavítását kéri. Pop Valér erdélyi miniszter válaszol. — Elmondja, hogy a tordai, kolozsmegyei, mármaros- szigeti és hunyadmegyei utak javítására a kormány 20 millió lejt irányzott elő. Ebből négyötmillió jut a mócvidék útjaira is. Az aranybeváltási hivatal Nagybányán működik, az ottani aranyvizsgáló állomást azonban megszüntették, mert ezzel egymillió lejes megtakarítást akarnak elérni és az aranyvizsgálatot a zalatnai hivatal végzi el. Uj bányák megnyitásához huszminiszterek közül csak Pop Valér jelent meg. Az első felszólaló Lupu dr., ki kijelenti, hivatkozva előbbi interpellációjára, hogy ő Vardara mérnököt személyében nem támadta, ellenben az egész folyamhajózási társaság ellen hangoztatta a leghatározottabb vádakat. Különösen két hajóskapitányt tart bűnösnek, akik mindenféle szabály és jog ellenére a sülyedő hajóról elsőknek menekültek, beültek Bukarestbe múlani és a hajó utasait sorsukra hagyták. Florea képviselő a szatmármegyei lápterületet szabályozó bizottság működését kritizálja. Pap Aurél festőművész ellen beszél, aki a bizottság elnöke. millió lej tőke kellene, ami jelenleg nem áll rendelkezésre. Lupu: Elsősorban az Abrudbánya és Gyula- fehérvár közötti utat csinálják meg és engedjék meg a mócoknak, hogy az állami erdőkből ingyen termeljék ki a fát, ahogyan azt a magyar impérium idején a magyar állam is megengedte nekik. Bogdan Duica javasolja, hogy speciális bizottságot küldjenek ki a mócvidékre, de a bizottság kevés tagból álljon, mert ahol öt román van, ott hatféle vélemény alakul ki. A rendőrség sajtódiktaturája. Mavrodi, a román ujságirószindikátus elnöke bejelenti, hogy a Cronica Parlamentare cimü folyóirat szerkesztjét a bukaresti rendőrprefek- íus magához hivatta és megfenyegette, hogy a lapját betiltja. Tűrhetetlen, amit a bukaresti rendőrprefektus csinál, — jelentette ki. — Van-e olyan törvény, olyan alkotmányos rendelkezés, amely erre feljogosítja a prefektust? Érthetetlen, hogy a rendőrség írja elő, mit írjanak a lapok. Cuza: Ki volt az a képviselő? Mavrodi: Dralex. Cuza: Ha Dralex volt, akkor jól tette a r endőrpre fék tus. Nagy zaj a kamarában. Mavrodi folytatja: — Teljesen mellékes, hogy az újságírót Ra- dulescunak, vagy Rosenfeldnek hívják, a sajtó- szabadság semmiképpen sem sérthető meg. Tiltakozom az ilyen rendszer ellen. (Tudósitásunk folytatása a Il-ik oldalon.) Vannay és társai Néhai való jó Apáthy István professzor ur irta rá valamikor egy választási röpirat fedelére: „A tófenék.“ A cim rendkívül kifejező, de Apáthy István még alaposabban, még jellegzetesebben kifejtette benne, milyen veszedelmes és milyen ellenszenves az, amikor zavaros, válságos időkben felszínre üobódik a söpredék, a tófenék. Pedig akkor csak arról volt szó, hogy egy választási kampányban képviselőnek jelöltette magát egy egyébként becsületes, sőt hasznos közéleti munkát végző, de szürke és jelentéktelen ember, aki semmiképpen sem volt méltó arra, hogy azt a széket foglalja el, mint Kolozsvár képviselője a magyar parlamentben, amelyet Hegedűs Sándor, Pisztóry Mór, Wesselényi Ferenc báró, később Klebels- berg Kunó gróf és Kálmán államtitkár töltöttek he. Jobb és alkalmasabb jelzőt keresve seni kereshetünk arra az inkább komikus, ínint komolyan számba vehető, úgynevezett puccskísérletre, amelyet néhány éretlen és zavaros fejti fiatalember naiv elképzelése robbantott ki. Vannay és társai... Úgy hangzik, mint egy párizsi bohózat cime. És csakugyan, bohózatnak kellene minősítenünk a kültelki pincevendéglőben kitervelt puccshistóriát, hogyha az egész komolytalan kaland eszünkbe nem juttatna sok mindent, ami mellett már nem lehet mosolyogva elhaladni. Vannay és társai a maguk nyolcszáz, vagy ezer emberével csakugyan nem arrogálhatják maguknak azt, hogy mint forradalmi hősöket kezeljük őket. Ök csak tünetei egy lázas állapotnak, szinte azt mondhatnék, a hőmérő számai, súlyos és válságos napok láztáblájának a gradusai. Normális időkben még a nevüket sem ismerné senki. Valahogy minden tehetetlenségük mellett beilleszkedtek volna ők is az ország hatalmas gépezetébe, ha nem is mint küllők és kerekek, hanem csak mint apró szegecskék, amelyeknek valamelyes hasznát mégis csak látta volna az állam és társadalom. Az orvosnövendék talán valahol körorvos volna egy eldugott istenhátamögötti faluban, a második és harmadik villamoskalauz, vagy finánc, aki az elrejtett zamatos verpeléti dohány fészkeit kutatná. Ha politizálni akartak volna, alkalmat kaphattak rá a falusi vagy külvárosi ivóban, ahol megbeszélhették volna elvbarátaikkal a legközelebbi követválasztás esélyeit. Annak az ezer embernek azonban, aki most vizsgálati fogságban várja a statáriális bíróság főtárgyalásának napját, egészen bizonyosan nemcsak a holnapja volt bizonytalan, hanem a mai kenyere is. Akad talán olyan is közöttük, aki napokig nem ehetett, rokonait és ismerőseit pumpolgatta és erejének végső megfeszítésével szerezte meg azt az ötven fillért, amivel felvonult a korcsmaszobába, „nagypolitikát“ s magának és esetleg családjának akármilyen egzisztenciát kovácsolni. Anélkül, hogy védőbeszédet akarnánk mondani Vannay László és társai fölött, lehetetlen észre nem vennünk a komolytalannak indult, de a statáriális eljárás Damokles kordjával tragikusra is fordulható btinügv hátterét és mellékhajtásait. Egy mindig produktiv munkát kifejtő, tehetséges és szorgalmas nép él a megkisebbedett határokon belül. Egy nép, amely irodalomban, művészetben, tudományban, sőt a politika művészetében is mindig elől járt mindaddig, amig el nem vették előle az élet lehetőségeit. De még igy is dolgozott, harcolt össze- szoritott fogakkal, azt remélte, hogy rá is felvirradnak a jobb napok, megszületik az igazi béke, amely egyformán jár ki győztesnek és legyőzöttnek. Aztán jött az egész világot elborító gyász, amely minden jó szándékot, minden egyéni küzdést és ambiciót derékban tört ketté, amelyet egy unalomig emlegetett szó úgy fejez ki, hogy: világválság. Természetes, hogy a nagy válság válogatás nélkül nyomja az országokat és népeket, de még súlyosabban nehezedik a szegény országokra és nemzetekre. Természetes, ha odaát még több az éhező, mint nálunk, abban az országban, amelyet joggal neveznek Európa Kánaánjának és az sem érthetetlen, ha amiatt a kétségbeesés hamarább tör ki, már eleve lehetetlen és céltalan kísérletezésekben. Vannay László és társai kalandorok, akik megérdemlik a bűnükhöz méltó büntetést és a példamutatást, de ez is intő jel arra, hogy a dolgokat még sem lehet örökké függőben hagyni és egyszer már meg kell találni Kolumbusz tojását, amely akármilyen áron is, de az emberi élet folyamát visszavezeti természetes medrébe, minden embernek szerszámot, tollat, vagy ekevasat ad a kezébe. Vájjon hány Vannay László kerül még statáriális biróság elé, amig észretér ez a megbolondult világ?
