Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-30 / 275. szám
IO XIV. ÉVF. 275. SZÁM. lOscewCT/aafe na fl mflLflCOK Irta: TERESCSÉ1YI GYÖRGY — Hát bevigyem? — kérdezi János az asz- szonyt. ■— Beviheti kend — feleli amaz az ámbitus- ról, de mit ér, ha felit lehúzzák a vámon. — Abbizon;... adja vissza a szót János az eperfa alól, ahol a jófélét vágogatta a kaszakéssel. Tudni kell itt persze, hogy mi is tulajdonképen az a jóféle, meg azt is, hogy mit akar bevinni János, aminek felét lehúzzák a vámon. Hát a jóféle nem más, mint finánenemlátta dócidohány, rövidlevelü, pajtában szárított, biidösküvirággal világosított, fanyar és nyers nikotinos fü, csakhogy van neki egy hatalmas tulajdonsága: Finánckéz nem érintette szűz rostjait. Meg is becsüli János, akár az asszony a malacait, amiknek a városbaszállitásáról épen szó van, még pedig úgy, hogy a beste vámőr rá ne tegye a város vámját. Mert nem lehetséges ennyi embertelenség a földön és a Jánosformáju embereknek nagyon keserű volna a világ, ha az élet prózai és alattomos csapdáit kikerülni nem tudnák. Tehát János szép lassudad mozdulatokkal elkészül a dohányvágással. Kétmarokravalót vág meg és gondosan megtörölgeti a kaszapenge darabot, majd megtömi a makrapipát, figyelmes buzgósággal rá is gyújt a kényössel, avval az orrfacsaró bűzös ötperces gyufával, amelyből duflán méri a szálat Ániczfeld, a zsidóboltos, egyébként János jobbszomszédja és hitelezője. — Leginkább hozd a zsákot mégis — szól be az asszonynak — csak beviszöm iiket. — De mögvámolik kendöt, — kötözködik az asszony. — Engöm ugyan nem, — feszül ld a lájbi a mellen. — Hát milyen embör kend? — tamáskodott tovább — kend is olyan, mint más. Kendöt is mögfogik, aztán mög dufla lösz a vám, mint a multkó a Kakusziné koppasztott libájának a szoknya alatt. — Hászé? — dünnyögte ekkor János a kutyaól felé indultában — okos az okos, de mög- csali a furfangos... Az asszony csakugyan kihozta a zsákot és ment is mindjárt dolgára, a konyha felé. János ezenközben eloldotta láncáról Kala- pist, a kutyát. Itt megint tudni kell, hogy Ka- lapis tulajdonképen nem is kutyanév, hanem becsületes neve a baltőszomszédnak, bizonyos nevezetű Kalapis Jóskának, akivel régi haragosak a Jánosék. A kutya is azirányban neveztetett el tehát ily emberséges névvel, hogy estefelé, meg pitymallatkor, amikor ki szokott állani Kalapis a házvégre, szólítani lehessen az állatot ilyenformán: — Nete, nee.... Kalapis, neee... — vagy, — Né ugass Kalapis, né ugass! Amihez képest azután Kalapis házanépe jó fönnhangon igy noszogatja vályúhoz a ká- vépofáju tinócskát, hogy — Só... vár... góó... te, buta tinó... teee.. Másrészt semmi különösebb érintkezés, vagy harag nincsen a két háza népe közt, csak fölényes és igazi nagyúri közöny, amely sehol- sem fokozódik föl ily hősi utálattá egymás iránt, mint itt tanyahelyen. Elég az hozzá, hogy János eloldja Kalapist a láncról. Eloldja és hirtelen kanyarintással fejére boritván a zsákot, a fenékre rázza az állatot. Aztán beköti a zsák száját, aztán pedig elsattyog a sövényhez. Szép, egyenes gledicsaágak növekedtek azon. János levág róluk bicskájával egy méterforma hajlós vesszőt. Lefaragja róla a töviseket és visszaballag a zsákban lévő kutyájához. — Né törőggy vele Kalapis — mondja neki és verni kezdi a zsákbakötött ebet a vessző csípős suhintásaival. — Meggárgyolt kend, — szólt rá, — az elébb még semmi baja sé volt kennek, micsinál? — Csönd, — válaszolja János — előkészületeket toszok. Hideg és nedves időben melegít mint a napsugár Régi fájdalrpai súlyosabban lépnek fgţ~ lagyos napokon? ízületei merevebbejt' és fájdalmasabbak lesznea nedves id<* ben. Az alábbiakban egy bevált készig ■lényt ajánlhatunk ae>. izom és fájdalmak eoyIntésére: SLOAN'S Liniment A fájdalmas részeket dörzsölje tvi gyengén Sloan's Liniment-tel. Őrá» 'tént ismételje ezt. Sloan's melegíti a testet akárcsak a napsugara. Elülj ■ fájdalmat. Még ma vásároljot gyógyszerészénél vagy droguistájá! .■ál egy újabb üveget 75-Lei-ért' ...... min' I mrrr ■■ -eimr r'FÜ Az asszony vállatvon erre, de mert habaj- gósnak és csavaroseszünek ismeri az urát, nem sokat törődik a dologgal. — Na gyere Kalapis, — sóhajtja aztán János és vállára veti a zsákot. Kikanyarodik vele az országúira, onnan egyenesen a vámsorompónak, ahol a rampa kapujában egykedvűen pipázgat Nóvé Tukacs Hlés, á vöröshaj u vámőr, maga is homoki származás, ravasz és kényesőeszü és ember legyen az a tarjáni dűlőben, aki az ő szemevágását ki tudja játszani valami furmányos csalafintasággal. Imhol észrevszi Illés, hogy ballag ám János nagyszaporán a rampatöltésen fölfelé és semmi igyekezetei nem tesz a vámfizetés irányában. p — Hát a malacé János? — kérdi hamiskásan Illés, — hát a malacé, a bilétával hollö- szünk? — Nem löszünk ewe’ séhoné, mer ezé bi- léta nem jár, — mondja neki félvállról János és menni akar. — Hohó, mögájj! — formed rá a vámember, — a malacé pénz jár, kend mög hetivásárra viszi a malacot... Nem malacot viszök! — szögezi le a tény- valóságot keményen János. — Né kunérozzon kend, mimást vinne kend?... — Kutyát viszök! — csattan föl a zsákos ember, — Kispétörnek viszöm, alsóvárosra. Nekiigértem, nekiviszöm. — Nem löheccségös, — toppan most már a vámőr János elé és szeplős ábrázatának mosolygásában János már ott látja a bírságpénz utáni kapzsiságot és a jeles fogás erkölcsi gyönyörűségét. — Né ögyön az avas Illés, — berzenkedik, — mondom, hogy kutya, veszött állat. Ha kinyitom a zsákot, úgy elszalad, hogy estig sé fogom mög. Engeggy éngöm Illés békessége... — Hannézöm hát ezt a kutyát, — cibálja le most Illés a zsákot, — hasitottkörmü kutya ez, mög tyukszöm nőtt az orrán, — És bontogatja is nagy mohó kapkodással a zsákot. — Mondom, né tréfájj Illés, kiugrik a kutya, estig hajkurászhatom... csuffutöszöl... Nem használ az intés. A zsák szája kinyílik, a meglanzsakolt állat vad lökéssel fesziti át magát a nyíláson és behúzott farkkal porzik végig az országúton, hazafelé. János káromkodva ered utána az üres zsákkal, futtában a pokol fenekére kívánja a világ valamennyi erőszakos vámőrj ét. Otthon aztán szépen kiköti a Kalapist, meg is ebédel, le is dől a házvégbe kicsinység humni János, mert úgy tartja, hogy a délutáni humás jóttesz a gyomornak, aztán meg sohasem volt még jó a nagy sietség, ügy négy óra felé indul útnak ismét. Megint csak a zsákkal, csakhogy a zsákban most csakugyan a két malac kuksol, lábacskájuk szépen összekötözve, fejük fölfelé, hogy kényelmesen fekiildjenek és ne sikongassanak. A sorompónál már messziről lelkendezik János elé Nóvé Tukacs Illés: — Né haraguggy János, nem akartam... — Nono, — duzzog elhaladtában János, —• kár nem hinni az embörnek, kár... Pedig én igaz embör — és áthalad nagy büszkén a vámon, hátán a zsákkal, zsákban a malacokkal. Illés fejcsóválva néz utána, amig el nem tűnik az utfordulónál. — Azám — dörmögi, — igaz embör... fene hite vóna... és némi lelkiismeretfurdalással megy be a vámházba. H Akinek a gyomra fáj, vagy bélmükődése megrekedt, vagy gyomorégése van, az igyon természetes Bikszádi vize! Számos egyetemi tanár által ajánlva. MINDENÜTT KAPHATÓ. I JOBB VILÁGÍTÁS munkakönnyebbitést, munkaképesség fokozását, tisztaságot és nyereséget jelent. HELYI HÁLÓZATAINKHOZ I való csatlakozás jó és megbízható VILLANYVILÁGÍTÁST biztosit. ^—■©o^i^oO'----’ SETA I ERDÉLYI VILLAMOSSÁGI R. T. NAGYSZEBEN I Átmeneti kabát « . Lei ITOO és feljebb Raglan I-a Flausch Lei 3000 és feljebb M. Neumann Ruhaáruház Cluj-Kolozsvár, Piaţa Unirii No. 14.
