Keleti Ujság, 1931. november (14. évfolyam, 250-275. szám)
1931-11-04 / 252. szám
«pviiv TAXA POŞTALA PLĂTITĂ IN NUMERAR No. 24256—927. Claf-Kclczsvâr, 1931 november 4. SzSPcf 3 ORSZÁGOS MAGYARPÁRTI LAP ELŐFIZETÉS BELFÖLDÖN 1 évre 1200 lej, félévre 600 lej, negyed évre 300 lej, egy hóra 100 lej. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Piaţa Unirii (Főtér) 4. Telefon: 5-08, 6-94. 1 évre 56 pengő, félévre 29 pengő, negyedévre 15 pengő. Egyes szám ára 5 lej. XIV. évfolyam, 252.-ík sxám. Egyes szám ára 20 fillér. KéprailweSés a szegénységibe!! Vontcsövű pisztolyok miatt kadályozták meg a politikai párbajt loanttescunais kellett volna először rá lőni Bfiadgearu volt miniszterre Immár köztudomásra jutott, hogy az ország uj költségvetése 25 milliárdos kiadási ösz- szegnél is kevesebbre szorul alá. A „szegénység“ költségvetésének keresztelte el ezt a leszorítást a pénzügyminiszter. A szegénységet az iskolákra való állami kiadásokkal is éreztetik, s a többi között az elemi iskolák két milliárd 750 milliós tavalyi tételét is leszállították másfélmilliárdra, tehát apaszották az iskolák állami költségeit szinte másfélmilli árddal. A jelenség természetesnek mutatkozik. Mikor szegény valaki, nem áldozhat olyan bőven a kultúrára. Ha az állam lett szegény, neki is takarékoskodnia kell a kultúrán. Mindazonáltal találtak módszert, hogy az elemi iskolákon való takarékoskodás csak mintegy látszólagos legyen. Amit az állami költségvetésből leszállítottak, azt áttolták a községek és megyék terhére. Következik ebből, hogy amennyivel e kiadási tételnél az állam költségvetése könnyebbedéit, annyival terhesebbnek kell lennie a községek és megyék költségvetésének. És ez utóbbi alakulatok költségvetésének a terheit ki fizeti meg! Ugyanaz az állampolgár, aki az állami költségvetés tehertételeit. Tehát az állampolgár szempontjából a változás semmi; legfölebb csak az, hogy községi és megyei életében is már nem a saját közvetlen közéletéről, hanem az állam által alapított intézményekről kell gondoskodnia. Szóval: az állampolgár szempontjából a terhelések még érzékenyebbé válnak. Mégis nem tagadhatjuk, hogy van valami eszmemag abban az áttolásban, ahogyan az állam a községek és megyék nyakába rázza le az iskolák terhét. Az eszmemag az, hogy végtére is ezek az iskolák helyi közérdeket ápolnak, tehát gondoskodjanak a helyi érdekeltségek őróluk. Van ebben valami igazság. Van valami közelítés annak a felismeréséhez, hogy nem állami távolságból, de megyei és községi közelségből kell a helyben szükséges iskolákat észrevenni és felkarolni. De ennek az igazságnak megvan a másik oldala is. Az tudniillik, hogy az iskolákkal nem kell állami magaslatból folytatót politikát csinálni, hanem a helyi szempontoknak és szükségeknek kell teret engedni, mikor iskolák létesítése kerül szóba. TJgy nagyon felemás az elrendezés, hogy az állam felülről iskolákat és iskolafenntartásokat parancsol reá a megyékre és községekre, de viszont e ráparancsolás terheiben egyáltalán nem részesedik. Az állam hivatkozik a szegénységre, s ezen a cimen lerázza magáról ezeknek a parancsolt iskoláknak a költségeit. A megyék és községek is ugyanerre a szegénységre hivatkozhatnának, s igy nekik is éppen olyan jogcímük lehet a rájuk tukmált teher továbbítására. De kire tolják! Itt egész világosan zsákuccába érkezünk az iskolák kérdésével. Ki kell kát bontanunk ebből a kérdésből a lényeget, s el kell azt választanunk a mesterkélt tultengésektöl. Mert igenis, az állam által eddig vezetett iskolapolitikában tulten- gések, túlméretezések vannak, s ez az, amit nem bir el az állam költségvetése. Ha pedig az se birja el, akkor hogyan tudják megfúrni a kisebb helyi alakulatok! Ebben a tekintetben áttekintésre szorul az egész iskolaszapori- tási lázasság, s különösen az a célzatos poli(Bukarest, november 2.) A belpolitikai helyzetet a lehető legsulyosabbá teszik a pénzügyi nehézségek, de a belpolitikának napi érdekessége mégis az a pisztolypárbaj, amire a nemzeti parasztpárt két vezetőembere állott ki, de ami szenzációs fordulattal és nem lövésekkel végződött. Amint már sokszor megírták a lapok, Mad- gearu v. miniszter és D. R. Joanitescu volt államtitkár között a nemzeti parasztpárt ilfovme- gyei, bukaresti tagozatának vezetése körül keletkezett az affér. Az ilfovi képviselőválasztás balsikere váltotta ki a személyes ellentétet a két nemzeti parasztpárti korifeus között. Egy intézőbizottsági ülésen Madgearu szemére vetette Ioanitescunak, hogy valósággal aláakm t ifov megyét, ezért volt a választáson oly kevés szavazata a pártnak és ezért nem jutott ő sem mandátumhoz. Az affér odáig fejlődött, hogy a segédek tegnap délelőttre pisztolypárbajban állapodtak meg. Vasárnap délelőtt a két volt miniszter és a segédek meg is jelentek a helyszínen. A párbaj feltételei között az állott, hogy pisztolyokról Joanitescunak, mint sértett félnek a segédei gondoskodnak, azonban tika, mellyel népkisebbségi vidékeinken máról holnapra parancsolták világra, a meglevő régi és jól bevált iskolák mellé, az uj és erőszakolt állami iskolákat. Hogy az oktatói karnak elhelyezés kell, s hogy az oktatói pályára felkészültek seregében is hirtelen felduzzadt az utánpótlásra indult tartalék: az is fontos és számbaveendö körülmény. De itt is elkerülhetetlen annak az észrevétele, hogy az iskolák elsősorban nem az oktatók elhelyezésére, hanem a gyermekek részére szükségesek. Másrészt pedig ismét a mi népkisebbségi területeinken meg kell látnunk, hogy jó erőben és teljes képességben levő tanítóinknak félre kellett állniok, ifjú oktató nemzedékünk pedig alig kap helyet a saját szülőföldjén. Mindez azért van, mert mind a máshonnan szállított és odaparancsolt utánpótlásnak kellett és kell az iskolaterületet átengedniük. Tehát az állami iskolapolitika* kivált a népkisebbségek területén, az oktatói kar elhelyezését is túlméretezte, illetve az egyes helyi szükségletekkel úgy állította szembe, hogy az a helyi társadalmi fejlődéseket helyesen nem szolgálhatja. Ez is céltalan és oktatásellenes túlköltekezés volt az állami költségvetésben, amit sokáig szintén nem bírhattak. És amb bői vaslogikával következik, hogy az ilyen céltalan megterbelésii elhelyezéseket a mi érdekelt községeink még kevésbbé bírhatják. Szóval tehát, mikor az állam a maga költségvetéséből szinte másfélmilliárdnyi iskolaköltséget a megyék és községek térhére kárit, akkor különösen ránk, népkisebbségekre nézve még időszerűbbé válik, hogy az eddigi kettős iskolaterheink méltánytalanságát felpanaszoljuk. Nálunk igen kevés kivétellel tipikus eset, a pisztolyok nem lehetnek vont cső- viiek és céigönibösek. EZ természetes is, mert vontcsövű célgömbös pisztollyal az első lövő könnyen agyon lőheti ellenfelét és ilyen pisztolyokat nem szoktak párbajra használni, hacsak nem ment a dolog emberölésre. A vezető segéd, Boerescu, a párbaj megkezdése előtt konstatálta, hogy a pisztolyok nem felelnek meg a feltételeknek, mert vont csöviiek és célgömbösek. Madgearu segédei kijelentették, miután a feltételeknek ilyen be nem tartásával kerültek szembe, a párbajt nem tartják meg és eltávoztak, a maguk részéről egyoldalú jegyzőkönyvvel befejezettnek jelentették az ügyet. A rendkívüli esetnek az érdekességéhez tartozik, hogy az első lövés Joanitescut illette volna meg. A bukaresti lapok nagy megütközéssel Írnak az esetről. Azt Írják, hogy a mai súlyos politikai helyzetben és nehéz időkben nem ildomos pártvezéreknek párbajüggyel foglalkozni. uO,r~> I I—I —Hn "iii ~~n r"*~ ■— ii—i hogy népkisebbségi lakosságú községeink saját régi iskoláikat is nyelvi és hagyománybeli szükségletből tartják, s egyúttal állami iskolát is kell tartaniok, díszes iskolaépületeket, tanítói lakásokat emelniök, ezekért nehéz kölcsönöket fizetniök. Ezenkívül minden iskolaév elején a régi iskolához ragaszkodó családoknak egy sereg zaklatást kell végigélniök, mig az állami iskola igazgatói gyermekeiket végigmustrálják, s iskoláztatás végett hol ide, hol amoda parancsolják. Hullnak a bírságok is bőven emiatt a szülök terhére. Ezt jelenti a mi népünkre nézve az eddigi kettős iskolateher. És most még ennek fokozása is fog lenni! ^Bizony, az állami költségeknek a községekre való áttolása ránk nézve immár hármas iskolaterbet fog jelenteni. Hát ez az, amiben végtére is a jó belátásnak el kell jönnie, s ezeket a terheléseket nem szabad fokoznia. Ha az állam szükségesnek látja, hogy az iskolák költségét a megyékre és községekre tolja, akkor bele kell egyeznie abba is, hogy az a helyi érdekeltség csak azt az iskolát tartsa fönn, ami ott helyben csakugyan szükséges. És hogy mi szükséges, azt is annak a helyi érdekeltségnek lehet legcélszerűbben megállapítania. Hisz végtére is a szülőkből áll az a helyi érdekeltség s azok a szülők is tudják, hogy gyermekeik nevelését és taníttatását hogyan kell és lehet intézniük. Ha az iskolák költsége a helyi érkeltségé, akkor ne űzzenek tovább célzatos politikát at iskolákkal, hanem bizzák azokat teljesen f szülők szeretetére. Ezt kívánja az osztó ig££ ság. De ezt kívánja az a nagy érdek i*j hogy szegénységünk között is gondoskodni tudjunk népünk művelődéséről. (Pd.)
