Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-07 / 228. szám
IQtxmiw KIF. EFF. 228. SZ'ÂM. A. rákosdiak igazságot kérnek a miniszterelnöktől Olyan indokokkal zárták be az iskolát, amelyeknek az ellenkezője igaz — Meghamisították valahol a hivatalos vizsgálatok megállapításait (Kolozsvár, október 5.) A közoktatásügyi miniszter 46370/1931. számú rendeletével nem adták meg a hu- nyadmegyei rákosdi református elemi iskolának a működési engedélyt. Majd a 126100/1931. sz. rendeletével fenntartotta az iskola bezárását. Az okok, amiket az iskola bezárására felsoroltak, a következők: 1. Nem teljesít helyi kulturális szükségletet. 2. Nincs egyensúlyban a költségvetés. Nincs meg a szükséges felszerelése. 3. Nem adott kielégítő eredményt. 4. Még nem alkalmazkodott az uj iskolai törvényekhez. Vegyük sorra. Nem teljesít helyi kulturális szükségletet? Ki és miből állapította ezt meg? Végig olvasva az iskola ellenőrzéséről és vizsgálatairól felvett jegyzőkönyveket, ennek az állításnak a magyarázata seholsem található meg, pedig azokat, a jegyzőkönyveket az állami revizor urak vették fel. Talán az a baj, hogy igen is teljesített kulturális szükségletet. A református iskola megtartotta az összes hivatalos nemzeti és állami ünnepeket. A tem- plofnozás után minden esetben iskolai ünnepély volt műsorral, mélynek számait az ünnepi beszéd kivételével, mind a gyermekek töltötték ki. Megtartották a madarák és fák napját, az alkoholellenes napot. Ezeken kívül az összes vallásos délutánokon az iskolásgyérme- kek szerepeltek. Majd az iskolásgyermekek saját maguk karácsonyfa-ünnepélyt is rendeztek. — Nincs egyensúlyban a költségvetése? Erre IS csak az a kérdésünk: honnan veszik ezt? Hisz a felvett jegyzőkönyvek igazolják, hogy a tanító rendesen megkapta a fizetését, melyet az igazgatótanács 6170/1927. sz. rendeletével egyetemlegesen minden református iskolára nézve megállapított és e fizetéseket nem mulatságokból, sem pedig könyöradományókból fedeztük. Erre minden évben meg volt itt az alap. Talán az a baj, hogy ebben a gazdasági krízisben éppen hogy egyensúlyban volt a rákosdi felekezeti iskola költségvetése. Es nem két, vagy — uram bocsásd — háromhónapi hátralékkal, hanem minden hónapban előre fizette tanítóját. Amit. nem mondhat el a miniszter ur az állami iskolákról. Ami a felszerelést illeti, erről meg minden felvett jegyzőkönyv úgy emlékezik meg, hogy megfelelő és elégséges. Bár volna az ország elemi iskoláinak ötven százalékban ez a felszerelése. A harmadik: nem adott kielégítő eredményt. Az állami hatóságok részéről évközbeni utolsó előmeneteli látogatás 1929 május 4-én volt. Ezután csak az évvégi vizsgára jöttek el az állami kiküldöttek. Az 1928—1929. tanévi állami vizsga biztosa ezt vette föl a jegyzőkönyvbe a tanulmányi eredményről: — „A feleletek általában kielégitöek voltak és az 1926. évvel szemben megállapittatik, hogy a tanító kielégítő elöhaladást tett. Az eredmény viszonylagosan kielégítő." Az 1929—1930. tanév állami vizsgabiztosa a következőt tapasztalta: —• „A vizsga alkalmával tapasztalt elöhaladás kielégítő. Ez alkalommal megállapítottam — alólirótt Véleménye szerint ez mondható — hogy a tanító ur jó elöhaladást tesz." Még leirom az 1930—1931. tanév vizsgáján felvett jegyzőkönyvet is, melyet az egyházmegyei tanügyi előadó vett fel. Az állam részéről A kiküldött nem jött el, de tulajdonkép ö is ugyanezt állapította volna még: I Sikerünk titka! jj Bútoraink kiváló minősége, i: Áraink olcsósága. Kedvező fizetési feltételeink. Székely és Réti Erdólyrészi Bútorgyár Részvénytársaság, j j ;; Târgu-Mureş, Bucureşti, Braşov ;; — „A nemzeti tantárgyakból általánosan kitűnő az eredmény. — Szabatosan, tisztán, értelmesen és öntudatosan feleltek a gyermekek az egyes tantárgyakból." Ezek előrebocsátása után, ha elolvassuk csak az állami hatóságok részéről felvett jegyzőkönyveket, a leszűrt eredmény az, hogy a tanítás igen is, hivatalosan is, mindig kielégítő volt. Ez tehát Semmi szin alatt sem lehet az ok az iskola bezárására. S végül a negyedik: nem alkalmazkodott az Iskolai törvényekhez. Ennek semmi nyoma egyetlen jegyzőkönyvben sincs. A rákosdi iskola fenntartóinak van egy kérésük Iorga miniszterelnökhöz, mint közoktatásügyi miniszterhez. Ejtsen vizsgálatot és akkor könnyű megállapítani az igazságot. Be fogja látni, hogy az onnan messziről megállapított iskolabezárási okok nem helytállóak. S azokat, akik a minisztériumot félrevezetve nem megfelelő értesítésekkel látták el, szigorúan büntesse meg. Az iskolabezárásokról a magánoktatási törvény VIII. r. 14. fejezete intézkedik. A rákosdi iskolát nem e törvény paragrafusai szerint zárták be. A rákosdi református iskola igazgatósága julius 3-án 5473/1931. szám alatt újra beadta a kolozsvári mi— niszteri igazgatósághoz uj autorizációs kérvényét. Adjon a miniszterelnök igazságot a református Iskolának és adja vissza nyilvánossági jogát. S azokat a tanulókat, akik a törvény alapján a református iskolába beiratkoztak, de az iskola bezárásával az állami iskolába kényszeritették át, rendelje vissza a saját iskolájukba. Újságírók vezették fel az elkeseredett gyimesfelsoloki csángókat a vármegyei prefektushoz, jegyzőjük elmozdítását kérő folyamodványukkal (Csíkszereda október 5.) A Keleti Újság a napokban számolt be a gyimeáfelsőloki csángó- magyarok erélyes megmozdulásáról* amelyet jegyzőjük, Nadasdi Neszvada Béla elmozdítása iránt a Keleti Újság segítségével indítottak. Beszámoltunk arról is, hogy „a község nyomorga- tójat és átkát“, ahogyan a csángó atyafiak mondják falujában, teljesen negligálják a csángók, ugyannnyira, hogy senki hivatalos helyiségében fel nem keresi és a községházán is csak az ő néhány párthive lézeng, akik állítólag „de- putáltak“ visszakerülése érdekében. Egyebekben jelenthetjük, hogy még ezideig nincs tudomásunk arról, hogy a vármegyei prefektus megindította volna az eljárást Nádasdi ellen és a türelmetlen csángók is tudomást szellőzhettek erről, mert ma aztán újabb deputá- ció jött hozzánk, mintegy 15 ember, akik arra kértek* hogy írásbeli kérésüket, amelyben Nádasdi elhelyezését kérik és amelyet eddig még iktatóra egyetlen hatóság sem fogadott el, vigyük fel a vármegyei prefekturára, mert őket ismét kifizetik azzal, hogy igy lesz, úgy lesz. Természetesen készséggel vállalkoztunk a ragaszkodó csángók kérésének teljesítésére és élükön felmentünk a prefektushoz, akit azonban nem találtunk otthon, ennélfogva Pop Tiberiu vármegyei prefektusi igazgatónak adtuk elő szóval is á csángók panaszát és kértük, hogy vizsgálja meg azokat a panaszokat, amelyeket a csángók előterjesztenek. Hangsúlyoztuk azt is, hogy újabb vizsgálatra tulajdonképen szükség nincs is, mert azt ez év május 12-én már körültekintően lefolytatta Pitner Árpád dr. alispán és az arról felvett jegyzőkönyv az irattáron bármikor megtalálható. Pop alispán, mint a prefektus helyettese, a küldöttségnek adott válaszában kijelentette, hogy vizsgálat tárgyává teszi az ügyet és a küldöttség közbenjárásunkra egyelőre annyit elért, hogy előttük irta rá az alispán a személyesen átadott kérésre a rezoluciót, amely után azt iktatóra adva, végre megindulhatott a hivatali bürokratizmus lassú utján az eljárás. A rezo lUció értelmében most már Hamzea csiltszépvizi főszolgabíróhoz kerül n kérés és reméljük, hogy most már a főbíró ur is megteszi a kötelességét és kihallgatja azokat az embereket, akik önként, minden erőszak nélkül fogják megmutatni tárgyi bizonyítékaikat az ellen, aki úgy kiszipolyozta őket és Ő lesz az, aki javaslatot tesz arra I vonatkozólag, hogy Nádasdi ur szép szerével menjen nyugdíjba és a keserű nyugdijassors munkanélküli óráiban vezekeljen számtalan bűneiért, vagy pedig mint, aféle hires Nimród, akiről ezzel kapcsolatosan is cifra dolgok fognak a vizsgálat során kiderülni bizonyos tizennégyezer lejes medvebőrökről és egyebekről, a szabad természet szépségeiben találja meg azt a harmóniát, amelyet a közigazgatási pályán nem találhatott meg. Egyebekben most sem szűnt meg a jegyző ur fenyegetéseivel, sőt tettlegességre is vetemedett, amennyiben Takács György Jánosé községi tanácsost afölött való felháborodásában, hogy ellenvéleményt mert megkockáztatni, úgy elverte, hogy az súlyosan kimeríti a testi sér tés kritériumait, amelyért az eljárás szintén megindult. Nincs nap, hogy újabb és újabb panaszt és dokumentumot ne hozna számunkra a posta, amelyekből olyan zsarnoki uralma bontakozik ki egy elvakult embernek, amelyre példát seholsem lehetne találni és olyan anyagot szolgáltatnak a vizsgálatnak, amelyekből csak egy elég ahhoz, hogy Nádasdi ur hűvösre kerüljön. Ha a beindított vizsgálat rövidesen meg nem indul, akkor a csángók újólag küldötteégileg jelennek meg az ügyészségen és hatalmas bűnügyi feljelentésben adják át bizonyítékaikat a pártatlan bíróságnak, amelyet talán jó lenne Nádasdi urnák megelőznie saját jól felfogott érdekében. Olcsó, egészséges és jóizii a mézes teasütemény! Kremnltzkyné süteményeivel a 10.-ik aranyérmet nyeri. 6.-ik kiadású szakácskönyve. Házi mézes tészták és méztermékek feSd©ig©zása2őieiért 15? a könyv kitűnő receptjeivel nyereségei jelent a háziasszonynak és méhészkedőknek egyaránt. Kapható a Minerva könyvkereskedésben Cíuj- KolozSVár, Str. heg. Maria (Deák F.-u.) 1 szám.