Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-01 / 223. szám
JKfcomgft XIV. ÉVF. 223. SZÁM. A rokkantak társadalma nem ismeri a gyűlöletet Román és magyar hadirokkantak közölt az I. O. V. burájában — Szegény invalidusok ! (Bukarest, szeptember 29.) A Strada Berthelot egyik igen egyszerű kis bérházában székel az I. 0. V., a hadirokkantukat, árvákat és özvegyeket gyámolitó hivatal. A munka-, egészségügyi és népjóléti minisztérium eldugott tábláján kivíil alig figyelmezteti más az ügyes- bajós dolga után futó polgárt, hogy a lombos fák alá bujtatott, magánlakás kinézésű házacskában az állam egyik igen fontos munkájú hivatala székel, ahol a háború sokezer szerencsétlenének törvénybiztositotta jogait, apró kiváltságait védik, igazgatják, sáfárolják a közhivatalnok urak. De délelőtt tizenegytől hivatalzárásig, az ügyfelek, a nagyközönség bebocsájtatásának idején, az udvaron táborozó fekete tömeg szomorú látványa az épületnek, mindjárt különösebb rendeltetését sejteti. Lerongyolódott, torzonborz invalidusok, szegény özvegyasszonyok, növendék fiuk és leányok sokasága gytil itt össze nap-nap mellett kérvényekkel, panaszukkal, reklamációikkal. A háború bünhödői... A férfiak szinte már veterán-korba értek s ha mélyredöjti homlokukat, görnyedt alakjukat figyeli az ember, vagy két évtizeddel régebben elmúltnak képzeli a világháborút, mint ahogy az valójában befejezett ügyként Íródott a történelem lapjaira. S az asszonyok is, mind-mind öreg nénikék már, mintha nem is erőteljes, harcképes emberek feleségei lettek volna tizenöt évvel ezelőtt. Ha valakinél, úgy ezeknél csakugyan kétszeresen számítottak nemcsak a háborús évek, hanem a békekötést követő esztendők is. És a hadiárvák, akik iskolai kedvezményekért, elhelyzekedési előnyökért jönnek az I.O.V.- hez, idestova felnőtt emberek valamennyien. Legtöbbjére már alig talál az „árva“ elnevezés. Még néhány év és megszűnik az I. O. V. nyilvántartásában ez a kategória. Az apjukat vesztett egykori gyermekek megszűnnek az állam árvái lenni; felnőtt koruk teljes munkaerejét kínálják majd a közönyös társadalomnak s csak a lelkűk regiszterében őrzik majd az árvaság örök jegyét. A hadirokkantak ma a világ legcsendesebb emberei. Láttuk őket lázongó dcputációzások izgalmaiban; barrikád-harcra emlékeztető küzdelmeikben Vajda csendőreivel és tűzoltóival, amikor mankóikat, mülábjaikat magasra tartva. a legnagyobb áldozathozás szimbólumával védekeztek a rendfenntartó közegek támadásai ellen; és láttuk méltóságteljes, tüntető felvonulásokban, amelyeken büszke tiltakozó szóval követelték az állami ellenszolgáltatást: a koldus-sorstól megmentő nyugdijat, vasúti kedvezményt... Igaz, hogy a hadirokkant-sérelmek azóta csak részben és főképpen csak papiroson nyertek orvoslást, az is tény, hogy különösen erdélyrészi hadi rokkantak ezreinek nem intéződött még el a nyugdíjügye, de azért ma olyan csendben és türelemmel ülnek a szegény invalidusok az I. O. V. udvarán, mintha legjobb rendjén menne dolguk. A „másik oldal“ rokkantja. Székely jussátkereső is akad közöttük. Megkockáztatta az utat Székelyföldtől idáig és a várakozás unalmában összeismerkedik román balsors-társaival. — Hol lettél nyomorék? — kérdi a román. — Ojtuznál, — feleli a székely. — Én Mărăşeşt.i-nOl, — licitálja büszkén a román. De tudok itt valakit, aki szintén Ojtuznál vesztette el térdig a lábát. Helyreigazítja mülábát, elsántikál az udvar túlsó végébe s kisvártatva egy magát alig vonszoló rokkanttal jön vissza. — Ez itt az ojtuzi, — mutatja be. — Én is az volnék. — mutatkozik be a székely. — De a másik oldalról. — Nem baj, — nyugtatja meg a román. — Kötelesség kötelesség. S kezet fognak. Szégyentáblán egy marosvásárhelyl hadirokkant. Bent az előcsarnokban még sűrűbb a tömeg B az ajtónállók erélyesen őrködnek, hogy ne rohanja meg több ember a hivatali szobákat, mint amennyivel egyszerre foglalkozni lehet. Van idő körültekinteni a tágas teremben. Felírások virítanak az ember szemébe, amelyek roppant szigorú osztályvezető igazgatóra engednek következtetni. — Ne adjatok pénzt a hivatalnokoknak, — figyelmeztet az egyik felírás vastag, fekete betűkkel. — Hadirokkant! — hangzik a másik szózat. i— Ne koldulj, mert ezzel beszennyezed a hadirokkant nevet. És ugylátszik, a szigorú felhivások ellen vétők nem is kerülik el a megtorló intézkedéseket. Feltűnő helyen plakátnagyságu szégyen- táblát függesztettek ki, amelyen a következő megbélyegzés olvasható elrettentő példa gyanánt: — Hirsch Salamon hadirokkant, marosvásárhelyi lakos, meg akarta vesztegetni a hivatalnokokat. Azt hisszük, ha minden hasonló kísérletező a Hirsch Salamon sorsára jutna Romániában, akkor a kínai Nagy Fal sem volna elég impozáns méretű az összes ilynemű szégyentáblák kifüggesztésére. A zilahi hivatalos titok és a szilágymegyei restáneia. Nagynehezen bejutok a vasúti igazolványok osztályába, ahol egy szilágymegyei rokkant kedvezményes jegyének ügyét kell elintéznem, őszintén szólva, elejétől fogva sem sok reménynyel indultam neki az ügynek, mert szilágymegyei ismerősöm a következő különös megjegyzéssel kért meg a közbenjárásra: „ügyemet pár hónappal ezelőtt a zilahi megyei prefektura küldte fel a minisztériumba, de pontosan nem tudom megmondani, mikor és milyen szám alatt, mert Zilahon a pre- fekturán kijelentették nekem, hogy az elküldés időpontja és az iktatási szám hivatalos titok s igy megtagadták erre nézve a felvilágosítást“. A zilahi prefekturának a hivatalos titokról való különvéleménye miatt tehát tisztán az I. O. V. hivatali rendtartásában bízva fogtam a nyomozáshoz, amely rendtartásról feltételeztem, hogy összhangban áll az előcsarnok szigorú felírásaival. Találtam is előzékeny tisztviselőket, akik szívesen segítségemre voltak az ügye elintézését hónapok óta hiába váró nagykárolyi hadirokkant kérvényének, beadványainak keresésében. De buzgólkodásunk éppoly kevés eredménnyel járt, mint — az előcsarnoknak erkölcsös intelme... — Szilágymegye? — kapja el a szót az egyik szolga. — Persze, hogy nem tetszik megtalálni. Hiszen tizenhét nagy szilágymegyei csomag hever a pincében jó néhány hónapja már. Maga a hivatalnok is kétkedéssel fogadja a* információt, parancsot ad, s kis idő múlva két markos ember — mutatóba — négy-öt súlyos csomagot helyez el a hivatali szobában. Egyikből másikból kikandikálnak a szilágymegyei prefektura közvetitésével, ezévré szóló meghósz- szabitás céljából beküldött vasúti igazolványok. Minden csomagban százötven-háromszáz ügy- darab, a jó szilágymegyei hadirokkantak mindennapi gondja, reménysége, jól megszolgált és elmaradt kedvezménye. S mindez a pincében, a feldolgozás, elintézés legcsekélyebb esélye nélkül. — Sajnos, igy van ez majdnem minden vármegyével, — sóhajt a tisztviselő. — Kevesen vagyunk, nem bírjuk a munkát. Szegény hadirokkantak... Jávor Béla. MEGJELENT a HERMES Vasúti Menstraidlnp legújabb (XXIII.-ik) téli kiadása / Érvényes 1931. október 1-161. Uj időszámítás I — Teljeses uj menetidők / Tartalmazza a C. F. R. Összes vasútvonalainak uj, téli menetrendjeit, az október l.-étől érvényes uj időszámítás szerint, a személy-, podgyász-, bér- leţ-, hálókocsi- és körutazási jegyek díjtáblázatait, valamint ezek váltásához szükséges összes tudnivalókat, a régi és uj állomásnevek betüsoros névmutatóját-, a Nemzetközi vasutak menetrendjeit, térképet, stb„ stb., román, magyar és német nyelven, könnyen kezelheíő, praktikus összeállításban. Teljest Tökéletest Pontost ARA: LEL Fenti nagy menetrendünkön kivíil szintén megjelent a kis »HERMES ZSEBMENETREND« is, mely kivonatosan tartalmazza a C. F. R. összes vasútvonalainak uj téli menetrendjeit. Könnyen kezelhető, egyszerű, pontos és ára csak 25 Lei. Mindkét menetrend kapható az ország összes könyv- és ujságárusitó helyein, állomásokon és menetjegyirodákban. Előfizetéseket elfogad a kiadóhivatal: Braşov, Strada Regele Carol No. 6.
