Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-05 / 227. szám
6 MDeumiTtesfa XIV. ÉVF. 227. SZÁM. Az ujmagyar Képek a még meg sem született magyar középosztály pusztulásából Az uj típus, a béke hadifoglyai, kiknek már a pálya kezdetén vállára ütött a halál (Alsórákos, október 3.) Abban a koporsó közösségben, melyet közönségesen kisebbségi sorsnak szokás nevezni egy uj rém, uj ijesztő típus ütötte fel fejét és olyan megdöbbentő arányokban növekszik, hogy maholnap áldozataival, mint uj társadalmi osztállyal kell számolnunk. A félbenmaradt, vagy elhelyezkedni nem tudó, esetleg állásukat veszített' magyar intel- léktuelek ezreiről van szó, akiket a legtalálóbban a béke hadifoglyainak lehetne nevezni. A legeldugottabb kis faluba is van belőlük kettőhárom. Pusztulásnak szánt, kétségbeesett egzisz tenciák, akik életük nyugvó pontját sehogysem birják megtalálni. Egy részük már a középiskolákban lemaradt, az apja nem birta tovább a taníttatást, vagy nem tudott az Istennek se kivergődni abból az előre meghatározott százalékból, melyet a bakkalaureátusi vizsgák magyar bukási arányaként a soviniszta kultúrpolitika felállított. Mások szerencsésen „végeztek.“ Egyetemi, felsőbbiskolai képesítést, sokan dók-, torátust szereztek, orvosok, mérnökök lettek, de állást nem kapnak vagy a gazdasági helyzet, vagy a nosztrifikálás sikertelensége miatt. Sokan vannak olyanok is, akiket „leépítettek“ és hiába próbálták végig a fél országot, újabb megélhetési lehetőség nem mutatkozik a számukra. Az okok ezer és ezer változata vonul fel.. . Fáradtan, megőrölt idegzettel, keserű’elkeseredéssel, léhervadt ifjúsággal, feladott reményekkel, elpusztult akaraterővel, külsőleg, belsőleg letörten hazajöttek a faluba, hogy itt végleg elpusztuljanak Itt ülnek a roskadásig megterhelt szülői ház árnyékában azzal a tudattal, hogy nincs mit keresniük falun, hiszen ez már semmi életlehetőséget, vagy munkaalkalmat nem nyújt a számukra, de nincs hová menniük. A falusi ember baromi munkájába se bekapcsolódni nem tudnak, se alkalmuk nincs rá, hogy a föld utján biztosíthassanak akármilyen vegetativ jövőt is. A megkóstolt szellemi élet elért kisebb-nagyobb magaslata végzetesen elválasztja tőle testileg is, lelkileg is és beáll a végzetesen destruáló lelki folyamat, amely regényfigurákká, vagy pszichiáterek „anyagává“ teszi őket. Sokat ismerek közülök és szomorú kötelességemnek érzem, hogy nehányat közülök bemutassak és általuk erre a rettenetes veszedelmünkre felhívjam a magyarság figyelmét. , A „földbirtokos“. . A legrégibb válfaj; A született „ur“, az ősi nemesi világ tengődő lárvái, rombadőlt kúriák ndvarházak kisértetei, a hintónjárók utódai, kik hátas lovon nőttek fel, a parkokban lakók és 'fcimVrekre büszkék, a régi hires „gazdák“ cse- ‘ üietéi, feudális álmodozók, a ma is előnév-bo- londok a már a bölcsőben is „naccságozók“, a i,vármegyédre predesztináltak, született kép- • viselők, főszolgabírók, főjegyzők és főispánok, bankigazgatósági tagok, egyházi képviselők, patrónusok, az egykori magyar társadalom független" és megingathatatlannak látszó vezetői, a csak huszártisztek és Annabálok krémje, romantikus, kedves, jófiuk, a nagy modern világ- fejlődést, gazdasági, szociális uj irányokat alig sejtő jómagyarok, sőt diszmagyarok és beleiz- zadásig tósztozók, akik ezzel a kifejezéssel: A „dicső magyar nemzet“ kiélték a legtöbbször történelmi felelősségüket is. Az alispán leányának rózsájával a. kalapjukban mentek a háborúba, Komáromi János a legkapósabb háborús novelláit róluk irta, ők voltak, kik büszkén kiugrottak a lövészárkok peremére, vagy öreg kardjukra támaszkodva legendás hidegvérrel ..azt mondták a bakának: — „Fiaim! Mutassuk meg!“ A hősköltészet előirásai szérint az ő lovuk jött haza gazdátlanul Uzsoktól és nyerítve megállót az itthon hagyott szép leány kapujában... Nagyrészük német kommandóra felragadt á dö.beídói sziklákra, vagy lezuhant a kietlen, rossz sárban, más részük hazajött, hogy rette netes lelki és életszenvedések után ma-holnap teljesen eltűnjék a particédulákról ismert ste reotip családi sirbolt“-ban. Egyrészük azonban ma még él, helyesebben „meg van“, mert azt a létet igazán nem lehet jólélekkel életnek nevezni. Az agrárreformtól még meghagyott utolsó barázdáig túlterhelt néhány holdon, eladósodva, bánkódva betáblázva, az agrárkrízis legelső hulláiként kínlódnak a „birtokon,“ Az eziistnemü régen zálogházban van, a gazdasági gép^k ott rozsdásodnak, a kúria francia tetőjen becsurog az őszi eső, az „is tálók“ (régen ugyanis mindig többesszámban kellett mondani), félig rombadőlt falai közt didereg nehány szomorú jószág, vagy esetleg azt is elvitték adóba. A legtöbb helyen a ház is eládó, de nincs aki megvegye. Parasztnak és mai urnák nem való. Az egykori park helyén szomorkodó öreg fák alatt már feketére csípte a hóhavmát a burjánt. A „nagyságos ur“ briccse szén, csizmáin csúnya foltok éktelenkednek s az egykor délceg „gazdász“, ki Óváron végzett, vagy Kolozsvárt mutatta meg a cigánynak egykor, mi az urnák lenni, rosszul tápláltam sötét arccal, szégyenkezve jön eléd, de azért a régi magyaros vendégszeretet dalol a hangjában, mikor beinvitál. — Parancsolj kérlek bemjebb! Hova írjam fel, hogy végre eszedbe jutottam!... Nem oda, kérlek, ebbe az öreg karosszékbp ülj... Mit iszol? Egy pohár seprőt, vagy kezdjük borral?... No hallod!... Bizony Isten nem adnám semmiért, hogy hozzám is beütötted az orrodat!... A poros, de antik szekrényből már szedi is elő a poharakat s te érzed, sőt világosan tudod, hogy egy élet-toré hoz készülődtök... A doktor ur. Még fiatal ember, akire azt mondjuk, hogy „az uj generáció.“ Teljesen az uj időknek megfelelő gondolkodással indult neki az életnek. Világos látású, jófejű gyerek, ki már a „béke“ iskoláit járta végig. Tehát, előre tisztában volt a reáváró nehézségekkel, sőt készült is rájuk. Pár évvel ezelőtt még ifjúi önbizalommal hangoztatta: — Szabad pályát választottam, hogy ne legyek territoriális határok közé kényszerítve. Ha némi nyelvtudásom van és jó szakember vagyok, akár Kokkinkinában is megélek. A kisebbségi sors nemzetközi viszonylatba állította az egyént is. Ma nem úgy van, mint régen. Vegyünk példát a zsidókról. A túlzott náeiona- lizmus és sovinizmus korlátái elöbb-utóbb le fognak dőlni a tudás, a magasabb kultúra előtt Teryét meg is valósította. Szegény fiú volt. de tanult, dolgozott, küzdött emberfölötti megfeszítéssel. Itthon azonban nehézségei támadtak. Egyik magyarországi egyetemre kellett mennie. Abból a csodálatos semmiből, amelyből olyan sok tehetséges magyar fiú szerzett már kenyeret, ő is megélt. Diplomával került haza. Doktor ur lett. Azóta évek teltek el, de a nosztrifikálás nem sikerül. Beváltotta a szavát, jó szakemberré képezte magát, de azóta megtanul ta, hogy Kokkinkinában éppen úgy pénz kell a boldoguláshoz, mint itthon. És ez a pénz hiányzik. A várakozásban, hiábavaló küzdelemben idegei felőrlődtek és lassan beállott a belső meghasonlás: Az a tudat, hogy diplomával a zsebében, rettentő nehézségek közt élő öreg szüSTHRIOL RAKTÁR Í.V'&aaV Kolozsvár. - Kérjen MJU* mintát, árlapot!!! <$> 4* ^ ^ ^ ■#* '*£*■ lei nyakán kell élnie, majdnem megőrjíti, álmai régen megsemmisültek. Most nem tudja, hogy mihez kezdjen. Sem a gyakorlathoz, sem a szellemi továbbképzéshez . nincs alkalma és kedve, ügy él itthon, mint a börtönben és a szegénység rideg börtönőr. Még meglevő ruhái romjait hordja. Legutóbb egy fényesülepu térdnadrágban és ütött-kopott sportsapkában láttam. Egyébként kerüli az embereket. Nem iszik, mert nincs miből, nem olvas, mert nincs mit, otthon ül, mert nincs hová mennie, társaságba nem jár, mert az se igen van, nem sétál, mert ahhoz túlságosan fáradt. Haldoklik a lábán. Nem csodálom. Orvos, aki körül van véve sebekkel, emberi szenvedésekkel és nem szabad hozzányúlnia. Rettenetes lehet. ■ És itt vannak: A többiek. A jogász, aki három év óta „tudja szomszédasszony, azért van itthon (és azért nem csinál semmit), mert doktorátusra készül.“ A mérnök urnák a katonai kötelezettség miatt meg kellett szakítania tanulmányait, de jövőre „Németországba megy.“ Van köztük újságíró, iró, kinek soha két sora se látott napvilágot. A másik kategória, akik tényleg voltak valakik, de a rossz gazdasági viszonyok miatt állásukat veszítették és kisebb-nagyobb családjaikkal hazajöttek nyomorogni, mig a sorsuk eldől. Mindenkinek meg van a maga terve, vagy szégyenéi ütő magyarázata, amit a közvéleménynek szántak, de belül meg vannak győződve, hogy talán soha se virrad fel számukra az uj, biztoskenyér lehetősége, hiszen akik „állásban“ vannak, azoknak az egzisztenciája is máról holnapra megsemmisülhet és alig van ember, aki sorsát bármilyen téren relative, is biztosi tottnak mondhatná. így élnek ezren és ezren, rejtetten, szégyenkezve, és zarándokolnak az élet súlyos bilincseit viselve az elkerülhetetlen végromlás félé. Sokezer intelligens, tanult ember, kinek tudása, intelligenciája, energiája uj világokat alkothatna, belekapcsolódva a munka és élet sodrába, ha politika cs gyűlölet nem volna a világon. A sorsunk ma még csak probléma, holnap azonban már veszedelem. Az is bizonyos azonban, hogy ők egyénenkint nem oldhatják meg és az egész erdélyi magyarságnak össze kell fognia céltudatos terv szerint, hogy a még meg sem született uj középosztály megtalálja helyét a nemzet testében és kenyerét, jövőjét még akkor is, ha százszor rosszabbak volnának a mindenre kifogásként s kötelesség elhárításként is hangoztatott „nehéz gazdasági viszonyok.“ Legközelebbi cikkemben azok sorsát igyekszem feltárni, akik „el vannak helyezkedve“, akik úgy, ahogy boldogulni tudnak, hogy a kép teljessége után meglássák a tennivalókat azok az illetékesek, akiknek tüzében áll az erdélyi magyarság sorsa fölött őrködni és annak érvényesülését, életlehetőségeit, jövendőjének biztosítékait még a pokol kapui mögül is kikényszeríteni. Nyirő József. ■Tr.KgTrT.Tan5öaur«jTtTuöaocKir»xficntJiJ».acE'«giL».ujj, i m A magyar kormány enyhíti a deviza beszerzés mizériáit (Budapest, október 3.) Kenéz Béla ipar- és kereskedelemügyi miniszter az Uj Nemzedéknek intervjut adott. Kijelentette, hogy az útépítkezéseknél húszezer, a szénbányák üzemfokozásánál ötezer embert foglalkoztatnak. A minisztériumnak az a terve, hogy a közel jövőben enyhítse a devizabeszerzés mizériáit. Egyébként egészeit ujkivitelii programon dolgoznak jelenleg. A drágaság Magyarországon kétségtelenül nagy, mert külföldön a nyersanyagok ára je>- lentékenyen esett. A főváros és a budapesti kisvállalkozók között megegyezés jött létre, amelynek értelmében tiz nap múlva 282 családi ház építését kezdik meg Alsórákoson. Az építkezések több mint hárommillió pengőbe kerülnek, a munkálatokat mind kisiparosok végzik el és azoknál mintegy 2500 ember fog munkát találni. Szülői kötelesség: a csecsemőket Höferrel ápolni! I!
