Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-03 / 225. szám
XIV. ÉVF. 225. SZÁM. „A nagy Budapesti lapokban olvassuk, hogy Hu nyady Sándor uj darabja cimet kapott és „A nagy fergeteg“ közelebbről a Vigszinház műsorára kerül. Ebhez a darabhoz.a budapesti színházi események iránti érdeklődésünkön messze túlmenően közünk van nekünk is. Nemcsak azért, mert Hunyady Sándort még ma is erdélyi, sőt kolozsvári írónak tekintjük, nemcsak az iró iránti kolozsvári születéséből folyó köteles lo- k a (patrióta-figyelemből, hanem elsősorban abból -a.szempontból, mert az uj Hunyady darab, akárcsak nagysikerű elődje, a Feketeszáru cseresznye, Kolozsvárt íródott és az alföldi miliő ellenére is sok erdélyi szint és zamatot várunk tőle. Nem akarunk ismétlésekbe bocsájtkozni, de újra át kell szaladnunk a Hunyady Sándor szinte példanélküli irói karrierjének eseményein. Hunyady személye fölött több-kevesebb joggal két város versenyez. Teli vér pesti ember, de legalább ugyanolyan joggal mondhatjuk kolozsvárinak is. Itt született, itt van elkönyvelve a hidelvei református eklézsia anyakönyviben és Budapest legsivárabb esztendeiben a szó szoros értelmében hazamenekült. Ali volt az előtt Hunyady? Ujságiróféle ember, de olyan, aki csak úgy elvétve fordult meg szerkesztőségben. Csak a Déli Hírlapnál töltött el hosszabb időt, ahol aztán a vezércikktől elkezdve az újságíró mesterség minden szakmájában „jeleskedett.“ Ennek azonban tizennégy-tizenöt esztedeje már. Egy kicsit a pesti sajtó viszonyokra is jellemző, hogy Hunyady Sándor azóta sem tudott egy rendes és állandó íróasztalt kapni Budapesten. Pedig mindenki tudta róla, hogy nagyon tehetséges, a Bródy-fiuk között a legtöbbet ő örökölte édesapjától: a talentum isteni szikráját. Egy nem annyira szép, mint inkább keserűséggel telített napon lejött Kolozsvárra. És azóta itt van. Körülbelül két évig egy redakcióbán dolgoztam vele. Nem akarok a tehetségéről beszélni, mert azt mondhatnák, hogy „könnyű most utólag felfedezéseket tenni.“ Erre most amúgy is vajmi kevés szüksége van Hunyady uak. Azt azonban mondhatom, hogy kevés uj ságiróval találkoztam még, aki a kölelességtel- jesitésnek és lelkiismeretességnek olyan rabja lett volna, mint Hunyady. Itt irta meg első darabját a „Júliusi éjszaka-“!. Szent meggyőződésem. hogy ezt a darabot, amely a világos ítéletnek és tisztánlátásnak, a karakter-ábrázolásnak szinte mesteri visszatükröztetője, fel fogják még támasztani. A Fekteszáru cseresznye pedig, amely a maga kilencvennyolc vig- sziniiázi előadásával a mai színházi válság idején a rekordot tartja, még csak most kezdi el igazában a karrierjét. A napokban lesz az első német előadása Hamburgban és Vajda Ernő szeenir ozásában megkezdődött filmszinpadra való beállítása. Hogy mit jelent ez, annak illusztrálására csak azt hozom fel, hogy Molnár Ferencnek legalább hat-hét évet kellett várnia, amig Zaceoninak megtetszett az Ördög és ezzel már el is döntötte Molnár Ferenc világsikerét. Ugyanezt az utat pedig — amelynek végét természetesen megjósolni nem lehet, — Hunyady 1 néhány hónap alatt futotta be. Az is igaz vi- I szont, hogy ma már Budapest színházi élete ál landó ellenőrzése alatt áll Londonnak. Berlinnek és Amerikának és Hunyadynak nem kellett úttörőnek lennie. Azt már Reinhardt is tudja,, hogy a Vígszínházát a múlt évben a Hunyady siker mentette meg, ha nem is a bukástól, de a súlyos válságtól. Nem kevesebb, mint hatszázezer pengőt vett. be ugyanis a színház a Hu- nyady-darab előadásaiból. Az idén a pesti színházak helyzete még tra- gikusabb, mint a tavalyi szezon elején. Ami a Vígszínházát illeti, három.premierje közül csak egynek volt mérsékelt sikere: “A nagy hotelnek.“ A VigS^inház direktorai tehát kénytelenek hazárdjátékba módjára mindent feltenni erre a lapra. Ha a şzinhaz .Üdvöskéje nem se- git, akkor könyen nagy bajok lehetnek a Vígszínház körül. Érthető ilyen körülmények között, hogy a Vígszínház úgy vigyázott a tavalyi siker óta Hunyadyra, mint a szemefényére. Küldték a Tátrába, küldték Kolozsvárra, hogy csak .dolgozzon, Írjon és főleg minél messzebb legyen Budapesttől. Faggatták a témái felől és fejcsóválva ették tudomásul, hogy Hunyady ezúttal megkötötte magát és nem hajlandó alárendelni magát a pesti közönség Ízlésének. Betyár-dara- l hot irt. Szinte látjuk Jób és Koboz igazgató urak savanyú mosolyát. Betyárdráma, több szomorúsággal, mint vidámsággal, amelynél még a befejezés som az a sablonos happy-end, amelyet a mozi-diktálta tömegizlés olyan agresszíven megkövetel a színpadi Írótól is. De Hunyady ezúttal hajthatatlan maradt. Azt irta meg, ami legjobban érdekelte, ami irói fantázia ját legjobban izgatta, tekintet nélkül arra, hogy mi kell a közönségnek és mit sürgetnek a direktorok. Talán két héttel ezelőtt utazott el Kolozs várról, vitte magával az uj darabt. Az igazság az, hogy a Vígszínházban iáinak az uj Hunyady játéktól. Tartanak attól, hátha Budapest szeszélye, vagy pánikhangulata ezúttal nem hó dől he Hunyadynak, viszont a magyar főváros sivár színpadi világában más kiutat e pillanatban nem látnak. A Vígszínház tehát vabauk játékba fogott, hadat üzent — igaz, hogy kénytelen-kelletlen — az irodalmi sarlatánizmusnak és tiszta irodalommal ostromolja meg a közön ség kegyeit. Mert azok, akik Kolozsvárt elolvasták a betyárdrámát, az elragadtatásnak tel josségével beszélnek róla. Az öregedő, ötven évet betöltött betyár a főhős, aki egy időben osztozik a csendőrbiztossal a világszép korcs márosné szerelmén. Ez a kettősség kitudódik s ebből származik az a drámai konfliktus, amely (Párizs, október 1.) Tegnapi számunkban rö víden jelentettük, hogy Párizsban Heimann Klára merényletet követett el Wink field tréner ellen. A mai napon érdekes részletek derültek ki. Heimann Klára erdélyi zsidóleány volt. szülei Nagyváradon laktak, rokonai, akik részint Temesvárott laknak, előkelő romániai fatermelők. Egyik rokonának versenyistállója is volt és itt ismerkedett meg még egészen gyermekkorában Winkfield néger zsokéval, aki egy ideig Budapesten és Becsben is lovagolt, majd később Varsóban Lubomirszky herceg verseny- istállójának a trénere lett. Hosszú és viharos élete után találkozott később Wink.fielddel Hei maiin Klára. Heimann Klára már egészen fiatal korában sokat beszéltetett magáról az erdélyi társaságok ban. Excentrikus hajlandóságú leány volt, nagy tervekről álmodozott és már egész fiatal korában egyetlen vágya volt: eljutni Párizsba. Az elsők közé tartozott, aki cton-frizurá- ban jelent meg a nagyváradi korzón, ami akkoriban nagy feltűnést keltett. Alig tizenhároméves korában — még kis diáklány volt —- Temesvárott hevesen udvarolt neki egy szőke fiatalember, akit később kicsaptak a temesvári líceumból. Ez a fiatalember — Erdélyi Béla volt. A legelőkelőbb társaságokban fordult meg Heimann Klára. Nagy feltűnést keltett, hogy gyakran kirándult a környékbeli erdőkbe lóháton és fiúsán ülte meg a lovat. Később egy petrozsényi merész vállalkozása keltett nagy feltűnést. Csimpán a fiatalság tánc- mulatságot rendezett és Heimann Klára, aki éppen Petrozsénybán volt,' meghallotta, hogy a táncmulatság nyolc órakor kezdődik. Nagyon szeretett volna ott lenni, de mindenki lebeszélte róla, mert mint mondották, ilyen rövid idő alatt lehetetlenség megközelíteni Csimpát, mert csak lóháton lehet oda eljutni. Heimann Klára fogadott. hogy a táncmulatság kezdetére megérkezik Csimpára. Mindenki lehetetlennek tartotta de megkötötték a fogadást. Heimann Klára ekkor felült a 24 kilométeres drótkötélpálya egyik kocsijába és farönkök tetején tette meg a hosszú utat. A fogadást megnyerte és akkoriban sokáig beszéltek erről a bravúrjáról. Nagyratörő ambíciói voltak mindig, sziniiskolába is járt, de ezt később abbahagyta. Még diáklány- volt, amikor felvitte néhány versét a Nagyváradon megjelenő Tavasz című lap szerkesztőségébe. ahol fel is tiint egy-két értékesebb verse, amelyek később a lapban meg is jelentek. 1926-ban, tizenhétéves korában, nagy változás állott he a fiatal urileáuy életében. Megismerkedett egy fiatal nagyváradi fakereskedő- vel, akinek szintén nagy tervei voltak. Heimann % izgalmasabbnál izgalmasabb, jeleneteken keresztül jut el a végkifejlésig. Az öreg betyár sziklából faragott alakját Hegedűs Gyulának szánta Hunyady. A döbbenetes gyász azonban iró.és színház számításait kegyetlenül keresztülhúzta. Annál súlyosabb volt a csapás, mert köztudomásúlag a darab amúgy is inkább simul a Nemzeti Színház játékstílusához, mint á Vígszínházéhoz. Egy, szerencsés körülmény azonban segítségére sietett Hunyadynak. Hiába, ö már végérvényesen beleesett a szerencsés szériába. Az állami színházaknál életbeléptetett gázsi redukció Csortos Gyulát élénk ellentétbe hozta a Nemzetivel. A purpárlé vége az lett, hogy Csortos junius végéig fizetésnélküli szabadságot kapott a Nemzeti Szinháztól és a Vígszínház nyomban le is szerződtette ,,A nagy fergeteg“ főszerepére. Méltóbb utódot keresve sem lehetett volna találni Hegedűs Gyula örökére, íme, igy vált a budapesti színházi válság jó ómenné a Hunyady Sándor számára. Ilyen körülmények között kétségtelen, hogy a Vígszínház soron kívül adja elő Hunyady darabját, amelynek ezúttal olyan fontos szerep jut a színház életében, amelyre pontosan illik az a frázis, hogy „sorsdöntő.“ Klára akkoriban régi könyveket gyűjtött, népkönyvtárakat akart felállítani és könyvvásárlás közben ismerkedett meg a fiatal fakereskedövel. A fakerskedőnek is merész tervei voltak, Franciaországgal szeretett volna nagyszabású faüzletekét lebonyolítani és Párizs-imádatuk- ban közeljutottak egymáshoz. A fakereskedő megszöktette Heimann Klárát Párizsba és a leánnyal ekkor családja megszakított minden összeköttetést. Heimann Klára arra számított, hogy sikerül majd Párizsban egzisztenciát teremtenie magának. Dalcroze-iskolát akart nyitni s remélte, hogy ebben segítségére lesz egy Párizsba szakadt magyar származású barátnője. Ezzel a barátnőjével niég tanulóéveiben ismerkedett ösz- sze, barátnője később fővárosi színésznő lett, majd Párizsba került, ahol egy parfümgyáros vette feleségük Egyiküknek sem sikerült egzisztenciát teremteniük. 1929-ben egy budapesti papirkeres- kedő, akinek különböző bűnvádi feljelentések miatt kellett Párizsba mennie és aki még Nagyváradról ismerte Heimann Klárát, találkozott a még mindig szép fekete leánnyal, A fakarcskedő, aki megszöktette Heimann Klárát, ekkor már szakított a leánnyal és 192.9-ben visszautazott Nagyváradra. Heimann Klára egyedül, magárabagyatva maradt Párizsban, verseket írogatott, de nem sikerült érvényesülnie. Rövid ideig egy varieté műsorában szerepelt Dány nevű partnerével együtt és a varietében találkozott újra Winkfiel ddel, a néger trénerrel, akit tizenöt év óta nem látott. Heimann Klára a következő havi műsorában már nem is lépett fel, megvált partnerétől és ekkor kezdődött a végzetes viszony a leány és a tréner között. E viszonyból gyermekük is született és Heimann Klára rendőrségen tett kihallgatása szerint Winkfield a gyermek miatt szakított vele. Elmondotta, hogy a trénerrel való szakítása után nagy nyomorba jutott és hétfőn kitették a szállóból, ahol lakott, mert nem tudta tovább fizetni szobájának bérét. Hajléktalanul állott az uccán, ekkor elvitte csecsemőjét az elhagyott anyák intézetébe, ott elhelyezte és utolsó frankjából revolvert vásárolt. Retiküljében a revolverrel elutazott a saint-germain-i erdő szélén fekvő Maisons- Lsiffite-be, ahol a versenyistállók vannak. Az elkeseredett leány az erdőben előbb néhány prór balövést tett, majd a lóversenypálya istállói felé ment és mihelyt a trénert meglátta, azonnal rásütötte a revolvert. A tréner a lövés pillatá- han ösztönszeriUeg maga elé tartotta a karját: ennek köszönheti megmenekülését Is, mert amint az orvosok megállapították, a könyökébe fúródott golyó egyenesen a szivének volt irányítva. Heimann Kiára nagyváradi tfrifeány végzetes pályafutása az első frizurától Winkfield néger tréner ellen elkövetett merényletig Winkfield a legnagyobb nyomorban hagylia, gyermekéi a lelenchásba kellett adnia és ezért leli öngyilkos
