Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-23 / 242. szám
■XIV. CVF. SI!. SZÁM. AZ ERDÉLYI FALU A vicéi tüzkárosuitak mehetnek koldulni, de a kormány egy kis segélyt sem utal ki nekik, sőt még adóikból sem enged el egy íítyinget sem Három hónappal ezelőtt történt. A szamosmegyel Vicében, amíg a gazdák a mezőn dolgoztak, a tűz elhamvasztott harminchat lakóházat s a benne levő összes értéktárgyakat. Továbbá kétszáz melléképületet a házi állatokkal együtt, ilyen utón máról-holnapra kereken kétszáz lélek maradt nemcsak hajléktalanul, hanem az egész gabonatermés, sőt még a mhanemüek is <>da- égtek. Rendes életkörülmények között a károsultak azon nal meg kellett volna kezdjék az újjáépítés munkálatait, csakhogy a falu lakóit IX millió lej bekebelezett adósság terheli. S ime, alig telik el olyan nap, hogy végrehajtásokat ne eszközölnének. Ilyen anyagi helyzetben szó sem lehetett arról, hogy a harminchat családfő saját erejéből munkához lásson. Erre való tekintettel a Magyar Pált szamosmegyei tagozata és a megyei prefektus gyűjtést indítottak be. Az eredmény párszáz kilogram élelmiszer, néhány darab ruha és mintegy négyezer lej. Első, úgynevezett gyorssegély szerepét töltötte be ez a kis adomány. A vice! kárvallottak pedig felkeresték a borzási jegyző urat s megkérték, szíveskedne kérvényt fogalmazni, hogy az állami erdőkből ingyen épület fát s i* pénzügy miniszter úrtól adóhaladékot kapjanak. Két hónap múlva az emberek megkérdezték a jegyző urat: Vájjon miért késik a válasz? Ekkor a legnagyobb meglepetésükre kiderült, hogy' a jegyző ur elfelejtette kérvényüket felterjeszteni. A napokban Vicében jártunk s bár a tél beköszöntése úgyszólván napok kérdése, azért még egyetlenegy ház alapköveit sem fektették le. Néhány kiló szalonnából, két darab fehérneműből és 170 lejből a legnagyobb erömegfeszitések árán sem tudunk építeni, — mondotta az egyik elkeseredett atyafi. Személyesen győződtünk meg arról, hogy a szabadban való hálás következtében a tüzkárosultak ifjabb családtagjai betegek. Maholnap a tüdővész diadalmaskodik a nyomorgó egzisztenciák fölött. A vicéi kétszáz szerencsétlen ember sokkal kevesebbet kér, mint amennyit jogosan elvárhatnának. Szerény kérésük teljesítéséért még nem kell külföldi kölcsönért szaladni, sőt nyugodt lelkiismerettel állíthatom, hogy az állami köLtségvetés egyensúlyát sem billenti meg. Egyszerű hétköznapi kézvonás az egész. Argctola- nu pénzügyminiszter ur azt az összeget, amit a falu lakossága egyévi adó fejében kiizzad, hagyja meg segélyképpen. Junescu Sişesti földmivelésügyi miniszter ur pedig tegye lehetővé, hogy a környékbeli állami erdőkből ingyen épületfához jussanak és végül büntessék meg a hanyag hivatalnokot. BEKÜLDÖTT HÍREK A Székelykoreszturi Unitárius Téli Gazda sági Iskola megnyitó ünnepélye. Az erdélyi magyar gazdatársadalom gyönyörű ünnepélyével nyitották meg Székely keresztáron az első romániai magyarnyelvű gazdasági iskolát. Az ünnepélyre szép számban gyűltek össze a szülők, tantestületi tagok és a vidék minden számottevő magyarja. A Te benned bíztunk . . . zsoltár elhangzása után elsőnek Lőrinczy István nyug. esperes mondott gyönyörű, költői szárnyalást! imát, majd felöl vasta» dr. Boros György püspök pásztorlevelét. A megható főpásztori szavak után dr. Nagy Endre igazgató vázolta az erdélyi gazda társadalom 12 éves küzdelmét a gazdasági szakoktatásért, jelen helyzetet és értékes útmutatásokat adott a beiratkozott növendékeknek a jövőt illetőleg. Dx. Elekes Dénes, az iskola felügyelő gondnoka, kihangsúlyozta beszédében, hogy a gazdasági iskola felállítása nem gyöngítheti a gimnázium fennállásának esélyeit s e két intézmény egymást erősíteni és egymás mellett testvéri szeretőiben élni hivatott. A megnyitó ünnepség előtt tartott intéző bizottsági gyűlés nagy hálával és köszönettel emlékezett meg Schöppner Sámuel 10.000 drb, szölőoltvány (70.000 lej érték) és Paniti Nagy Sándor (Retteg) 300 drb. (15.000 lej érték) gyiimölcsoltvány adományáról, valamint az Érd. Gazdasági Egylet Erdélyi Méhész Egylet és a Minerva irodalmi és nyomdai rt. által kilátásba helyezeti könyvtár, maggyüjtemépy és más tanfelszerelés kilátásba helyezett adományáról örömmel állapította 3EB Németország, Oroszország és Japán Kínát fel akarják osztani maguk között A Chicago Tribune feltünéslkeltő leleplezése a három hatalom titkos szerződéséről (London, október 21.) A kínai, vagy helyesebben mandzsuéiai események, amelyeket már talán kínai-japán háborúnak is lehet nevezni, még egyáltalán nem csendesedtek le s még kevésbé lehet arról beszélni, hogy megoldáshoz jutottak volna. A Chicago Tribune ciupi amerikai lap rendkívül érdekes leleplezést közül az üggyel kapcsolatban. Információi szerint Japáin, Szovjctoroszország és Németország titkos szerződést kötöttek a távol- kelet fölötti uralom megszerzése és megosztása tekintetében. Ezek szerint Japán birtokba venné Déimandzsuriát s neki jutna a döntő szerep Kinn déli tartományait tan is a nagyobb kikötök kivételével, amelyeket viszont Németország szerezne meg, hogy így kárpótlást kapjon elvesztet gyarmataiért. Oroszország meg fogja száHnui Északtnandzsuriát és Külsőmongóliát s lehetőséget kapna arra is, hogy a szovjetpropagandát Kínában az eddiginél is nagyobb mértékben gyakorolhassa. A terv szerzője Saif, a tokiói német nagykövet lenue és annak első etappja az a szerződés volt, amelyet az oroszok Afganisztánnal és Perzsiával kötöttek, Az orosz határtól az indiai angol határig vezető vasút kiépítésére. A vasútépítés költségeit Japán, teremti elő, a vasúti anyagot- pedig Németországban gyét ríják. Ezen a vasúton akar a szovjet elonyomuini, azután India felé. Az amerikai sajtó szerint ennek a gigászi tervnek a felfedezése volt egyik oka annak, hogy az amerikai Egyesült Államok az utóbbi időben határozott közeledést mutatott a Nép- szövetség felé. Uiabb adalékok a Matuska-iigithöz mrtwmKBmmmmmmmmmmmammmmmmmHmmmmmmmmmmammmmmsammmmmm/mmmmm IRaínsfea Szilvesztert a kommun után a román hatóságok halálra ítélték, de sikerűit megszöknie Az újabb nyomozás szerint Matuskának feltétlenül voltak bűntársai (Budapest, október 21.) A rendőrségi nyomodat a Matuska-ügyben most újabb fordulat előtt áll. Gennat berlini rendőrtanácsos Schweinitzer budapesti rendőrtanácsos kíséretében szerdán Budapestre érkezett, ahol közösen tovább folytatják a nyomozást a Matuska-ügyben. A német és a magyar rendőrségnek az a határozott meggyőződése. az eddigi feltevésekkel szemben, hogy Matuska nem egyedül követte el a merényletet, hanem határozottan bűntársai voltak. A biatorbágyi merénylő ezek szerint valamelyik kommunista terrorszervezetnek a tagja és itt oktatták ki a robbantás szakszerű végrehajtására. de viszont arra is, hogy bűntársait semmi- télo körülmények között se árulja el. Uj tanú jelentkezik. A budapesti rendőrségen szerdán reggel jelentkezett egy Matuska Miklós nevű ember, aki elmondotta, hogy ő névrokona a biatorbágyi merénylőnek és ő volt az, nem pedig Matuska Szilveszter, aki ellen, annakidején fehér terrorcselekményekért eljárás volt folyamatban, amelyet azonban megszüntettek. A nyomozás ugyanis megállapította, hogy fehér terrorista. Ezzel a vallomással kétségtelenül bebizonyosodott, hogy Matuska nem volt ellen- forradalmár-, hanem esak kommunista. Varga Béla egyházi főjegyző tart, a templom- építés történetét Balázs Ferenc helybeli lelkész ismerteti. Mészkő múltjáról előadást tart Kelemen Lajos ismert történész. Ez alkalomra az E. K. E. néprajzi osztálya társas kirándulást rendez Mészkőre, amelynek részvételi dija 100 lej. Jelentkezhetni lehet szerda estig az E. K. E. hivatalos helyiségében, a Mátyás király-uceá- ban, vagy az unitárius kollégiumban, a kapusnál. Bukaresti szerkesztőségünk és kiadóhivatalunk: «»■»AD, MáciY u&jos Sir. Progresului J. íiai U. TaSefaftSsátn: 3|á-2i. Gyár: Reg. Ferdinant! 133. Mókák Reg. Maria 11.. Sir. Bariţiu o., Cal. Moţilor 112. Ezzel szemben hivatalosan megállapították, hogy a kommün idejében Matuska gyakori és igen szoros kapcsolatban volt Korvin-Klein Ottóval és Csernyi Józseffel, s részt vett az ő nyomozásaikban. A kommün alatt letartóztatott emberek vallatásánál sokszor ott volt Matuska is, aki a vádlottakat bikacsokkel verte. A kommünn után a román csapatok elfogták és Vácon több társával együtt halálra ítélték, de innen valahogy sikerült megszöknie. Egy másik verzió szerint Matuska ott is volt abban a csoportban, amelynek tagjait kivégezték, a kivégző katonák golyója azonban őt csak kissé sebesitette meg és igy sikerült megmenekülnie. A bécsi orvosok megállapították, hogy Matuska paralizisben szenved. Az osztrák jogászok között nagy viták folynak abban az irányban, hogy Matuskát ki kell a adni Magyarországnak, vagy sem. Schneeweis dr. osztrák országos törvény- széki elnöknek az a véleménye, hogy a merénylőt feltétlenül ki kell adni. Ebhez a nézetéhez számos jogász csatlakozik s ezek azt is megállapították, hogy Matuska az érvényes törvények szerint Magyarországon ki is végezhető. noha Ausztriában fogták el. meg, hogy a beiratás rendjén több mint 30 tanuló iratkozott be, akik Erdély legjobb módú kisgazdáinak fiai és előképzettségükről bemutatott bizonyítványaik azt igazolják, bogy tehetséges és szorgalmas tanulókat nyert bennük az uj intézet. * Templom- és orgonaavatás Mészkőn. Jövő vasárnap, október 25-én avatja fel a mészkoi unitárius egyházközség megújított templomát és uj orgonáját. A templom a XIT|. század végén épült s azóta már többször volt átalakítva. A mostani átalakítás Debreezeni László tervei szerint ment végbe, a történeti és magyar szempontok teljes figyelembe vételével. Különösen értékes a menyezete. amelyet szinpompás minták diszitenek. A felavatást dr. Boros György unitárius püspök végzi; egyházi beszédet dr.