Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-14 / 234. szám
m Fölehbezés a Hexner Béla párta A HéXtter Béla pőrét közönségünk több hírlapi közlés nyomán bizonyára kellően ismeri. Az ügy lényege az* hogy Hexhcr Béla a Keleti Újságban cikket irt arról, vájjon a zsidóvallásu magyarok a népszámláláskor ma gyároknak vallhatják-e magukat? A cikk végső következtetése az volt, hogy igen. Sőt, mikor a népszámlálási törvény a lelkiismeretes és igaz bevallást irta elő, akkor a magyarság melletti vallomástételt kötelességül 5s szabta azokra, akik magyaroknak érzik magukat. Hexnernek ezt a cikkét az állami vádhatóság olyan izgatásnak vette, mely a népszámlálás eredményeinek ft meghamisítására irányul. E felfogása alapján bűnvádi port indított Hexner ellen. A pör során az ügyész a magyar újságírókat megvádolta, hogy az állam elleni belső ösztönnel írnak és minden állami tekintélyt felforgatni vágynak. Az ügyész ténykedéseit is megjegyzésekkel kisérik. Továbbá megvádolta az ügyész az egész Itteni magyarságot is, hogy irredentizmust üz, a városok, faluk, tíccák neveit magyar elnevezéssel jelöli meg, s egyáltalán olyan bomlasztó elem, amelyet „bűn élni hagyni“. Ilyen megalapozással aztán azt fejtette ki Hexnerröl, hogy ő zsidó létére a bűnös magyar üzelmeknek lett a szószólója, s a magyarok számának irredenta, célú szaporítása okából irta azt az izgató cikket. A bíróság párnapos megfontolás után akként mondta ki ítéletét, hogy az ügyésznek igazat adott, s Hexner Bélát hathavi fogházzal és politikai jogainak Háromévi felfüggesztésével sújtotta. Ez az ítélet még nem jogerős. Tehát a nyugodt, tárgyilagos és békét kereső közvélemény előtt a pör egész eddigi menete ellen föllcbbezéssel élek. Teszem ezt azon a jogcímén, hogy a pör egész folyamata és eddigi eldöntése ram nézve három minőségben is sérelmes. Ez a három minőségem az, hogy újságíró vagyok; hogy magyar vagyok; hogy ember vagyok. » Mint újságírót, sért engem az a pörbeli tény, hogy a vádhatóság tisztelt képviselője általában a magyar újságírók elleni hangulatkeltéssel alapozta meg a vádját. AUamellenes külön ösztönt fedezett föl bennünk, akiknek semmisem jó, ami ebben az államban folyik. Akik felforgató célzattal írnak, s még az ügyész ténykedéseit is megjegyzésekkel kisérik. Ennek a hangulatkeltésnek a hatása átnyúlt a Hexner esetére is és Hexner pörbeli helyzetét súlyosbította. Pedig Hexner Béla nem újságíró, s igy mások hibája — ha van — az g terhére mégse irható. Legkisebb vonatkozással se, még a hangulati befolyásolás ösztönökben maradó nyomával se. Mikor tehát a pör menete mégis ilyen hangulati befolyásoknak teret nyitott, akkor tulment az ügyre tartózó hatáskör határain. Egyébként pedig a sajtószabadság alkotmányos állami intézmény. Az újságírónak a foglalkozása, a kenyere erre a szabadságra van alapítva. E szabadság •mellett nemcsak jog, de közérdekű kötelesség is. Az állam összes közéleti ágaira minden állampolgárnak meg lehet a maga észrevétele, bírálata, s minden közéleti megnyilvánulás felöl véleményt nyilváníthat, dicsérhet vagy gáncsolhat, s igy törekedhetik a. jónak felismert állapotok fenntartására, vagy a rossznak felismert állapotok javítására. Az újságíró a maga állandó foglalkozásánál fogva ennek a véleményszabadságnak a kifejezője és tolmácsa. A közönség tisztviselője. Minden közéleti tény és minden közéleti szereplő — igy az ügyész ur is — a közönség bírálata alá vonható. Ez elöl alkotmányos országban nem tér ki senki. Sőt az állam legfőbb kormányzó helyein szereplő egyének vannak leginkább a közbirálat kereszttüzében. így yan ellenzéki és kormánypárti sajtó, van tehát ellen- zékl és kormánypárti újságíró is. Lehet, hogy egyik elfogult a támadásban, másik a védelemben, de megnyilatkozásuk a közönség előtt folyik, s a közvélemény letöri és kellő értékükre szállítja te túlzásaikat. Egymást kicsiszolják, egymás véleménye nyomot hagy bennük, s a legellentétcsebb irányú megnyilatkozások végezetül is közös eredőbe folynak össze. A szabadság igy szabályozza önnönmagát. A sajtószabadság äs, mely minden újságírónak egyformán foglalkozásbeli létalapja. Minden újságírónak, tehát a magyar újságírónak is. Ha tehát ezek a magyar újságírók cinek ezzel az életjogukkal, csak az általános újságírói szabadsággal élnek. Véleményük lehet esetleg rossz, vagy té- yes; de egy bizonyos; ha közönségük akarását, életvágyát és igényeit jól ki nem fejezik, akkor nagyon magukra maradnak a véleményükkel. Ebből pedig megélni nem lehet, s igy a rossz és téves vélekedésü újságíró maga megbünteti sajátmagát. Viszont, ha közönsége lelkét és életvilágát jól tolmácsolta, akkor kötelességet teljesített és figyelmet érdemel. Akkor is, ha gáncsolt valami közéleti jelenséget. Akkor is e gáncsolásban az ország közvéleményének fegyrészét tolmácsolta, s az illetékeseknek felvilágosítást adott valamely elégedetlenségről. Az elégedetlenség •kainak a kikutatása és eltávolítása kell, hogy ebből következzék. De nem az újságíró elleni harag és kiátkozás van helyén, ha az az újságíró mindjárt magyar i*. Mert ha egy napon az ujságirö közéleti tolmácsolása ellen csak azért támad harag, hogy az illető újságíró magyar, — akkor a kővetkező napon már azért is harag támadhat, hogy az újságíró egyszerűen újságíró. Harag támadhat minden ujságbeli gáncs, vagy kritika, vagy megjegyzés ellen, egyszerűen azért, hogy miért mer gáncsolni, kritizálni, vagy megjegyzést tenni. Éppen az államvezetés tárgyilagos magaslatai ilyen harag útjára nem tévedhetnek, mert akkor csak bosszankodó kicsinyeskedés lesz a működésük. Pedig az államvezetés tárgyilagos magaslatain állóknak éppen az a hivatásuk, hogy még a bosszantó jelenségekét is valami emelkedett szintézis színvonaláról tudják áttekinteni, s úgy tudják azokban a törődésre érdemes elemeket fölfedezni és az ország javára fordítani. Mint újságíró, ennek a magas szempontnak a hiányát láttam a Hexner Béla elleni pör mellétében. * Mint magyar ember, sértve éreztem magam amiatt, hogy a vád tisztelt képviselője az Összes magyarság ellen is, a romániai népkisebbségi magyarság ellen IS le- bécsmérlöen nyilatkozott és ilyen gondolatmenettel hosz- szas fejtegetéseket adott. A hosszas fejtegetésnek izzó kiélezése volt az a megállapítás, hogy „bűn a magyarokat élni hagyni". Ez nem egyéb, mint az uralkodó nemzetnek az ország egy másik nemzetisége elleni érzelemle és megsemmisítő cselekvésekre való felhívása. A magyar uralom idejebeli büntetőtörvény 172. l-a az ország bármely nemzetisége elleni izgatást tiltotta. Úgy tudom, hogy ez a törvénykönyv Erdély területén ma is érvényben van, de ha nincs is, az ügyész urnák mégse szabadott volna ilyen messzire elragadtatnia magát. Amit a rossznak (ártott múltbeli uralom is bűnnek minősített egy nemzetiséggel szemben, azt a mai uralom jogérzete se Ítélheti helyes magatartásnak. Különben is a kisebbségi nemzetközi szerződés az ország törvényeinek a szerves alkatrésze, sőt alaptörvé- nyi jellegű jogforrás. Ennek az alaptörvénynek a 2. S-a világosan kimondja, hogy az állam az ország minden lakosa számára „nyelvi, faji, vagy vallási különbség nélkül az élet és a szabadság teljes védelmét biztosítja". E védelemre tehát az ország hatóságai is kötelesek, s igy a bűnvádi hatóság tisztelt képviselője se adhat ki felhívást a magyarok életben hagyása ellen. Másrészt ugyanazon alaptörvényi jellegű nemzetközi szerződés 8. §-a kimondja, hogy „minden román állampolgár faji, nyelvi, vagy vallási különbség nélkül a törvény előtt egyenlő“. Tovább ugyanez a szakasz azt mondja: „Egyetlen román állampolgár se korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magán-, vagy üzleti forgalomban, a vallási életben, a sajtó utján történő, vagy bármilyen közzététel terén, vagy a nyilvános gyűléseken.“ Végül az említett szerződés 9. l-a mondja még a következőket: „Azok a román állampolgárok, akik faji, vallási, vagy nyelvi kisebbségekhez tartoznak, jogilag és ténylegesen ugyanazt a bánásmódot és ugyanazokat a biztosítékokat élvezik, mint a többi állampolgárok.“ Ezek a jogtételek egyrészt határozottan ellenkeznek az olyan felfogással, hogy „bűn a magyarokat élni hagyni". Ez a felfogás tehát a vádhatóság ténykedéseinek se szabad, hogy alapeszméje legyen, s még kevésbé lett volna szabad a törvényalkalmazás magas helyén egyenes felhívásként megnyilatkoznia. Hogy mégis megnyilatkozott, erre okul szolgálhatott, hogy a vád tisztelt képviselője általában minden magyart irredentának és az irredentizmus szitójának látott. Ezt az általánosító vádat tartom a magyarságra nézve, s igy magamra nézve is legsérelmesebbnek. Nyilvánosság előtti becsületszóval kell állítanom, (s a becsületszó jelentősége szent előttünk, nemcsak afféle taktikai hatásvadászat) hogy mi magunk között semmiféle irredentizmusról nem tudunk. Múltbeli románticiz- musnak tartjuk, aminek a történelmi szerepe régen lejárt. Hogy a múltbeli magyar uralommal szemben volt irredentizmus, abból a mai időkre következtetés nem vonható. A múltban nagyhatalmak anyagi támogatása mellett élhetett és nőhetett az irredentizmus, ma azonban a közgazdasági helyzetek túl vannak azon, hogy ilyen múltbeli ideológiákat támogathassanak. Ezekből a hűvös okokból, tárgyilag véve is lehetetlen az itteni magyarságnak irredenta irányzatok hevületében égnie, s ilyen célokat közéleti tartalomként vállalnia. Ellenben az itteni magyarság a maga egyetlen politikai szervezetének, a Magyar Pártnak már tiz év előtti megalkotásakor kimondotta, hogy a békeszerződésben adott államhelyzet alapján áll, s ebben az államhelyzetben a népkisebbségi jogok kiküzdésére és fenntartására törekszik. Az itteni magyarság politikai törekvése ez, s egyúttal jóhiszemű várakozással van abban az irányban, hogy éppen az ö népkisebbségi helyzetének kielégítő rendezése és népszabadsági elvekkel való egyeztetése révén, évszázados félreértések is ki fognak egyenlítődni a magyar és román nép között. Ebbe a felfogásba beleillik az, hogy nyelvünk és művelődésünk fenntartását a román állam keretein ber 5sm tvF. m. xvm.r wmmmmmmmmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmm löl is életkövetelménynek látjuk, s magunk részére úgy gazdasági vonalon, mint társadalmi elhelyezkedésben és szellemi téren a számunknak megfelelő arányos érvényesülést igényeljük. Ebből folyik az Is, hogy Városaink, községeink, uccáink nevét magyarul mondjuk, mikor a magunk nyelvén beszélünk. Ez az idézett jogtételck szerint is jogunkban áll, s igazán minimális jellegű, egészen természetes megnyilatkozása nyelvünk szabad használatának. Gyakorlati szüksége is igen sokszor megvan, hogy a magyár névjelzéseket használjuk, S ebből irredentizmusra következtetni Igazán túlságos képzelődés. A Hexner Béla pőrében tehát hibás alapfeltevésből indult ki a magyarság elleni hangulatkeltés. A hangulatkeltés aztán a maga lázától is elragadtatva halmozta a magyarok barbárságától és egyéb rosszaságairól való történelmi tévedéseket, s az ezekből folyó gyülöletkel- téseket. A magyarságnak lehettek hibái, de megvoltak érte a történelmi bünhödései. Viszont voltak érdemei is és amikoí egy nép jellemvonásait valami okból számba keli venni, ésák az elfogultság láthat egy egész népet csupán gyűlöletéé sziliben. Éz a tévedés a Hexner Béla pőrében az ügyész ur részéről megtörtént, s ez a tévedés az Ítéletet Is lényegesen befolyásolta. 1* Mint embert, sért engem az egész pörfolyamat és annak az ítéletben való kifejlése is, mert nemcsak Hex- Aér Bélától vészi él egy emberi szabadságjogát, hanem tőlem is és minden más embertől. Hiszen az egész pör és annak eddigi eredménye azt fejezi ki. hogy az embernek ftém szabad a nemzetiségét saját meggyőződésé szerint bevallania. Ha törvény lenne erről, az mindenesetre emberi jogokba ütköznék, eltekintve attól, hogy saját alkotmányunkkal is ellenkeznék. Mert a saját alkotmányunk is rendeli, hogy vallási, faji, nyelvi különbség a jogegyenlőség szempontjából hátrányosan cl nem bírálható. Tehát ebből is következik, hogy valamely vallási, faji, vagy nyelvi kisebbséghez való tartozás kijelentését, s e kijelentésre való felhívást büntetni ném lehet. De idéztem a kisebbségi szerződés 9-ik szakaszát, mely a faji, vallási, vagy nyelvi kisebbséghez tartozás jogát kifejezetten biztosítja, s az ebhez való ragaszkodás tekintetében nemcsak a jogi, de a tényleges egyenlőség követelményét is előírja. Hexner Béla egy nyelv! kisebbséghez való tartozását, s erre való szabadságát vitatta magára és hasonló helyzetű embertársaira nézve. Ebből államelleni izgatást jogászi alapon kihozni nem lehet; ellenben ilyen izgatás lett volna az, ha valaki azt mondotta, vagy irta volna, hogy államunk törvényei és alkotmánybeli intézkedései nem ismerik el a polgárok bizonyos csoportjára nézve a nemzetiség meggyőződés szerinti bevallásának a szabadságát. Ez államellenesség lett volna, mert nem igaz, hogy nálunk ez a szabadság meg ne volna. Ez az emberi jog nálunk is megvan. Éppen azért téves a pörnek az a fölépítése és az a kimenetele, mely ettől a jogtól mintegy el akarja ijeszteni egyik polgártársamat. Ennek az elvesztésnek mindenki másra megvan a maga riasztó hatása. A pör, hogy ilyen jellegű lehessen a megjelenése, avégett kivágódik az esetre vonatkozó jogi tételek határai közül, s politikai gyanakvásokat és képzeletben következtetéseket vesz föl a maga anyagába, amivel csak végzetesen megzavarja a szoros jogmondással való Ítélkezést. És nézetem szerint ezzel politikailag is csak árt az ország tekintélyének. Mert egyenesen birósági dokumentumot szolgáltat a nemzetközi etatisztikai fórumok előtt is arról, hogy itt a nemzetiség szabad bevallásának az elve miatt büntetőjogi elbírálás és elítélés alá vették az embereket. Az egész pör felépítése és kifejlése ebből a szempontból is igen komoly megfontolást igényel. Csak sajnálni lehet, hogy erre 4 vonatkozásra az elsőfokú bíróság nem terjesztette ki a maga figyelmét. Nézetem ezerint társadalmi, vagy tudományos, vagy esetleg még jogi vita is lehet arról, hogy bizonyos kuszáit esetekben, egyes egyénekre nézve, azok származási cs jogi, vagy vallási meghatározottsága szerint Vájjon mi az ők nemzetisége? De hogy cn valamelyes álláspontot valakire nézve vitatok, az legfölebb vitatható dolog, de büntető per tárgya az ilyen vitatétel mégse lehet. Az pedig egyáltalán nem is vitatható, hogy ki-ki a kuszáit esetekben is maga a leghivatottabb a maga nemzetisége eldöntésére. Ha tehát valaki ezt az álláspontot hirdeti, az büntetőjogilag még kevésbé üldözhető; hiszen emberi jogot hirdetett. Ezt az emberi jogot az összes államok elismerik, s igy kifejezetten elismeri az uj népszámlálási törvényben a mi államunk is. A Hexner elleni pör és annak eddigi kifejlése tehát ebből a szempontból is jogi tévedés. Állampolgári érzésünk és a bíróság magas képessége iránti bizalmunk diktálja nekünk azt a hitet, hogy ezt a jogi tévedést a következő birói fórumok helyre fogják igazítani. Nemcsak jogbiztonságot adnak vele, hanem as cgyüttélő népek jogi szabadságát is megtöltik az élet valóságának a melegével. Nemcsak hűvös magaslata jogi megállapítás lesz az, de jótékomy útmutatás äs st társadalmi béke mélységéibe. Bízva várjuk ezt a kibontakozást. Űr, Faál Árpád.
