Keleti Ujság, 1931. október (14. évfolyam, 223-249. szám)
1931-10-12 / 233. szám
tewaw»! XIV, ÉVF. 233. SZÁM. <a „Mintha közönséges rablógyilkosok lettünk volna, úgy iártak el velünk szemben“ — mondotta az erdélyi miniszter előtt a fások küldöttségének a szónoka — Izgalmas miniszteri audiencia, amelyen a kolozsvári fakereskedök élesen tiltakoztak a kolozsvári rendőrség rajtaütésszerű eljárása ellen (Kolozsvár, október 10.) A kolozsvári fások berkeiben nagy a felháborodás. Megirtnk, hogy a kolozsvári rendőrség az ügyészség utasítására rajtaütésszerüleg oszlatott fel egy ülést, ahol a kolozsvári fakereskedők az aktuális problémákat tárgyalták meg. A fások ellen a kolozsvári törvényszéken meg is indult a spekula törvény alapján az eljárás. Nem akarjuk kétségbevonni, hogy úgy az ügyészségnek, valamint a rendőrségnek az volt az intenciója, hogy a fogyasztóközönség minél olcsóbban jusson tűzifához és a fakereskedőket megakadályozzák abban, hogy kartellt hozzanak létre. Az a mód azonban, ahogy a rendőrhatóság régi, kolozsvári közismert adófizető polgárokkal szemben eljárt, â legélesebb kritikát hivta ki maga ellen. A birósági eljárás folyamatban van. Ugyanakkor azonban a kolozsvári fakereskedők mindent elkövetnek, hogy az őket ért sérelemért elégtételt szerezzenek maguknak. Szombaton délelőtt a fások küldöttsége felkereste Pop Valér erdélyi minisztert és az egyik szónok nyíltan kijelentette, hogy a kolozsvári rendőrség régi adófizető polgárokkal szemben úgy járt el, mintha közönséges rablógyilkosok lettek volna. Különben az érdekes és izgalmas miniszteri kihallgatásról az alábbiakban számolhatunk be: A déli órákban harminc tagból álló népes küldöttség jelent meg Pop Valér miniszter előtt kihallgatáson. A küldöttséget Peris fakereskedő vezette. Románul üdvözölte a minisztert és kérte, hogy mint a kormány egyik tagja, hallgassa meg a kolozsvári fakereskedök sérelmét. Utána Stotter magyar nyelven beszélt, hangoztatva, hogy ezúttal nem akar a közigazgatás túlkapásairól beszélni. Csak jogvédelmet kér a kolozsvári fások részére, midőn a hatóságok az elavult spekulatörvény alapján teljesen indokolatlan eljárást indítottak ellenük, A napokban negyven kolozsvári fakereskedő gyűlt össze, hogy biztosítsa Kolozsvár fogyasztó polgárságának tűzifával való ellátását. Nem akartak árdrágítást, sőt a fakartell létrehozása is csak azt célozta, hogy a nagy tömegben való beszerzés utján olcsóbb fával láthassák el Kolozsvárt. Ma a kolozsvári fakereskedelem olyan súlyos anyagi válsággal küzd, hogyha a fakereskedők egységesen nem dolgoznak, akkor Kolozsvár a téli hónapokra a szó szoros értelmében tűzifa nélkül marad. Kérte Pop erdélyi minisztert, a kolozsvári fások nevében, hogy az ügyüket vizsgálja meg és úgy a fások, valamint a fogyasztók érdekében akadályozza meg a hatóságok túlkapásait. A miniszter kijelentette, hogy részben a lapokból, részben pedig Fischer Tivadar képviselő utján értesült arról a háborúskodásról, amely a kolozsvári fások és a hatóságok között kitört. Meg fogja vizsgálni az ügyet és mindent elkövet, hogy Kolozsvár polgársága olcsó fával legyen ellátható, viszont a fakereskedők is megtalálják a maguk számításait, ami pedig a hatóságok eljárását illeti, arra vonatkozólag is teljes pártatlanságot ígért. A miniszteri kijelentések után Balázs fa- kereskedő szólalt fel. Erélyes hangon tiltakozott a hatóságok eljárása ellen. Utalt arra, hogy atuig a műit esztendőben egy öl fa ára 1450—1500 lej volt, ma ugyanazt a fát 1150 lejért árusítják.. Ök nem összeesküvők, ők becsületes adófizető polgárok, tehát a legélesebben tiltakoznak az ellen az eljárás elleö, ami páratlan az egész világon. — Nyíltan kijelentem, — mondotta Balázs fakereskedő, — hogy amit a rendőrség velünk csinált, as felháborító. Rendőri fedezet alá vettek, megmotoztak és úgy jártak el velünk, mintha közönséges rablógyilkosok lettünk volna. Ez elten az eljárás ellen a legélesebben tiltakozunk. Hiszem, hogy a miniszter ur a súlyos sértésért és felháborító eljárásért elégtételt fog adui nekünk. A küldöttség azután kivonult és az előszobában is hangsúlyozták, hogy mindaddig nem fognak megnyugodni, amig a súlyos sértésekért a maguk részére elégtételt nem szereznek. Különben szombaton délelőttre tűzték ki a bírósági tárgyalást, de annak megtartását bizonytalan időre elhalasztották. Kíváncsian tárjuk, hogy a kolozsvári fások és a hatóságok között kitört háborúskodás még milyen meglepetéseket tartogat A kolozsvári járásbíróság elnapolta a fakereskedök perének tárgyalását (Kolozsvár, október 10.) Jelentettük annakidején, hogy Clonta Eugen dr. rendőrkvesztor- helyettes, elkobozta a kolozsvári fakereskedök kartelljének alapszabályait. A tervezet elolvasása után annak egyes kitételei alapján az uzsoratörvénybe ütköző üzleti manőverezéssel vádolta meg úgy a kartellt, valamint annak összes tagjait. Az üggyel kapcsolatban a fakereskedők arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kart eitler vezet semmiképpen sem tör vényellenes dolog. STflRIOL LEPffGE GYÁRI RAKTÁR Kolozsvár. — Kérjen mintát, árlapot!!! — Annál is inkább, mivel az országban több mint százféle, kartell működik. Pár nappal ezelőtt a kereskedelmi és iparkamara bizottsága szőnyegre hozta ezt a kérdést. Megállapította, hogy bár a fások kartellelgondolása törvényellenes dolog, azért mégsem kérte megbüntetésüket, mivel a kartell meg sem alakult, tehát semmiféle közkár abból nem származhatott. Szombatéin a járásbíróság foglalkozott ezzel á monstre pörrél. Határozatot azonban nem hoztak. fhWel a hatalmas aktahalmaz tanulmányozása több napot igényelt. A védők ezuttal is a kereskedők minden hátsó gondolatát mantes szándékait hangoztatták. A járásbíróság pénteken tűzi tárgyalásra az ügyét s nincs kizárva, hgy felmentő ítéletet hoz. — Tudod-e azt a nótát, hogy Marospartján épült egy csárda... A cigány bizalmasan közelhajolt, mint aki az egész nótát akarja kiszívni a vendégből, pengetni kezdte a húrokat s aztán elégedetten kapta fel a vonóját. — Bizony, instálom, ezt a nótát régen nem játszottam, de most már emlékszem rá. Valamikor volt itt egy ur, annak volt a nótája, hej, de sokat huztuk neki. Es már játszotta .is a régi nótát. Pezsgő került az asztalra, a régi, a feketenyakú Littke, de alig ivott. A cigányoknak italt rendelt, akiknek fehér foguk a fekete ; keretből megelégedetten villant ki s cigányul beszéltek egymás között. A hangulat a különös ember kis asztalától továbbterjedt, mint a parföm. amely egy bundából beköltözik az egész ruhatárba. Akik menni akartak, még , hozattak egy féllitert és bejöttek a uccáról azok, akik a vendéglő előtt hazafelé elhaladtak, Úgy nézett ki a dolog, hogy most egy reggelig tartó nagy- muri lesz. amikor . a különös ember hirtelen zörgetett címeres gyűrűjével és odaintette a főpiacért. Mindenki meglepőnek tartotta a távozását, a tulajdonos megint elörejött gondosan kiszimatolni, hogy nem történt-e valami baj. Egy gesztussal köszönte meg az érdeklődést, egy nagy bankót adott a cigánynak s a hajlongó prímás muzsikája kisérte ki az ajtón. — Különös ember, mondta a fötüzoltó a hosszufejü rendőrkapitánynak s erre a megállapításra felállt, felhajtotta maradék borát és szinte bosszúsan felcsatolta n ikkelcsákányát. Az éjszakát kávéházban töltötte, ahol a legnagyobb érdeklődéssel olvasta végig az üres helyi lapokat s aztán kiment a rosszul világított ligetbe. Úgy találta, hogy itt a fák nem öregedtek meg s a régi padokra is ráismert. Sétált, leült s mégegyszer két óra alatt végigélte húszéves korát, ifjúságát. És hajnalban, mint régen egy lumpolás után, fürdőbe ment s utána olyan frissnek érezte magát, mintha egész éjjel aludt volna. Reggel a különös dolgok tovább folytatódtak s kezdődtek a temetőnél. A két sir, szüleinek sirja, elhanyagolt állapotban volt és megbeszélte rendbehozásukat a temetőörrel. A két sir mellett még jobban elfelejtve volt egy harmadik, besüppedve és gázosán, látszott, hogy itt igazán nem virraszt kegyelet és kialudt a megemlékezés. — Ugyan, kié ez a sir, kérdezte az őrt. — póris tanát űré, legényember voit, nincs senkije... Mintha egy titkos gombot nyomtak volna meg, amelyre kitárulnak elrejtett ajtók, úgy emlékeztetett ez a név mindenre. Az iskolára, drukkban eltöltött órákra, a szigorú Fóris tanár urra, aki mindig fekete ruhában járt s olyan magas gallérokat hordott, mint egy man- zsetta. Meginduitság volt a hangjában, mikor ezt mondta: — Ezt a sirt is hozassa rendbe az én költségemre... A temetöör sunyi alázattal eltette a pénzt s az idegen már régen kilépett a temetökapun, mikor az őr még mindig dünnyögte: —• Különös ember, ilyennel sem volt még dolgom az életben. A délelőtt eltelt a hotelben, ahol egy megüresedett szobát kinyitottak a részére s az üzletekben, ahol kíváncsiságból vásárolt. Tényleg különc volt: bement vásárolni egy divat üzletbe s gallért vett, amikor doboza tele y°lt Párizsból vett gallérokkal s a droguériában különböző gyanús márkájú kölnivizek között válogatott, pedig más illatot nem tűrt maga körül, mint a szénaillatot... Egész lényét, felfogását, busz év óta kialakult véleményét em berekről és tárgyakról felforgatta ez a kis város, pedig tulajdonkepen. nem ment el sehova, nem kopogtatott be régi ismerősökhöz és barátokhoz. Úgy járt-kelt a régi falak között, mintha keresne valakit, vagy csodára várna és észre sem vette, hogy mint idegennek az eseménytelen kis városban utána fordulnak az emberek. Anélkül, hogy akarta volna, feltűnést keltett megjelenésével: az üzletekbe, ahova bement, udvariasan köszönt, megköszönte a kiszolgálást a segédnek és rámosolygott a filmszínészekről álmodozó kisasszonyra. Mindez persze feltűnő volt: biztos fellépése, hangja s az a gesztus, ahogyan tálcájához nyúlt, mindenütt érdeklődést keltett. S amikor kiment, elégedetten mosolygott a főnök, összenéztek a segédek, vérpiros lett a pénztároskisasszonjy és szinte egyszerre mondták egymásnak: — Ejnye, de különös ember volt... Vájjon ki lehet? ...Ebéd után mégis arra szánta magát, hogy ellátogat egyik régi barátjához, akihez valami távoli rokonság is fűzte. Úgy érezte, hogy innen mégsem mehet el anélkül, hogy ne. kapcsolódnék bele a város életébe, de félt attól is, hogyha nagyon ásni kezd, a régi rögök hozzátapadnak. Elindult mégis. A széles föuccán, amelyet piros fák szegélyeztek, maga előtt látott táskával a hátán egy kislányt, aki az iskolába sietett. Egy férfi vágott elé és sietségében feldöntötte a kislányt, aki elesett és felsikoltott. Kis palatáblája eltört a kövezeten éa megnedvesített spongyája úgy terült el a járdán, mint egy megkövezett béka. Odaszaladt, felsegítette s utánakiáltott a rohanó férfinek. — Nem tud ügyelni? Egy gyermeket ütött el! A férfi megfordult, megdöbbentő cinizmus, brutalitás és mindent eltaposó erő volt a tekintetében és vlsz- szavágott: — Jó lesz, ha nem ad tanácsokat és tartja a száját. Következő percben felemelkedett a karja, amelyben emberfeletti erők lakoztak szerényen s ez a kar lendületbe jött. Ütött. Ismeretlen embertársa a földön feküdt s ekkor is még belerúgott, mint egy labdába. Egy pillanat alatt száz ember vette körül. Az üzletekből, mintha tűzjelző haranggal riasztották volna őket, kiszaladtak az emberek. Senkisem tudta, hogy mi történt, csak egy síró gyereket láttak és egy embert, aki véres arccal és át- kozódva íöltápászkodéit. A délelőtti drogueriából a segéd volt legjobban informálva, aki visszaszaladt az üzletbe, Friss hirt hozott: — Főnök ur, a különös ember, aki délelőtt itt járt, megverte Jánqsit, a számvevőt,.. A főnök felnézett a könyvekből és kérdezte: — Es miért? — Azt hallom, hogy egy gyereket lökött fel és ebből keletkezett a szóváltás .... — Az ő gyereke volt? — Nem, egy idegen gyerek.... — Valóban különös ember lehet, mondta a droguériás s a kővetkező- percben elölről kezdte az összeadást. A tömeg ezalatt nőtt az uccán, előkerült egy rendőr is, aki a hivatali tekintély irtózatos súlyával húzta ki kabát- zsebéből a noteszét és ceruzáját. A különös ember körül tömeg állt, amely bámészkodott és lelkendezett az ingyen szenzációnak, a különös ember pedig írásokat vett elö és a rendőr elé tartotta. S mikor nehány perc múlva kilépett a tömeg gyűrűjéből, magához intett egy bérkocsit. A szállóhoz hajtatott, feltétette a podgyágzát s ingerült hangon rászólt a kocsisra: — Amilyen gyorsan tud, ki az állomásra! — A vonat csak egy félóra múlva indui nagyságos ur, nyugodtan kiérünk. — Nem vagyok erre kiváncsi, hajtson, rivallt rá s a kocsis az ostorral odacsördltett a két ló közé. De a pipát is kivette a szájából, amikor fogai között ezt motyogta: — ..Különös pasas, furcsa ember, vájjon honnan • menyköből jöhetett ide?!
