Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)
1931-09-10 / 205. szám
7 fűsamlttoufa r- .................... ............................ ........... 1 •——Hz udvarhelyi nagygyűlés miatt méltatlanul támadjáh az erdélyi hathalicizmust A miniszterelnök képviselője beszédet mondott a vallásszabadság tiszteletéről, de lapjában valótlan vádaskodások jelentek meg — Bangha páter nagy beszédet mondott a kolozsvári nagytemplomban a boisevizmusrói XIV. ÉVF. 205. SZÁM.-----------... -----rm'm Ildi iskolába Ildikó hét esztendős, nagy feketeszemii, drága kicsi hunn-leányka. Ezeknek a székely rengetegeknek, harmatos mezőknek a gyermeke. A fü közül csak a feje látszik ki, ha pedig a rengeteg hatalmas fái alatt valami erdei csodán elbánná, vagy farkasszemet 'néz a mókussal, össze lehetne távolról téveszteni egy nagyobbacska, szép gombával. Cselekedetei is valóságos ősszékely költészet. Felmászik a fákra, hogy kenyérmorzsát vigyen a fészekben tátogó madárfiaknak és a réten két virág fejét Összeér hiti: — Szépen csókoljátok meg egymást! A bicskával kitünően bánik. Fából idétlen bubákat farag. Sokszor egész nap elbibelődik velük, de ha estefelé a csorda jön, mindent feledve rohan ki a bivalyok, tehenek közé, melyek ismerik és akkorákat nyalnak rajta érdes nyel vükkel, hogy a vér ki.serked az arcocskáján. Rémült anyjának alig sikerül a dübörgő bivaly menetből, a táncostábu bikák elől kiszakítani. Csúnyán rámordulnak s csattogó szarvakkal az ut porát fújva, öklömnyi szemekkel nyugtalankodnak, hogy kicsi játékszerüket elrabolják tőlük. Gyönyörködöm benne, hogy a mi nyara lyás modern életünk mellett az ősi hitnn-véi igy kiütközött belőle és hogy teljesen stil szerit legyen, a múltkor hmm ruhát is terveztem neki: hikafejh im.zésü börpruszlikot. kecskeszőr rojtom rokolyácslcát,. mire a feleségem kijelentette, hogy tökéletes bolond vagyok. Nem vagyok azonban olyant, bolond, hogy szembeszáll jak vele. s igy kénytelen voltam a hunu-restaurációról letenni. Sajnos, most ő bolondult bele a hmm okba. mert ha egy napi sikeres bosszantás után a vacsorámat kérem, azt feleli: — A lótej még nem főtt fel s a hús is most puliul a nyereg alatt. Válaszom erre az, hogy bár adna Hadúr egy kis portyázást a |:németekre, vagy lámáinkra, hogy egy kissé pihentetném ki az idegeimet. — Sohasem, érem, meg, hogy özvegy legyek! — fohászkodik fel az utolsó szó jogún. Így éldegélünk csendesen. Tegnap azonban a hegyről, kikiáltották, hogy héttől tizenhat évesig mindem gyermeket be kell íratni az iskolába. Mára aztán az egész család diszitette. Ildikót, aki hirtelen keserves sírásra fakadt. Ahogy Gárdonyi is megírta, szokás az ilyenkof. jftoso lyogva ajuároztam a kicsit: — Miért sírsz lelkem'? — Hogyne sírnék, — szepegte — mikor se írni, se olvasni nem tudok s mégis iskolába akadnak adni. Feleségem, mindjárt kiszaladt a kapun, s azóta ezen a „bámulatos mondás“-on csodálkozik a falu. Ismerőseink azóta cukorral próbálják mégegyszer kicsalni Ilditől a mondást és én büszkén segédkezem, mint az olyan apához illik, akinek ilyen okos leánya van. Feleségem szendén lesüti a szemeit, mikor barátnői „pi pi. meg nem igézet»“ — szavak utam kijelentik, hogy tökéletesen az anyja leánya a kicsi. Csaba fiam, — mint modern első gimnázista — csendesen lenézi az egész jelenetet, de a cukorajándékokra való tekintettel, újabb jómondásokat tanácsol a húgának. Mi szülök teljesen meg vagyunk hatva. Minden félő robajt felpróbáljuk a kicsi leányka hátára az iskolatáskát és biztatjuk: — Menj egy kicsit vele! Az asszony természetesen könnyezik, mintha neki kellene iskolába járnia és én figyelmeztetőn köhögök. Végre annyit sikerült elérnem, hogy már csak titokban meri megcsókolni a palatáblát, amelyre csemetéje már rá is kötözte az anyja legszebb csipkésszétü, selyem zSebken dojét. (Akkor szerezte, ő is, mikor a rádió a hozzávaló nótát divatba hozta.) A palatábla-ügy — megvallva az igazat, — nekem is tetszik. Hogyne, mikor az én gyermekem első szellemi megnyilatkozását mintegy kőbe vési, mint őseink ma is csodálatos törvényeiket, s még régebben Mózes... — Praktikus — zavar meg a fiam — csak rá kell köpni, s mindjárt tiszta.. . Végre elérkezett a várva-várt, romantikus, nagy nap. Reggel öt órakor már talpon volt az egész ház. — Milyen idő van? — aggódott az asszony. Hirtelen és öltözetlein, az ablakhoz léptem. —Már nyílnak a völgyben a kerti virágok még zöldéi a hársfa az ablak alatt, — feleltem Petőfivel. — Nem „már“, hanem „még“ s nem „hársfa“ hanem „nyárfa“ — riadt rám a feleségem Csoda, hogy azt nem mondja, hogy a gomba ci gánynét árul. (Kolozsvár, szeptember 8.) A római katolikusok impozáns udvarhelyi nagygyűlése valamiért nem tetszik egyes bukaresti uszitó köröknek. Az udvarhelyi nagygyűlésen megjelent a miniszterelnök megbízottja, beszédet is mondott, annak a dokumentálásaképpen, hogy megbecsülik itt a vallásszabadságot s ugyanakkor a ‘miniszterelnök lapjába olyan támadó cikket helyeztek el, amelynek nincsen más célja, mint a katolikus egyház ellen heccelni esetleges sovén szándékokat. De hasonló tendenciában helyeztek el, súlyos valótlanságok meséjébe adagolva, az UniverSul-ba is támadó közleményt. A cikkek ben személyek elleni alaptalan támadások is Vannak, amelyek minden valószínűség szerint olyan forrásból származnak, amely forrás nem ismeretlen s amely mintegy hivatásszerűen szokta elhelyezni az erdélyi katolikus egyház ellen készülő aknákat. Bangha páter kolozsvári beszéde. Bangha Béla jezsuita atya az udvarhelyi nagygyűlésről hazafelé utazva, Kolozsváron ki szállott s a főtéri nagytemplomban kedden dél után 7 órakor mondott nagy beszédet. A temp, lom zsúfolásig megtelt hallgatósággal. Bangha pater a holsevizmus ellen mondott prédikációt, amelynek gondolatmeneté itt következik: Paradox jelenség: ma, a hitközöny és a holsevizmus korában világszerte újjáéled a vallásosság; mennél jobban agitálnak ellene, annál elevenebbé ébred éppen a magasabb értelmi- ségii lelkekben annak tudata, hogy a kereszténység nemcsak történelmileg volt egyik legfőbb alkotóerő, hanem ma is a legnagyobb, legmélyebb s legmaradandóbh-érték. Érték az emberi értelem szempontjából, hiszen a tudósnak s a bitnek ágitáciös szembeállítása valótlanságnak bizonyult. Érték az erkölcsi erő szempontjából, hiszen a vallásnélküli morál élettelen pincei növény s a szenvedés, a gyász és a halál problémáját Isten s a tulvilági bit nélkül megoldani maradéktalanul nem lehet. Egyedül a vallásos világfelfögás ad az életnek megnyugtató s fel Séges értelmet, egyedül az evangélium hozza közénk és hozza hozzánk csodás közelségbe Jézus alakjában az Istent, s az Egyház az, amely a szubjektív vélekedések ingadozásai s az erkölcsi harcok válságai között biztos utat jelez. Ezt a vallásosságot elmélyíteni. öntudatossá. — Én még álmos vagyok — \mentegetőztem. de szerencsére már negyedhatkor kiállított a kapuba, hogy figyeljem a nyolc órai csengetést, nehogy a gyerek elkéssék. Válaszul a csordapásztort egy cigarettával felbiztattam, aki illedelmesen jóreggelt kívánva, rekedten eldörmögte: — A tekéntetes ur azt üzente, hogy a furus- tokját es küdjék ki a kapuba. — Jó, jó János bácsi, — felelt mézédesen a feleségem, — Mondja meg a tekintetes urnák, hogy rögtön megyek. És jött is. — Nem szégyenli magát! — sziszegte — családi életünknek ilyen fontos fordulópoyitjái ilyen botrányt! — Marhaságot mondott az a pásztor — men tegetőztem. — Én semmi affélét nem üzen tem. — Sohase tnő be a fejelágya — korholt szelíden nőm. — Nekem is csak az az egyetlen bánatom, — hagytam helyben. — Ne feleseljen, hanem hozza a fényképeket! — Milyen fényképeket? ■— Az enyémet, a Csabáét, a Ilikéiét és a magáét is hozhatja. — Rántástól, vagy ajnélkül? Édes anyanyelvűnk egyik rendkívül találó kifejezésével illetve engem, maga sietett a fényképek után, melyeket szintén bepakkolt az Ildi táskájába, „lásd, drága szüleid még az iskolában is veled lesznek“ — magyarázat mellett. rendszeressé tenni, ráépíteni egész életünket, kultúrát, családot, házasságot, gazdasági és társadalmi berendezkedéseket: ez a legmagaszto- sabb kulturfeladat s egyben a legszociálisabb munka a jelenkor súlyos megpróbáltatásai közt; az egyetlen biztos fegyver, a legnagyobb újkori veszély: a társadalom és a lelkek elbolsevizálás» ellen. Durva, valótlan támadások, A Iorga miniszterelnök lapjában, a Neamul Românese-ben jelent meg az egyik heves támadó cikk az udvarhelyi katolikus kongresz- szussal kapcsolatban. A cikk alaptalan támadásai között ezeket mondja: — Ugylátszik, hogy az erdélyi római katolikus egyház egyes vezetői más gondolatokat is táplálnak. Felforgató gondolatokat és addig mennek, hogy félelem nélkül és az isteni törvények tekintetbevétele nélkül magának az egyháznak céljait sem nézik. Nincs ugyanis semmi magyarázata annak, hogy erre az erdélyi katolikus kongresszusra meghívták a „románság ellenségeit“, az ismert revizionistákat, Huszár Károly, volt minisztert és Bangha Bélát. Mi a jelentősége annak, hogy ez a két idegen a mi politikai ellenségünk jelen van egy erdélyi püspökség évi kongresszusán. Alkalom ez a magyar soviniszta és revizionista agitáeiókra. A cikk továbbá olyant is ir, hagy a katolikus egyházat az állam szubvencionálja és kérdi, hogy ezért ez most a köszönet. A másik igen méltatlan támadás az Universul-ban jelent meg. Támadja Betegli Miklóst a kongresszus elnökét, aki a háború idejében a magyar kormány megbízottja volt Erdély területén és a szegedi börtönökbe küldte az erdélyi román, hazafiakat. Az Universul ezekután Majláth püspököt Budapest emberének nevezi, akinek a román nemzeti érdekekkel ellentétes magatartását azzal is bizonyítja, hogy a kongresszuson beszédeket tartanak „az erdélyi magyar irredenta pártjának összes vezetőemberei“. így forgatják ki a tisztességes vallási törekvéseket az uszitók a maguk valóságából s a legjobb szándékú emberek ellen vádaskodnak, méltatlan valótlanságokkal. Ilyen a vallásszabadság Ravasz pedagógiai fogással mindjárt meg is kérdezte: — Most mőjridd kicsikém, mi a legérteke- sebb a táskádban? — A mézes-vajas kenyér — felelte Ildikó ártatlanul. Szerintem megérdemelte volna, de ezalka- lomrnal nem kapott cukrot tatáiéi mondásáért. — Lehet indulni! — mentettem meg a helyÄ pillanat tagadhatatlanul nagyszerű volt. Ildikó ránknézett. Drága szemei különös fényben úsztak, arany haja reszketett, kis arca elfehcredelt és szivecskéje láthatólag vert. Egy eilen szó el nem hagyta ajkát, valami farsa aranymámor kábította el és felnyújtotta ka- ocskáit, hogy fejünket ajkához huzza. A csókja s reszketett, mint a megfogott madárka és apró léptekkel elindult... Ment, ment a táskával a hátán és minden lépésnél kisebb lett, mig végül az uthajlásnál eltűnt . Ment, ment az uj világ elébe... Az uj világ elébe, amely kitudja, mit hoz neki. örömöt, but, boldogulást, vagy nyomort, életet, vagy halált? Kicsi asszonyommal megrendültén egymásra néztünk. — Milyen borzasztó szülőnek lenni! — sóhajtotta... . :. De a következő pillanatban felnézett az égre. És ez a pillantás volt a legszebb imádság, amelyet életemben láttam... (Alsórákos, szept. hó.) Nyirő József.
