Keleti Ujság, 1931. szeptember (14. évfolyam, 198-222. szám)

1931-09-05 / 201. szám

5 XIV. ÉVF. 201. SZÁM. z&rsi&sjfá Meghalt mindkét áldozata a feleki autószerencsétlenségnek Davidescu hadnagy húszmilliót örökölt és Cosma kis­asszonnyal együtt a halálba rohant — A mentők csak másiélórai késéssel érkeztek a helyszínére — Davi­descu hadnagy a £ék helyett a gázpedált nyomta meg (Kolozsvár, szeptember 3.) Már a tegnapi számunkban röviden megírtuk azt a borzalmas autószerencsétlenséget, amely a teleki ország­úton történt. Az autókatasztrófa azóta teljessé vált, mert a két életveszélyesen megsebesült ál­dozat, Davidescu Gheorghe hadnagy és Cosma Alexandra kisasszony a sebészeti klini­ka műtőasztalán kiszenvedtek. Az első orvosi jelentések szerint Davidescu hadnagy sebesülése volt veszélyesebb, de utóbb kiderült, hogy az első orvosi jelentések nem teleltek meg a valóságnak. Cosma Alexandra már csütörtökön reggel meghalt, utána pedig hat órával később. Davidescu Gheorghe is eltár vozott az élők sorából. Két fiatal élet a halálba rohan... már itt elveszítette lélekjelenlétét és a sport­kocsi az országút széléről az árokba rohant. A fék helyett a gázpedált nyomta meg. Húsz métert ment a kocsi az árokban, ami­kor a kocsi felsőrésze nagy erővel beleütközött az árok szélén álló telefonpózna megtámasztá­sára szolgáló mellékpóznába, amely a kocsi fel­sőrészét már megrongálta és valószínű, hogy a sportkocsi első részén ülő fiatalokat könyebber. megsebesítette. Davidescu hadnagy érezve a veszedelmet, a negyven kilométeres sebességei fékezni akarta, de a fékező helyett a gázpedált nyomta meg, mire az autó hatalmasat ugrott előre, a se­bessége nyolcvankilométerre fokozódott Okos szülő figyelmeztesse gyermekét, hogy Lepagetói vásároljon! Tanrendet, betét­könyvet ingyen kap. és az országút szélén lévő almafának - szaladt neki. Gép és ember pozdorjává tört. Irtózatos pillanatok voltak ezek. A gép a homlokával szaladt neki almafának. A fék annyira összehajtott, hogy valósággal átölelte az almafát. A motor rögzített helyéből egy mé­ter távolságra hátracsuszott és az egész gép első fele valósággal pozdorjává tört. Davidescu hadnagy mellét a volán teljesen összezúzta. Cosma Alexandra feje a védőüvegbe vágódott és a legsúlyosabb koponyaalapi törést szenvedte. Valószínűnek látszik, hogy a fiatal leány az életveszélyes pillanatokban az ülésen hátrahu- zódott, de az összeütközéskor a feje előrerepült, onnan irtózatos Ívben visszacsapódott és akkor szenvedte a koponyaalapi törést. A halálos se­besüléseken kívül mindkettőjüknek a lába való­sággal pozdorjává zúzódott. A motor ugyanis hátravágódott és a lábukat teljesen összetörte. Másfél órát késnek a mentők Kolozsváron Davidescu Gheorghe hadna­gyot, aki a nyolcvanharmadik gyalogezredben szolgált, nagyon sokan ismerték. Alacsony, barna, rendkívül csinosarcu, feltűnően elegáns megjelenésű tiszt volt Davidescu. Ezelőtt há rom héttel tette le Bukarestben a soffőri vizs­gát, illetve Szerezte meg a hajtási engedélyt. Mindenki tudta róla. hogy az autóvezetésben még nem biztos. Nemrégen vásárolta a gyönyö­rű Citroen sport-kocsit, amely elegáns, zöld szí­ne vei Kolozsváron nagy feltűnést keltett. Há­rem nappal ezelőtt a kolozsvári rendőrség for gálmi osztályán kért engedélyt arra, hogy a Bukarestben szerzett hajtási engedélye alapján ift_is szabadon használhassa az autóját. Minden­ki kedves, udvarias embernek ismerte, tiszttár- sá?'pedig nagyon szerettek a gavallér hadna- gydţy Nemrégen ismerkedett meg Cosma Alexandra kolozsvári urileánnyal, Cosma, a tartományi igazgatóság személyi referensének gyönyörű, szűké leányával. A fiatalok sokat sétáltak együtt cs ugylátszik, hogy a futó ismerettség az utóbbi napokban komoly szerelemmé válto­zott. Davidescu hadnagy húszmilliót örökölt. Az utóbbi napokban Davidescu hadnagyot nagy szerencse érte. Amint most értesülünk, nemrégen halt meg az egyik dúsgazdag nagy­nénje, akitől nem kevesebb, mint A 280.000 lejes gép, amelyet az egyik kolozs vári garázsba szállítottak be, teljesen összetört. Szakértők állítják, hogy ilyen irtózatos géprom­bolást nem lMtak. A katasztrófa színhelyén legelőször Fabinyi László jelent meg az autójá­val. Ekkor már a környéken dolgozó földmive- sek is összeszaladtak. Mindenki azt hitte, hogy nemcsak a fék tört pozdorjává, hanem az áldo­zatok is már kiszenvedtek. Fabinyi azonnal mentőkért telefonált. Ez hat óra tiz perckor történt, de a mentők, eddig még meg nem állapí­tott okokból, csak 7 óra 40 perckor, tehát csaknem másfélóra múlva jelentek meg a helyszínén. Fabinyi és az összesereglett földmiveselc pró­bálták az autó roncsaiból kiszedni az áldozato­kat, de ez hosszú ideig nem sikerült. Mindket­tőnek az alsó teste és a lábai szorosan beéke­lődtek az autó roncsai közé és attól lehetett tar­tani, hogyha erőszakosan emelik ki az áldozato­kat, akkor az amúgy is összetört lábak az autó roncsai között maradnak. Végre a mentők megérkeztek és a sebészeti klinikára szállították Davidescu hadnagyot és Cosma Alexandra kisasszonyt. Az orvosok azon­ban a borzalmas sebesüléssel szemben tehetetle­nül állottak. Olyan nagy volt már akkor a sehr sültek vérvesztesége, hogy műtétről szó sem lehetett. Davidescu az egész idő alatt eszméletre sem tért. Cosma Alexandra a sebészeti klinikán néhány percig visszanyerte az eszméletét, de csak a nevét tudta megmondani és elhaló han­gon rebegte: — Jaj Istenem, milyen hideg van. A szemei lezárultak és csütörtökön reggel hat órakor meghalt. Ebben az időben a had­nagy még élt, de az orvosok már tudták, hogy az órái meg vannak számlálva. Halotthalvá- nyan feküdt a kórágyon és a déli órákban anél­kül, hogy eszméletre tért volna, szintén kiszen­vedett. A beindított nyomozás eddig csak annyit tudott megállapítani, hogy a huszonhárom éves fiatal hadnagy könnyelműsége idézte elő a borzalmas szerencsétlenséget. Ismerősei mond­ják, hogy a bukaresti autóvizsgán protekcióval engedték át, nem értett a gépvezetéshez s nem lett volna szabad a veszélyes feleki lejtőn gyors iramban jönni lefelé. Autószakértők szerint Da­videscu, ha a volánt kezelni tudja, a gépet az utolsó percekben az országút melletti mezőre vezethette volna fel, de a fék helyett a gázpedált nyomta meg és ezzel idézte elő a halálosvégü autószerencsétlenséget. Könnyelműségéért az életével fizetett. Saj­nos azonban, hogy egy ártatlan fiatal leányt is magával ragadott a katasztrófába. Az autósze­rencsétlenség tragikusvégü áldozatai iránt min­denfelé óriási részvét nyilvánul meg. húszmillió lejt örökölt s ennek az örö­mére vette a gyönyörű sportkocsit. A vizsgálat eddigi adataiból meg lehet állapí­tani, hogy Davidescu hadnagy az ideáljával már a kora délutáni órákban kirándult a Fe- leki-tetöre. Hogy ezen a kiránduláson mi tör fent, a vizsgálatnak nem sikerült megállapíta­nia. Valószínűnek látszik, hogy a fiatal tiszt uzsonnát vitt magával, bort is ihatott, mert az autó katasztrófa körülményeiből erre lehet kö vetkeztetni. Este hat órakor indultak haza a kirándulásból. A lelöki tetőn, amint az autó szállt lefelé, sokan látták együtt a szerelmes párt Az egyik szemtanú állítása szerint, a fin gyöngéden átölelte a leányt. A Citroen egészen a Döglesztöig rendes, negyvenkilométcrcs gyor­sasággal ereszkedett le a lejtőn. Itt azonban va­lami történhetett, mert az autó az országúinak azon az oldalán szalad, amely kanyaroknál élet­veszélyes. Valószínű, hogy Davidescu hadnagy ßitav Árpád nyilatkozik a Járay 1st vára uainâsszfer’f saaktanácsossi valő kinevezéséről UN iBg ____ ____________ u' mm I iwmu iii ii n i1 limaii'wnimiw] Vászon iskolai táskák - - - S£ leitől Bőr aktatáskák .................13P leitől Valamint mindennemű iskolai szerek a legolcsóbban beszerezhetek a Minerva könyv és papirkereskedésben Kolozsvár ölűsö (Nagyenyed, szeptember 3.) Az utóbbi na­pokban bukai*esti híradások alapján egyes la­pok megírták, hogy a Iorga-kormány Járay Istvánt, a nagyenyedi ref .gimnázium érdemes igazgatóját a közoktatásügyi minisztérium mel­lé szaktanácsosi rangban ki akarja nevezni. Ezzel a hírrel kapcsolatosan a Nagyenyeden időző Bitay Árpádot, aki szintén consilier tech­nic minőségében teljesít szolgálatot Bukarest­ben, megkérdeztük, hogy a Járay István kine­vezése mennyiben felel meg a valóságnak. Igaz-e az. hogy a Járay kinevezésével Bitay Árpád ,a minisztériumban viselt állásáról le fog monda­ni! Bitay Árpád a következőkben adott választ: — Járay István igazgató kinevezésének az eszméje nem újkeletű. Emlékeznek még arra, hogy Iorga miniszterelnök engem a miniszter- elnökség mellé nevezett ki consilier teclmic-nek. De ugyanakkor szó volt arról is, hogy nemcsak a miniszterelnökségre, hanem a közoktatásügyi és a kultuszminisztériumba is egy kisebbségi embert szaktanácsosi rangban ki fognak nevez­ni. Iorga miniszterelnök ur, midőn megtudta hogy én az állást elfoglalom, megkért arra. hogy javaslatot tegyek: ki volna az a magyar kisebb ségi ember, akit a szaktanácsosi kinevezésre ja­vaslatba hozhatnék. — Ekkor, — folytatta tovább a nyilatkoza tát Bitay Árpád — az érdekelt körökkel foly­tatott megállapodás alapján a magam részéről is Járay István igazgató urat ajánlottam a közoktatásügyi minisztérium mellett rendszere­sítendő szaktanácsosi állásra, Sőt, kérdést in­téztem Járay igazgató úrhoz is, aki a megbíza­tást vállalta. Tehát én a maga merészéről a hirt, hogy Járay Istvánt szaktanácsossá nevezik ki, természetesnek találom. Az uj kinevezés pedig az én megbízatásomat nem érinti. ME VEGYEM füzetet, körzőt, tolltartót, vonal­zót, iskolai aktatáskát addig, amig nem tekintette meg a könyv- és papirkereskedés, is­kolai cikkek raktárát, Cluj-Ko- lozsvár, Str. Reg. Maria No. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom